-
aphelion: Én a -nya/-nyó szuffixumokat szemiproduktív szleng kicsinyítőképzőnek érzékelem (lásd beny...2022. 09. 16, 13:35 Miért genya?
-
Lord Kilburn: Az nem lehet, hogy a fasz szavunk latin jövevényszó, és a fascinus vagy fascinum latin sza...2022. 09. 15, 13:57 Hogyan kerültek a lábunk közé?
-
mederi: Bocsánat, javítok: Az 1/-ben nem helyes a "tárgyatlan" , hanem "általános tárgy", mert úgy...2022. 09. 13, 09:26 Amikor az értelem legyőzi a nyelvtant
-
mederi: Az eszik igével kapcsolatos TÁBLÁZATOT korrigálnám (csak az "ő"-re vonatkozóan írom le, az...2022. 09. 13, 09:18 Amikor az értelem legyőzi a nyelvtant
-
mederi: Az Ő mint semleges nem, szerintem értelmetlen. -A magyar nyelv szemlélete alapján: Idézet ...2022. 09. 02, 17:25 Nem is férfi, nem is nő
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
A magyar anyanyelvűek közül sokan valószínűleg tudatában sincsenek annak, hogy három szóban úgy cserélik fel a hangokat, amihez hasonlóan más szavakban soha. Bár az ok alapvetően ugyanaz, a három szó története jelentősen különbözik.
Szigetvári Péter cikkében olvashatjuk:
A magyarban a [h] ügyesen elkerüli, hogy [j] elé kerüljön: kehely : kelyhek.
Láthatjuk, hogy a kehely szóból kiesik a második e, ha magánhangzóval kezdődő toldalék kapcsolódik hozzá: kelyhek, kelyhet, kelyhem, kelyhes stb. Ez nem rendkívüli a magyarban, számos hasonló szó van, pl. verem : vermek, terem : termek stb., de hasonlóan kieshet az o (korom: kormos, barom : barmok) vagy az ö is (köröm : körmök). A kiesés azonban nem törvényszerű: elem : elemek (*elmek), tetem : tetemek (*tetmek), motor : motorok (de nyelvjárásokban előfordul a motrok is), öröm : örömök (*örmök), török : törökök (*törkök).
(Forrás: 03varvara.wordpress.com)
A kehely : kelyhek viselkedése azért rendkívüli, mert nem csupán az e esik ki (ekkor *kehlyek lenne a többes számú alak), hanem a mássalhangzók is felcserélődnek. A magyarban mindössze három szó van, mely így viselkedik, a kehely mellett az igen hasonló pehely, illetve a kissé eltérő teher (itt a [j] helyett [r] cserél helyet a [h]-val). De vajon melyik sorrend az eredeti ezekben a szavakban?
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) szerint kehely szó német eredetű, bár elképzelhető, hogy a magyarba szláv közvetítéssel került (végső soron a latin calix ’serleg, kehely’ leszármazottja). A mai német alakja Kelch, a régi horvátban és a szlovénban kelih [kelich], az ócsehben kelich (ma kalich) alakban van meg. Minden jel arra mutat, hogy eredetileg az [l] (később [ly], majd [j]) állt előbb, és ezt követte a [h]. (Egyes szerb-horvát változatokban van ugyan kehli, de ez már minden bizonnyal a magyarból került át.)
Ezzel szemben a pehely szó a TESz. szerint egy pih- tőből ered: ezt találjuk meg a piheg, a pihen vagy a pehelyhez jelentésében is igen közel álló pihe szóban. A pehely szóban az -(e)ly kicsinyítő képző lehet. Ebben az esetben tehát a [h] állt előbb, ezt követte a [ly] (> [j]). Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a régiségben előfordul a peleh forma is, ami feltehetően a korabeli kel(y)eh analógiájára keletkezhetett.
(Forrás: Wikimedia Commons / Louise Docker / CC BY 2.0)
Aki Arany Jánost szereti, nem csak rossz ember nem lehet, de bizonyára azt is kitalálja, hogy mi lehetett az eredeti sorrend a teher szóban. Ehhez elég felidézni A velszi bárdok sorait (kiemelés tőlünk):
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.
