Már maga a cím is némiképp félrevezető, ami jól példázza, hogy a lovárival kapcsolatban több bizonytalanság is tisztázásra szorul. A lovárit ugyanis nyelvészeti szempontból nem tekintjük nyelvnek, pusztán egy dialektusnak, amelyet egyébként a magyarországi cigányság jelentős többsége vall anyanyelvének. A nyelvet, amelynek a lovári tehát az egyik dialektusa, hagyományosan cigánynak, a modern szakirodalomban romaninak nevezzük. Magyarországon a romani nyelv három nagy dialektusának különféle változatait beszélik a magukat cigány anyanyelvűnek (cigány-magyar kétnyelvűnek) valló beszélők, ezek egyike az oláh cigány (vlah romani) dialektus, amelyhez a lovári változat is tartozik. Mivel azok, akik annak idején, 1995-ben elkészítették a romani nyelvű nyelvvizsga akkreditációs anyagát, a lovári dialektust beszélték, a nyelvvizsga alapjául is ez a változat szolgált. Fontos tehát hangsúlyozni, hogy a lovári nem valamiféle sztenderd változat, bár nem kizárt, hogy azzá fog válni a nyelvi és társadalmi folyamatok révén (ez képezi a nyelvvizsga és legtöbb tananyag alapját; a hivatalos szövegek cigány nyelvű fordításai erre épülnek; a többi, Magyarországon beszélt dialektust sokkal inkább fenyegeti a kihalás veszélye; stb.).

Ahelyett tehát, hogy a lovári dialektust taglaljuk, érdemes inkább a romani nyelvet egészében tekinteni. Olvasónk a következő kérdéssel fordult hozzánk:

Ismerőseimtől hallom, hogy a lovári nyelv az egyik legkönnyebben tanulható nyelv, amiből Magyarországon államilag elismert nyelvvizsgát lehet tenni. Nem ismerem a lovári nyelvet, illetve a köréje épülő téveszmék cáfolatait sem, ezért kérdezném, hogy miért terjedt el az a hiedelem a magyar lakosság körében, miszerint a lovári nyelv könnyű nyelv és belőle egyszerű a nyelvvizsgát abszolválni. Ugyebár nincs olyan, hogy könnyű nyelv, mivel egyik nyelv sem könnyű. Minden nyelv normális elsajátításáért meg kell küzdeni.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Teljesen igaz az állítás, miszerint sem általában véve, sem nyelvészeti értelemben nincs olyan, hogy könnyű nyelv, így a romani és annak különböző változatai sem lehetnek azok. Léteznek ugyanakkor olyan tényezők, amelyek miatt a nyelvtanuló számára úgy tűnhet, hogy egy nyelv mégis könnyebb, vagy éppenséggel nehezebb, mint egy másik. Például azoknak a nyelveknek az elsajátítása, amikben ugyanaz a hangsor különböző dallamokkal (intonációval, tónussal) ejtve mást és mást jelent – tipikus példa erre a kínai, de az európai nyelvek között is találunk ilyeneket –, nehezebb lehet azok számára, akik ilyen különbségtételhez nem szoktak a saját nyelvükben. A másik esetre is van példa: egy angol anyanyelvű beszélő a holland nyelv elsajátításakor előnyt élvezhet a két nyelv közeli rokonsága és hasonlósága miatt. Természetesen azonban mindez sokban függ az egyéntől is.

Miért terjedhetett el tehát Magyarországon az, hogy a romani könnyű nyelv, könnyű belőle nyelvvizsgát tenni? Ez utóbbinak lehet egy nagyon gyakorlati oka: amikor bevezették a nyelvvizsgát, az anyagot gyakorlatilag a semmiből kellett létrehozniuk a készítőknek, és a tesztelés természetesen hosszabb időt vesz igénybe. Bár az Idegennyelvi Továbbképző Központ nem engedélyezi a betekintést a korábbi évek nyelvvizsgáiba, feltételezhető, hogy eleinte az adott szint nemzetközi elvárásaihoz képest könnyebbek voltak a megoldandó feladatsorok. Ez azonban pusztán egy technikai kérdés, amit az azóta eltelt évek során korrigáltak. Ez látszik a statisztikából is: 2005-ig nem volt sikertelen vizsga lováriból, azonban utána megfordult a trend, olyannyira, hogy 2014-ben már a vizsgázók mintegy kétharmada megbukott. Az ITK honlapján található két, a hallás utáni értést tesztelő mintafeladat, ezeket meghallgatva mindenki számára nyilvánvaló lesz, akár más nyelvekkel összevetve is, hogy aki nem tanul meg rendesen cigányul, az nem fogja tudni letenni a nyelvvizsgát. A boltokban is kapható gyakorló vizsgafeladatsorok alapján is az mondható el, hogy a lovári nyelvvizsga szintje és tematikája teljes mértékben megfelel a kritériumoknak, és nehézsége egyezik a többi nyelvvizsgáéval.

