nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Amiről az iskolában nem tanulunk
A beszélt francia olyan, mint a magyar

Mit mond el egy magyar mondatról a hagyományos mondatelemzés? Miután megtaláltuk az alanyt, az állítmányt és az egyéb bővítményeket, hátra is dőlhetünk, hozzátéve, hogy a mondatrészek sorrendje szabad. Vagy mégsem? Mi van, ha másképp fogunk hozzá a mondatelemzéshez és a szórendet is meg szeretnénk magyarázni? A cikkből kiderül, és az is, hogy a beszélt francia közelebb áll a magyarhoz, mint gondolnánk.

Gazdik Anna | 2012. március 29.
|  

Egy mondatot általában alanyra, állítmányra és további esetleges mondatrészekre (tárgy, határozó, jelző, stb.) bonthatunk, hangzik az iskolából is ismerős általánosítás. De mi történik, ha egy ilyen felosztás nem visz minket közelebb a mondatok tagolásának megértéséhez, legalábbis bizonyos nyelvekben? Próbáljuk is meg ezt elvégezni a következő magyar mondatokon, az egyszerűség kedvéért keressük meg az alanyt!

A Csalagutat 1994-ben avatta fel II. Erzsébet angol királynő és François Mitterrand francia elnök.

A BKV megállóiban tilos a dohányzás.

Egy kocsmában tárgyalja a bíróság az ittas vezetők ügyeit.

Ma a feleségem vitte óvodába a gyerekeket.

Jóskának tetszik a film.

Egy kollégám nagyon fél a bohócoktól.

A Csalagút franciaországi bejárata
A Csalagút franciaországi bejárata
(Forrás: Wikimedia Commons / Holger Weinandt / CC BY-SA 3.0)

A mondatokban aláhúzással jelöltük az alanyt. Látható, hogy csak az utolsó mondatban áll az alany az első helyen, a többiben eltérő pozíciókat foglal el: állhat például a mondat végén, vagy közvetlenül az ige előtt és után is. Ebből akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy nem nehéz az említett mondatrészekre bontani egy magyar mondatot, és az pedig, hogy ezeknek nincs kötött pozíciójuk a mondatban, nem is fontos a számunkra, hiszen láthatóan a magyarban szabad a szórend, és kész.

Szabad szórend?

De valóban szabad a szórend? Nézzük meg most az előző mondatokat más szórenddel:

II. Erzsébet angol királynő és François Mitterrand francia elnök 1994-ben felavatta a Csalagutat.

A dohányzás tilos a BKV megállóiban.

Az ittas vezetők ügyeit a bíróság egy kocsmában tárgyalja.

A gyerekeket a feleségem vitte ma óvodába.

A film tetszik Jóskának.

A bohócoktól nagyon fél egy kollégám.

Első látásra úgy tűnhet, hogy valóban szabad, hiszen megváltoztattuk az összetevők sorrendjét, és mégis értelmes mondatokat kaptunk. De vajon ugyanazt is jelentik ezek a mondatok, mint az előbbiek? Ez már nem ilyen egyértelmű. A jelentéskülönbséget talán abban ragadhatnánk meg, hogy ha megváltoztatjuk az összetevők sorrendjét, másról fog szólni a mondat: az első változatban a Csalagútról mondtuk, hogy ki és mikor avatta fel, míg a másodikban a brit uralkodóról és a francia elnökről állítjuk, hogy 1994-ben felavatták a Csalagutat. Hasonlóképpen beszélhetünk egyszer a BKV megállóiról, aztán pedig a dohányzásról, a kocsmáról, mint a tárgyalás helyszínéről, vagy az ittas vezetők ügyeiről, a mai napról, vagy a gyerekekről, Jóskáról, vagy a filmről, a kollégáról, vagy pedig a félelme tárgyáról, a bohócokról.

