Tibor nevű olvasónk egy több mint három évvel ezelőtt megjelent cikkünkkel kapcsolatban kérdez:

Nekem úgy tűnik, mintha Önök is követnék azt a furcsa, elharapódzó szokást, hogy elfeledkeznek az elváló igekötős szerkezetről. Például itt: "Legalábbis furcsa, hogy szinte sehol nem fellelhető a bizottság pontos névsora." Nem inkább így kellene? "..... lelhető fel...."

A válasz határozottan nem. Illetve: ízlés kérdése. Pontosabban az egyéni nyelvhasználaté.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az persze természetes, hogy a melléknévi igenévtől elválik az igekötő, ha tagadjuk. A megromlott ételeket dobd ki, a meg nem romlottakat tedd a hűtőbe! Vannak azonban olyan esetek, amikor azonban ez furcsán hangzik: Az átolvasandó iratokat hagyd az asztalon, az át nem olvasandókat tedd fel a polcra! Ebben az esetben talán jobban hangzik, ha azt mondjuk: a nem átolvasandókat tedd fel a polcra! Vannak esetek, amikor ez a változás egyértelműen végbement, például: Ez a történet egyáltalán nem megható / megrázó / megindító (aligha mondaná valaki, hogy meg nem ható, meg nem rázó, meg nem indító).

Ha nyelvtani terminusokban szeretnénk beszélni, azt mondhatjuk, hogy ilyenkor az igekötős melléknévi igenév elveszti igei tulajdonságait, és elkezd melléknévként viselkedni (a melléknévnek nem szokása részekre szakadnia, ha tagadják). Valójában arról lehet szó, hogy a szerkezetet jelentése ilyenkor már elszakad az ige jelentésétől: ennek aligha van köze az igekötőhöz: a fellelhető és a található is inkább csak azt jelenti ilyen környezetben, hogy ’megvan’, nem  azt, hogy meg lehet találni. Ilyenkor előfordulhat, hogy a nyelvhasználó a fellelhető szerkezetet már nem köti a (fel)lel igéhez, ezért nem kezeli úgy, mint általában egy igekötős melléknévi igenevet.

Felleltem!
(Forrás: Wikimedia Commons / tohma / GNU-FDL 1.2)

A melléknévi igenév melléknévvé válásának igazi jele az, ha a valamikori igenévhez már nem járulhatnak igei bővítmények. A forró ’nagyon meleg’ melléknévhez például nem járulhat olyan szerkezet, mely a helyét vagy a pontos hőmérsékletét határozza meg: az a fazékban forró víz vagy a 82 fokon forró víz esetében csak a melléknévi igenévről lehet szó: ennek jelentése sem ’nagyon meleg’, hanem ’folyadékból gyorsan gőzzé átalakuló’. Azt persze mondhatjuk, hogy 82 fokos forró víz, de ebben az esetben a 82 fokos nem a forró bővítménye, hanem az vízé, amit az is bizonyít, hogy sorrendjük felcserélhető: forró, 82 fokos víz. Ez jellemző a fent már említett megható / megrázó / megindító esetében is: nem mondhatjuk hogy az engem meg nem ható (vagy engem nem megható) történet, míg azt mondhatjuk, hogy a szökött fegyencet sehol sem találó rendőrök (elkeseredtek).

Persze az olvasónk által kifogásolt mondatban a sehol egyértelműen a fellelhető igei vonzatának tűnik. Valójában azonban a mondat szerkezete akkor is tökéletes, ha közönséges melléknévre cseréljük. Hasonló szerkezetű például a furcsa, hogy szinte sehol nem piros a gyászruha, mégis tökéletes mondat.

Persze nincs azzal semmi baj, ha olvasónk mondatunkat rossznak érzi. Ilyen ingadozások nem csupán különböző személyeknél lehetnek, még az is előfordul, hogy ugyanaz a nyelvhasználó is hol jobbnak, hol rosszabbnak érzi az ilyesféle mondatokat. Viszont pont ez az, amiért nem szabad megütköznünk, ha másoknál olyan szerkezetet látunk, mely számunkra nem elfogadhatónak tűnik.