nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • aphelion: @Cypriánus: Nyilván nem "teljesen szabad" minden egyén (nem is világos hogy ez egyáltalán ...
    2019. 09. 20, 17:44  Anti-PC shaming
  • Cypriánus: @aphelion: Sajnos ez így nagyon sarkított amit írsz 1) biológia: nem akarlak kiábrándítani...
    2019. 09. 20, 16:34  Anti-PC shaming
  • aphelion: @Cypriánus: Azért kérdeztem rá, mert az eredendő bűn egy vallási doktrína, azon alapul hog...
    2019. 09. 20, 15:26  Anti-PC shaming
  • Cypriánus: @aphelion: Ez hogy jön ide? Nézd, először is definiálni kéne mit értesz rajta. Biológiai m...
    2019. 09. 20, 14:27  Anti-PC shaming
  • aphelion: @Cypriánus: "mélységesen hiszek az ember alapvető céltévesztettségében ( nevezzük eredeti ...
    2019. 09. 20, 12:24  Anti-PC shaming
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Párok vagy sem,
avagy próbálta már hármasban?

Kényes téma, és nagyon diplomatikusan kell fogalmaznunk. A párosítgatás ingoványos terület. Izgalmasabb az az eset, amikor nem párok, hanem egy hármas figyelhető meg.

Kálmán László | 2015. november 3.
|  

Már említettem, hogy Adrienn nevű olvasónk nyolc kérdést tett fel egyszerre, ezek közül kerítek most sort a következőre, ami a magyar magánhangzók rendszerére vonatkozik.

A magyarban milyen alapon nevezünk két magánhangzót „párnak”? Pusztán az írásképük alapján? Mert azt figyeltem meg, hogy míg egyes párok tagjait csak a hangzásuk hossza különbözteti meg egymástól (i-í, u-ú, ü-ű), addig más magánhangzópárok között kvalitatív különbség is van (a-á, e-é, o-ó, ö-ő).

Világos, hogy Adrienn itt páron rövid–hosszú párt ért. A hangrendszerben más szempontokból is lehet párosítani a magánhangzókat, és a kérdés arra vonatkozik, hogy a rövid–hosszú párok tagjai mintha nem (mindig) csak a hosszúságukban térnének el egymástól.

A hagyományos strukturalista hangtanban élesen megkülönböztetik a beszédhangok tanulmányozását, amit fonetikának hívnak, a hangrendszer tanulmányozásától, a fonológiától. A fonetika azzal foglalkozik, hogy hogyan jelennek meg a beszédhangok a maguk fizikai valóságában (akusztikai szempont), hogy hogyan képezzük őket (artikulációs szempont), és hogy hogyan fogjuk fel őket (percepciós szempont). Ezzel szemben a fonológiában a beszédhangok akusztikai, artikulációs és percepciós jellegzetességei csak kisebb jelentőséggel bírnak, ott csak az számít, hogy hány dimenzióban vannak fontos (a nyelvi rendszerben szerepet játszó) különbségek a hangok között. Először nézzük meg, hogy Adrienn kérdésére fonetikai szempontból mit mondhatunk.

Fonetikailag – nagyon elnagyolva a hangtani jellemzést, madártávlatból tekintve – a magyar magánhangzókat négy dimenzióban érdemes jellemezni: hosszúság, nyíltság (a szájüreg nyitottsága, amit az állkapocs és a nyelv együtt határoz meg), nyelvállás (előrébb, illetve hátrébb képzés) és az ajak kerekítettsége. Ezeket a dimenziókat itt artikulációs szempontból neveztem meg, de mindegyiknek közvetlen, mérhető akusztikai következménye is van, és ezeket a hallgatók a percepcióban is érzékelik. (Az akusztikai, az artikulációs és a percepciós szempont esetleges ütközései végképp olyan részletek, amelyekbe itt nem érdemes belemenni.)

