nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nyelv és lélek 44.
Az élet ingyen szenvedései

Író az, aki még szerette koporsója mellett is szerencsésnek érezheti magát, hogy végre van nagy tragédia, amit megírhat? – Kosztolányi helyére teszi ezirányú gondolatainkat. Szerinte a nagy irodalom nem a nagy élményekből születik.

Molnár Cecília Sarolta | 2013. október 1.
|  

Mi, akik még sosem voltunk írók meg költők, hajlamosak vagyunk önkéntelenül is úgy gondolkodni nagy irodalmi műveket olvasva, hogy megpróbáljuk kitalálni, mi minden, milyen írói tapasztalat állhatott a megfogalmazott szépségek vagy borzalmak mögött. Naiv hozzáállásunk teljesen természetes: úgy gondolkodunk, mindennek van valamilyen racionális alapja, kiváltó oka, még ha nem is a legegyszerűbb ezt megfejteni, kihámozni a műből… Ezt az önkéntelen hajlamunkat pedig nagyon sokszor megerősíti az általános vagy középiskolai irodalomtanítás, amely Arany János Őszikéit a költő oldalán tátongó, „bűzölgő sipoly”-ból eredezteti. (A „bűzölgő sipoly” szószerkezetet egy közkeletű középiskolai irodalomtankönyvből idéztük.)

Szerencsére itt van nekünk Kosztolányi, akitől már eddig is sokat tanulhattunk a művészetről, az író vegykonyhájáról, tartalomról és formáról, az ihletről, az alkotás biológiájáról és pszichológiájáról. Most is segítségünkre siet, és elmagyarázza az irodalmi, az írói élmény mibenlétét és miben nem létét. A két, egymástól független részből álló Tinta című kis esszéjében, amely 1936. január 26-án jelent meg a Pesti Hírlapban, bemutatja, milyennek hiszik az írói élményt, és hogy ehhez képest valójában mi is – legalábbis az ő szemében.

Kosztolányi abból indul ki, hogy az igazán nagy, megrázó, az író életét befolyásoló, meghatározó élményekről hajlamos azt képzelni a laikus közönség, hogy abból születnek az igazán nagy művek. Az író végső soron az az ember, akit nagy élmények érnek, és ezeket tehetsége révén meg is tudja írni… Ugye ismerős ez a gondolat? – Kosztolányi válasza kiábrándító, de valószínűleg igaza van: az írónak is vannak „ingyen tragédiái”, amelyeket nem kell, sőt nem lehet megírni.

Az írót azokért az élményekért szokták irigyelni, melyeknek semmiféle hasznát nem veheti. „Ezt majd meg fogod írni” – biztatják barátjai, amikor összetörve, kétségbeesetten áll egy koporsó mellett, vagy amikor élete valami ítéletnapi orkánban inog, minden eresztékében recsegve-ropogva. Ő elmosolyodik a tájékozatlan-gyermeteg vigasztalásra, s tudja, hogy ezt sohase fogja megírni. Vannak az életnek ingyen szenvedései is.

(401. oldal)

Kosztolányi Dezső
Kosztolányi Dezső
(Forrás: Wikipédia)

Kosztolányi arra mutat rá, hogy a nagy horderejű történések éppen nem azok, amelyekből művek tudnak születni. A nagy tragédiák elől a Múzsák elmenekülnek. De nehogy azt higgyük, hogy a nagy örömmel, boldogsággal kapcsolatosan másképp tesznek: Kosztolányi azt mondja, a nagy örömre sem gyűlnek oda, hogy megcsókolják a költő homlokát:

A nagy, lázas, kiélt boldogság is meddő. Képzeletben nem tudjuk folytatni.

(401. oldal)

De miből születik akkor a nagy irodalom? Milyen élményekből? Milyen tapasztalatokból? Sommás lenne azt mondani, hogy a középszerűekből. Fogalmazzuk inkább úgy, hogy azokból, amelyek nem annyira intenzívek, nem annyira lehengerlők, hogy ne maradjon tér a képzelet szabad szárnyalásának. Ahhoz, hogy irodalmi mű szülessék, mozgástér kell az írói képzeletnek, ha tetszik, a Múzsák randalírozásának. Kosztolányi így foglalja össze az irodalmi élmény lényegét:

Az irodalmi élmény szerényebb, igénytelenebb, de szövevényesebb. Az irodalmi élmény játékos. Az irodalmi élmény a valóság egy kis csücske, (…). Az irodalmi élmény voltaképp nem is élmény, csak vázlat vagy sejtelem, egy óhaj árnyéka, a tények egy kis morzsája, ábránd a veszélytelen örömről és a veszélytelen bánatról.

(401. oldal)

Nagyon fontos tehát, hogy veszélytelen legyen, azaz az írót magát ne eméssze fel az élmény, amit megír. Csak ez adhatja meg azt az alkotói szabadságot, amely ahhoz kell, hogy igazán nagy mű szülessék. De hogy lesz egy érdektelen, középszerű élményből nagy mű? – Hát éppen a művészet révén:

Az irodalmi élmény ködös, felületes, felelőtlen valami, ami a kivitelben, a művészi megvalósításban mélyül el, telik meg tartalommal; mert a be nem teljesült vágy titokban tovább munkálkodik.

Az irodalmi élmény egy gyufaláng, melyből tűzvész támad.

(401–402. oldal)

A Múzsa csókja
A Múzsa csókja
(Forrás: Wikimedia Commons / GNU-FDL 1.2)

Kosztolányi ezt olyannyira komolyan gondolja, hogy egyenesen kijelenti, hogy a nagy élményeket leírva nem tud nagy mű születni, mert ilyenkor a szó csupán gyenge utánzata tud lenni a valódi tapasztalatnak. A tapasztalatnak, amelytől éppen nagysága, megrázó mivolta miatt az emberi lény lelki alkata szerint menekül, szabadulni kíván.

Ami rosszat, gyatrát, unalmasat olvastunk, az többnyire az a valóság, melyet a kontár nem tud visszaidézni, az az átélt élmény, melyet a lélek törvényei szerint nem lehet újra átélni, az a tűzvész, melyből a papiros pislákoló gyufaláng lesz.

(402. oldal)

Ha tehát írásra adnánk a fejünket, tartsuk szem előtt, hogy nagy bánatunkat és nagy örömünket esélyünk sem lesz jól megfogalmazni, próbálkozzunk inkább először egy pohár vízzel.

Forrás

Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Osiris Kiadó, Budapest 1999. 401–403. oldal

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X