-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: 22 A Google szerint további hasonló kifejezések (nem csak iskolában, bá...2024. 07. 23, 16:23 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
ganajtúrós bukta: Régi topik azért válaszolok hátha valaki visszaír... Talán: Szekálás, abuzálás, oltogatás,...2024. 07. 23, 13:34 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: kiegészítés: A nyelvi bizonytalansági tényezők (amik annál gyakoribbak...2024. 07. 01, 08:12 Fantomok a magyar szavakban
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 117 Valóban.. A "Fedje meg!" parancs hosszú gy-vel--->hatása: "megfedd valak...2024. 06. 29, 12:28 Fantomok a magyar szavakban
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Nyilván a sok ostobaság mennyiségével akarsz dominálni. Annyit azért v...2024. 06. 29, 08:35 Fantomok a magyar szavakban
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
![](/media/news-depesmod.png)
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Az angol és a magyar nem rokon nyelvek. Mégis felfedezhetünk közöttük olyan hasonlóságot, amit nem tudunk friss és egyébként is főleg a szókincset érintő kapcsolatukkal magyarázni. A mássalhangzó utáni [j]-t vizsgáljuk.
Az angol mássalhangzó+[j] kapcsolatokat vizsgálva megfigyeltük, hogy tájszólástól függően mássalhangzók különböző csoportjai után tűnik el vagy olvad velük össze a [j]. Ezúttal kiderül, hogy ezek a csoportok korántsem véletlenszerűek, sőt nem is csak az angolban találhatók meg. A magyarban, ha nem is azonos, de megdöbbentően hasonló a mássalhangzó utáni [j] eloszlása.
Természetes osztály
Amikor egy hangtani jelenséget megragadunk, mindig arra számítunk, hogy a hangoknak egy természetes osztálya vesz benne részt. Egy természetes osztály dolgoknak (esetünkben hangoknak) egy olyan csoportja, amelyeknek egyrészt van egy vagy több közös tulajdonsága, másrészt csak nekik van ez a tulajdonságuk vagy vannak ezek a tulajdonságaik. A magyarban például a [p], [b], [m], [f], [v] hangok együtt egy természetes osztályt alkotnak: mind ajakhang. Ez azonban nem elég, ezek csak azért alkotnak természetes osztályt, mert több ajakhang a magyarban nincs. A [b], [m], [f] hármas például nem természetes osztály a magyarban, mert nem tudunk olyan tulajdonságokat megadni, amelyek ezekre és csak ezekre áll. De például a klasszikus arabban már természetes osztályt alkotnak, mert ott nincs más ajakhang az igazi mássalhangzók között. (A szintén ajakhang [w] nem igazi mássalhangzó, hanem siklóhang.)
Hogy ne kelljen átmenni, ideidézzük a [j] eloszlásáról szóló cikk egyik táblázatát.
mi után? | öreg brit | fiatal brit | amerikai |
---|---|---|---|
[p], [b], [m], [f] | [j] | [j] | [j] |
[t], [d] | [j] | [cs], [dzs] | — |
[n] | [j] | [j] | — |
[l] | [j] | — | — |
[sz], [z] | [j] | — | — |
[cs], [dzs], [s], [r] | — | — | — |
[k], [g], [h] | [j] | [j] | [j] |
Egy mássalhangzó akkor folyamatos, ha a képzése közben a szájüregben nincs olyan zár, amin a levegő nem tud áthatolni. Ilyenek a réshangok (pl. [f], [v], [sz], [z]) és a közelítőhangok (pl. [l], [r], [j]). Nem folyamatosak a zárhangok (pl. [p], [b], [t], [d], [k], [g]) és az orrhangok (pl. [m], [n]).
