Egy olvasónktól kaptuk a következő kérdést:

Anno jó helyesírásom volt iskolában, felnőttként más szakterületen mozgok, ritkán foglalkozom ezzel a dologgal, és bizonyára változott is, de abban is biztos vagyok, hogy iskolában nem tanultunk mindent. A kötekedő önjelölt nyelvészkedők meg elveszik a kedvemet.

Megköszönném, ha kicsit foglalkoznának ezzel a kérdéssel is az oldalukon. Mit gondolnak, miért érzem logikusnak külön írni a „mint ha” és a „nem csak” kifejezéseket? Annak ellenére, hogy látom egybe írva is, azt mégsem érzem jónak, nem áll rá a kezem. Nem emlékszem, hogy ezeket a kifejezéseket, illetve különféle írásmódú változataikat tanultuk volna egyébként kiemelten az iskoláimban.

Az olvasottságomban nincs hiány, szívesen olvasok, minden nap, de ott is látok tökéletlenségeket, ott felejtett dolgokat, amiket a helyesírás-ellenőrző szoftver nem javít. Sokan pedig csak a sajtót, illetve az online sajtót olvassák, ahol még több hiba fordul elő, az ember nyilván átveszi valamennyire, amit olvas.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Olvasónk levelében több érdekesség is van. Elsőként a mintha – mint ha és a nemcsak – nem csak írásmódjára térünk ki. Abban igaza van olvasónknak, hogy ezek az összetett kötőszók úgy alakultak, alakulnak ki, hogy gyakran kerültek egymás mellé a tagjaik, és összetapadtak. Azt, hogy valóban összetételekké váltak, az bizonyítja, hogy a jelentésük is megváltozott. Éppen ezért nem mindegy, hogy egybe- vagy különírjuk-e őket: különböző környezetekben más és más írásmód az indokolt. Maga az 1984-es, ma is érvényben levő akadémiai szabályzat (AkH.) külön is kitér ezekre az esetekre:

135. Olyan szavak, amelyek beszédünkben gyakran fordulnak elő egymás mellett, nemegyszer új jelentést hordozó összetételekké forrnak össze. Az ilyen kapcsolatokat egybeírjuk: kétségkívül (= biztosan), nemsokára, sohasem; dehogy, hogyne; csakhogy, hanem, ugyanis; stb. A külön- és egybeírás az ilyen szavak esetében is értelmi különbség hordozója lehet: úgy tett,mintha szeretné, de: szebb, ha nevet, mint ha sír; egyrészt (kötőszó), de: egy részt kapott belőle; dehogyis! (= nem), de hogy is gondolod?; stb.

A nem csak – nemcsak azonban jóval bonyolultabb eset. Az akadémiai helyesírás szerint akkor kell egybeírni, ha kötőszó a nemcsak; ilyenkor folytatódik a mondat hanem-mel, is-sel, de-vel, de ... is-sel vagy hanem ... is-sel: Nemcsak éhes vagyok, hanem szomjas is; Nemcsak éhes vagyok, de szomjas is. Nemcsak éhes vagyok, szomjas is. Ha viszont – állítja mondja az AkH. – azt jelenti a szerkezet, hogy 'nem csupán', akkor külön kell írni, ilyenkor nem folytatódik a mondat hanem-mel vagy de-vel: Nem csak enni szeretnék.

Nem csak gitár
(Forrás: Wikimedia Commons / Jorge Royan / CC BY-SA 3.0)

A szemfüles olvasók már biztos rájöttek olvasás közben, hogy ennek így nincs túl sok értelme. A mondat, ha nem is folytatódik hanem-mel, is-sel, folytatható lenne egy ilyen kezdetű tagmondattal. Ráadásul az egybeírt nemcsak is helyettesíthető a nem csupán kifejezéssel, amit viszont mindig külön kell írni: Nem csupán éhes vagyok, de / hanem szomjas is. Látjuk, ez nem tartozik a legjobban érthető szabályok közé... (És erre már többen rámutattak.) Olvasónk kérdése szempontjából azonban azt érdemes megjegyezni, hogy a nemcsak az akadémiai norma szerint bizonyos esetekben igenis egybeírandó.

Abban azonban olvasónknak teljesen igaza van, hogy a legtöbb szöveg, amivel a hétköznapjaink során találkozunk, csak részben íródik az akadémiai norma szerint. Ha iskolai megfogalmazást használunk, egyszerűen azt mondhatjuk: hibás. Ennek az oka azonban – olvasónk előfeltevésével ellentétben – valószínűleg nem az, hogy nem vagyunk elég iskolázottak, vagy hogy nem olvasunk eleget, vagy hogy túl sok hibás szöveget olvasunk. Legalábbis mi nem ismerünk olyan felmérést, amelynek az eredményei ezt bizonyítanák. Elképzelhető az is, hogy a „rossz helyesírás” egészen egyszerűen abból adódik, hogy az akadémiai szabályzat a fentiekhez is hasonló, nem egyértelmű, és/vagy nem közérthető megfogalmazásokat tartalmaz. Szerencsére azonban ez ritkán okoz fennakadást: az élet legtöbb helyzetében nincs szükségünk a teljesen hibátlan helyesírásra!