Pár
Pár
(Forrás: Wikimedia Commons / Martin Strachoň / GNU-FDL 1.2)

Adrienn megfigyelése fonetikailag helyes. Valóban az a helyzet, hogy ha hosszúság szerint két fokozatba soroljuk a magyar magánhangzókat (rövid és hosszú magánhangzók), és ezeket nyíltság szempontjából is csoportokba soroljuk, akkor csak a zárt magánhangzók között találunk pontos rövid–hosszú párokat (i és í, u és ú, ü és ű):

  Nagyon nyílt Nyílt Félig nyílt Félig zárt Zárt
Rövid   a, e o, ö   i, u, ü
Hosszú á     é, ó, ő í, ú, ű

Fonetikailag tehát csak annyit mondhatunk a nem zárt magánhangzókról, hogy őket nem tudjuk rövid–hosszú párokba sorolni. Az a–á, e–é, o–ó és ö–ő párok, amelyeket rövid–hosszú pároknak érzünk (és a helyesírás is így ábrázolja őket), fonetikailag nem azok.

Nem pár
Nem pár
(Forrás: Wikimedia Commons / mrhayata / CC BY-SA 2.0)

A másik két dimenzióban (nyelvállás és ajakkerekítés) szintén furcsa aszimmetriákat figyelhetünk meg. Egyrészt az á annyira nyílt, hogy sem nyelvállás, sem ajakkerekítés szempontjából nem könnyű besorolni. Ha az állkapcsunkat annyira kinyitjuk, amennyire az á képzésénél, akkor már nehéz az ajkunk kerekítettségéről beszélni, mert sem a kerekített magánhangzókra jellemző „csücsörítést”, sem pedig a nem kerekített magánhangzókra jellemző ajak-széthúzást nem tudjuk rendesen produkálni. Másrészt ha a nyelvünket annyira leszorítjuk, mint az á képzésénél, akkor az előre–hátra mozgatásban nem nagyon van játékterünk. A gyakorlatban hallunk (és mérhetünk) kicsit előrébb és kicsit hátrébb képzett á hangokat is.

Másrészt az ajakkerekítéses és a nem kerekített magánhangzók között csak az elölképzett magánhangzók között van különbség, mert a hátulképzettek (ha az á-t a fenti okok miatt leszámítjuk) csak kerekítettek vannak: a, o, ó, u, ú. Az elölképzett magánhangzók között vannak kerekítettek is (ö, ő, ü, ű) és nem kerekítettek is (e, é, i, í), de „igazi” párok, amelyek csak a kerekítésben különböznek egymástól, itt is csak a zártak között vannak: i–ü és í–ű.

Térjünk most vissza Adrienn kérdésére: Az írásképükön kívül milyen alapon nevezzük mégis egymás párjainak a magyarban az a–á, e–é, o–ó, ö–ő párok tagjait? Ha fonetikailag nem azok, akkor érdemes a fonológiai szempontokat szemügyre venni. Nézzük, hogy „rendszertanilag”, vagyis a hangzásukon és képzésükön túl a magyar nyelvi rendszerben betöltött szerepük alapján mit tudunk róluk mondani.

Nem pár
Nem pár
(Forrás: Wikimedia Commons / Dimple shaileshbhai patel / CC BY-SA 3.0)

Amikor rendszerbeli összefüggésekről beszélünk, olyanokra gondolunk, mint például hogy egyes névszótövek alakjaiban váltakozást figyelhetünk meg ezeknek a pároknak a tagjai között: nyár–nyarat, réz–rezet, víz–vizet, ló–lovat, kő–követ, kút–kutat, tűz–tüzet. (Kevés ilyen névszótő van, de azok viszonylag gyakoriak.) Ilyen jelenségekből gondolhatjuk, hogy ezek a magánhangzók valóban egymás párjai, és fonológiailag csak a hosszúságbeli eltérésük fontos.

