-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: 22 A Google szerint további hasonló kifejezések (nem csak iskolában, bá...2024. 07. 23, 16:23 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
ganajtúrós bukta: Régi topik azért válaszolok hátha valaki visszaír... Talán: Szekálás, abuzálás, oltogatás,...2024. 07. 23, 13:34 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: kiegészítés: A nyelvi bizonytalansági tényezők (amik annál gyakoribbak...2024. 07. 01, 08:12 Fantomok a magyar szavakban
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 117 Valóban.. A "Fedje meg!" parancs hosszú gy-vel--->hatása: "megfedd valak...2024. 06. 29, 12:28 Fantomok a magyar szavakban
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Nyilván a sok ostobaság mennyiségével akarsz dominálni. Annyit azért v...2024. 06. 29, 08:35 Fantomok a magyar szavakban
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
![](/media/news-depesmod.png)
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
„Nyelv és lélek” című sorozatunk aktuális részében az 1910-es évek Budapestjére utazunk, és megtudjuk, hogy a szójátszás művészete körülbelül ekkor terjedhetett el. Kosztolányi nem szerette a szójátszó embereket, de a várostól nem vette rossz néven a szójátékokat...
Quod licet jó vicc, non licet szóvicc – ahogyan már a régi latinok is tartották. Mi meg talán mostanában a Facebookon terjedő elképesztő mennyiségű szóvicc és vicces kép hatására kicsit immunissá is váltunk ezekre a fajta szellemességekre. Nem így Kosztolányi, aki egy fél esszét szentel annak, hogy a szójátékokat és azok kiagyalóit ócsárolja. Tényleg fárasztó tud lenni, ha valaki sok szóviccet mond, és állandóan kiforgatja a szavakat a jelentéseikből, amitől az értelmes társalgás mindenképp megakad. De nem ez az, ami miatt a 25 éves Kosztolányi Dezső tollat ragadott...
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Az 1910. szeptember 11-én az Élet című lapban megjelent Budapest, a szójátszó című írását elég erősen indítja:
A szójáték a legalantasabb szellemeskedés. Ez a száraz emberek humora. (15. o.)
És ezt még fejtegeti egy bekezdésen át; úgyhogy aki valaha is mondott szójátékot életében, egyre kisebbre húzza össze magát a cikk olvasása közben:
A szójátszó ember lelke sivár, üres, taplós. Shakespeare, ha valakit nagyon megvet, szójátszóvá teszi. Polonius, az öreg gyerek, a szójátszók ükapja. (15. o.)
Kész szerencséje Kosztolányinak, hogy nem érte meg, hogy Hamlet is egy szójáték részévé vált:
Tegnap beállított hozzám egy Tyrannosaurus Rex és Hamlet. Volt nagy dínóm, dánom.
Kosztolányi odáig viszi a gondolatmenetét, hogy végül kimondja, hogy a szójátékgyártás kóros jelenség, mentális betegség. Az egyénre nézve tehát minimum „kompromittáló”, ha szójátékokat gyárt, de nincs ez így a várossal, a városi kultúrával. Kosztolányi leírja, hogy a korabeli Budapesten új kulturális jelenségként kezd terjedni a szójátszás. Persze azt sem rejti véka alá, hogy ez nem a magaskultúra része:
A mob vinkóval mulat, ponyvaregényt olvas, gyenge olajnyomatokban gyönyörködik, a szentimentalizmusa egy malacbanda vinnyogásánál vagy egy verkli hangjánál csurran ki, humora pedig szójáték. (15. o.)
De összességében – a fentiek ellenére – mégis pozitív jelenségnek tartja, hogy a városi élet, a városi kultúra ilyen nyelvi eszközzel gazdagodik. Azt mondja, hogy az utca szellemes, Budapest pedig ezáltal egy mosolygó gyerek lesz, aki életképes.
Ma már természetes, hogy az utcai művészet (például a grafittik) vagy például a slammelés a városi kultúra részei. Kosztolányi írásából pedig azt is megtudhatjuk, hogy ez a fajta kultúra valamikor a 1900-as évek elején, a 10-es években kezdhetett el kialakulni. Kosztolányi érdeme, hogy felfigyelt rá
Forrás
Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 15–16. oldal