nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Magyar-kínai kéttannyelvű osztály indul

Kínai nyelvet, irodalmat és kultúrát is tanulhatnak a jövőben az egyik debreceni középiskola diákjai: a kéttannyelvű osztályt jövő szeptembertől hirdetik meg – jelentette be Kósa Lajos (Fidesz), a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.

MTI | 2011. szeptember 14.
|  

Debrecen még az idén testvérvárosi rangra emeli kapcsolatát Kína negyedik legnagyobb városával, Csungkinggal – jelentette be a polgármester.

Fábián István, a Debreceni Egyetem (DE) rektora hozzátette: az egyetemen a város segítségével Konfucius Intézetet hoznak létre.
Csen Ja-tang (Chen Yatang), a Csungkingi Népi Gyűlés alelnöke, a Debrecenben tartózkodó kínai delegáció vezetője elmondta: 83 ezer négyzetkilométeren elterülő, 32 millió lakosú városuk oktatókkal, tananyagokkal, oktatási programokkal segíti a kínai képzés beindítását. Olyan csereprogramot is kidolgoznak, amely alapján a kínaiul tanuló debreceni diákok egy-két hónapot eltölthetnek majd csungkingi családoknál, hogy ott gyakorolják a nyelvet – közölte Kósa Lajos.

Debrecen meghívást kapott Csungking novemberi kertészeti kiállítására, ahol egy kertinstallációt készítenek el magyar szakemberek, és ezt az alkalmat használják majd fel arra, hogy aláírják a testvérvárosi szerződést – tette hozzá.

A jövőbeli oktatási, kulturális, tudományos és gazdasági együttműködés eredményeként szeretnék elérni, hogy a magyar-kínai kapcsolatok egyik legfontosabb színhelye Debrecen legyen – mondta a polgármester.
Az együttműködés keretében segítik elindítani a kéttannyelvű kínai képzést Debrecenben, támogatják a Konfucius Intézet létrehozását, a kulturális és a későbbiekben a gazdasági együttműködést – mondta Csen Ja-tang, hozzátéve, hogy meghívták a debreceni Modem Modern Képzőművészeti Központ egyik kiállítását városukba.

Kósa Lajos az MTI érdeklődésére elmondta: a gazdasági együttműködés első lépéseként a két város közlekedési vállalata tárgyal egymással. Fábián István pedig hozzátette, hogy orvostechnlógiai és élelmiszeripari együttműködésről is folytatnak megbeszéléseket a kínai partnerrel.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Pesta 2011. szeptember 14. 18:38

„83 ezer négyzetkilométeren elterülő, 32 millió lakosú város"

Ez nekünk inkább testvér*ország*, nem város! o_O

Információ
X