-
idodav: "Magyarul tehát az úszótechnika és az úszó szám elnevezése nem különbözik." Ez azért nem t...2021. 01. 17, 23:10 A gyorsúszás is hungarikum?
-
Fülig James: @nudniq: azt hiszem, hogy Erdély átalakítása a dualizmus korában kezdődött, amikor elfogad...2021. 01. 16, 14:48 Százasak vagyunk?
-
nudniq: @nudniq: na, én is elkövettem egy-két pontatlanságot. Segesvárt csak a68-as megyésítéskor ...2021. 01. 15, 22:25 Százasak vagyunk?
-
nudniq: @mederi: @szigetva: nem kisebb eltérés volt a két alakulat között, hanem kb egy megyényi: ...2021. 01. 13, 02:59 Százasak vagyunk?
-
nudniq: @mederi: "vallásszabadságot biztosító Arany Bullára" XXIV. Hogy izmaeliták és zsidók tiszt...2021. 01. 13, 02:31 Százasak vagyunk?
Nyelvről vitatkozik kollégáival?
Kételyei támadtak?
Kálmán László nyelvész olvasóink égető kérdéseire válaszol:
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
- Mit állítsunk?
Olvasgassa itt a rovat korábbi cikkeit is!

Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Kosztolányit sokat idéztük a nyelvvel kapcsolatosan. Most végre eljött az ideje annak, hogy lelkizzünk is: utánajárunk, költői vagy prózai-e a kefe. Ezúttal azt az esszét mutatjuk be, amelyben egy csodáról van szó. És csoda ide vagy oda: Kosztolányi megelőlegezi a beszédaktus-elméletet.
Kosztolányi Dezső nyelvi témájú írásait bemutató sorozatunkban, a – tőle kölcsönzött – Nyelv és lélekben eddig leggyakrabban mégis a nyelvről volt szó, a lelket igyekeztünk, amennyire lehetséges volt (nem mindig sikerült), kihagyni a dologból. De ami késik, az nem múlik: ez alkalommal adunk a léleknek is. A lelkizések közepette ígérhetjük, hogy Kosztolányi modern pragmatikai megfigyeléseit is megismerhetjük.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A Pesti Hírlapban 1933. október 1-jén megjelent Ige című rövid írás nem szófajtani értekezés. Az ige mint a szó, beszéd szinonimája, a teremtő szó megfelelője szerepel az írásban. Kosztolányi alapvetően azon lelkendezik, hogy mennyire csodálatos dolog a beszéd, a nyelvhasználat képessége. Ebből indul ki, és ez is a konklúziója: írása az emberi beszédképesség dicsőítése. Így kezdi:
Sohase lehet eléggé bámulni azon, hogy az ember beszél, és a lehelete mozgatta hangszálaival közölni tudja, amit gondol és érez. Ez a lehelet maga a lélek, maga a csoda.
És ezzel fejezi be írását:
A szó maga a valóság, melyet jelképez, magának a valóságnak veleje, kútfeje és kezdete. Milyen csodálatos a bibliának ez a szózata: „Kezdetben vala az ige.”
Példái között pedig az szerepel, hogy milyen hatása, milyen következményei vannak a „Tűz van” kijelentésnek, ha egy zsúfolt nézőtéren hangzik el, vagy ha egy férfi egy nőnek azt mondja, „Szeretem”. A két helyzet – legalábbis Kosztolányi nézőpontjából – nem sokban különbözik: a világ radikálisan megváltozik az elhangzott szavak által. A kimondott mondatoknak tehát komoly következményeik vannak, cselekvéseket, eseményeket indítanak el.
Sőt, Kosztolányi egyenesen J. L. Austin 1955-ös beszédaktus-elméletét előlegezi meg, amikor azt mondja, a beszéd maga is cselekedet, és mint ilyen, további cselekvéseket (verbálisakat vagy másféléket) indít el. Persze azt is hihetnénk, hogy Kosztolányit első sorban a szó által való teremtés, azaz a művészet érdekli... Hiszen – valljuk be őszintén – a legtöbb hétköznapi mondatunkban nem könnyű észrevenni, hogy a lélek munkál. A Miért áll be mindenki az ajtóba? mint buszon való utazás által ihletett költői kérdés vagy a Fárasszál mást a baromságaiddal! cselekvésre tüzelő felszólítás nem kifejezetten a lélek teremtő erejét fejezik ki.
Kosztolányi írásában azonban éppen az a csodálatos, hogy arra emlékeztet minket, hogy ezekben a hétköznapi, sokszor durva kijelentésekben is ott van a csoda, az emberi beszéd csodája.
Az ostobák költői és prózai szavakról beszélnek. Ezeknek a virág költői, de a kefe prózai. Holott a kefe, ha költő veszi kezébe, s fölemeli a végtelenbe, szinte bimbókat hajt.
Örüljünk tehát Kosztolányival a beszédnek, ha mégoly hétköznapi is: valóban csodákat rejthet!
Forrás
Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 207. oldal