-
suburru: Az itt tárgyalt könyv 2 recenziója/ismertetője: J. Saarikivi: Das Sumerische ist weiterhin...2020. 10. 31, 20:41 Sumer nyelvrokonság: bölcsesség vagy...
-
Libertate: @Fülig James: "...amelyben nem szerepel..." Meg pl Ausztria sem... ráadásul meg is tesz mi...2020. 10. 26, 13:44 Százasak vagyunk?
-
Fülig James: @Libertate: A V4 egy közép-európai jövőkép - amelyben nem szerepel Románia, Szerbia, Horvá...2020. 10. 24, 16:44 Százasak vagyunk?
-
mederi: @szigetva: 122 Gondolkoztam a "*banna" nem létén.. Valóban "a "bél" főnévből lexikalizálód...2020. 10. 21, 20:35 A restnök, a szaladár és a tevepárduc
-
Libertate: @Fülig James: "...a nemzetiségeket nem tudtuk a magunk oldalára állítani a Habsburgok elle...2020. 10. 19, 17:19 Százasak vagyunk?
Nyelvről vitatkozik kollégáival?
Kételyei támadtak?
Kálmán László nyelvész olvasóink égető kérdéseire válaszol:
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
- Mit állítsunk?
Olvasgassa itt a rovat korábbi cikkeit is!
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Hasonlít-e a helyesírási szabályzat egy porszívóhoz? Nos, igen, pedig sokkal jobb lenne, ha meghagyná a morzsákat a nyelvhasználóknak. A helyesírással kapcsolatban amúgy is az az aranyszabály, hogy mindenki a maga portája előtt seperjen.
Bár T. Dániel kérdése a helyesírásra vonatkozik, kénytelen vagyok (de örömmel vagyok kénytelen) a magyar nyelvtan néhány furcsaságáról szólni vele kapcsolatban.
Talán tévesen gondolom, de véleményem szerint a magyar helyesírás helyenként meglehetősen következetlen. Miért írjuk egybe pl. a vízbefúlás-t vagy a fejbelövés-t és miért külön a vízbe fúl-t és a fejbe lő-t? Jelentésváltozás nem történik, a nyelvtani viszony is jelölve van. A szabályzat hagyományőrzésre hivatkozik. De mégis miféle hagyományt őrzünk ezekben az esetekben, és miért éppen ezeknél a szavaknál?
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A rövid válasz: Dániel nem gondolja tévesen, és a kérdése teljesen megalapozott. A helyesírással kapcsolatban mindig meg szoktam említeni, hogy a magyar nép sokkal jobb helyesírási szabványt érdemelne, mint az MTA által terjesztett, és egyelőre egyeduralkodó, rivális szabvány nélküli helyesírási szabályzat, az ún. AkH. Különösen több megértést és szeretetet érdemelnének a gyerekeink, akiket ezzel a hallatlanul következetlen, legtöbbször meghatározatlan és ellentmondásos ál-nyelvtani fogalmakon alapuló, és rengeteg kivételt tartalmazó, a szabadság legkisebb morzsáit is erőszakosan felporszívózó szabályzattal kínoznak az iskolában.
Azoknak a számára, akik nem ismerik olyan jól az AkH-t, mint Dániel: a különírásról és egybeírásról szóló 95. pontban a szabályzat leszögezi, hogy az összetett szavakat egybe kell írni. Viszont az összetett szó kifejezésnek nincsen a nyelvészek körében általánosan elfogadott meghatározása. Az AkH sem határozza meg; az esetek nagy részében (azokban az esetekben is, amelyekről itt szó lesz) azokat a több szótőt tartalmazó alakulatokat nevezi így, amelyekben szerinte „a két szó kapcsolatának jelentése több vagy más, mint a tagok jelentésének összege”. Tudományos szempontból ennek a meghatározásnak azonban semmiféle értelmet nem lehet tulajdonítani. A jelentés fogalmáról már könyvesboltnyit vitatkoztak a tudósok, de különösebb eredményt, konszenzust nem tudtak felmutatni. A jelentések összegzésének fogalma még ennyire sem nevezetes, ennek legfeljebb egy-egy elméleten belül, az illető elmélet saját technikai apparátusára vonatkozóan van értelme, általánosan elfogadott használata nem ismeretes.
A szabályzat az ezt követő pontokban nagyjából ugyanezt az alapszabályt fejti ki az összetett szavak különböző (egyébként nyelvészetileg nagyon vitatható) fajtáira vonatkozóan. Például a szabályzat megkülönbözteti egymástól a jelölt és a jelöletlen szószerkezeteket. (A jelölt szószerkezet az, amiben a szavak közötti viszonyt valamilyen alaktani eszköz, leginkább toldalék jelöli. Ilyen például a vízbe fúl is, a -be toldalék jelöli a két szó közötti viszonyt.) De ha összetett szóról van szó (akármit jelentsen is ez), akkor ez a megkülönböztetés érdektelen, hiszen az összetett szavakat egybe kell írni. Ugyanígy feleslegesen különbözteti meg a szabályzat a „tárgyas”, „határozós”, „birtokos jelzős” stb. összetett szavakat is, hiszen a rájuk vonatkozó szabályok egyformák.
A vízbe fúl-félékre egyékbént a 125. pont vonatkozik, hiszen ezek „határozós” szókapcsolatok. Ezen belül a szabályzat szerint a vízbe fúl nem összetett szó, ezért külön írandó (125. a) pont). A szabályzat a 126. pontban mondja ki, hogy – mint a többi típusban is – a két szóba írandó szókapcsolatokat akkor is külön kell írni, ha az utótaghoz még egy képző is járul (pl. könnybe lábad a szeme és könnybe lábadt szemmel). Ez alól a szabály alól kivétel például a vízbefúlás, mert egybe kell írni: ahogy Dániel is mondja, a megrögzült hagyomány miatt (125. d) pont).
