-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: 22 A Google szerint további hasonló kifejezések (nem csak iskolában, bá...2024. 07. 23, 16:23 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
ganajtúrós bukta: Régi topik azért válaszolok hátha valaki visszaír... Talán: Szekálás, abuzálás, oltogatás,...2024. 07. 23, 13:34 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: kiegészítés: A nyelvi bizonytalansági tényezők (amik annál gyakoribbak...2024. 07. 01, 08:12 Fantomok a magyar szavakban
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 117 Valóban.. A "Fedje meg!" parancs hosszú gy-vel--->hatása: "megfedd valak...2024. 06. 29, 12:28 Fantomok a magyar szavakban
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Nyilván a sok ostobaság mennyiségével akarsz dominálni. Annyit azért v...2024. 06. 29, 08:35 Fantomok a magyar szavakban
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
![](/media/news-depesmod.png)
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Lehetséges-e hogy egy nem létező szót használunk nap mint nap? Milyen rémes következményekkel járhat a helyesírás-oktatás? Mi köze a tyúknak a juhászhoz? Hát a jiddisnek a vurstlihoz? Az is kiderül, hogy a hasonló a hasonlónak nem mindig örül.
Gergő a következő kérdéssel fordult lapunkhoz:
Lukasztó vagy Lyukasztó, van olyan szó, hogy luk?
A válasz egyszerű. Annyira azonban mégsem, hogy a kérdést ne tartsuk jogosnak.
A tő finnugor eredetű, a magyarban megőrződött eredeti ’nyílás, üreg’ jelentése – a rokon nyelvekben ’szöglet, házserok’, ’folyó, út hajlata’, ’búvóhely’, ’tűzhely nyílása előtt hely’ jelentésekben fordul elő. A rokon nyelvi adatok eredeti szókezdő l-re vallanak!
Először is, ha Gergő azt tapasztalja, hogy környezetében az emberek rendszeresen használnak egy szót, akkor nem kérdés: a szó létezik – állítson bárki is bármit. Persze lehetséges, hogy egy-egy, a családunkban vagy baráti körünkben használt szóról egyszer csak kiderül, hogy mások nem ismerik, de ettől függetlenül a szó van – legfeljebb a köznyelvnek nem része. A luk viszont kétségtelenül elterjedt, hétköznapi, köznyelvi szó, nap mint nap találkozhatunk vele. Persze lehetnek környezetek, ahol gyakoribb, és lehetnek, ahol ritkábbak, de nehezen feltételezhető, hogy a magyarul beszélők többsége ne ismerné.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Egyébként nem kell messzire mennünk: elég, ha felütjük a helyesírási szabályzat szójegyzékét vagy a Magyar helyesírási szótárt, ott is azt találjuk, hogy a luk és a lyuk egyenrangú változatok. Mégis úgy találtuk, hogy meglehetősen széles körben elterjedt tévhit, hogy nem szabad, nem helyes azt írni, hogy luk, lukas, lukaszt, lukad stb., ezek helyett a lyuk, lyukas, lyukaszt, lyukad stb. Az interneten pl. ilyen véleményeket találunk:
Lukas nincs, csak lyukas. A luk hivatalosan nem szó, csak vannak emberek, akik használják...
(Azt persze mi sem értjük, hogy milyen hivatalok ismernék vagy nem ismernék el szavakról, hogy szavak – mi ilyet nem ismerünk.)
A rejtély nyomában
Látható tehát, hogy valaki jól bogarat ültetett Gergő fülébe ezzel a luk-dologgal. De honnan eredhet ez a tévhit, melynek Gergő csaknem áldozatává vált?
Azt mindenki tudja, hogy az ly egy furcsa betű, mert ugyanazt a hangot jelöli, mint a j. Tulajdonképpen teljesen felesleges a magyar ábécében, sőt, inkább csak gondot okoz a helyesírásban: talán célszerű is lenne törölni. Időről időre felmerülnek ilyen javaslatok. Egyelőre azonban hagyománytiszteletből őrizzük a ly-t.