Csakhogy a fonológiai megközelítés kényes téma, és nagyon diplomatikusan kell fogalmaznom, mert a modern elméleti nyelvészetben nagy viták vannak arról, hogy egyrészt mennyire távolodhatunk el a fonológiaban a fonetikától (mennyire érdektelenek a fonológiában a tisztán fonetikai különbségek), és másrészt hogy mennyire éles a határ a fonológia és az alaktan (morfológia) között, vagyis hogy melyik szabályszerűségek tekinthetők valóban hangtaninak, és melyikek inkább alaktaninak. A fenti tőbeli magánhangzó-váltakozások például jól láthatóan nem tulajdoníthatóak az illető magánhangzók hangtani környezetének, hiszen egészen hasonló felépítésű töveknél nem figyelhetők meg: gyár–gyárat, méz–mézet, dísz–díszt és így tovább.

Másrészt ha a váltakozás tényéből fonológiai rokonságra, párok létezésére következtethetünk, akkor vajon miért ne tekintenénk egymás hangtani párjának az sz és az l mássalhangzókat azon az alapon, hogy a tőtől függően váltakoznak egymással egyes szám második személyű igealakokban, például a hallasz és a hozol? Valamiért magától értetődőnek vesszük, hogy itt a váltakozás nem a hangtani rokonság bizonyítéka, hanem csak történeti véletlen, hogy éppen az sz és az l mássalhangzók vesznek részt a váltakozásban. (Pedig ráadásul itt a váltakozás környezetének igenis a hangtani természete számít: a szibiláns-, vagyis sz/z/s/zs végű tövek után áll -l-es toldalék, a többi tő után pedig -sz-es.)

Nem pár
Nem pár
(Forrás: Wikimedia Commons / Graham Crumb / CC BY-SA 3.0)

Szóval a váltakozáson alapuló hangtani párosítgatás ingoványos terület, de ha mégis rátévedünk, akkor a helyesírásban rövid–hosszú párokként jelölt magyar magánhangzók valóban párokat alkotnak. Az a–á és az e–é összepárosítását még egy másik váltakozás is alátámasztja. A magyarban ugyanis a rövid nyílt magánhangzóra végződő tövek végén sok alakjukban hosszú magánhangzó jelenik meg: alma, de almát, illetve kefe, de kefél.

Ha már itt tartunk, érdemes röviden áttekinteni, hogy a magyar magánhangzók közötti többi fonetikai különbség közül melyikeknek lehet fonológiai jelentősége a váltakozások alapján. Például a fent említett i–ü és í–ű párok, bár fonetikailag szép szabályosak, fonológiailag mégis érdektelenek, mert nincs olyan szabályszerűség a magyarban, amiben ezek a magánhangzók váltakoznának egymással. Viszont megfigyelhetjük, hogy az említett hallasz és a hozol alakokban a tövet követő magánhangzó is váltakozik: az elsőben nyílt, míg a másodikban félig nyílt nyelvállású magánhangzó szerepel. Hasonló váltakozást figyelhetünk meg a névszóragozásban is: holdat, de zsoldot; földet, de kürtöt. Ezen az alapon mondhatjuk, hogy az a–o és az e–ö fonológiai párokat alkotnak, méghozzá nyílt–félig nyílt nyelvállású párokat.

Nevezetes magánhangzó-váltakozások vannak még a magyarban a magánhangzó-illeszkedés (magánhangzó-harmónia) nevű jelenséggel kapcsolatban is. Ebből a szempontból is felállíthatunk párokat:

  Hátulképzett Elölképzett
1. a
házban
e
mézben
2. á
háznál
é
méznél
3. o
látnok
ö
ülnök
4. ó
házról
ő
mézről
5. u
házunk
ü
mézünk

Látható, hogy az 1. sorban a nyílt magánhangzók alkotnak párt, míg a 2. sorban a nagyon nyílt á és a félig zárt é. Tehát úgy tűnik, hogy fonológiailag itt csak a képzéshely szerinti különbségük számít, és egyébként is láttuk, hogy az a–á és az e–é minden egyéb különbségük ellenére fonológiailag rövid–hosszú párokat látszanak alkotni. A 3. és a 4. sor között is hasonló okokból lényegtelen a nyíltságbeli különbség. Végül a 6. sor valószínűleg csak történeti véletlenek miatt hiányzik, mert a régi nyelvben volt például -úl/-űl váltakozás (mai: -ul/-ül), nyelvjárásokban pedig ma is létezik még -rúl/-rűl (standard: -ról/-ről).

