nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nyelv és lélek 2.
A kis Mezzofantik közöttünk élnek

Kosztolányi többször is írt a nyelvtudásról, a nyelvtanulásról. Ma kicsit meglepőnek tűnhet, hogy a többnyelvűséggel kapcsolatosan meglehetősen szkeptikus volt.

Molnár Cecília Sarolta | 2012. szeptember 20.
|  

Kosztolányi Dezső teljesen odavolt a nyelvekért. Imádta a saját anyanyelvét, és az idegen nyelveket is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy A nyelvtanulásról című 1905-ös esszéjében magához a természethez, egy élő szervezethez hasonlítja a nyelvet, és nagy tisztelettel beszél róla. Éppen ezért ütközhetünk meg azon, ha kiderül, mennyire sok előítélet is élt benne a nyelvtudással, a nyelvtanulással kapcsolatban. Legalábbis így tűnik 90 évvel későbbről nézve...

Nyelv és lélek című sorozatunkban ma a Kis Mezzofantik című írást vizsgáljuk, ami 1922. szeptember 17-én jelent meg a Pesti Hírlapban. A rövidke cikkben Kosztolányi egy élményéről számol be:

Kis Mezzofantikat mutogatnak nekem boldog szülők. Az egyik fiúcska magyarul köszön, németül imádkozik, az asztalnál angolul cseveg, a másik a magyaron kívül a franciát és az olaszt is töri. Szomorúan bámulom a kis nyelvtehetségeket. Egyetlen nyelven se tudnak, de kettőn gagyognak, hármon-négyen hebegnek. A kísérlet, azt hiszem, veszedelmes. (44. oldal)

Kosztolányi – ez után a felütés után nem meglepő módon – kifejti, hogy az a gyerek, aki egyszerre több nyelvet is megpróbál elsajátítani, az szükségszerűen el fog bukni: nem lesz egy olyan nyelv se, amelyet az anyanyelveként tökéletesen tudna. Szerinte az, aki tökéletesen tud egy nyelvet, a helyzethez mérten megfelelően, korlátok nélkül képes választani a nyelv készletéből kifejezőeszközt. Erre egy példát is hoz: aki tökéletesen tud magyarul, az tudja, hogy a gyenge szót milyen környezetben tudja más, odaillőbb kifejezésre cserélni: a tavaszi levél zsenge, a szellő lenge, a beteges gyerek vézna stb.

Kosztolányi Dezső
Kosztolányi Dezső
(Forrás: Wikimedia Commons)

Kosztolányi azonban nem áll meg itt; a tökéletesen választékos nyelvtudás hiánya nem önmagában probléma, hanem azért, mert visszahat a gondolkodásra:

A gagyogó csoda gondolkozását idő előtt megnyomorították, szellemi vakarcsot formáltak belőle. (44. oldal)

Nyelveket persze tudni kell, de először és mindenek előtt az anyanyelvet kell tökéletesen megtanulni. Végül levonja a konklúziót, hogy a nyelvtanulással járó munkát, verítéket nem lehet ilyen „csalással” megspórolni.

De aki már az anyanyelvét sem ismeri, az ember sem lehet. Nemzetközi ember nincsen. Az politikai fogalom, annak is ábrándos és korcs. (44–45. oldal)

Kosztolányi érzései, kételyei persze megalapozottak lehettek akkoriban. De a megfigyelések és a pszicholingvisztikai kutatások időközben rácáfoltak ezekre. A helyzet talán nem olyan egyszerű, mint ahogyan számára tűnhetett. Biztosan sok múlik az egyéni képességeken, de az biztosnak tűnik, hogy a többnyelvűek nemhogy nem lesznek „szellemi vakarcsok”, de általánosan jobbak a képességeik, mint az egynyelvűeknek.

Giuseppe Mezzofanti
Giuseppe Mezzofanti
(Forrás: Wikimedia Commons / Torvindus)

És ha valaki különös nyelvtehetség, kiemelkedően sok nyelven képes megtanulni viszonylag rövid idő alatt, azt mindig lenyűgözi azokat a földi halandókat, akiknek az egy vagy két idegen nyelv elsajátítása is sok... Persze az is előfordul, hogy feldühíti őket: mindig vannak, akik kétkedve fogadják az ilyen jellegű szenzációkat, turpisságot, csalást sejtenek. Felmerül ilyenkor a kérdés, hogy mit is értünk nyelvtudás alatt.