Figyeljük meg, hogy azok a mássalhangzók, amelyek után nincs [j] természetes osztályokat alkotnak: az „öreg britek” csak a szájpadlásnál képzett (palatális) mássalhangzók ([cs], [dzs], [s], [zs], [r]) után hagyják el (pl. chew [csú] ’rág’, Jew [dzsú] ’zsidó’), a „fiatal britek” a folyamatos foghangok ([l], [sz], [z]) után is (pl. lewd ’buja’, sewer [szúa] ’csatorna’; az „öregeknél” ezek még [ljúd], illetve [szjúa]). Az „amerikaiak” viszont csak az ajakhangok ([p], [b], [m], [f], [v]) és a – nevezzük így – torokhangok ([k], [g], [h]) után ejtik a [j]-t. A két csoport közé eső fog- és szájpadláshangokat együtt koronálisoknak szokás nevezni, ezek sok más jelenség esetén is egységesen viselkednek. Az „amerikai” angolban tehát minden koronális hang után kimarad a [j] (pl. new [nú], vö. brit [njú] ’új’; duke [dúk], vö. „öreg brit” [djúk], „fiatal brit” [dzsúk] ’herceg’).
Jóslunk
A tudományban megfigyelünk jelenségeket és ebből általánosítunk. Ha sikeres az általánosításunk, akkor helyesen tudjuk megjósolni, hogy milyen jelenségekre számíthatunk és milyenekre nem a világban – esetünkben a világ nyelveiben. A hangok természetes osztályaira vonatkozó megfigyelésünkből az következik, hogy olyan tájszólása nem lesz az angolnak, amelyben csak a – mondjuk – [p], [z], [l] után ejtjük – vagy nem ejtjük – a [j]-t. Ez valóban így van.
Sőt semmilyen nyelvben, semmilyen hangtani jelenség résztvevője nem lehet csak ez a három mássalhangzó. Ezt természetesen lehetetlen bizonyítani, hiszen nem ismerjük a világ összes valaha volt, most létező és a jövőben kialakuló emberi nyelvét. Azonban az általánosításunkat addig fenntarthatjuk, amíg valaki nem cáfolja, azaz nem mutat olyan jelenséget, amely ezt a három hangot érinti. Persze mindez csak olyan nyelvekre áll, amelyben megvan ez a három mássalhangzó és vannak továbbiak is, ugyanis ilyenkor ezek nem alkotnak természetes osztályt.
A magyar jé
A magyarban is van [j] hang . Az eloszlása némileg különbözik az angolétól, például előfordulhat mássalhangzó előtt (sajt) és szó végén is (tej, vaj). Most azonban a mássalhangzó utáni előfordulásait vizsgáljuk, ahogy azt korábban az angollal is tettük.
[pj]: gyapjú, kopja[bj]: objekt-, szubjekt-
[fj]: ifjú, fjord
[mj]: szomj, tömjén
[vj]: szovjet
Mássalhangzó után a magyarban [j] főleg úgy fordul elő, ha egy összetett szó második tagjának (sípjel) vagy egy toldaléknak az elején áll (sípja). Tövön belül is előfordul mássalhangzó utáni [j], azonban jóval ritkábban. (Az egyszerűség kedvéért eltekintünk az idegen nevektől, mint pl. Zaporozsje, Vászja stb.) A dobozban felsoroljuk a j betűvel írt példák közül azokat, amelyekben nem [rj] van. Ez utóbbiak nem férnének a dobozba, több tucat példát találunk: árja, bojtorján, borjú, cserje, erjed stb., sőt [r] utáni [j] még szó végén is előfordul egy tőn belül: fürj, sarj stb. Ezek szerint [j] a magyarban tövön belül csak ajakhang, [r] és természetesen [j] után fordul elő (pl. lejjebb, ujj), már amennyiben ezt két [j]-nek és nem egyetlen hosszú [j]-nek tekintjük.
Meglepő, hogy néhány kivételtől eltekintve megjósolható egy szón belüli mássalhangzó+[j] kapcsolat [j] tagjának a helyesírása: p, f, v, r után mindig j, míg k, g, sz után mindig ly. A b és az m után mindkettő: objekt-, szubjekt-, gereblye, göblyök, szablya, szomj, tömjén, zsemlye.
A mai standard magyarban további mássalhangzók után is van [j], azonban ezeket mindig ly-nal írjuk, vagyis ezeknek a [j]-nek történetileg más a forrása. (Már az angol esetében is láttuk: a helyesírás a nyelv történetének tükre.) Ly-nal írt [j]-t találunk [b] (gereblye, szablya), [g] (boglya, máglya stb.), [k] (béklyó, csáklya stb.) és még [sz] után is, egyetlen szóban: csoroszlya. Itt is lehet [j] utáni [j]: pl. gally, süllyed.
