nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Hosszú válasz a rövid válaszokról

Nincs olyan nyelve a világnak, amelyben ne lennének sajátos nyelvi eszközei annak, hogy az emberek kérdéseket tegyenek fel egymásnak, és hogy azokra válaszokat adjanak. Ami a válaszokat illeti, minden nyelvben van mód arra is, hogy a megszólított rövid választ adjon, ami nagyjából azt jelenti, hogy csak annyit mond, amennyit a kérdés értelmében várnak tőle.

Kálmán László | 2015. szeptember 7.
|  

Most ismét Adrienn nevű olvasónk egyik kérdéséről lesz szó (a már említett nyolc kérdéséből). Ez a kérdése azért különösen érdekes, mert a magyar nyelvtan számos érdekes sajátosságával kapcsolatos, olyanokkal, amelyekről az iskolai nyelvtanokban nemigen van szó.

Megfigyeltem, hogy magyarul azokra az eldöntendő kérdésekre, amelyeknek az állítmánya igekötős ige, lehet az „igen” szó használata helyett úgy is pozitív választ adni, hogy egyszerűen megismételjük az igekötőt. Pl. „Levitted a szemetet? Le.” Oroszul például elképzelhetetlen ugyanez, nem mondhatjuk, hogy „Ты выбросил мусор? Вы.” De vajon más nyelvekben lehetséges a magyarhoz hasonló válasz?

Nem ismerhetem a világ összes nyelvét, de azok alapján, amiket ismerek, a válaszom: nem, nem ismerek olyan nyelvet, amiben az összetett igének a magyar igekötőhöz hasonló részét lehet használni önálló válaszként. Más igerészeket persze sok nyelvben lehet, például a segédigét az angolban: – Have you eaten? – (Yes,) I have. ’– Ettél? – (Igen,) ettem’, ahol a válaszban csak a múlt idő have segédigéjét kell megismételni. De ne érjük be ennyivel, gondolkozzunk el egy kicsit azon, hogy az igekötő mint önálló válasz hogyan illeszkedik bele a magyar nyelv rendszerébe.

Nincs olyan nyelve a világnak, amelyben ne lennének sajátos nyelvi eszközei annak, hogy az emberek kérdéseket tegyenek fel egymásnak, és hogy azokra válaszokat adjanak. A kérdések esetében szintén egyetemesnek tűnik az a különbség, hogy egy részük eldöntendő (csak arra vár választ, hogy a megszólított szerint a kérdezőnek igaza van-e, vagy nincs), más részük pedig kiegészítendő (vagyis valamilyen speciális információ megadását kéri a megszólítottól). Vannak egyéb típusú kérdések is, de ez a két típus a leggyakoribb. Ami a válaszokat illeti, szintén minden nyelvben van mód arra, hogy a megszólított rövid választ adjon, ami nagyjából azt jelenti, hogy csak annyit mond, amennyit a kérdés értelmében várnak tőle. Nincs is az iskolai nyelvi babonák között nagyobb butaság, mint az a dörgedelem, hogy „Válaszolj teljes mondattal!”, amit mindannyian annyiszor hallottunk iskolás korunkban. Hiszen a természetes kommunikáció egyik legtermészetesebb, minden nyelvben ismert eszköze a rövid, csak a lényeget tartalmazó válasz. A „teljes mondattal” való válaszolás a mindennapi életben kifejezetten természetellenes, bizarr, és semmi értelme (amúgy reménytelen is) erre szoktatni a gyerekeket.

Rövid, lényegretörő válaszok
Rövid, lényegretörő válaszok
(Forrás: Wikimedia Commons / Hamline University / CC BY-SA 3.0)

Az eldöntendő kérdések esetén világos, hogy a két legegyszerűbb, legalapvetőbb (és minden nyelvben létező) rövid válasz az ’egyetértek’ értelmű (a magyarban leggyakrabban: Igen) és a ’nem értek egyet’ jelentésű (a magyarban legyakrabban: Nem). A kiegészítendő kérdések esete sokkal bonyolultabb, mert nagyon sok fajtájuk van (például a miért kezdetű kérdéseknél legalább egy egész mondatot várunk válaszként, máskor esetleg csak egy-egy szót, de általában ugyanarra a kiegészítendő kérdésre is nagyon sokféle módon, formában lehet válaszolni). Például a Hogy hívják ezt a lányt? kérdésre kielégítő válasz lehet az, hogy Zsuzsa vagy Zsuzsának, de már a Mit kell ezzel a felugró ablakkal csinálni? kérdésre nem biztos, hogy egyetlen igés szerkezettel tudunk válaszolni (pl. be kell zárni), lehet, hogy kénytelenek vagyunk bonyolultabb kifejezést használni.