Mivel azonban Arany szeretett archaizálni, szívesen nyúlt már elavult nyelvi formához, csupán e vers alapján nem következtethetünk arra, hogy még az ő idejében is ez volt a bevett forma.
(Forrás: Wikimedia Commons / Claus Ableiter / GNU-FDL 1.2)
A teher a német Tracht bajor-osztrák alakváltozatából, a trächtből származik: ennek jelentése ’teher’. (Megjegyezzük, hogy ’terhesség’ is, tehát a terhes ’viselős’ jelentés nem magyar újítás. Az érdekesség kedvéért hozzátehetjük, hogy a német szó a tragen ’hord, cipel’ szóval tartozik egy családba, így a magyar tróger, illetve trágár szavakkal is összefügg.)
Láthatjuk tehát, hogy ez a kis szócsoport is meglehetősen változatos. A három szóból kettőben ly és h, egyben r és h van – a közös tehát bennük a h. Ez a h azonban kettőben a szó végén állt, egyedül a pehelyben volt eredetileg a szó közepén. De miért vált egységes viselkedésűvé mégis ez a három szó? Nézzük meg, hogy nézett ki ezek ragozása korábban!
| alapalak | többes szám |
| kelyeh | kelyhek |
| pehely | pehlyek |
| tereh | terhek |
Igen, ám, de a szótag végén (azaz szóvégen és mássalhangzó előtt) [h] a magyarban elnémult. Ennek hatására az alábbi alakok jöttek volna létre:
| alapalak | többes szám |
| kelye | kelyhek |
| pehely | pelyek |
| tere | terhek |
Jól látható, hogy nagyon furcsa ragozású alakok jöttek volna létre: a kelye és a tere esetében a ragozásban egy h jelent volna meg, a pehely esetében pedig a többes számban eltűnt volna a h. Ezeket az alakokat azért nem csillagozzuk, mert vagy előfordultak (írott adatunk van róla), vagy nagy valószínűséggel előfordultak. A TESz. pl. említ kelyeben ’kehelyben’ formát, ami nem csak azért furcsa, mert h nélküli, hanem azért is, mert egy kelye alapalakból *kelyében lenne várható. De találunk olyan formát is, ahol nem csak a h esett ki, hanem az szó egy szótagosra rövidült: ke(l)ly. A tere pedig számos esetben előfordul.
Feltehetően az alakok hosszas ingadozása során alakult ki a mai állapot. Ennek előnye, hogy a h minden alakban megőrződik, mivel nincs olyan alak, melyben szótagvégre kerülne. Ennek az az ára, hogy e szavakban olyan hangátvetés van, melyre nincs más példa a magyarban – ők hárman azonban legalább egységesen viselkednek.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A magyarban a [h] tehát nem egyszerűen azt kerüli, hogy [j] elé kerüljön, hanem azt, hogy a szótag végére. (Ennek magyarázata, hogy szótagvégen különösen rosszul hallható.) Azonban az sem előnyös, ha a [h] hol megjelenik, hol eltűnik egy szó alakjaiban, éppen ezért a nyelvtörténeti változások megpróbálják visszaállítani. Ennek érdekében több változás is végbemegy. A három szó kivételes esetén túl megemlíthetünk további, ugyanebbe az irányba mutató változásokat. A TESz. pl. a pihével kapcsolatban azt írja, hogy a szó végi [e] egyik lehetséges magyarázata, hogy egyszerűen a szó végi [h]-t kívánja kiküszöbölni: hasonló okokból a méh főnévnek is vannak méhe, mihe alakváltozatai a nyelvjárásokban. Ma azonban egy másik tendencia kezd erősen érvényesülni: a h újból megjelenik a szótagok végén, de már jobban hallható [ch] hangként. Ezt a nyelvművelők gyakran hibáztatják, éppen ezért meglepő, hogy a kiszivárgott hírek szerint az új helyesírási szabályzat már elfogadja az ezt tükröző alakokat, azaz a dühvel mellett a dühhel írásmódot is.