Tő belsejében tehát nincsen [j] a [t], [d], [n], [ty], [gy], [ny], [z], [s], [zs], [c], [cs], [l] és a [h] után. Az utolsóként felsorolt [h]-n kívül az összes többi mássalhangzó koronális hang, a [r] és a [j] a két koronális, ami után állhat [j]. Azt, hogy az angolban nincs, a magyarban van [j] az [r] után, azzal magyarázhatjuk, hogy az angol [r] képzési helye hátrább van, a [s], [zs], [cs] és [dzs] környékén, a magyaré viszont előbb, a [t d n] környékén, továbbá a többi koronális hanggal a magyarban össze tud olvadni a [j], a [r]-vel nem. A [j] utáni [j] pedig azért lehetséges a magyarban, mert vannak hosszú mássalhangzók (szakszóval gemináták), az angolban ilyenek nincsenek. A magyarban a [h] ügyesen elkerüli, hogy [j] elé kerüljön: kehely : kelyhek. Nézzük, mi történik a toldalék [j]-je előtt, hiszen koronális mássalhangzóra végződő tő rengeteg van.
A névszó nem mindig nyúlik
A magyarban több toldalék is kezdődik [j]-vel. Ilyen például a harmadik személyű birtokjel egyes (kalapja) és többes számban (kalapjuk), a jelen idejű határozott igei személyragok közül az E3 és az összes többes számú rag hátulképzett – azaz mély – változata (kapja, kapjuk, kapjátok, kapják), az elölképzett – azaz magas – változatok közül csak a T1 (tépjük), valamint a felszólító módú alakok (kapjak, kapjam, tépjek, tépjem stb).
A „nem koronális”-t nem kötőjellel kell írni az AkH. szerint, viszont úgy a mondat kétértelmű. Ezért itt eltérünk a szabályzattól.
Ha ilyen toldalék előtt nem-koronális hang vagy [r] áll, nem történik semmi: lopja, dobja, nyomja, döfje, szívja, rakja, dugja, sahja, tőrje. Ha más koronális mássalhangzóra végződik a tő, akkor több minden is történhet. A főnevek és melléknevek – közös nevük névszó – ilyenkor a birtokjelnek a [j] nélküli változatát vehetik fel, ez történik [sz], [z], [s], [zs], [c] [cs] [dzs] és a [j] után: ásza, méze, vasa, rizse, léce, rácsa, college-a [kolidzsa], vaja. Csábító lehetőségnek tűnik, hogy azt mondjuk, itt a [j]-t hagyjuk ki, ahogy az az angolban is történik. Csakhogy a birtokjelnek nem koronálisok után is előfordul a [j]-telen változata: képe, lába, nyoma, öve, foka, világa, ezért valószínűbb, hogy itt kötelezően ezt a toldalékváltozatot választjuk.
A másik lehetőség, hogy a tővégi mássalhangzót egy neki megfelelő, a szájpadlásnál képzett hosszú mássalhangzóval, azaz palatális geminátával cseréljük fel (az iskolában úgy mondtuk, a [j] összeolvad az előző mássalhangzóval): botja [bottya], hídja [híggya] (itt is választhatjuk a [j]-telen toldalékot: hida, de akkor a tőmagánhangzó is rövidül!), szánja [szánnya], bálja [bájja]. Ha a tő eleve szájpadláshanggal végződött, akkor ritka a kettőzés, szinte csak kötött – önmagukban szóként nem használt – töveknél fordul elő: öccse (vö. öcsém), bátyja [báttya] (vö. bátyám), anyja [annya] (vö. anyám). Kivételes ilyen szempontból a nagyja [naggya], hiszen a nagy szabad tő, esetleg a ramaty, de hogy ez ramatya vagy ramatyja [ramattya], sőt esetleg ramatyája, arról megoszlanak a vélemények. Soha nincs kettőzés akkor sem, ha a szóvégi mássalhangzó előtt egy másik mássalhangzó áll: boltja [boltya], rendje [rengye], konszernje [konszernye], de ez minden más esetben is így van: bolttal [boltal], combból [combol] stb.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Az ige nyúlik
A már említett -ja :-i, -játok : -itek, -ják : -ik esetében ugyan van [j]-s és [j]-tlen változat, de ezek hangrendileg is különböznek. A főnévi -ja : -a, -je : -e viszont nem.
