-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: Kiegészítő vicc: - "Micsoda 'szír szar szertelen hangszeren' süvölt be...2024. 10. 01, 09:16 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Arra gondolok a szer szóval kapcsolatosan, hogy a ban/ ben, ról/ ről, tól/ től toldalékok ...2024. 09. 30, 20:30 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @cikk: Felmerült bennem a kérdés, hogy miért őrződött meg a magyar nyelvben főleg pentaton...2024. 09. 24, 15:04 Így jutunk a hétről tízre
-
nasspolya: @nasspolya: Akár jogos, akár nem, ennek tükrében még érdekesebb a cikk. Igaz, a lényegi ta...2024. 09. 23, 02:22 Így jutunk a hétről tízre
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Olvasónk gyanút fogott: talán bizonyos magyar mássalhangzók nem olyanok, mint a többi. Talán a helyesírási szabályaink sem megfelelőek. Szakértőnk igazat ad neki, de csak részben.
Kedves Imre!
Azért írom így a választ, mert ismerjük egymást, remélem, a többi olvasó se bánja, ha a kérdezőt megszólítom a válaszban. Nagyon jót kérdezel, olyasmit, amit a magyar nyelvvel foglalkozó nyelvészek már régóta feszegetnek:
(Forrás: Wikimedia commons)
A dz és a dzs elvileg ugyanolyan mássalhangzók a magyar nyelvben, mint a többi. Erre hivatkozik a helyesírás is, amikor az elválasztásukra ugyanazokat a szabályokat alkalmazza, mint a többi kétjegyű mássalhangzóra. Nekem azonban úgy tűnik, mégsem pontosan olyanok, mint a többi. Feltűnő ugyanis, hogy ez a két hang magyar szavakban soha nem rövid olyan helyzetben, amikor hosszú is lehet.
Nyilván arra gondolsz, hogy csak szó elején és mássalhangzó szomszédságában rövidek (Dzurinda, brindza, findzsa, merdzsó), de ezekben a helyzetekben hosszú mássalhangzókat egyébként sem találunk. Viszont két magánhangzó között és a szó végén általában hosszan ejtjük őket: bodza, madzag, edz, maharadzsa, tadzsik, bridzs.
Valóban, nyelvészeti szempontból indokoltnak tekinthető legalábbis a dz-t hosszú mássalhangzónak tekinteni, rövid változata a hosszúnak csak ún. pozicionális variánsa, vagyis olyan ejtésmód, ami a hangtani környezetéből megjósolható (ahogy az imént mondtam, szó elején és mássalhangzó szomszédságában automatikusan rövid mássalhangzókat ejtünk). Tehát vagy azt kell mondanunk, hogy a dz az egyetlen olyan magyar mássalhangzó, amely mindig hosszú (vagyis csak némelyik pozicionális variánsa rövid), vagy pedig azt, hogy két mássalhangzónak, egy d-nek és egy z-nek egymásutánja, hasonult változata. (A részlegesen hasonult mássalhangzók ugyanis a dz-hez hasonlóan hosszúak, pl. a t és a j egymásutánjának ejtése hosszú tty, nem pedig rövid ty.)
A dzs esete nem ilyen egyszerű, mert ennek szerintem létezik rövid ejtése magánhangzók között is. Az emlékezetes Kojak felügyelő, Radzsiv Gandhi és Bülent Ecevit nevében, vagy a szegedi Mojo nevű szórakozóhely nevében az emberek röviden ejtik a dzs-t, és én rövid dzs-vel (nem pedig zs-vel) ejtem azt is, aminek az akadémiai helyesírás szerint frizsider az egyetlen „helyes” írásmódja. Tehát a rövid dzs nem hangzik természetellenesnek a magyar beszélők számára, és bár csak idegen szavakban szerepel, röviden is ejtik. A dz viszont tényleg mindig hosszú: elképzelhetetlen például, hogy az Abuladze és Sevardnadze nevekben, vagy bármelyik más -dze végű grúz névben rövid dz-t ejtsünk.