Ezt a lehetséges tagolást már Brassai Sámuel nyelvész is megfigyelte az 1850-es években. Szerinte az alany-állítmány tagolással nem lehet minden nyelvet megfelelően leírni. Ő a mondatot inchoatívumra (előkészítés) és zömre (fő állítás) tagolta, és a nyelvek közti eltéréseket azzal magyarázta, hogy bizonyos nyelvekben csak az alany lehet inchoatívum (pl. angol), míg másokban többféle mondatrész is (pl. magyar).

Ebből viszont az következik, hogy távolról sem szabad a szórend: a magyar mondatok jellemzően azzal a mondatrésszel kezdődnek, amelyről a mondat hátralevő része állítást tesz. Ezt az első mondatrészt topiknak, a másodikat pedig kommentnek vagy predikátumnak nevezik. A magyar mondatokról tehát úgy tudunk értelmes megállapításokat tenni, ha azt mondjuk, hogy topik-komment tagolásúak, hiszen ez az alany-állítmány-stb. felosztással ellentétben a szórendet is megmagyarázza.

Félelmetes bohóc
Félelmetes bohóc
(Forrás: Wikimedia Commons / Roland Zumbühl / GNU-FDL 1.2)

Természetesen léteznek topik nélküli mondatok is, például Megjött a vonat, amely egy új eseményt vezet be, és ezt nem a vonatról tett állításként fogalmazza meg.

Ismerjük vagy nem?

A topikot eddig úgy próbáltuk meghatározni, hogy „amiről a mondat szól”. Ha ebből indulunk ki, érthető is, hogy miért a topik áll a mondat elején: természetesen a mondatoknak általában az a céljuk, hogy valami újat közöljenek (ez lesz a mondat fő állítása, azaz a komment), de hatékonyabb a kommunikáció, ha ezt egy már ismert információhoz kapcsoljuk, amelyet a hallgató könnyen tud azonosítani, azaz tudja, miről is beszélünk (erre jó a topik).

Ezért aztán azt is szokás hozzátenni a definícióhoz, hogy a topik a beszélő és a hallgató által is már ismert, vagy legalábbis könnyen azonosítható entitás, amelyről a mondat szól. De mit jelent pontosan, hogy már ismert? Azt, hogy már szóba került az adott beszélgetésben? Vagy hogy a világismereteink segítségével tudjuk azonosítani? Például A nővérem beteg mondat akkor is elfogadható, ha a hallgató nem tudta előtte, hogy a beszélőnek van nővére. Hasonlóan Az elnököt merénylet érte mondat értelmezéséhez sem kell, hogy előtte már beszéljünk az elnökről.

Azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet a következő mondatok esetében:

Valaki bekopogott az ajtómon tegnap este.

Egy kutya megharapott két gyereket.

Világos, hogy a kutyát, vagy pedig az ajtón bekopogó egyént még kevésbé tudjuk azonosítani, mint valakinek a nővérét vagy az elnököt. A magyarban tehát úgy tűnik, hogy az ismertség és azonosíthatóság nem szigorú feltétele a topikalizálásnak. Az viszont biztos, hogy bármit nem lehet topikalizálni: például ha valami a kommentben megfogalmazott esemény során jön létre, azaz a léte nem független az adott mondatban ábrázolt eseménytől, nem lehet topikalizálni. (A ?? arra utal, hogy a mondatok elfogadhatósága kérdéses.)

?? Egy énekkar alakult. (Helyesen: Alakult egy énekkar.)

?? Egy gyerek született. (Helyesen: Született egy gyerek.)

(A névelőtlen névszó ilyen helyzetekben másképp viselkedik, nem topik.)

Nézzük meg, hogy viselkedik a topik más nyelvekben!

Ki ver kit?

Az „alany – állítmány – további bővítmények” kötött szórendtől való eltérés általában azokban a nyelvekben lehetséges, amelyekben az eltérő szórendek ellenére könnyű azonosítani a mondatbeli szerepeket, például a gazdag ragozási rendszer miatt:

János veri Palit.

Palit veri János.