Romani anyanyelvi beszélők
(Forrás: Arató Mátyás)

A magyar nyelvtanulók számára a Magyarországon beszélt romani változatok elsajátítása során némi könnyebbséget egyetlen dolog jelenthet: a szókincsbeli átfedés. A romaniban ugyanis, használata körülményeinél fogva, gyakori jelenség a szavak kölcsönzése a többségi (hazánkban a magyar) nyelvből. Ez a szókincsbeli átfedés azonnal jelentőségét veszti, amint Magyarország határain kívül szeretnénk cigány nyelven kommunikálni, hiszen más országokban más a kontaktusnyelv, és más szavak épülnek be az egyébiránt nagyon ősi és magát szilárdan tartó, ind eredetű nyelvtani rendszerbe. És ez nem pusztán a nyelvtanra vonatkozik: a szókincsnek van egy, körülbelül 1000 jövevényszóból álló, igen szilárd, javarészt ind, kisebb részben – a görög területen való tartózkodás idejéből származó – görög eredetű része.

Vegyünk egy egyszerű és testhezálló példát, amiből kitűnik, hogy hiába a kölcsönzés, azért valóban meg kell küzdeni a nyelv elsajátításáért! A magyar tudós szó tudōšó alakban került át a magyarországi lováriba. Egyrészt tehát egy nyelvspecifikus képzővel adaptálta a nyelv a hangalakot, másrészt a szó megkapta a nyelvre jellemző véghangsúlyt. Ezután a szó bekerül a romani bonyolult főnévragozásába, amely egy nemen belül nyolc esetet különböztet meg, azaz a szónak a fentebbi alapalakján kívül egyes- és többesszámban összesen további tizenöt lehetséges alakváltozata van. Hasonló például ebben a latinhoz, és ritka az olyan nyelvtanuló, aki azt mondja a latinra, hogy az egy könnyű nyelv!

Például:

o tudōšó ’a tudós’ : le tudōšésa ’a tudóssal’

Sőt:

le tudōšéski romňi ’a tudós felesége’ : le tudōšénge romňá ’a tudósok feleségei’ : le tudōšénge romňánca ’a tudósok feleségeivel’

A szókincs körüli anomáliák bizonyos értelemben nemhogy könnyítik, hanem nehezítik a nyelvtanuló és a nyelvvizsgázó dolgát, hiszen a köznapi életben használt tudōšó szó helyett könnyen lehet, hogy a žan- ’tud’ igéből kifejezetten erre a célra, a tananyag és a vizsga összeállítói által képzett žanglimasko szóval találkozik.

A szerző romani adatközlőtől gyűjt nyelvi adatokat
(Forrás: Arató Mátyás)

Az igeragozás sem egyszerűbb, még akkor sem, ha eltekintünk a sokféle belső képzéstől és a kölcsönzött igék beillesztésének számos módjától, ugyanis egy igen bonyolult, az igeidő, az aspektus és a modalitás kategóriáit összetett módon tartalmazó rendszerrel van dolgunk a romaniban. Ismét egy egyszerű példával világítunk rá erre. A közkeletűen múlt idejűnek nevezett alakban – kam- ’szeret’ : kam-ľ-om ’szerettem’ – található jelölő elméleti szempontból inkább a befejezett aspektus kifejezésére szolgál, még akkor is, ha a hétköznapi használatban a magyar múlt időhöz hasonló jelentést fejez ki. Kettős, szintetikus-analitikus módon fejezi ki a romani az irreális feltételt: kam-ľ-om-as ’szerettem volna’, de a jövő időt, a feltételes módot és a reális feltételt is toldalékok fejezik ki, és a végeredmény mindig egy komplex morfológiai szó, ellentétben például a magyarral, ahol a jövő idő kifejezése körülírással történik.

Ebből a néhány, ráadásul csak az alaktant érintő jelenségből is láthatjuk, hogy a romani valóban semmivel sem könnyebb más, élő nyelvnél.