Mi is többször beszámoltunk már ilyen kirívó esetekről: írtunk Alexander Arguelles nyelvészről, aki – saját bevallása szerint – közel ötven nyelven beszél; beszámoltunk Alex Rawlingsról, aki még alig kezdte meg egyetemi éveit, de már most tizenegy nyelven tud; és írtunk Sonya Yangról is, aki tíz éves korában ugyanannyi nyelven beszélt, ahány éves volt. Nyelvzsenik mindig is voltak, ott van rögtön Giuseppe Caspar Mezzofanti bíboros, aki a 18-19. század fordulójának híres poliglottja: állítólag 39 nyelven beszélt folyékonyan. Az ő nevével játszik némiképp gúnyosan Kosztolányi az idézett cikkében.

A nagy kérdés persze mindig az, hogy hogyan csinálják, mi a titkuk. Sokszor szokták úgy gondolni, hogy aki eleve többnyelvű, az könnyebben tanul meg újabb nyelveket, és egy bizonyos nyelvtanulási tapasztalat után már egyre könnyebb újabb nyelveket megtanulni. És ennek bizony eszköze lehet az, ha valakit többnyelvű környezetben nevelnek.

Forrás

Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 44–45. oldal

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
24 deakt 2014. július 3. 16:18
23 Biababa 2012. október 25. 15:07

Mit jelent „jó” tudni egy nyelvet?

Anyanyelven (L1) nem grammatikai kérdés: az egészséges (nem afáziás) anyanyelvi beszélő grammatikai rendszere teljes és biztos – az más kérdés, hogy ez a sztenderd nyelvváltozatot jelenti-e, vagy valamelyik nem kanonizált változatot. Hogy vét-e nyelvtani hibákat? Igen, de ezek nem a grammatikai rendszerből fakadnak, hanem a megvalósítás során adódnak: fáradtság, figyelmetlenség, a beszédhelyzet szokatlansága okozta stressz, stb. A „jó” anyanyelvi nyelvtudás inkább kommunikációs készség: képes-e valaki az adott beszédhelyzetnek (íráshelyzetnek) megfelelő stílusban és a megfelelő műfajban, megfelelő folyékonysággal átadni azt, amit szükséges. Elvileg minél iskolázottabb valaki, annál nagyobb kéne, hogy legyen a stílus- és műfajrepertoárja (szóban és írásban). A magyar- és idegennyelv-szakos diplomások (mint nyelvi szakértők) kéne, hogy ennek legfelsőbb szintjét produkálják.

Az anyanyelvi nyelvtudás nem mérhető a Közös európai keretrendszerrel (ahogy Grant kapitány javasolja), mert az a nem-anyanyelvi (L2) nyelvtudást méri, és benne a C2 szint a „közel anyanyelvi” nyelvtudást jelenti.

És hogy tényleg a fenti említett kommunikációs siker a legjobb nyelvtudás-mérce – függetlenül attól, hogy az L1 vagy L2 beszélőé – , arra Tim McNamara példája a legjobb. Ő vezeti azt a bizottságot, amelyik a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet (International Civil Aviation Organization, ICAO) nyelvvizsgáját hivatott megreformálni. Ők sok-sok, repülésirányító és pilóta közötti felvétel elemzése alapján azt a következtetést vonták le ugyanis, hogy sok (köztük számos légibalesetet is okozó) félreértést nem az L2-beszélők nyelvtani hibája, hanem mindkét félnek az adott beszédhelyzetben félreértésre okot adó, kommunikatíve rosszul formált interakciós megnyilatkozása okozta. Tehát az L1-beszélőké is! Vagyis nem az anyanyelvi beszélőkhöz kell mérni a „jó” nyelvtudást, hanem a sikeres kommunikáció mércéjéhez. Mellesleg az ICAO elég rosszul fogadta a bizottság állásfoglalását, amely ezek alapján az anyanyelvi beszélők nyelvvizsgáztatását is javasolta.

22 Grant kapitány 2012. szeptember 21. 09:49

@szigetva: amit írsz az tényleg előfordulhat, ezért egy jobb példa:

"Egy anyanyelvű viszont nem ejtene ki olyat a száján, hogy "Olvasok a könyvet". Ez egészen biztos.

21 Sultanus Constantinus 2012. szeptember 21. 09:25

@El Vaquero: "Sőt, az anyanyelvi folyékonyság sem 100%-os, hümmögnek, töltelékszavakat használnak rendszeresen."

