-
Mackósajt: @Mackósajt: Pontosítok, ami a felső rajzon külön Tersek és Botai, az az alsó rajzon terüle...2021. 05. 16, 08:51 Az ugor lovakrul
-
Mackósajt: @blogen: Kérdéses, hogy ami a képen van, az valóban a finnugor szétválás kora e. Ráadásul ...2021. 05. 16, 08:42 Az ugor lovakrul
-
blogen: Nem lenne nagy ügy, ha végre kiterjedne a magyarországi tudomány horizontja az ugor kort m...2021. 05. 10, 03:21 Az ugor lovakrul
-
Fülig James: @gekovacsistvan: "érdemben módosították a nyugat-európai gondolkodásban létező sztereotípi...2021. 05. 04, 17:23 Ősmagyar polip ‒ a posztnomád...
-
Tamás74: @Galván Tivadar: Igen, ezt más vasutas is megerősítette már nekem. Moldova is "a korszerű ...2021. 05. 02, 22:06 Pályaválasztási séta
Nyelvről vitatkozik kollégáival?
Kételyei támadtak?
Kálmán László nyelvész olvasóink égető kérdéseire válaszol:
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
- Mit állítsunk?
Olvasgassa itt a rovat korábbi cikkeit is!
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
A magyar anyanyelvűek közül sokan valószínűleg tudatában sincsenek annak, hogy három szóban úgy cserélik fel a hangokat, amihez hasonlóan más szavakban soha. Bár az ok alapvetően ugyanaz, a három szó története jelentősen különbözik.
Szigetvári Péter cikkében olvashatjuk:
A magyarban a [h] ügyesen elkerüli, hogy [j] elé kerüljön: kehely : kelyhek.
Láthatjuk, hogy a kehely szóból kiesik a második e, ha magánhangzóval kezdődő toldalék kapcsolódik hozzá: kelyhek, kelyhet, kelyhem, kelyhes stb. Ez nem rendkívüli a magyarban, számos hasonló szó van, pl. verem : vermek, terem : termek stb., de hasonlóan kieshet az o (korom: kormos, barom : barmok) vagy az ö is (köröm : körmök). A kiesés azonban nem törvényszerű: elem : elemek (*elmek), tetem : tetemek (*tetmek), motor : motorok (de nyelvjárásokban előfordul a motrok is), öröm : örömök (*örmök), török : törökök (*törkök).
(Forrás: 03varvara.wordpress.com)
A kehely : kelyhek viselkedése azért rendkívüli, mert nem csupán az e esik ki (ekkor *kehlyek lenne a többes számú alak), hanem a mássalhangzók is felcserélődnek. A magyarban mindössze három szó van, mely így viselkedik, a kehely mellett az igen hasonló pehely, illetve a kissé eltérő teher (itt a [j] helyett [r] cserél helyet a [h]-val). De vajon melyik sorrend az eredeti ezekben a szavakban?
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) szerint kehely szó német eredetű, bár elképzelhető, hogy a magyarba szláv közvetítéssel került (végső soron a latin calix ’serleg, kehely’ leszármazottja). A mai német alakja Kelch, a régi horvátban és a szlovénban kelih [kelich], az ócsehben kelich (ma kalich) alakban van meg. Minden jel arra mutat, hogy eredetileg az [l] (később [ly], majd [j]) állt előbb, és ezt követte a [h]. (Egyes szerb-horvát változatokban van ugyan kehli, de ez már minden bizonnyal a magyarból került át.)
Ezzel szemben a pehely szó a TESz. szerint egy pih- tőből ered: ezt találjuk meg a piheg, a pihen vagy a pehelyhez jelentésében is igen közel álló pihe szóban. A pehely szóban az -(e)ly kicsinyítő képző lehet. Ebben az esetben tehát a [h] állt előbb, ezt követte a [ly] (> [j]). Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a régiségben előfordul a peleh forma is, ami feltehetően a korabeli kel(y)eh analógiájára keletkezhetett.
(Forrás: Wikimedia Commons / Louise Docker / CC BY 2.0)
Aki Arany Jánost szereti, nem csak rossz ember nem lehet, de bizonyára azt is kitalálja, hogy mi lehetett az eredeti sorrend a teher szóban. Ehhez elég felidézni A velszi bárdok sorait (kiemelés tőlünk):
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.
