nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Az ly fogságában

El tudja képzelni, hogy megszereti azt, aki vagy ami rengeteg keserűséget okoz önnek? A pszichológiai ismeri a jelenséget. Sőt, többet mondunk: nagy valószínűséggel a magyarok többségével együtt ön is áldozata ennek a különös helyzetnek. De miért nem lépnek közbe, akiknek a feladatuk lenne?

Fejes László | 2016. február 24.
|  

Siptár Péter néhány hónappal ezelőtt reagált Kálmán László egy, a helyesírási szabályzat 12. kiadását, illetve annak kiadási körülményeit bíráló írására. Siptár a következőket írja:

A 12. kiadást készítő bizottság – igen helyesen – törekedett arra, hogy a lehető legkevesebb olyan változtatás történjen, amely konkrét szavak, szótípusok írásmódjának megváltoztatásával jár. Ennek részben gyakorlati okai vannak: legalábbis minden tankönyvet, kézikönyvet, szótárt záros határidőn belül újra ki kellett volna adni a változások átvezetésével, de a könyvtárak polcain sorakozó valamennyi könyv azonnal régies helyesírásúvá vált volna, és a változások nagy száma esetén voltaképpen minden nyomtatott könyv (vagy legalábbis minden mostanában kiadott nyomtatott könyv) új helyesírású kiadása vált volna szükségessé. Ez nyilván kivihetetlen, és nem is kívánatos. Ezért nem lehetséges például az ly feladása és j‑vel való helyettesítése, ami pedig hangtanilag egyébként indokolt lenne.

Ez az érvelés persze egyáltalán nem állja meg a helyét, hiszen ilyen alapon be lehetne vonni azokat a könyveket is, amelyekben árbóc helyett árboc, Cirill-lel helyet Cirillel, észszerű helyett ésszerű, feketedoboz helyett fekete doboz, házi nyúl helyett házinyúl, immunis helyett immúnis, sámánizmus helyett samanizmus, szabadstrand helyett szabad strand stb. szerepel. Természetesen a régi könyveket nem vonják be, ahogyan az üzletek és hivatalok ajtaján, honlapján sem cserélik le a nyitva tartást nyitvatartásra, és a B. ú. é. k. feliratú képeslapokat sem cserélik le BÚÉK feliratúakra. (Az utóbbiakon persze jórészt amúgy is az örök helytelen BUÉK szerepel, és a legnépszerűbb akkor is az email forma lesz az elektronikus levélre, ha az akadémia ragaszkodik hozzá, hogy az csak ’zománc’ lehet, még akkor is, ha ebben a jelentésben a szót a nyelvhasználók többsége csak akkor ismeri, ha már olvasott a cikket az ’elektronikus levél” jelentésű szó helyesírásáról.)

Mehet a zúzdába?
Mehet a zúzdába?

Abban persze Siptárnak igaza van, hogy az elavult helyesírású művek megzavarhatják az olvasókat. E sorok írója például A Pál utcai fiúkat ötödikes korában a családi könyvtárban meglevő, az ötvenes években kiadott példányból olvasta. A kor helyesírása alapján abban az utcanevek kötőjellel szerepeltek, így aztán az olvasónaplója is tele volt Pál-utcákkal és Mária-utcákkal, minek köszönhetően áldott emlékű magyartanárnője jól le is húzta a helyesírását. Hasonló esetek könnyen előfordulhatnak a fent felsorolt eseteknek köszönhetően. Az ly eltörlése azonban nem járhatna ilyen következményekkel, hiszen ha a tanuló nem is tanulja az ly írását, csak annyit tud róla, hogy valaha volt ilyen, akkor láthatja tízezerszer is, hogy bagoly, tudni fogja, hogy azt már bagojnak kell írni. Arra sem hivatkozhatunk, hogy a régi, ly-os helyesírású szövegeket nehezen fogja olvasni, hiszen elég könnyű megtanulni, hogy ez a [j]-t jelöli – körülbelül akkora gondot okozhat, mint ma a cz-s szövegek olvasása. Siptár érve a helyesírási konzervativizmus védelmében tehát sok példa esetében érvényes lehet, de az ly eltörlése ellen éppen nem szól.