Az angolban és a franciában ez nem így van, mivel az eltérő szórendek más szerepeket jelentenek, így az alanyt csak onnan tudjuk azonosítani, hogy megelőzi, a tárgyat pedig onnan, hogy követi az igét:

John beats Paul./ Jean bat Paul. ’János veri Palit.’

Paul beats John./ Paul bat Jean. ’Pali veri Jánost.’

Meglepő módon a beszélt francia sok tekintetben markánsan különbözik az írott vagy standard nyelvváltozattól, és az egyik eltérés éppen a mondat tagolásának alapelveiben van. Ebből a szempontból a beszélt francia közelebb áll a magyarhoz, mint gondolnánk. De hogy lehetséges ez?

János megérkezik
János megérkezik
(Forrás: Wikimedia Commons / Didier Duforest / GNU-FDL 1.2)

Topik a beszélt franciában

A beszélt francia feltűnően kerüli a nem névmási alanyt. Ha az alany például tulajdonnév, vagy névelős főnév, fogja magát és kihelyezi ezt az alanyt a mondat elé, hogy utána a mondatot (az ugyanerre a főnévre vonatkozó) névmással lehessen kezdeni:

Jean, il arrive demain. ’János holnap érkezik.’ (Kb. ’János, ő holnap érkezik.’)

Ma soeur, elle est malade. ’A nővérem beteg.’ (Kb. ’A nővérem, ő beteg.’)

Sőt, több mondatrészt is ki lehet helyezni a mondat többi része elé, amikor is mindegyiket egy-egy névmás helyettesíti a mondatban:

Jean, les épinards, il ne les aime pas. ’János nem szereti a spenótot.’ (Kb. ’János, a spenótot, ő azt nem szereti.’)

Spenót
Spenót
(Forrás: Wikipedia Commons)

Azonban a magyarral ellentétben ezt csak akkor lehet megtenni, ha a balra kihelyezett mondatrészről már korábban esett szó a beszélgetésben. Amennyiben egy még ismeretlen topik kerül bevezetésre a beszélgetésbe (akkor is, ha a létét könnyen tudomásul vesszük és ezáltal azonosítjuk), egy másfajta szerkezetet kell alkalmazni:

Voilà/(Il) Y a Jean qui arrive. ’Jön János.’ (Kb. ’Íme János, aki érkezik.’)

J’ai ma soeur qui est malade. ’Beteg a nővérem.’ (Kb. ’Nekem van nővérem, aki beteg.’)

Ezekben a mondatokban tulajdonképpen két részre bontjuk az állítást: a főmondat bevezeti az új szereplőt, míg a vonatkozó mellékmondat már erről a szereplőről tud állítást tenni. Így a mondat egésze egy új állítást tesz. A nem névmási alanyt itt is sikerül elkerülni, hiszen a főmondat alanya vagy a beszélőt jelölő személyes névmás lesz (je ’én’), vagy pedig az il személytelen névmás, ami az il y a (’van’) személytelen szerkezet része, és amit a legtöbbször elhagynak.

Összességében tehát elmondható, hogy mind a magyar, mind pedig a beszélt francia a kontextus szerint tagolja a mondatokat: a mondat fő állítását mindkét nyelvben (illetve nyelvváltozatban) megelőzi egy összetevő, amelyről aztán a mondat állítást tesz. A kettő közötti különbséget abban tudjuk megragadni, hogy míg a magyarban a topiknak nem feltétlenül kell ismertnek vagy azonosíthatónak lennie az adott beszédhelyzet alapján, a beszélt franciában csak olyan összetevőt lehet balra kihelyezni, azaz topikalizálni, amely az adott kontextusból elérhető mind a beszélő, mind pedig a hallgató számára.

Források

É. Kiss–Kiefer–Siptár: Új magyar nyelvtan

Gécseg Zsuzsanna: A kijelentő mondat tagolásának alapelveiről a magyarban és a beszélt franciában

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X