A ly valamikor egy olyan hangot jelölt, mely ma már nincs meg a köznyelvben. Ez ugyanúgy viszonyult az [l]-hez, mint ma az [ny] az [n]-hez vagy a [ty] a [t]-hez: „lágyabb” volt, azaz hátrébb, nem a fogak mögött, hanem a szájpadlás közepe táján képezték. A nyelvterület nagy részén azonban a kiejtés megváltozott, és e hang helyén [j]-t kezdtek ejteni – ez tükröződik a mai köznyelvben. A nyelvterület egy kisebb részén, a nyugati sávban azonban a [ly] helyén [l]-t kezdtek ejteni. A [ly] ejtése csak a palóc területeken, illetve Erdély egyes részein maradt meg. (A köznyelv hatására mára azért a helyzet módosult, és a [j] még nagyobb teret nyert.)
![A [ly]/[j]/[l] megoszlása a magyar nyelvterületen a folyik szóban](/media/a-ly-j-l-megoszlasa-a-magyar-nyelvteruleten-a-folyik-szoban.jpg)
(Forrás: Kálmán Béla: Nyelvjárásaink)
Az egyes szavakban azonban különbözőképpen ment végbe a változás, azaz lehetnek olyan szavak, melyeket a zömmel [l]-ezős területeken is [j]-vel ejtenek, vagy fordítva: a [luk] ejtés éppen arra példa, hogy egy [l]-es alak nagyon elterjedt a [j]-ző területen.
Az, hogy eredetileg melyik szóban volt [ly], ma már nem tudnánk megmondani. Az iskolai oktatás bevet olyan trükköket, hogy „ahol [j]-t és [l]-t is lehet mondani, ott írunk ly-t” – ha azonban ez a módszer működne, akkor nem okozna állandó nehézséget a kérdés. Természetesen korlátozottan működhet a módszer azok számára is, akik találkoznak [l]-ező nyelvjárásokkal, ha nem is feltétlenül személyesen, de mesekönyvben, hangfelvételen stb. Ez a módszer elsősorban azoknak segít, akik [l]-ezős területen élnek, de persze sokszor találkoznak a köznyelvvel is. Nekik viszont természetes lenne az ly-es alakok l-lel való írása is, hiszen az adott szót úgy ejtik. Nyilván meg kell tanulniuk azt a szabályt, hogy hiába mondják azt, hogy [góla] vagy [királ], azt kell írniuk: gólya, király. Számukra ez igaz a [juk] ~ [luk] esetében is – mások számára viszont szinte kizárólag erre az esetre igaz.
A tévhit másik forrása lehet, hogy a lyuk szó az egyetlen, mely [ly]-lel kezdődik. A köznyelv szempontjából persze ez nem igazán lényeges, hiszen ez is csak a [j]-vel kezdődő szavak egyike. A helyesírás-tanításban azonban már kiemeltebb szerepe van, hiszen ez a lyuk-betű. Az írást tanító pedagógusnak egyszerűbb, ha azt tanítja, hogy ezt bizony lyuknak kell írni, és nem engedi meg a luk írásmódot. Később viszont megmaradhat az a tévhit, hogy ezt a helyesírási szabályok nem engedik.
Miért nincs lyik?
Észre kell vennünk, hogy a szónak van egy harmadik variánsa is: a lik. Érdekes módon ezt és származékait a helyesírási szótárak nem tartalmazzák – a likacsos kivételével. Hogyan keletkezett a lik alak? Első látásra azt hihetnénk, hogy a lukból, hiszen attól csak egy betűjében különbözik. Ez az okoskodás azonban téves. A lik az eredeti [lyuk] alakból keletkezett, méghozzá úgy, hogy az [ly] [j]-hez, [i]-hez hasonló eleme az [u]-ra „csúszott át”. A „lágy” mássalhangzók ejtését ugyanis egy olyan artikulációs elem jellemzi, amely nagyon hasonlít az [i] képzésére – ennek következményei az ilyen változások.