A [j]-vel kezdődő igei toldalékoknak nincsen azonos hangrendű [j] nélküli változata. Ezért ilyenkor az igető végi [sz z s gy ny] is mindig nyúlik: ússza, nézze, mossa, hagyja [haggya], hányja [hánnya], viszont a foghangok ([sz], [z]) nem válnak szájpadláshanggá (nem ússa, nézzse). (Az igetővégi [c] és [dz] mindig hosszú, azok tovább nem nyúlnak: játszik [jáccik] : játssza [jácca], edz [eddz] : eddze – régiesen edzze – [eddze].) Mindebből következik, hogy egy szótő és a következő toldalék határán sem állhat elő a [r]-n és [j]-n kívüli koronális+[j] kapcsolat. A jobb áttekinthetőség kedvéért ismét táblázatba foglaljuk az adatokat. (Mint már említettük, a hosszúnak jelölt mássalhangzók csak akkor hosszúak, ha előttük magánhangzó áll: botja [bottya], de boltja [boltya]. Az „X” az első oszlop hangjait képviseli.)
mi után? | tőn belül | névszó | ige kij. | ige felsz. |
---|---|---|---|---|
[p], [b], [m], [f], [v], [k], [g], [h], [r] |
[Xj] | |||
[j] | [jj] | — | [jj] | |
[l] | — | [jj] | ||
[t] | — | [tty] | [ccs]/[ss] | |
[d], [n] | — | [ggy], [nny] | ||
[sz], [z], [s], [c], [dz], [gy], [ny] |
— | [ssz], [zz], [ss], [cc], [ddz], [ggy], [nny] |
||
[zs], [cs], [dzs], [ty] | — | nincs ilyen ige |
Láthatjuk, hogy másképp viselkednek a névszók és az igék, az utóbbin belül a kijelentő és a felszólító mód között is akad egy apró, de jól ismert különbség. Az úgy nevezett suksükölő változatok annyival egyszerűbbek, hogy ott a [t] végű igéknél sem különbözik az utolsó két alak. A standard és a suksükölő nyelvjárás közötti különbséget szürkítéssel jelöltük. Figyeljük meg, hogy az igazán logikus az volna, ha tyuktyükölnénk: Látjuk meg! De a táblázatban ábrázoltnál még a suksükölés is „logikusabb” rendszert alkot. Az utolsó két sor csak azért van külön, mert bizonyos ritkább mássalhangzókra nem végződnek igetövek.
A névszói és az igei toldalékolás a [t], [d], [n] és [l] esetében hosszú szájpadláshangot eredményez, egyéb esetekben ([sz], [z], [s], [c], [dz], [gy], [ny] és [j]) viszont csak az igékre jellemző a nyúlás (igaz, a [c] és a [dz] eleve mindig hosszú), névszóknál ritka: ússza : husza, nézze : méze, mossa : kosa, játssza [jácca] : akáca, hagyja [haggya] : agya, hányja [hánnya] : lánya, vájja : bája). A táblázat eltekint attól, hogy néhány [ty]-re, [ny]-re vagy [cs]-re végződő kötött névszói tőben is tapasztalunk nyúlást: bátyja [báttya], öccse (vö. öcsém), anyja [annya] (vö. anya), sőt a szabad nagy [gy]-je is nyúlik: nagyja [naggya]. Eltekintünk továbbá a kivételesen [szj]-t tartalmazó csoroszlya tőtől is.
Ez nem véletlen
A mássalhangzó utáni [j] eloszlásában az angol és a magyar a véletlenszerűnél jóval nagyobb hasonlóságot mutat. Az eltérések egy része is jól megindokolható: (a) a magyarban vannak hosszú mássalhangzók, az angolban nincsenek, (b) a magyarban van a szájpadlásnál képzett orrhang is ([ny]), az angolban csak a [cs], [dzs], [j], ilyen (viszont az [r] is ide tartozik!), (c) az angol [r] képzési helye hátrébb van – közelebb a szájpadláshoz –, mint a magyaré. Mindebből az következik, hogy az emberi nyelvek hangrendszerét nem teljesen önkényes szabályok irányítják.
A cikk megírásához nyújtott segítségéért köszönet Rebrus Péternek.