A helyesírásnak valóban az az egyik fő funkciója, hogy megállapítson és fenntartson egy bizonyos hagyományt. Azért fontos ez, mert tanulmányaink és további életünk során hozzászokunk a hagyományos helyesíráshoz, és ha valaki eltér ettől, az zavarja az olvasásunkat. De mérlegelendő lenne, hogy megéri-e a hagyomány minden áron való fenntartása azzal szemben, hogy a szabályok és kivételek gyakorlatilag megtanulhatatlanok. Ráadásul az itt említett szabályokat és kivételeket úgyis nagyon kevesen ismerik, senkit nem zavarna meg az olvasásban, ha ésszerű módon változtatnánk a szabályokon, és csökkentenénk a kivételeket, meg ha szabadabbá tennénk a lejegyző döntéseit az egybe- és különírásra vonatkozóan.
Azok a szókapcsolatok, amelyekről itt szó van, a magyar szerkezetek egy bizonyos fajtájához tartoznak: mindegyik úgy épül fel, hogy egy névelőtlen ragozott névszó áll közvetlenül egy igető előtt. Például a vízbe egy ragozott névszó, és közvetlenül megelőzi a fúl igetőt (kivéve, ha speciális szerkezetekben, például tagadás vagy segédige jelenlétében más szórendet használunk: nem fúl vízbe, vízbe fog fúlni). Az ún. „hagyományos nyelvtan”, az ókori iskolai hagyományokat követő nyelvtan, amelyen az AkH is alapul, nem ismeri fel ezt a sajátos magyar alakulatot (hiszen a görögben meg a latinban nem volt ilyesmi), ahogy a magyar nyelv sok más érdekes sajátosságáról sem találunk benne egy szót sem. Pedig ez a különös szerkezet az, ami a helyesírási problémákat is okozza.
A puszta (vagyis névelőtlen) névszóból és igéből álló kapcsolatok a magyarban furcsa átmenetet képeznek a teljes névszói szerkezetet tartalmazó ige–bővítmény kapcsolatok (pl. a medence vízébe + ugrott) és a lényegében összetett szónak tekinthető igekötős igék (pl. bele + fullad) között. Ugyanilyen átmeneti szerkezetet alkothatnak más határozók is az igével, például a jól határozó a jóllakik alakulatban. Igazából nincs jó ismérve annak, hogy mikor mondhatjuk egy ilyen ige előtt álló ragos puszta névszóra vagy más határozóra, hogy igekötője-e az igének, vagy valami más. Nem véletlen, hogy az „igazi” igekötők is részben névelőtlen ragos névszókból alakultak ki (pl. hátra + néz), részben határozószókból (pl. fel + néz). A magyar szakirodalom az 1980-as évektől kezdett tudomást venni az egész problémakörről, és azokat a sajátos kis kifejezéseket, amelyek semleges mondatban közvetlenül az ige előtti helyet foglalják el, és ilyenkor főhangsúlyosak (utánuk pedig hangsúlytalanul áll az ige), igevivőnek kezdték nevezni. Ebbe a tág kategóriába maguk az igekötők is beletartoznak. Az igével való összetartozásuk szorossága és jellege változó.
Az igevivőből és igéből álló kapcsolatok tehát nagyon sokszínű és változatos kifejezések, a magyar nyelv egyik legérdekesebb jelenségkörét alkotják. Természetesen nem egyszerű a kifejezések ilyen bonyolult körének helyesírását szabályozni. A mindennapi beszélőknek nem is kell tudniuk ezek nyelvi érdekességeiről, és jó lenne, ha akkor sem kellene bizonytalankodniuk a leírásukkor, ha nem mélyedtek el a magyar nyelvészeti szakirodalomban. Ezt csak úgy látom megvalósíthatónak, hogy a szabályzat egyetlen szabályt mondjon ki: akkor írjuk egybe ezeket az alakulatokat, ha semleges, állító mondatokban egybe mondjuk őket, egyetlen hangsúllyal. Biztos vagyok benne, hogy ennek a tanácsnak az alapján a legtöbben vízbefúl-t és vízbefúlás-t, vízbefullad-ot és vízbefulladást írnának. És ha mégsem így hallják, akkor sincs tragédia, legfeljebb néhány kifejezést egy kicsit másképp írnak, mint mások. És nem kellene bizonytalankodniuk, ha eleve megmondanánk nekik, hogy nem egységes a beszélők megítélése, meg hogy megengedett a szavak hallás után való lejegyzése.
Végül a kedves olvasók szórakoztatására válaszomat néhány kiragadott abszurddal zárom. Először is ott van Dániel vízbe fúl – vízbefúlás példája mellett a vízbe fullad – vízbe fulladás: tehát a vízbefúlás valódi kivétel, még a hozzá nagyon hasonló, történetileg is közeli rokon, a vízbe fulladás helyesírásától is eltér az írásmódja. Aztán ott van az előbb idézett könnybe lábad: mivel külön kell írni, a szabályzat alkotói szerint nyilván „a jelentése nem más vagy több, mint a tagok jelentésének összege” – de mi a pikulát jelent a lábad? És végül az egész problémakörrel kapcsolatban állandóan emlegetett igék: a különír és az egybeír jelentése vajon mennyiben „több vagy más, mint a tagjaik jelentése”?A Helyesírási tanácsadó szótárban találtam egy utalást arra, hogy a külön és az ír kapcsolata másképp is értelmezhető, és olyankor két szóba írandó: Jóska és Mari külön írtak a tanácsnak. De ebből még nem értem, hogy a különír jelentése miért lenne kevésbé „több vagy más, mint a tagok jelentésének összege”.