De a nagy kérdés nem is az, hogy mennyire helytálló Siptár érvelése, hanem az, hogy miért kerül elő az ly kérdése. Az persze nem Siptár hibája, hogy az ÉS különösebben etikusnak nem mondható eljárással az ő válaszcikkét szabadon hozzáférhetővé tette, míg Kálmánét csak 508 forint megfizetése után olvashatja el a kiegyensúlyozott tájékozódásra vágyó olvasó.Azáltal ugyanis, hogy Siptár ezt előveszi, a Kálmán László írását nem ismerő olvasó azt gondolhatja, hogy Kálmán László szorgalmazta az ly eltörlését. Kálmán azonban nem tett ilyet.

Az igazán furcsa az, hogy bár a múlt század ötvenes évei óta nem merült fel komolyabban az ly eltörlése, a mostani új szabályzat kapcsán mégis többször szóba került. A Népszabadságban Tamás Ferenc, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke nyilatkozta, hogy

az ly/j dilemma a magyar helyesírás egyik legneuralgikusabb pontja. Bizonyos, hogy az ly kiiktatásának esetleges terve élesen megosztaná a társadalmat, és a csatazaj ártana az értelmes, érvelő dialógusnak.

Igaz, azóta sem értjük, hogy ezzel arra szeretett volna utalni, hogy a ly-t nem kell eltörölni, vagy éppen arra, hogy az akadémiának éppen emellett kellene döntenie a nyilvánosság megkérdezése nélkül. Mindenesetre Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke azt nyilatkozta, hogy az ly eltörlését ő sem merné meglépni.

Látható tehát, hogy bár az ly eltörlését valójában senki sem szorgalmazza, ennek lehetőségére mindenki hivatkozik: ki azért, hogy a másik álláspontját tüntesse fel a valóságosnál „szélsőségesebbnek”, ki azért, hogy azt bizonygassa, hogy ő nem „szélsőséges”, ki pedig egyszerűen csak úgy véli, hogy ennek a feszegetése az indulatok elszabadulásához vezetne. Ez pedig arra utal, hogy abban általános a konszenzus, hogy az ly meg kell tartani, függetlenül attól, hogy eltörlése „hangtanilag egyébként indokolt lenne”. De ha van is ilyen konszenzus, mi lehet ennek az oka?

Róka fogta csuka

Az ly egy valamikori magyar hangnak felel meg, mely „lágy l”-nek hangzott, azaz körülbelül olyan viszonban állt az [l]-lel, mint ma az [ny] az [n]-nel, a [ty] a [t]-vel, a [gy] a [d]-vel (azaz kicsit hátrébb és nagyobb felületen ér a szájpadláshoz, mint „kemény” párjuknál). Azonban a 16. század során ez a hang kezdett eltűnni: a nyelvterület nagy részén általában [j]-vé vált, a Nyugat-Dunántúlon [l]-lé, és a 19. század végére csak a nyelvterület két távoli perifériáján, északon a palócban, délen pedig néhány erdélyi nyelvjárásban maradt meg. Az alábbi térkép a 20. század közepi állapotot ábrázolja, de feltételezhető, hogy már ekkor sem mindenki ejtett [ly]-t (illetve [l]-t) a jelölt területeken, mára pedig e változatok elterjedése tovább csökkent (bár megbízható források szerint még ma is vannak [ly]-t ejtők.

A ly folytatói a magyar nyelvjárásokban
A ly folytatói a magyar nyelvjárásokban
(Forrás: Kálmán Béla: Nyelvjárásaink)

Ha ma is lennének olyan köznyelvi beszélők, akik az ly helyén [l]-t vagy [ly]-t ejtenek, akkor ez magában indokolhatná az ly használatát, hiszen ez a megoldás biztosíthatná, hogy mindenki úgy olvassa, ahogy ejti. Csakhogy a köznyelvben a [j]-s ejtés vált általánossá, az [l] és az [ly] használata ilyenkor erősen nyelvjárásiasnak minősül. A helyesírási szabályzat evidenciának veszi, hogy a ly csak [j]-t jelölhet, más ejtésmódja nincs a köznyelvben:

A köznyelv hangrendszerében már nincs meg az a régi hang, amelyet ly-nal jelöltünk, az írás azonban megtartotta az ly [ellipszilon] betűt, ezért számos szóban hagyományosan ly a [j] hang jele.

Mindez tehát azt jelenti, hogy azon magyaroknak, akiknek a nyelvjárásában a ly-nek [j] felel meg, és nem is mozognak rendszeresen olyan nyelvjárási környezetben, ahol valamelyik másik hang fordul elő ennek a helyén, a legkisebb esélyük sincs, hogy kitalálják, hogy egy-egy szóban j-t vagy ly-t kell írniuk. Ilyen a magyarok túlnyomó többsége.