Ez annyira így van, hogy a hosszúságukat nem is jelöljük. Pontosabban csak akkor jelöljük, ha ez nyelvtanilag indokolt, ilyen esetben azonban éppen nem a hosszú ejtést jelöljük, hanem a szóelemzés oltárán áldozunk. Az edz és az eddz hangalakja azonos. Innen nézve a hosszú ddz egyenesen mesterkéltnek tűnik, mintha bizony lenne rövid is. Lehet tudni valamit arról, hogy miért van ez?
A ddz helyesírás nyilván abból származik, hogy az iskolai nyelvtanokban és a helyesírásban a dz-t (tévesen) egyetlen rövid mássalhangzóként tartják számon, pedig világos, hogy vagy egyetlen hosszú mássalhangzónak, vagy két mássalhangzó sorozatának kellene tekinteni. Egyébként nem hívnám az eddz írásmódot „szóelemzőnek”, inkább csak valamiféle analógiának: az ún. szibilánsokra (az s, sz, z, zs hangokra) végződő igék kötő-felszólító módú alakjaiban hosszú szibilánst találunk (pl. hoz ∼ hozz), ennek mintájára írja elő „hosszú ddz-t” a helyesírás. A hosszúság nem jelölése a dzs esetében igazán furcsa: vajon miért nem tükrözi a helyesírás a hosszúságot? Világos, hogy úgy kéne írni, hogy Radzsiv, de meneddzser, maharaddzsa.
Az e-dzés írásmód azért ellenszenves, mert hosszú mássalhangzók esetében nem így szótagolunk: ar-ra, és nem a-rra. Értem én persze, hogy nem lehet másképp, olyan ez, mint az x: le-xi-kon. Az igazi kérdésem azonban az, hogy van-e a szótagolásnak nyelvi valósága. Szóval ha az a feladatom, hogy mondjam ki szótagolva, hogy edzés, akkor így mondom: edz-dzés. De miért? Csak azért, mert így tanítottak, vagy a szótag létezik? Jó, a szótag létezik pl. a verstanban, dalokban egyértelműen, de a szótaghatár is létezik, vagy puszta konvenció?
Ezek a kérdések is nagyon indokoltak, de nagyon messzire vezetnek. Azon, hogy a szótagnak van-e valamilyen nyelvtani jelentősége, vagy pusztán tanult helyesírási és éneklésbeli konvenció, a nyelvészek régóta vitatkoznak. Sokáig egyöntetűen azt gondolták, hogy a szótag nyelvi-nyelvtani valóság, de újabban sok nyelvész azt vallja, hogy csak megállapodás. Ezt az utóbbi álláspontot támasztják alá azok a kísérletek, amelyeket óvodás gyerekekkel és iskolázatlanokkal végeztek különböző nyelveken. Az derült ki, hogy azok, akik nem tanultak kifejezetten szótagolni, azok nem egységesen szótagolnak.
(Forrás: Wikimedia commons)
Persze vannak a szótagolásnak nyelvileg fontos vonásai, például hogy egyetlen magánhangzót (esetleg magánhangzó-kombinációt vagy szótagalkotó mássalhangzót) tartalmaz, se többet, se kevesebbet. Meg amit írsz is, hogy a hosszú mássalhangzót, ha két magánhangzó között áll, ketté szoktuk választani, az eleje az előző szótaghoz, a vége a másik szótaghoz tartozik. Szóval valószínűleg úgy van, ahogy a kérdésedben is sugallod, hogy a szótagok fontosak, de a határaik nem vagy nem mindig megállapíthatóak. Beszélünk ugyan „szótagolási szabályokról”, de ezeket inkább elválasztási szabályoknak kellene hívni, hiszen csak a helyesírásban, az elválasztásban van jelentőségük.
Egyébként én az edzés szót talán inkább ed-zés-nek szótagolnám, és ezzel rögtön illusztrálom is azt, hogy a szótagolás nem része az anyanyelvünk ismeretének, hiszen neked például inkább az edz-dzés tűnik természetesnek, pedig ugyanaz az anyanyelvünk.