nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Szemlélet kérdése 2.
Időszerű kérdések: jelen, múlt, jövő

Nyelvtanból megtanultuk, hogy három idő van: jelen, múlt, jövő. De vajon a jelen idejű igét tartalmazó mondat mindig a most folyó dolgokra utal, a múlt idejű ige mindig a már lezárultakra? Mi befolyásolhatja a nyelvtani idő által sugallt jelentést? Házi szakértőnk ismét rámutat: a dolgok nem mindig azok, amiknek első pillantásra látszanak.

Kálmán László | 2011. augusztus 26.
|  

Az előző részben arról volt szó, hogy egy időben zajló jelenséget nyelvileg többféle szemléletben (aspektusban) lehet bemutatni, például mint lényeges változást nem tartalmazó állapotot (ugyannak a fajta eseménynek az ismétlődése is idetartozik), mint valamilyen irányba tartó folyamatot, mint elkezdődő és befejeződő eseményt, és így tovább. Abban is nagyon sokféle szemlélet érvényesülhet, hogy utalunk-e egy folyamat kezdő- és végpontjára, és ha igen, miben látjuk az illető folyamat kezdetét és/vagy végét. Említettem, hogy a sokféle szemléletbeli különbség közül a hagyományos nyelvtanok a ,,folyamatos’’ (állapot vagy folyamat) és a ,,befejezett’’ (teljes esemény) szemléletet emelik ki, némileg önkényesen.

A jelen csak egyetlen pillanat...
A jelen csak egyetlen pillanat...
(Forrás: iStockPhoto)

A másik fő tényezője egy-egy időbeli jelenség bemutatásának az, amit az ige (vagy igés kifejezés) idejének nevez a hagyományos nyelvtan. Az általában alaktanilag kifejezett igeidő nagyon sok nyelvben ennek a kifejezésére szolgál, de persze nem mindig csak ezt fejezi ki, hiszen láttuk, hogy sokszor a szemlélet valamilyen vonására is utal. Még egyéb funkciója is lehet az igeidőknek, a legnevezetesebbek ezek közül az evidenciális rendszerek, amelyekben az igeidő mellett vagy helyett az ige végződései azt fejezik ki, hogy a beszélő honnan tudja, amit állít. Például a kaliforniai Clear Lake tó körül beszélt keleti pomo nyelvben négyféle toldalék négyféle információforrásra utalhat: a beszélő maga érezte azt, amiről beszél (de nem látta), a beszélő valamiből következtetett arra, amit állít, valaki mástól hallotta, vagy közvetlenül, de nem magán tapasztalta (ez a látást is tartalmazza). Nyilván a közvetlen érzés vagy tapasztalat csak múltbeli vagy jelenbeli jelenségekre utalhat, míg a következtetés és a szóbeszéd jövőbeliekre is.

Ha maradunk annál, hogy pusztán időben hogyan helyezhet el a beszélő egy jelenséget, amiről beszél, akkor is elég bonyolult rendszerek lehetségesek. Minden nyelvben megtalálható annak az eszköze (és általában ezt az igealak fejezi ki), hogy ahhoz a kitüntetett időponthoz hasonlítsák a leírt jelenség idejét, amelyben a beszéd történik, vagyis a beszédidőhöz. A három legtermészetesebb időbeli viszony az előidejűség, az egyidejűség és az utóidejűség. Ha a beszédidőhöz viszonyítunk, akkor ezek éppen a múlt, a jelen és a jövő időnek felelnek meg, de az már korántsem igaz, hogy minden nyelvben éppen ezt a három időt fejezik ki az igealakok.