Nekik az iskolában kell(ett) megtanulniuk, melyik szóban kell ly-t, melyikben j-t írni. Mivel nincs szabály, minden egyes szó írásmódját meg kell tanulni. Érdekes módon a helyesírási szabályzat úgy csinál, mintha valamilyen szabályszerűség felállítható lenne:

b) Ha a [j] hang a szó végén fordul elő, a jelölésmód tekintetében különbség mutatkozik az egy szótagú és a több szótagú szavak között.

Az egy szótagú szavak közül például a következők írandók ly-nal: boly, foly(ik), hely (főnév), mély, moly, súly, süly; gally.

A névmásokban ly-nal jelöljük a [j] hangot, például: ily, ilyen, mely, amely, amelyik, mily, milyen, oly, olyan.

A több szótagú szavak legnagyobb részében ly-nal jelöljük a szó végén ejtett [j]-t, például: akadály, bagoly, csekély, fogoly, harkály, kevély, kristály, mosoly, osztály, ragály, tartály; Gergely, Ipoly, Mihály. Kivétel például: lakáj, muszáj, papagáj. A szó végén j-vel írandó szavak között többségben vannak az aj, ej végűek, például: csevej, dörej, duhaj, karaj (és karéj), óhaj, olaj, robaj, sóhaj, talaj, tolvaj, zörej, zsivaj. Kivétel például: karvaly, pehely, tavaly, zsindely.

c) Jellegzetes szócsoportot alkotnak a lya, lye végű szavak, például: boglya, csigolya, gereblye, gólya, hülye, ibolya, korcsolya, nyavalya, pocsolya, pólya, skatulya, zsöllye. Kivétel például: bója (vízi jelzőeszköz), cserje, héja (madár),perje (fű).

Valójában persze

  • A bevezető mondat sugalmazásával szemben a szabály semmiféle különbségre nem mutat rá az egy és több szótagú szavak között;
  • semmi értelme az egy szótagú példák felsorolásának, hiszen a felsorolás nem kimerítő – ráadásul a későbbiekkel szemben a szabály arra sem hívja fel a figyelmet, hogy számos egy szótagú szó végén j írandó (tej, vaj, háj, máj, nyáj, táj, díj szíj, héj, kéj, új, fúj, sőt fürj, szomj,ujj – az aljról nem is szólva!);
  • nem igaz, hogy a névmásokban mindig ly-t írunk: mije (van a menyasszonynak?) – persze itt nem névmási tőről van szó, de a szabályzat sem névmási tövekről, hanem névmásokról beszél.

Arra viszont jó a szabályzat, hogy lássuk belőle, mik a leggyakoribb hibák. Mivel a legtöbb -á[j] végű szó ly-os, a nyelvhasználók jelentős része ezek hatására lakályt, muszályt és papagályt ír – időnként még azok is, akik tudják, hogy ezeket nem így kellene írni. A szabályzat némiképp megtévesztően azt emeli ki, hogy „szó végén j-vel írandó szavak között többségben vannak az aj, ej végűek”, pedig ez nem segít a helyesírásban, ugyanis az -a[j], -e[j] végűek között viszont kb. fele-fele arányban vannak a j-sek és a ly-sek, ráadásul az utóbbiak gyakoribbak: ennek köszönhető a csevej helyetti csevely, a tolvaj helyetti tolvaly stb. A fent említett milye (van?) is a milyen hatásának köszönhető, ahogy az ilyed is az ilyen hatásának. A fenti szabályban sokan meglepetéssel olvashatták, hogy a bója pontos j – ezzel a szóval ritkán találkozunk, ellenben a gólya vagy a pólya írásmódját jól „belénk verték”, így aztán ehelyett is inkább bólyát várnánk. Arról nem is szólva, hogy a gyakoribb folyt ’csorgott, ömlött’ alaknak köszönhetően időnként a fojt ’légzésben akadályoz’ helyett is automatikusan folytot írunk. Mindebből látható, hogy nem csak hogy egyesével kell megtanulnunk a [j]-s szavak írásmódját, de számos jelenség kifejezetten akadályoz minket a tanulásban. Nem csoda hát, ha számos hasonló jellegű hibával találkozunk.