Ennél izgalmasabb az az eset, amikor nem párok, hanem egy hármas figyelhető meg a magánhangzó-illeszkedésben: házhoz (hátsó nyelvállású), de mézhez és földhöz (első nyelvállású). Ennek a hagyományos elnevezése ajakkerekítés szerinti magánhangzó-illeszkedés, és kizárólag ezek között a rövid magánhangzók között figyelhető meg. Vagyis a hagyományos elemzés szerint itt arról van szó, hogy az o-nak nemcsak az ö az elölképzett párja (ld. a fenti táblázat 3. sorát), hanem néhány esetben az e is. (Megjegyzendő, hogy azokban a nyelvjárásokban, amelyekben létezik félig zárt rövid [ë] hang, ebben a hármas váltakozásban az a beszédhang szerepel, míg az a–e párban a nyílt e hang.) Másrészt viszont ezek szerint létezik egy elég magányos e–ö (nyelvjárásokban [ë]–ö) pár is, amelynek tagjai között viszont csak a kerekítettség szempontjából van fontos fonológiai eltérés.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
19 Sultanus Constantinus 2015. november 5. 08:49

@Irgun Baklav: Jogos, erre nem is gondoltam (mert egyébként épp ezzel a szóval is szoktak példálózni a tankönyvek).

@kalman: Igen, ha úgy vesszük, hogy az [ɔ] a magyar "a"-t jelöli, akkor ennél a spanyol "o" valóban zártabb. Viszont a magyar "o"-nál mindenképp nyíltabb. A magyar "a"-t viszont általában [ɒ]-val szokták átírni, szóval ebből a szempontból tényleg csak a viszonyítási/átírási rendszer kérdése. Persze én már hallottam olyan anyanyelvi beszélőt, aki az "o"-t szinte magyar "a"-nak ejtette (pl. szótagzáró "r" előtt elég nyíltan szokták ejteni: pl. "por dónde?" [pɔr'donde] 'Merrefelé?').

(A francia nyílt "o"-t egyébként én sokszor inkább kissé ö-s színezetűnek hallom, ellentétben az olasz nyílt "o"-val, az hanzik inkább magyar "a"-nak.)

18 Krizsa 2015. november 5. 03:54

Mnd blbl, d mndgyk fztst kp r. K trml mg hlygyrkk hlytt? Mddg fgjk ltrtn smmttvkt?

17 kalman 2015. november 5. 01:59

@Sultanus Constantinus: "az "o"-t mindenhol [o]-nak írják át, holott az inkább [ɔ]" -- nem hiszem. Persze itt mindenképpen "broad transcription"-ről beszélünk, nem tudjuk érzékeltetni a finom különbségeket, de az [ɔ] az IPA-ban nyílt magánhangzó, például a francia nyílt o-t írják át vele az olyan szavakban, mint a "porte" 'ajtó', vagy a magyar "a" betűvel jelölt hangot (a francia "porte" hangzása, az "r"-től eltekintve gyakorlatilag ugyanolyan, mint a magyar "part" szóé). Ezek jóval nyíltabbak a spanyol "o"-nál. Az igaz, hogy a francia zárt [o] (vagy a magyar hosszú [o:]) viszont még a spanyolnál is zártabbak, de az más kérdés, az IPA-ban ezt legfeljebb mellékjelekkel lehet jelölni.

