Rádióban, szaklapokban, női magazin pszichológus szaktanácsadójaként, konferenciákon, pedagógiai fórumokon... a nevelés kérdései iránt érdeklődők számos helyen találkozhattak már dr. Vekerdy Tamás pszichológus nevével. A szakértő évtizedek óta ad tanácsot nevelési és oktatási kérdésekben a legkülönbözőbb témákban – így a gyerekek nyelvtanulása terén is. Az ő nyitóelőadását hallgathatják majd meg a Motiváció – a tanulás hajtóereje című konferencia résztvevői április 17-én.

Vekerdy Tamás
(Forrás: MTI/Nándorfi Máté)

A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete a késztetés és a teljesítmény vizsgálatát választotta idei éves konferenciájának témájául. Az egész napos program alatt nyelvtanulásról, kutatási eredményekről, módszertanról, multimédiás eszközökről is szó esik majd. Vekerdy Tamást arról kérdeztük, szerinte mennyit hasznosítanak egy-egy ilyen konferencia résztvevői – tanárok, pedagógusok, nyelvoktatók – az elhangzó információkból. „Gyakran tapasztalja az ember pszichológiai vagy tanácsadói praxisban, hogy az hallja meg az üzenetet, akiben a tudás tulajdonképpen már készen áll. Vagyis ő maga már eljutott egy-egy felismerésig, csak mondjuk a környezet nem tette addig lehetővé, hogy változtasson például a tanítási módszerein” – véli a szakember. „Akiben már ott a készség, arra igenis hatnak a felismerések, amikre egy ilyen rendezvényen juthat. De akiben nincs meg a felismerés sem, azt nem hiszem, hogy meg lehet így győzni” – teszi hozzá.

A pszichológus szerint ezt tapasztalhatjuk a magyar pedagógiában is: 1985 óta számos pozitív változás figyelhető meg a gondolkodásmódunkban, a legtöbb iskolában mégsem érezhetők a változások. Ez azonban nem véletlen. A felmérések azt mutatják például, hogy míg a világ legszínvonalasabb oktatási rendszereivel büszkélkedő országokban nagy presztízsű a tanárszakma, nálunk ez nem így van. Magyarországon azt lehet megállapítani, hogy a pedagógustársadalom háromszorosan kontraszelektált – magyarázza Vekerdy. Először a felvételi szelektál: mivel a tanárszakokra egyszerűbb bejutni, nem a legjobban tanulók választják ezt a pályát. Akik elvégzik a szakot, azok közül is inkább csak azok mennek el tanítani, akik nem találnak jobb munkát. És aki tanárként kezdi a pályáját, az sem feltétlenül marad meg annak... „Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének kiváló tanárok, különösen óvónők” – mondja a szakember. Az azonban kétségtelen, hogy nem túl megbecsült a szakma.

A nyelvtanulás kapcsán az „álteljesítmény-hajszát” emeli ki legfőbb problémaként a pszichológus. Mint mondja, jellemzően megmaradunk a „keresztrejtvénytudásnál”: emlékezünk ugyan valamennyire (felmérések szerint nagyjából 9%-ra) a középiskolában tanultakból,de inkább csak a szavak szintjén; e mögött nem áll valódi tudás. Hiszen jellemzően a „Tanuld meg, kisfiam, holnap felelj belőle, aztán nem baj, ha elfelejted” hozzáállás dominál.

Az idegennyelv-oktatás terén számos ponton lehetne javítani a helyzeten. Ha sokkal több (heti legalább 5, de inkább 10) órában tanulhatnának a gyerekek idegen nyelvet, már az is sokat segítene. Hátráltató tényező, ha maga a nyelvtanár sem beszél jól vagy jó kiejtéssel a nyelven, amit tanít (mert például sosem volt még az adott nyelvterületen), vagy ha azt gondolja, a nyelvoktatáshoz elég, ha nyelvtant magolnak a diákok. „Sokkal jobb lenne, ha kevesebb megszégyenítéssel tanítanának a nyelvtanárok” – mondja Vekerdy. „Ha azt mondanák: beszélj nyugodtan, az sem baj, ha rosszul mondod. Így lehetne együtt, a nyelvet felfedezve tanulni.”