Mivel pedig az oktatás rengeteg időt és energiát fordít ezen alakok írásának megtanítására, a magyarokban kialakul az az érzés, hogy az ly anyanyelvük fontos része. Pedig éppen ellenkezőleg: a ly-t éppen azért kell megtanulni, mert a magyar nyelvben (néhány nyelvjárástól eltekintve) ma nincs neki megfelelő hang. A ly tanításával tehát lényegében nyelvtörténetet tanít az iskola, de egy önkényesen kiválasztott nyelvtörténeti tényt, ráadásul mindenféle összefüggéséből kiragadva. Miért is lenne bárkinek szüksége arra, hogy tudja, hogy egy adott hang más hangból fejlődött, mint ugyanaz a hang egy másik szóban? Ha valaki most kitalálná, hogy írjuk å-val azokat az [a]-kat, amelyek korábbi [o]-ból fejlődtek, valószínűleg mindenki elmegyógyintézeti kezelését fontolgatná. Az ly használata legfeljebb abban különbözik ettől, hogy kollektív őrültség.

Az ly „emlékműve”
Az ly „emlékműve”
(Forrás: Fejes László)

Stockholm-szindróma

Szinte mindannyian megszenvedtük az ly megtanulását, legfeljebb elnyomjuk magunkban az élményt. (Kivételes helyzetben azok vannak, akik [ly]-ező, vagy legalábbis [l]-ező nyelvjárási környezetben nevelkedtek.) Mi több, a magyarok többsége úgy ragaszkodik az ly-hez, mint valami kincshez. Az ly használatára vonatkozó tudnivalókat afféle kincseknek tekinti: például ha megtudja, hogy korábbi vélekedésével szemben a bója nem ly-nal írandó, akkor elhiteti magával, hogy anyanyelvének újabb érdekes tényével ismerkedett meg – pedig valójában egy érdektelen nyelvtörténeti kérdésről van szó.

Ezzel áll összefüggésben az, hogy a magyarok túlnyomó többsége ragaszkodna az ly-hez. Az iskola belénk neveli, hogy csak akkor lesz belőlünk rendes ember, ha megtanuljuk, hogy a bagoly nem bagoj. Láthatjuk, hogy azt a kommentelőtársunkat, aki azt írja, hogy muszály, nem veszik komolyan, le is szólják. Azt még csak-csak elnézzük másnak, hogy hogy hibázzon, de ha magunk hibázunk, kínosnak érezzük.

Az ly eltörlése mellett a fokozatos kivezetésének lehetősége is felmerül. Valószínűleg elkerülhetetlen lenne, hogy akit Károlynak anyakönyveztek, az továbbra is ly-nal használhassa nevét, de a továbbiakban már csak Károjként lehessen a nevet anyakönyveztetni. A családnevek fel sem merülne a kérdés, hiszen azoknak egyébként is megőrizzük régies írásmódjukat.

Elképzelhető kompromisszum lenne, hogy az ly használata továbbra is megengedett lenen ott, ahol korábban előfordult, de ez nem lenne szerencsés: azok a szövegek, melyekben hol j, hol ly szerepelne régi ly helyén, csak zavaróbbak lennének, mint az elsőre természetesen furcsának tűnő csupa j-s szövegek. Kifejezetten nem lenne szerencsés, ha egyes sajtótermékek, kiadók stb. következetesen megmaradnának a ly-nál, hiszen ez lassítaná az átállás folyamatát, míg egyébként néhány év elteltével teljesen hozzászoknánk a ly-talan szövegekhez. Persze a magánhasználatból csak akkor tűnne el teljesen, amikor kihalnának azok a generációk, melyek még tanulták. Sőt, régieskedő írásokban bizonyára azután is feltűnne, igaz, minden bizonnyal a ma j helyén is, hiszen a nyelvhasználók már teljesen elfelejtenék, hol kellett használni.

Ha az ly-t eltörölnék, olyan szóalakokat kellene leírnunk, mint hogy akadáj, mosoj, tavaj, fojó, Ipoj, Erdéj. Mivel ma ezek borzasztó nagy hibának minősülnek (pedig nincs szó másról, mint hogy azt írjuk le, amit mondunk!), az az érzésünk támadhat, hogy az ly eltörlésével arra a akarnak kényszeríteni minket, hogy kulturálatlanul viselkedjünk. Mintha mondjuk kijönne egy rendelet, hogy mostantól az utcán nyilvánosan túrjuk az orrunkat. Ám míg az orrtúrás tiltására vonatkozó udvariassági szabálynak vannak racionális (pl. egészségügyi) alapjai, addig az ly használatára vonatkozó szabály teljesen irracionális. Ha gyermekeinket már ly nélkül tanítanánk írni, ők azzal semmit nem veszítenének: ellenben nyernének egy csomó időt, melyet értelmesebb, hasznosabb dolgok megtanulására fordítanának (vagy ó, szörnyűség, több idejük maradna játszani).