De a hümmögés és a töltelékszavak használata ugyanúgy a nyelv része, sőt, ezek is az a kategória, amit egy nem anyanyelvű nem tud utánozni. Tehát nem mindegy az sem, hogyan hümmögsz. :) Magyarul pl. ööö-zünk, angolul ááá(m)-(o)znak, spanyolul ééé-znek stb. :)

20 szigetva 2012. szeptember 21. 09:16

@Földönkívüli: „Egy anyanyelvű viszont nem ejtene ki olyat a száján, hogy "olvasom egy könyvet"”

A környezetemben élők közül ketten is (felnőtt beszélők) használnak ilyeneket. Csak egyes szám első személyben, ahol én -k-t várnék, ők -m-t ejtenek. A részleteket még figyelem, de talán nem hiperkorrekció (az ikes igék miatt).

Az utóbbi években figyeltem fel rá, és azt hiszem tényleg korábban nem/kevésbé használtak.

19 Sultanus Constantinus 2012. szeptember 21. 08:46

@Fejes László (nyest.hu): Ami a nyelvben elterjedt, az létezik, tehát nyilván nem olyanokra gondolok, hogy "eszek" vagy "nem-e" (ami nekem nagyon nem tetszik, de az emberek többsége így használja). Egy anyanyelvű viszont nem ejtene ki olyat a száján, hogy "olvasom egy könyvet", és én az ilyenekre gondolok.

A másik pedig a szóhasználat. Azt, hogy adott szövegkörnyezetben egy adott mondatba melyik szó illik több szinonima közül, csak egy anyanyelvű tudhatja. Aki jól beszéli ellenben a nyelvet, de nem "tökéletesen", előfordul, hogy egy olyan szinonimát fog használni, amit ugyan megértenek, de mosolyognak rajta. Például a magyarban a "megy" és a "jár" szinonimák sok esetben, de olyat mégse mondhatunk, hogy *jár a hasa a "megy a hasa" helyett...

18 Fejes László (nyest.hu) 2012. szeptember 21. 08:23

@Grant kapitány: Pontosan ezért nem tudom, h amikor Földönkívüli azt mondja, h „nem tud rendesen magyarul”, arra gondol-e, hogy azt mondja h „eszek”, „szeressük a mákostésztát” stb., vagy hogy „olvasom egy könyvet”. Nagyon nem mindegy.

17 Grant kapitány 2012. szeptember 20. 18:59

@Fejes László (nyest.hu): "Nézőpont kérdése,ki mit vél súlyos grammatikai hibának"

Ez azért ennél összetettebb. Az esetek egy részében biztosan igaz, mert egyesek enyhébben, mások szigorúbban ítélik meg mondjuk a "Nem-e jössz el?" kérdést (megint másoknak viszont egyértelműen jó) .

Az esetek egy másik részével viszont bizonyára mindenki egyetértene, például azzal, hogy a "Haza te jönni holnap mikor?" kérdés súlyos nyelvtani (ragozási és szórendi) hibákat tartalmaz.

16 Fejes László (nyest.hu) 2012. szeptember 20. 16:40

@Földönkívüli: „ nem vét súlyos nyelvtani hibákat” Nézőpont kérdése, ki mit vél súlyos grammatikai hibának.

15 Molnár Cecília 2012. szeptember 20. 16:26

@Földönkívüli: agrammatikus

14 Sultanus Constantinus 2012. szeptember 20. 16:11

Azt hiszem, rosszul írtam: agrammatikális.

13 Sultanus Constantinus 2012. szeptember 20. 16:06

Természetesen én az egyszerű, átlagos műveltségű anyanyelvűekre gondoltam, amilyen én is vagyok, nem pedig szónoki képességekkel rendelkező irodalmárokra. vagyis arra, amit anyanyelvi szintnek neveznek a nyelvtudásnál. Pl. nem vét súlyos nyelvtani hibákat, nem mond olyat, ami aggramatikális.

12 Grant kapitány 2012. szeptember 20. 15:29

@Fejes László (nyest.hu): Hát nem hiszem hogy olyan sokan lennének, akiknek feltűnne az ilyesmi, mert manapság már a magyar anyanyelvűek között is rengetegen vannak, akik nem tudják vagy nem akarják "rendesen" (a "magas norma" szerint) használni az aki/amely-t.

11 Fejes László (nyest.hu) 2012. szeptember 20. 15:26

@Grant kapitány: Ebbe viszont simán belefér az, amire sokan azt mondanák, hogy „nem tud rendesen” (mondjuk nem a magas norma szerint használja az aki/amely-t stb.). Ezért várnám, h Földönkívüli tisztázza, hogy mire gondol...

10 Sigmoid 2012. szeptember 20. 14:17

Kosztolányiból meg a tipikus magyar irígység szólalt meg, hogy hogy képzelik ezek a "kis mezzofantik", hogy vele ellentétben nem keserves kínnal és kemény munkával tanultak meg idegen nyelveket, hanem "csak úgy, játszva"?! Tilcsákbe azonnal!

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X