A magyar nyelv egyik nagyon érdekes sajátossága (bár ezzel nem áll egyedül a nyelvek között), hogy vannak olyan mondattípusai, amelyek előszeretettel fordulnak elő kérdésre adott válaszként (bár más funkciójuk is szokott lenni). Természetesen ilyen mondattípus maga az Igen és a Nem mondat is: elsősorban eldöntendő kérdésre adott válaszként használjuk őket, bár vannak más funkcióik is, például kontrasztív (szembeállítást kifejező) mellérendelésekben: Ő nem megy el a buliba, de én igen, Ő elmegy a buliba, de én nem.

Egy másik érdekes mondattípus, ami jellegzetesen kérdésekre, méghozzá kiegészítendő kérdésekre adott válaszokban fordul elő, az ún. fókuszos mondat. A fókusz jelenségével (néha az egyértelműség kedvéért kontrasztív fókusznak is hívják) már többször volt szó a nyesten. A fókusz szerepét betöltő kifejezésre a magyarban az jellemző, hogy közvetlenül a ragozott igealak előtt áll (ha igekötős az ige, akkor még az igekötőt is kiszorítja, annak az ige mögé kell kerülnie), ő viseli a mondat fő hangsúlyát, utána a mondaton belül már nem állhat főhangsúlyos kifejezés (kivéve, ha az is fókusz-szerepű), a ragozott igének hangsúlytalannak kell lennie, és a mondat fókusz utáni részei mindig elhagyhatóak. Például: Nagy Adri (esett ki (a Megasztárból)). Itt a Nagy Adri a fókuszban álló összetevő, utána közvetlenül a ragozott ige (esett), az igekötő (ki) csak utána állhat, sem az ige, sem az utána álló bővítmény (a Megasztárból) nem lehet hangsúlyos, és ezek mindig elhagyhatók. Éppen ez volt a példája Gazdik Annának, amikor a nyesten a fókuszos mondatnak a kérdésekben betöltött szerepéről írt: a fókuszban álló kifejezés játssza azt a szerepet, amit a kérdőszó:

Ki esett ki a Megasztárból?

Nagy Adri (esett ki (a Megasztárból)).

Ugye milyen furcsa lenne egy beszélgetésben, ha a válaszoló „teljes mondattal” válaszolna, és nem hagyná el a fókusz utáni részt? Nos, a kiegészítendő kérdésekre adott rövid válaszok a magyarban ilyenek: egy fókuszos mondatnak csupán fókuszban álló kifejezését kell tartalmazniuk, a mondat további része elhagyható.

Egyébként ugyanúgy, ahogy az Igen és a Nem mondatoknak, úgy a fókuszos mondatoknak is van más funkciójuk azon kívül, hogy kérdésekre szoktunk válaszolni velük. Például ezek is szeretnek szembeállítást kifejező mellérendelésekben szerepelni: A múlt héten Bihal Roland (esett ki (a Megasztárból)), most pedig Nagy Adri (esett ki (a Megasztárból)). Meg persze, mint a fenti példában látszik, formailag maguk a kiegészítendő kérdések is fókuszos mondatok, a kérdőszó áll a fókuszukban.

Az sem véletlen, hogy a kérdésekre adott válaszokat hasonló szerkezetekkel fejezzük ki, mint a szembeállításokat (például a szembeállítást kifejező mellérendeléseket). Ugyanilyen szerkezeteket használunk például visszavágásokban is, mert azok is szembeállítások (a saját véleményünket állítjuk szembe másokéval). A szembeállítás mindig több lehetőség közötti választást vagy összehasonlítást fejez ki. A kérdező is azért teszi fel a kérdését, mert bizonytalan abban, hogy sok (esetleg végtelen sok) választási lehetőség közül melyik az igazi a megszólított szerint, és a válaszban a megszólított ezek közül kiválaszt egyet. (Tehát nem véletlen a választ ige és a válasz főnév rokonsága a magyarban.)

Térjünk akkor most vissza az eredeti kérdésre, ami az eldöntendő kérdésekre adható rövid válaszokról szól. Az nyilvánvaló, hogy az Igen és a Nem (meg például a De (igen) is) ilyen rövid válaszok. De vannak más lehetőségek is, ha egy kicsit bonyolultabbak és ritkábbak is, a kérdés alakjától függően. Például ha maga a kérdés fókuszos, akkor elég a fókuszban álló kifejezést megismételni, mintha kiegészítendő kérdésre válaszolnánk:

Nagy Adri esett ki a Megasztárból?