Sokan hivatkoznak arra, hogy nem olyan borzalmas nagy teher ez a gyerekeknek, ők is meg tudtak tanulni. Hasonlít azonban ez az érvelés arra, mint amikor valaki veri a gyerekét, és arra hivatkozik, hogy őt is verték a szülei, mégis rendes ember lett belőle. (Persze már amennyiben rendes embernek lehet nevezni az, aki ver egy neki kiszolgáltatott, védtelen és védekezni képtelen gyereket.) De elég csak végiggondolnunk, hány szó írásmódját kell bemagolni – semmiképpen nem kevés. Persze az ly használatának megtanulása nem csak gyakorlatokból, diktálásokból áll, nagy szerepet játszik benne az olvasás is. Ettől függetlenül gondolhatunk arra, hogy a városi közlekedés megtervezésekor az is számít, ha csak néhány percet nyer minden utas egy útvonalon – a város gazdasága szempontjából ötezer utas napi két perces időnyeresége már közel 167 óra nyereséget jelent, ami majdnem egy teljes hét! Azaz napi nyolc órás munkaidővel számolva körülbelül olyan, mintha hárommal több ember dolgozna azon a héten. Hasonlóképpen ha csak azokat a tanórákat számoljuk, amikor a gyerekek kifejezetten a j és az ly használatát gyakorolják, akkor néhány évtized alatt hatalmas mennyiségű lenne az értelmesebb célokra felszabaduló órák száma.

De ha csak abba gondolunk bele, mennyi kudarc éri a gyereket, míg aktív használatát megtanulja, hogy a tanulás során mennyi negatív visszajelzést kénytelen elszenvedni, már nem mondhatjuk kevésnek. Miért tesszük ki a gyerekeket teljesen feleslegesen ennek a traumának? Még ha sokkal kisebb teherről lenne szó, értelmetlensége akkor is amellett szólna, hogy vessük el.

Amikor erős kézre lenne szükség

Számtalanszor érveltünk amellett a nyesten, hogy a helyesírás központi szabályozása, különösen a részletekbe menően, teljesen felesleges. Érveltünk amellett is, hogy az új szabályzat kiadását széles körű társadalmi, de legalábbis szakmai vitának kellett volna megelőznie, méghozzá éppen annak érdekében, hogy a helyesírás tanulhatóbb legyen. Hiszen a legjobb, ha aszerint választjuk ki, hogy a barna medve vagy a barnamedve, a tizes vagy a tízes, a naiv vagy a naív stb. legyen-e a helyes írásmód, hogy a többség eleve hogy írná – hiszen így lesz kevesebb a hiba. (Az sem ördögtől való elképzelés, hogy bizonyos esetekben több lehetőséget is megengedjünk.)

Az ly kérdése azonban ezekétől élesen különbözik. Itt teljesen egyértelmű, hogy az ly megtartása csak nehezíti a helyesírás elsajátítását, ráadásul értelmetlenül. Az akadémia mindenkori illetékes bizottságának képesnek kell lennie arra, hogy ezt felismerje, mint ahogy azt is, hogy ez a felesleges elem mennyi nehézséget okoz az oktatásban, a megőrzése mellett szóló érvek hátterében pedig csupán rossz beidegződések állnak. Éppen ezért a bizottság szakmai felelőssége lett volna, hogy az ly eltörlését a társadalmi nyomás ellenére is végrehajtsa – természetesen nem egy önkényes döntéssel, hanem a megfelelő szakmai körök, pedagógusok, újságírók könyvkiadók stb. körében végzett felvilágosító kampányt követően. Vagy ha nem is tudja keresztülvinni a változtatást, permanens kampányt folytat azért, hogy meggyőzze a nyelvhasználókat.

Ha pedig már van az országban egy nyelvstratégiai intézet, hát adott a feladat, hogy ebben minél nagyobb támogatást nyújtson. Hiszen nemzetgazdaságilag is nehéz lenne olyan könnyen végrehajtható, különösebb befektetést nem igénylő, ám nagy anyagi haszonnal is járó döntést meghozni, mint az ly eltörlése. Ha van nyelvvel kapcsolatos stratégiai döntés, hát ez az.

