nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nyelv és lélek 46.
Kosztolányi aláz

Pikírt humorát már eddig is nagyon szerettük, de alázós stílusa egyszerűen mesteri. Le akar szidni valakit? Szívesen okozna néhány kellemetlen percet embertársainak? Tanuljon alázni Kosztolányitól!

Molnár Cecília Sarolta | 2013. október 16.
|  

Kosztolányit láttuk már komolynak, viccesnek, emelkedettnek, sokszor pikírtnek, néha bosszúsnak, de igazán alázni még nem. Többször mosolyogtunk nyelvi ítéletein, tévhitein, purizmusán, de még sose éreztük azt, hogy ha élne, biztosan azt mondanánk neki, hogy „Naaaa már!” Most ezek az élmények sem maradnak el: a Magyar írók… című, 1935. szeptember 15-én a Pesti Hírlapban megjelent agyafúrt kis alázását mutatjuk be. Mindössze egyetlen bekezdés: szinte-mondatról mondatra épül fel benne a megsemmisítő végkifejlet. A célpont természetesen a címben megjelölt csoport – azonban, hogy közelebbről kire vagy kikre gondol, nem derül ki. Lássuk tehát: így aláz ő.

A legtöbb leszidás egy ártatlannak tűnő kérdéssel kezdődik: Hol jártál tegnap este? Ugye jól telt a hétvégéd? Kicsit elfoglalt vagy mostanában? Kész van már a szakdolgozat? Hány órát fordítasz egy cikk megírására? Ha szóban hangzik el, sokszor csak a kérdést kísérő vészjósló metakommunikációs jelekből sejthetjük, hogy mi következik. Az írásbeli szidalomban éppen ez is a nagyszerű: az első mondata Kosztolányinak is teljesen ártatlan:

Magyar írók, hány nyelvet tudtok már?

Kosztolányi Dezső
Kosztolányi Dezső
(Forrás: Wikipédia)

Semmi durva nincsen ebben: puszta érdeklődés csak icipici számonkéréssel fűszerezve. Köztudott, hogy a magyar ember milyen kevés nyelvet beszél, de lehet, hogy itt mégsem erről lesz szó… És mivel a kérdezettek felelni nem tudnak, kis hatásszünet után folytathatja is a monológot:

Harminc éve tanultok németül, húsz éve franciául, tizenöt éve angolul, tíz éve olaszul, s bírjátok is valamennyi nyelvet annyira, hogy ha óvatosan kezelitek, talán nem mindjárt sül ki, hogy idegenek vagytok, sőt levelet is írhattok rajtuk.

Eddig váratlanul pozitív – némi megszorítással. Kicsit még talán büszkék is lehetnek a címzettek, hogy egy olyan nagyság, mint Kosztolányi, elismeri, hogy a legnagyobb európai nyelveken azért a magyar írók is kapiskálnak valamit. A mézesmadzag el lett húzva: a megszólítottak biztonságban érezhetik magukat, hátradőlhetnek foteljukban és tovább olvashatják a kis cikket:

Természetesen a tökélytől oly messze vagytok, hogy akármelyik ötéves német, francia, angol, olasz gyerkőc túlszárnyal benneteket.

A hidegzuhany első néhány csöppje kicsit megfröcsköli a címzetteket: a mondat eleji „természetesen” nem tűr sok ellentmondást. Bár a dolog valóban természetes, és aki ismeri Kosztolányi gondolatait az anyanyelv és a tanult idegen nyelv közötti különbségekről, az végül is helyére is teheti ezt a kijelentést. De ezen a ponton még nincs vége a gondolatmenetnek!

Magyarul azonban sohase tanultok.

Kis témaváltás: most következik az idegen nyelv és az anyanyelv megtanulásának összevetése. De miért kell mindezt a magyar írókhoz címezni? Rossz előérzetünk kicsit erősödik, de még mindig nem tudjuk, pontosan mire is akar kilyukadni a szerző…

Csak tudtok, rengeteget, az agysejtjeitek szunnyadó ösztönével, homályosan és öntudatlanul, mint ahogy szívetek végzi napi robotmunkáját.

Kellemetlen érzéseinket azonban ismét elaltatja drága Dezsőnk: jó, tehát arról lesz szó, hogy a magyar írók milyen csodálatosan tudnak magyarul – anélkül, hogy azt megtanulnák. Ez az anyanyelv varázsa. A gyanúnk elaltatása után azonban az igazi leszidó csalhatatlan ösztönével újabb, immár komolyan zavarba ejtő kérdés következik:

Nem gondoltatok még soha arra, hogy egyszer megtanuljátok anyanyelveteket is?

Kosztolányi aláz
Forrás: Wikimedia Commons / Nicole-Koehler / GNU-FDL 1.2

Miért kéne megtanulnunk, ha anélkül is tudjuk…? Mit akar ezzel mondani az író úr? – Hamarost megtudjuk ezt is, ugyanis az alázás elérni végpontját:

Ez igazán nem volna reménytelen vállalkozás. Fél év alatt bármelyitek mester lehetne benne. Higgyétek el, érdemes is volna.

Egy háklis általános iskolai tanító sem csinálhatta volna jobban! És a kis cikk ezzel a csattanóval véget is ér. Hogy mi váltotta ki Kosztolányiból ezt, nem derül ki, ahogy az sem, hogy „magyar írók” alatt kiket értett. Az minden esetre irigylésre méltó, ahogyan saját magát kivonja ebből a körből. Vagy talán értelmezhetnénk mindezt önmegszólításnak is? 

Forrás

Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Osiris Kiadó, Budapest 1999. 259. oldal

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X