Ennek az az egyik oka, hogy az időviszonyok kölcsönhatásba léphetnek az aspektussal, azokkal a jelentéstani tulajdonságokkal, amelyekről az előző részben beszéltem. Egyrészt a beszédidő nagyon speciális időpont, mert szigorúan véve csak egyetlen pillanat, és amint kimondtunk valamit, már múltnak számít. Ezért a beszédidővel való egyidejűség nemigen fér össze a befejezettséggel, hiszen még a pillanatnyi események sem tudnak teljesen egybeesni a kimondás pillanatával. Ezért van az, hogy a magyarban a befejezett szemléletű, formailag jelen idejű igés kifejezések a jövőre utalnak: felhívom a haveromat ’fel fogom hívni a haveromat’. (A kimondás idejével egyidejűleg legfeljebb éppen tárcsázhatok vagy éppen beszélgethetek vele, de a teljes telefonálási esemény nem lehet jelen idejű.) Másrészt a múlt és a jövő aszimmetrikusak: a jövő természete szerint bizonytalan, ezért sok nyelv a jövő időt nem az időkkel egyenrangúan kezeli, hanem a bizonytalanság vagy éppen a be nem fejezettség kifejezésére használt eszközöket használja a jelölésére. Ilyen például a sémi nyelvek többsége: a klasszikus arabban és a bibliai héberben az igealakoknak idő szempontjából csak két fajtája van, a ,,befejezett’’ (ez általában már lezárult, tehát múlt idejű jelenségre utal) és a ,,folyamatos’’ (ez pedig folyamatban lévő, jelen idejű vagy bizonytalan, jövő idejű jelenségre).

Végül szólni kell arról is, amikor a leírt jelenségek idejét nem a beszédidőhöz, hanem más leírt jelenségek idejéhez viszonyítjuk. Erre csak kevés nyelvben létezik külön kifejezőeszköz, például a magyar nyelvben a másik leírt jelenséghez való viszonyítást is ugyanúgy fejezzük ki, mint a beszédidőhöz valót:

1. Mondtam neki, hogy Mari is ott volt a buliban.

előidejűség: korábban volt ott Mari, mint ahogy mondtam
2. Mondtam neki, hogy Mari is ott van a buliban.

egyidejűség: akkor volt ott, amikor mondtam
3. Mondtam neki, hogy Mari is ott lesz a buliban.

utóidejűség: azután lesz ott, hogy mondtam

Ezekben a mondatokban a főmondat múlt idejű alakja azt jelöli, hogy a beszédidő előtt ’mondtam neki’ azt, ami a mellékmondatban áll; a mellékmondatban leírt esemény idejét azonban nem a beszédidőhöz, hanem a főmondat idejéhez viszonyítjuk. Ugyanezért a magyar „múlt idő” a jövőre is vonatkozhat, ha egy másik jövőbeli eseményhez képest előidejűséget fejezünk ki vele: Ha elolvastad, meséld el, mi volt benne! Egyébként emiatt a magyarban helyesebb is lenne múlt, jelen és jövő idő helyett előidejű, egyidejű és utóidejű igealakokról beszélni. Ugyanez vonatkozik a magyar igenevekre is: a befejezett, folyamatos és beálló elnevezésű igenevek valójában elő-, egy- és utóidejűséget szoktak kifejezni, nem feltétlenül a beszédidőhöz képest (a folyamatossághoz meg befejezettséghez pedig végképp semmi közük).

Azokra a nyelvekre, amelyekben a két leírt jelenség időviszonyának a kifejezésére sajátos eszközök vannak, jó példa az angol, a francia vagy a spanyol. A részleteikbe nem megyek itt bele, de meg kell jegyezni, hogy ezek között a nyelvek között is vannak apró különbségek ebből a szempontból, és legtöbbjükben a két esemény közötti viszonyítás eszközei csak bizonyos fajta alárendelésekben használatosak, mint amilyenek a fenti magyar példák is. Például az angolban az ún. past perfect csak ritkán fordul elő főmondatokban (annak kifejezésére, hogy egy másik főmondatban leírt eseményhez képest korábbi eseményre utalunk).