A beteg, bármennyire fáj is valamije, természetesen nem szeretné, ha az orvos megvagdosná. Az orvos feladata viszont az, hogy ha szakmailag szükséges, akkor is vágjon, ha a beteg irtózik a műtét gondolatától is. Az az orvos, aki a beteg kedvét keresve inkább kenőcsöket és szirupokat ír fel, amikor a betegnek szikére lenne szüksége, nem viselkedik szakemberként, és feladatát csak látszólag látja el. Ha már egyszer úgy alakult, hogy a magyar társadalom a magyar helyesírás szabályozását egy központi döntéshozó testületre bízta, akkor elvárható lenne, hogy ez a testület akár a társadalmi elvárásokkal is szembe merjen fordulni, amikor az ügy a társadalom javát szolgálja. A magyar helyesírással kapcsolatban elképzelhetetlen még egy annyira jelentős és egyértelmű haszonnal járó döntés, mint az ly eltörlése – ennek ellenére az illetékes testület lassan háromnegyed százada a kérdés felvetéséről sem akar hallani. Feladatát tehát nem látja el felelősségteljesen.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
72 El Vaquero 2017. május 23. 05:57

@Ilon: az ly-hangot nem kell visszahozni, mert pl. a felnyal, tölgy, kopoltyú szavakban hasonulás miatt az l-t ly-nak ejtjük (felynyal, tölygy, kopolytyú), de nem palatális (ny, gy, ty) hang előtt a legtöbb magyar nem tudja ejteni.

A rovásírást tanítását hülyeségnek tartom. Ehelyett sok hasznosabbat lehetne tanítani a közoktatásban, szövegértelmezést, szövegalkotást, gyakoroltatni a felolvasást, előadást, ezekkel elég sok iskolás hadilábon áll, és fontosabbak a mindennapi életben, mint a rovásírás.

A felnőttek azért nem kívánnak változást, mert beléjük nevelték, hogy csak ly-onosan írva helyes, közben meg ez nagy hazugság.

Jól érted, én csak azoknak hagynám meg az ly-t, akik így beszélnek (nekik ugyanis nem kell megtanulni melyik szóban van ly, ösztönösen tudják a nyelvjárásuk révén, csak természetesen ki kell mondaniuk az adott szót), lényegében már csak a palóc vidékek beszélői. Pont az lenne a lényeg, hogy mindenki a kiejtése szerint írhasson, az ä és ë betűket is visszahoznám (nylt e és zárt e jelölésére), pont ugyanezen okból, persze azoknak a használata is opcionális lenne. Az ë-s írásnak egy hátulütője van, a magyar PC-s billentyűzetkiosztásokon nem szerepel.

Egyébként az ly-os írásnak is megvannak az okai, a legtöbb szónál lefedhető néhány szabállyal, hogy mikor ly, mikor j. Kb. 175 szóra nem tudok szabályt húzni (vagy szabály kivételeként hivatkozni rájuk), de azoknak is a nagyja szabályosságot mutat (régies ly, lya, lye főnévképzőkre végződő régies, népies szavak). Kevés olyan eset van, amikor teljesen logikátlan: pl. lakáj, de lakályos.

Akitlosz blogját (honunk.blog.hu) ismerem, ír sok érdekességet, de sok hülyeséget is. Nem csak az ly-onnal, de a zárt e-vel kapcsolatban is. Egy időben gyakori vendég volt a nyesten, rég nem láttuk.

71 Ilon 2017. május 23. 01:45

@El Vaquero A "lágy' l visszatérése nem a reményem, nincs rá igényem... Ki gondolta volna, hogy székeJ rovásírással is olvashatjuk a települések nevét? Volt rá igény.... Az iskolákban a gyerekek már tanulnak rovásírást. Van rá igény. A régi hang visszaállítására is lehet igény: honunk.blog.hu/tags/ly

Nem tartom valószínűnek, hogy az elipszilon szép lassan magától "elmúlik". A felnőttek nem kívánnak változást, a gyerekek véleményét nem kérdezik. A heJesírás tanítása során kiemelt heJet kap. Amúgy jó üzlet is a könyvek, feladatlapok, videók stb kiadása, forgalmazása....

A 6-7 éves gyerekek közül akkor csak azok tanulják meg az elipszilont, akik az azt használó nyelvjárásban beszélnek? Akkor a más nyelvjárást beszélők is a kiejtésük szerint írhassanak? Visszatérjünk az első szabáJzat megjelenése előtti állapotokhoz?