Több hasonló eset is van a magyarban: így például a tyúk szónak van nyelvjárási tik változata is: ezt mindenki ismerheti az Indul a bakterházban szereplő Szereti a tik a meggyet... kezdetű népdalnak köszönhetően. (A tyúk viszont tényleg az egyetlen szavunk, amelyik [ty]-vel kezdődik – legalábbis ha eltekintünk az olyan indulatszavaktól, mint a tyú vagy a tyűha.)
Namármost: azt látjuk, hogy a tyúknak is van tik változata, de *tyik változata nincs. Ebből azt gondolhatjuk, hogy a lyuk esetében is közvetlenül keletkezett a lik, [lyik] lépcsőfok nélkül. Valójában azonban itt nem erről van szó: a szó egy régebbi *[tivuk], *[tiuk] alakra megy vissza, és ebből született mind a tik, mind a tyúk forma.
Találunk azonban más hasonló jelenséget is. Vannak olyan ju- kezdetű szavaink, amelyekben hasonló változásokat figyelhetünk meg. A juhász szónak van nyelvjárási ihász változata, a juhar szónak pedig ihar változata. (Ezekkel leginkább tulajdonnevekben, pl. vezetéknevekben, földrajzi nevekben találkozhatunk.) Más szavakat ma már csak i- kezdettel ismerünk, de a régiségben találunk ju- kezdetű alakot is: inkább, iktat, inas. Ezekben az eredeti változat mindig a ju- kezdetű. Nincs azonban *jihász, *jihar, *jinkább, *jiktat és *jinas sőt, a magyarban szinte egyáltalán nincsenek ji- kezdetű szavak: kivételt csak bizonyos jövevényszavak jelentenek: jiddis, jin-jan stb.
A [j] olyan mássalhangzó, mely úgy hangzik, mint az [i], csak nem a szótag közepén van, hanem a szélén. Amikor a fonetikusok a beszédkor keletkezett hanghullámokat nézik, az ábrákon nem is tudják megkülönböztetni a kettőt. Ha pedig azt szeretnénk, hogy beszédpartnerünk meg tudja különböztetni az elnyújtott [jjjjjj]-nket az [iiiii]-nktől, akkor az előbbibe kénytelenek vagyunk olyan zajokat keverni, melyeket egyébként nem ejtenénk. (Tessék nyugodtan kipróbálni.)
Mivel a [j] és az [i] között nincs markáns különbség, a ji- kezdetű szavakat nehéz megkülönböztetni az i- kezdetűektől. A nyelvek, ha csak lehet, nem különböztetnek meg így szavakat, a nyelvtörténet során az ilyen különbségek eltűnnek. Ez természetesen nem jelenti, hogy nincsenek ilyen szavak semmilyen nyelvben sem, de hosszú távon ezek hajlamosak eltűnni. Hasonló a helyzet a [v] ([w]) és az [u] esetében is: a magyarban vu-val is csak néhány jövevényszó kezdődik: vulkán, vulgáris, vulva, vurstli... Ha tehát létre is jött volna a [jik] alak, hamarosan el kellett volna tűnnie, vagy [ik]-ké kellett volna válnia.
Hogyan alakultak hát ki a lyuk változatai? Nem tudjuk. A magyar nyelv etimológiai szótára felveti, hogy talán itt is egy [liuk]-szerű alakból, mint a tyúk esetében: nehéz lenne azonban megmagyarázni, hogyan fejlődött ki a finnugor alapalakból ez a forma. Azt láttuk, hogy az [l]-es alak lehet a legeredetibb: nem világos, hogyan lett ebből [ly]-es, de a mai alakok sokkal könnyebben levezethetőek lennének egy eredeti [ly]-es alakból. Mindenesetre mind az [i]-s, mind az [u]-s forma adatolt már a 11. századtól. (A [l] és a [ly] különbségét csak a 16. századtól kezdődően kezdik megbízhatóan jelölni.)