Ha már a past perfectnél tartunk, érdekes visszatérnünk az előző rész tárgyához: vajon miért hívják perfectnek, vagyis ’befejezettnek’, ha egyszer ez az igeidő nem a befejezett szemlélet, hanem a másik eseményhez viszonyított előidejűség kifejezésére való? Ez az elnevezés is ókori eredetű, és tévedésen alapul: az az okoskodás van mögötte, hogy ha egy jelenség egy másikhoz képest korábbi, időben előbb volt, akkor már le kellett zárulnia, mire a másik elkezdődhetett volna. De ez természetesen csak akkor igaz, ha egyáltalán nyilatkozunk a korábbi jelenség befejeződéséről. Elvileg elképzelhető lenne, hogy a korábbi jelenséget nem teljes, lezárult eseményként, hanem állapotként vagy folyamatként akarjuk ábrázolni. Csakhogy erre a görögben és a latinban nem volt mód, a másik jelenséghez képest előidejűséget kifejező igealakoknak csak egyetlen fajtájuk volt, nem adtak módot a folyamatosság és a befejezettség megkülönböztetésére, és ezeket a latin grammatikusok mind perfectumoknak nevezték. Mint az előző részben említettem, ezeket a grammatikusokat elsősorban az alaktan érdekelte, és a latin perfectum igealakok alaktanilag párhuzamosak, egymáshoz hasonlók voltak (két részből álltak, a segédige valamilyen igeidőben ragozva, és a főige előidejűséget kifejező igeneve). Ugyanezért használják az angolban a present perfect elnevezést arra az igeidőre, amelyről korábban már írtam, és amelynek végképp semmi köze a befejezettséghez, pusztán alaktanilag hasonlít a latin perfectum alakokra.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
8 Krizsa 2013. február 19. 16:49

A héber bará = teretette. Egyszerű múlt idő. Megtörtént, kész.

Ami a magyarban ma válik valamivé, azt a foly. melléknévi igenév

ami tegnap vált, azt a befejezett melléknévi igenév, ami

holnap fog válni, azt a beálló melléknévi igenév fejezi ki.

Ma vevő (aki vesz, veszi), tegnap vevé (aki vett, vette), holnap vettuán (aki majd fog venni)

Ma teremtue (terem-tevő), tegnap terem-tétő, holnap terem-tuán (aki holnap megteremtve lesz.

A héber ten = ad, tesz - tuán = megadott - is, isá = ember-asszony, s a finn ise = apa.

Innen van szerintem az Isten (embert-ad, vagy az embernek-ad - és az Istuán: ember-teten).

Így az is-nek tényleg van köze az ős-höz is, hiszen közös gyök az alapjuk.

A szó megvan a finnben és a héberben (s még nagyon sok nyelvben), de a magyarban, "nyíltan", már csak nevek őrzik.

7 gull 1 2011. szeptember 6. 23:28

@gull 1: Ha nincs válasz, akkor nyilván rossz volt a kérdés :) Szóval a "Kezdetben teremté Isten az eget és a földet"-ben az ige milyen igeidőben van? Úgyhiszem, ennek teológiai jelentősége is van.

6 Epau 2011. augusztus 30. 20:37

@kalman: A németben Futur II a neve: Sie wird schon sicher aufgestanden haben. 'Már biztos felkelt.' Az olasz futuro composto/anteriore és a francia futur antérieur gyakorlatilag megegyezik a spanyol futuro compuesto-val: Fra un anno, saremo andati in pensione. 'Egy év múlva ilyenkor már nyugdíjba mentünk.' ; Dans cinq minutes, j'aurai fini de manger. 'Öt perc múlva már befejezem az evést.'

5 gull 1 2011. augusztus 26. 23:51

amúgy mit lehet tudni a héber örökidőről?

4 gull 1 2011. augusztus 26. 23:47

többek között a szerzők cizellált humora miatt olvasgatom a nyestet :)

3 El Mexicano 2011. augusztus 26. 13:28

@kalman: Az angolban nem voltam annyira biztos, hogy létezik, köszi.

Most már igyekszem visszafogni magam a spanyolos kommentjeimmel (sejtem, hogy már mindenkinek tele van a hócipője velem), csak az a baj, hogy mivel ehhez értek igazán, ezért innen tudok a legkönnyebben példákat mondani. :)

2 kalman 2011. augusztus 26. 13:17

@El Mexicano: meg az angolban is: "By the time you'll wake up, we'll have left". Bele kellett volna írnom, hogy ezt a kommentedet megelőzzem. :)

1 El Mexicano 2011. augusztus 26. 12:49

Érdekességképpen, van a spanyolban egy futuro compuesto vagy futuro perfecto nevű igeidő is (gondolom a többi újlatin nyelvben is), magyarul leginkább "jövő idejű múlt":

Cuando (te) despiertes, ya nos habremos ido.

'Mire felébredsz, mi már elmentünk.'

Más kérdés, hogy a mai nyelvben inkább már csak múlt idejű eshetőséget fejez ki:

Qué habrá ocurrido? 'Mi történhetett?' (szó szerint kb. 'Mi lesz történve')

Információ
X