@Aphelion Én sem magam miatt szeretném a változást. Az unokáim és mások gyerekei, unokái miatt. Csak azért, mert nekem meg kellett tanulni és meg tudtam tanulni, miért kelljen nekik is? Az ábécét visszafelé is meg lehetne tanítani, meg is tudnák tanulni, de minek? Olvastam valahol, hogy az elipszilon a tekintéJtiszteletre nevelés eszköze: fogadd el, hogy "bivaly", de bicaj... Csak! Mert az a törvény!

70 mederi 2017. május 22. 19:37

Egy kis humor..

Millen illen(dő) "ly"-os hell! Ollan amelliken csekéll, de méllen kristállos nyavallgás follik. Kevéll mosoll ragáll méllre sülled, hüllül az osztáll. :)

Még hogy nehéz megjegyezni (kivéve néhány ly-os szó) mikor írjunk j-t és mikor ly-t.. :)

69 aphelion 2017. május 22. 12:14

@Ilon: "Meg akartam ismerni a közvéleményt., ezért létrehoztam az ELIPSZILON nevű Facebook csoportot. A többség közömbös"

Meg se lep, a művelt felnőtteknek nem okoz gondot a kétféle írásmód, mivel már sikeresen túlestek a megtanulásán. És hát a világot a művelt felnőttek irányítják...

Amúgy személy szerint nekem gyerekként se volt különösebb problémám a j/ly témával, inkább a rövid/hosszú i jelentett problémát, illetve jelent(ene) ma is, ha érdekelne hogy helyesen irok e :P Meg persze az egybeírós-különírós-tulajdonnévragozós katyvasz, amin azok se igazán bírnak kiigazodni, akik megfogalmazták.

68 El Vaquero 2017. május 22. 03:35

Ja, és a zárópoén a végére, amit kifelejtettem: én nem törölném el az ly-os írást, hanem opcionálissá tenném a szabályzatban, még az ábécében is bent hagynám, arra az esetre, ha tényleg ly-os ejtést érzékeltetése miatt írják úgy az adott szót, mert a használója olyan nyelvjárást beszél. Aki meg j-vel ejtené, vagy köznyelvi kiejtést akarja visszaadni, az j-vel írná az ly-os szavakat. Így meg aztán végképp nem kéne semmit sem újra kiadni, persze sok akadémikus már a fedőlapra ott zokogná le az összes könnyét a Magyar hejesírás szabájai 13. kiadás címet olvasva. Persze gyorsan kapnának egy zsepit, és szipogva megvigasztalódnának, hogy ha annyira akarják, akkor felsőbbrendűségük biztosítására továbbra is írhatnák ly-osan.

67 El Vaquero 2017. május 22. 03:27

…évtized telik el. Bocs az új hozzászólásért, véletlenül rányomtam a tenyeremmel a tapipadra, és előbb küldődött el az előző hsz..

66 El Vaquero 2017. május 22. 03:24

@Irgun Baklav: attól függ a "leftennant"-től való szemrebbenés, hogy kérdéses angolka éppen jenki-e mégis :D Mindenesetre Trump apót semmiképp nem húznám vele, már így is elég morci az öreg, hipp-hopp beutalna a hivatalosan bezárt, de nem hivatalosan azóta is üzemelő Guantánamo-öbölbéli ötcsillagos wellness center egyik csinos cellácskájába, az angol nyelv ellen elkövetett terrortámadás miatt élvezhetnél a céges medencében olyan vízisportágakat, mint a water boarding. Bár abban lehet igazad van, hogy közben a szeme sem rebbenne, csak nem tudom az mennyit segítene rajtad.

 

@Ilon: az ly-os hangot (palatális laterális) nem tudod a j helyett visszahozni, az embereknek nem írhatják elő, hogy hogyan beszéljenek, nem tudják betartani.

Teljességgel nem értek egyet Síptár érvelésével, nem kéne az összes létező könyvet újra kiadni csak a helyesírás megváltozása vagy az ly eltörlése miatt. Nyugodtan maradhatnának úgy, ahogy vannak, az ezután megjelenő könyvekben viszont alkalmaznák. Egyszerű békés egymás mellett élés lenne belőle. Magyar városokban látok régi "ucca"-táblákat is, meg régi szövegekben cz-vel írt c-t, és senki nem öngyilkolta le magát miatta, meg nem semmisítették meg.