Mivel azonban Arany szeretett archaizálni, szívesen nyúlt már elavult nyelvi formához, csupán e vers alapján nem következtethetünk arra, hogy még az ő idejében is ez volt a bevett forma.
(Forrás: Wikimedia Commons / Claus Ableiter / GNU-FDL 1.2)
A teher a német Tracht bajor-osztrák alakváltozatából, a trächtből származik: ennek jelentése ’teher’. (Megjegyezzük, hogy ’terhesség’ is, tehát a terhes ’viselős’ jelentés nem magyar újítás. Az érdekesség kedvéért hozzátehetjük, hogy a német szó a tragen ’hord, cipel’ szóval tartozik egy családba, így a magyar tróger, illetve trágár szavakkal is összefügg.)
Láthatjuk tehát, hogy ez a kis szócsoport is meglehetősen változatos. A három szóból kettőben ly és h, egyben r és h van – a közös tehát bennük a h. Ez a h azonban kettőben a szó végén állt, egyedül a pehelyben volt eredetileg a szó közepén. De miért vált egységes viselkedésűvé mégis ez a három szó? Nézzük meg, hogy nézett ki ezek ragozása korábban!
| alapalak | többes szám |
| kelyeh | kelyhek |
| pehely | pehlyek |
| tereh | terhek |
Igen, ám, de a szótag végén (azaz szóvégen és mássalhangzó előtt) [h] a magyarban elnémult. Ennek hatására az alábbi alakok jöttek volna létre:
| alapalak | többes szám |
| kelye | kelyhek |
| pehely | pelyek |
| tere | terhek |
Jól látható, hogy nagyon furcsa ragozású alakok jöttek volna létre: a kelye és a tere esetében a ragozásban egy h jelent volna meg, a pehely esetében pedig a többes számban eltűnt volna a h. Ezeket az alakokat azért nem csillagozzuk, mert vagy előfordultak (írott adatunk van róla), vagy nagy valószínűséggel előfordultak. A TESz. pl. említ kelyeben ’kehelyben’ formát, ami nem csak azért furcsa, mert h nélküli, hanem azért is, mert egy kelye alapalakból *kelyében lenne várható. De találunk olyan formát is, ahol nem csak a h esett ki, hanem az szó egy szótagosra rövidült: ke(l)ly. A tere pedig számos esetben előfordul.
Feltehetően az alakok hosszas ingadozása során alakult ki a mai állapot. Ennek előnye, hogy a h minden alakban megőrződik, mivel nincs olyan alak, melyben szótagvégre kerülne. Ennek az az ára, hogy e szavakban olyan hangátvetés van, melyre nincs más példa a magyarban – ők hárman azonban legalább egységesen viselkednek.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A magyarban a [h] tehát nem egyszerűen azt kerüli, hogy [j] elé kerüljön, hanem azt, hogy a szótag végére. (Ennek magyarázata, hogy szótagvégen különösen rosszul hallható.) Azonban az sem előnyös, ha a [h] hol megjelenik, hol eltűnik egy szó alakjaiban, éppen ezért a nyelvtörténeti változások megpróbálják visszaállítani. Ennek érdekében több változás is végbemegy. A három szó kivételes esetén túl megemlíthetünk további, ugyanebbe az irányba mutató változásokat. A TESz. pl. a pihével kapcsolatban azt írja, hogy a szó végi [e] egyik lehetséges magyarázata, hogy egyszerűen a szó végi [h]-t kívánja kiküszöbölni: hasonló okokból a méh főnévnek is vannak méhe, mihe alakváltozatai a nyelvjárásokban. Ma azonban egy másik tendencia kezd erősen érvényesülni: a h újból megjelenik a szótagok végén, de már jobban hallható [ch] hangként. Ezt a nyelvművelők gyakran hibáztatják, éppen ezért meglepő, hogy a kiszivárgott hírek szerint az új helyesírási szabályzat már elfogadja az ezt tükröző alakokat, azaz a dühvel mellett a dühhel írásmódot is.