16 Irgun Baklav 2015. november 4. 20:26

@Sultanus Constantinus: A posta szerintem éppen rossz ötlet...

hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Wikip...ja&oldid=16641568#PP

Wikipédia:Helyesírás/Gyakori elírások listája #P

pósta → posta (az újabb köznyelvi ejtéshez igazodva)

youtu.be/IGftN7T2Jbs

Jóska, levelet hozott a p[ó]sta

15 Sultanus Constantinus 2015. november 4. 19:54

@Irgun Baklav: Igen, a "magyar [e] és [é] közötti hang" megközelítés is helytálló. Az [o]-ra meg egyszerűen azt kell mondani, hogy ejtse úgy, mint pl. a "posta" szóban. És főleg, hogy szó végén ne legyen hosszú, csak ha hangsúlyos, de akkor is a "posta"-féle [o]-t kell nyújtani, nem magyar [ó]-val ejteni, mert az megint zárt lesz.

És itt megint bejön az, hogy az IPA-átírás mennyire félrevezető a spanyolra (nem csak az [r] miatt), ugyanis az "o"-t mindenhol [o]-nak írják át, holott az inkább [ɔ] (az [o] már nyelvjárási, pl. Kolumbia, Kuba stb. -- ott eléggé zártan ejtik a szó végi hangsúlytalan "o"-t is).

14 Irgun Baklav 2015. november 4. 16:22

@Sultanus Constantinus: "Tehát nincs mese, az egyszerűen [ë] (zárt e), és így kellene tanítani."

Ez rögtön két szempontból is problémás.

Az egyik az, hogy ha a saját dialektusában nincs ë, pl. egy pesti nyelvtanuló esetében, és nagyon nem is kerül ilyen beszélőkkel kapcsolatba, akkor nehezen tudja kisakkozni, hogy akkor milyen hangot is kéne produkálnia. Ha azt mondod, hogy a magyar köznyelvi e és az é között valahol félúton próbálja belőni a hangot, azok legalább olyan referenciapontok, amelyekhez igazodni tud (ha nem is könnyen).

A másik, hogy ha még ismeri is a dialektusa a két "e" megkülönböztetését, vagy legalább rendszeresen beszél olyanokkal, akik igen, lehet, hogy nála (náluk) is a nyílt e tér el a köznyelvitől, az ë-je meg a köznyelvi rövid e, ha pl. egy dél-dunántúli illetőségű diákról van szó. Lásd szigetva példáját az álámérrel...

13 Sultanus Constantinus 2015. november 4. 09:55

@kalman: A spanyolul tanuló/beszélő magyarok akcentusa is leginkább arról ismerhető fel, hogy túl hosszú és zárt az o/e ott, ahol rövidnek és nyíltnak kellene lennie, sokszor akaratlanul is (pl. én is akkor jöttem csak rá erre, amikor saját magamat visszahallottam felvételen).

Az "iskolai" kiejtés pl. azt tanítja, hogy a spanyol /e/ a rövid magyar /é/-nek felel meg, ami nem igaz, mert a mi /é/-nket ők [i]-nek hallják. De az sem igaz, hogy a magyar /e/-nek felel meg, mert azt meg ők [á]-nak hallják. Tehát nincs mese, az egyszerűen [ë] (zárt e), és így kellene tanítani.

(Pl. a "Székesfehérvár"-t a spanyol Wikipédia "Síkasfajírvar"-nak írja át.)

12 kalman 2015. november 4. 09:14

@nudniq: Az o/ö és ó/ő közötti minőségbeli különbségre jó közvetett bizonyíték például azoknak a magyar beszélőknek a megfigyelése, akik franciául tanulnak. Ott a nyílt és a zárt o és ö között fontos a különbség (bár a francia nyílt o/ö még a rövid magyar megfelelőinél is nyíltabb), és a franciául tanuló magyarok rendszeres hibája, hogy a francia zárt o/ö-t rendszeresen hosszúnak ejtik (ott is, ahol rövidnek kéne), a francia nyílt o/ö-t meg röviden (ott is, ahol hosszan kéne). Vagy a hosszú nyílt francia o/ö-t zártan ejtik (a hosszúság megtartásával).