Nem is az lenne a bajuk vele az ellenzőinek, hogy eltörlik, és megváltozik a helyesírás, hanem egy nagyon alacsony presztízsű, ma tanulatlannak tartott, túl fonetikus alak válna hivatalossá, és ettől rettegnek igazából. Teljesen feleslegesen persze, mert pár hónap alatt mindenki megszokná, és az élet menne tovább, néhány évtized múltán pedig az ly-os alak venné ki furcsán, régiesnek magát. Másrészt a félelmüknek az a része jogos, hogy ha a laikus látná, hogy mégis lehet ezt fonetikusan írni, és nem dől össze a világ, akkor egyre inkább nagyobb igény támadna a fonetikusabb írásmódokra, és a régi alakú írásképek leváltására, és az hová vezetne már, még a végén senkinek nem okozna gondot az írás. Néhány akadémikus nyelvművelő nyilvános harakirit követne el. Nyilván ezt a tragédiát nem akarjuk. Vagy mégis, és az élet menne utána tovább, öt perc alatt eloszolnának az emberek "nincs itt semmi látnivaló" jelszavakat skandálva hazamennének. Egy biztos: az ly előbb-utóbb ki lesz vezetve a helyesírásból, csak az a kérdés, hogy milyen távolira tudják kitolni ezt az időpontot, hány é

65 Ilon 2017. május 22. 01:50

Meg akartam ismerni a közvéleményt., ezért létrehoztam az ELIPSZILON nevű Facebook csoportot. A többség közömbös, az aktívak inkább az elipszilon megtartása mellett kardoskodnak. SzeméJes példát mutatva J betűt írok az " ly" helyett a hozzászólásaimban. (Nem akadt követőm...) Külön-külön mindenki első fecske... A nyelvészek, tanítók, "tanítóképzősök", politikusok közös fellépése nélkül, anélkül, hogy valaki az élére álljon egy mozgalomnak, az ly hosszú éltű marad.

Azt sem tartom kizártnak, hogy ez a helyesírási probléma úgy oldódik meg, hogy feltámasztják halottaiból a vele jelölt hangot (a rovásírás iskolai tanítása révén)....

64 Irgun Baklav 2017. április 7. 20:21

@Sultanus Constantinus: Jelentem, én azért elolvastam. :)

Fura problémáik vannak ezeknek a spanyolkáknak a saját helyesírásukkal, el vannak egy picit kényeztetve a majdnem fonetikus rendszerükkel.

Bezzeg angolkáknak a szemük se rebben, ha mondjuk egy <lieutenant> helyesírású szót leftenöntnek (/lɛfˈtɛnənt/) kell kiolvasni, miközben a <lieu>-t önmagában csak l(j)únak (/l(j)uː/) (és <u> = /f/-re egyébként is kb. ez az 1 példa van); a minute meg attól függően lesz minit vagy májnjút (/ˈmɪnɪt/, /mʌɪˈnjuːt/) hogy melléknév vagy főnév-e.

63 Sultanus Constantinus 2017. április 7. 12:40

Ha már ismét feljött a téma, hadd ajánljam ehhez egy nagy népszerűségnek örvendő (csak negatív értelemben) írásomat: www.elmexicano.hu/2017/04/sal-le-con-la-solucion.html

Szerintem senki nem marad le semmiről, ha nem olvassa el, ahogy mások sem tették. ;)

62 BéDéKá 2017. április 7. 12:23

Én már semmijen újabban keletkezett írásomban nem használom az elipszilont, versekben sem. Mint megtudtam, ezt már megtette Hules Béla is, de visszhangtalanul. Én próbálom nagyobb hanggal: elipszilon.balla.biz/

61 Sigmoid 2016. március 17. 15:33

@Székej Atilla: Hát igen, legszebb öröm a káröröm... ;)

@Dekoltha: Ez nagyon szép és jó, de honnan a rákomból tudnám hogy mit hogy ejtenek Somogyban? ;)

60 Székej Atilla 2016. március 17. 12:26

Szerintem jó ez a hejesírás és hüjeség lenne eltörölni a ly-ket. A gyerekek meg szopjanak csak vele szépen. Miért legyen nekik jobb, mint nekünk volt?

59 Dekoltha 2016. március 17. 09:17

Valóban megkönnyíti az ly-os dilemmát a tájnyelvi ismeret: máig emlékszem magyartanárom tanácsára, aki szerint amit Somogyban ellel ejtenek, na azt kell elipszilonnal írni! Kétes esetben ma is ehhez folyamodom, bár nem vagyok somogyi.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X