11 Sultanus Constantinus 2015. november 4. 09:13

@szigetva: Főleg a fiatal generáció nyelvénél figyelem meg egyre inkább, hogy lassan már semmi különbség nincs az /e/ és az /á/ között, mindkettő kb. [æ]-ra neutralizálódik. Erre úgy jöttem rá, hogy sokszor csak akkor tudom értelmezni, mint mondanak, ha végigmondták a mondatot, mert egyébként egy-egy szóból nem derülne ki, hogy /e/ vagy /á/ van benne.

10 szigetva 2015. november 4. 00:41

@nudniq: Van, akinél a zárt ë a standard [é] röviden, a nyílt meg kb a standard [e]. Másoknak a zárt kb a standard [e], a nyílt meg egészen nyílt, majdnem mintha rövid [á] lenne. Ez utóbbin szokás röhögni: Vonat érkezik az á vágányra… á mint álámér.

9 nudniq 2015. november 4. 00:28

@szigetva: jééé, tényleg van egy pici különbség :)

köszönöm!

Viszont, mivel olyan tájszólást beszélek, amiben nincs ë, így az annak zártságára vonatkozó kérdésem továbbra is nyitott: Vajon tényleg a hosszú ó,ő,é-vel van egy zártsági szinten a rövid zárt ë? Vagy csak elírás lenne? (És valójában a "hoz/hëz/höz" három magánhangzója nemcsak "triplettet" alkot, hanem a rendszerszerető előítéleteimnek megfelelően azonos zártsági fokon is vannak?)

8 szigetva 2015. november 3. 23:50

@nudniq: Próbáld meg a "volt"-ot [l] nélkül ejteni. Ha a rövid [o]-t nyújtod, nem hosszú [ó]-t kapsz. Ugyanígy a "tölgy" [l]-telen ejtése nem esik egybe a "tőgy"-gyel.

7 nudniq 2015. november 3. 23:31

És akkor az ë hang az a hosszú ó, ő, é zártsági fokán áll? (A cikk a "félig zárt" osztályba sorolja.) Vagyis az ë-é kizárólag hosszúságban különbözik, és nincs olyan nüansznyi nyíltsági különbség köztük, mint állítólag az o-ó és ö-ő párok tagjai között?

Szóval, mivel én nem érzem a különbséget a félig nyíltnak és a félig zártnak nevezett nyíltsági fokok között, ezért nem tudom eldönteni,h vajon félregépelés-e az ë "féligzárt" besorolása, vagy tényleg nem a (félig nyílt) rövid o és ö zártsági fokán áll?

Csak azért gyanakodok, mert a többi "középső nyelvállású" magánhangzónál általában a rövideket sorolja a cikk a félig nyíltba, és a hosszúakat a félig zártba, és így az ë ebből a kaptafából durván kilógna... persze miért ne lóghatna ki, de jó lenne ezt biztosan tudnom :)

6 nudniq 2015. november 3. 23:22

Melyik nyelvváltozatban van különbség az o és ó között (meg az ö és ő között) nyíltsági szempontból?

Én bárhogy próbálom megfigyelni, a saját kiejtésemben kizárólag hosszúság szerinti különbséget érzek az o-ó és ö-ő párokban is, pontosan úgy, mint az ü-ű, u-ú, i-í párokban. (Szemben az a-á és e-é esetével, ahol nagyonis érzem a lényegesen máshogy ejtést.)

Lehet,h ez tényleg függ a nyelvjárástól is, vagy biztos,h én is máshogy ejtem, csak nem tudom megfigyelni?

5 gyalogfilosz 2015. november 3. 17:17

@Sultanus Constantinus: Ezt én is tapasztaltam többször is, de érdekes, hogy inkább csak k/g-s esetekre emlékszem, olyanra nem, hogy t-t és d-t cseréltem volna fel, pedig azok is elég közel vannak a billentyűzeten.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X