– (Igen,) Nagy Adri.

Más esetekben (amelyeknek a részletezésétől itt eltekintek) a fókusz előtti főhangsúlyos elem megismétlése is szolgálhat rövid válaszként, például ebben:

Mindig egy ember esik ki a Megasztárból?

– (Igen,) mindig.

És ha sem fókusz, sem ilyen mindig-szerű fókusz előtti elem nincs a mondatban, akkor a ragozott igealakot is megismételhetjük megerősítő válaszként:

Volt Nagy Adri a Megasztárban?

– (Igen,) volt.

És ez az az eset, amiről Adrienn nevű olvasónk kérdése szólt, mert ha igekötős a ragozott ige, akkor elég az igekötőt megismételni:

Kiesett Nagy Adri a Megasztárból?

– (Igen,) Ki(esett).

És persze ez nem korlátozódik arra a néhány elemre, amiket hagyományosan „igekötőnek” nevezünk, hanem más hozzá hasonló mondattani helyet elfoglaló „igekötőszerűség” esetén is lehetséges, pl.:

Részt vett a banketten?

Részt.

Szénné égett a rizs?

Szénné.

És itt jutottam el addig a pontig, ahol talán érthetővé válik, hogy miért kellett ilyen részletesen beszélnem a kiegészítendő kérdésekről és a fókuszról is. A puszta igekötő mint rövid válasz (Kiesett? – Ki) formailag teljesen analóg azzal, mint amikor fókuszt tartalmazó eldöntendő kérdésre a fókusz megismétlésével adunk pozitív választ (Nagy Adri esett ki? – Nagy Adri). Igaz, hogy az igekötő általában nem fókuszhelyzetben áll (ezt például onnan lehet tudni, hogy a mondatban követhetik további főhangsúlyos kifejezések, meg legtöbbször nincs is kontrasztív értelmezése), de formailag mégiscsak közvetlenül a hangsúlytalan ige előtt álló hangsúlyos kifejezés, tehát igen sok rokon vonást mutat a fókusszal.

Röviden összefoglalva: Azt gondolom, hogy a puszta igekötő megismétlése mint rövid válasz a fókuszos kifejezés megismétlésének az analógiájára jött létre, annak köszönhetően, hogy az igekötő mondatbeli helye, formai viselkedése igen sokban hasonlít a fókuszos kifejezésekére. És ez lehet a magyarázat arra is, hogy más általam ismert nyelvekben miért nincs hasonló: nem ismerek más olyan nyelvet, amelyben az igekötő-jellegű elem és a fókusz-szerepű kifejezések olyan egymáshoz hasonló viselkedést mutatnának, mint a magyarban.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
10 menasagh 2015. szeptember 13. 08:28

A rövid válaszoknál a hangsúly a fontos.

pl,. megetted ?

- meg.

- meg ?

- meg....

- meg !

9 azadadataathum 2015. szeptember 12. 23:35

pabulum pappo papi papať

pite pide pitu pasta : pateisthai > fode föde fodeins foda food

eat ate etan eten ezzan essen

pinein - pateisthai, (gör)

potare (pati, piti, pia) - edo, epulor, pappo, (lat)

ennin - innin

ét : lat, gót, ném, ang, szl

ital.

szipp sip

gltka hlt glg gulp polk korty

sorbo szörp szirup

saft lé chymós hümin

amint ömlik

vagy öntik

8 azadadataathum 2015. szeptember 12. 22:45
7 azadadataathum 2015. szeptember 12. 22:41

mi ét.

te etté?

ettem.

jedol szi?

jedol.

ételt?

jedlo.

food? fúnin köll? vagy fúdefinom. vagy fődt?

еда.

edd a, eddmegleves.

6 Fejes László (nyest.hu) 2015. szeptember 9. 12:55

@tkis: Nekem van orosz anyanyelvű, magyarul jól tudó ismerősöm, aki ugyanezt kitalálta, de magyarul alkalmazta.

– Fából van?

– Fá.

– Látod?

– Lá.

Ez annyira jó volt, hogy én is rászoktam, a mai napig szoktam alkalmazni.

5 Krizsa 2015. szeptember 9. 11:35

@tkis: Meg tudod (elsősorban saját magadnak) határozni, hogy mi a ciki? NEKED. Mert a Nyestnek az, hogy újfajta nyelvészetet alakítottam ki az elmúlt 6 évben, ami tönkreveri a 1oo éves német nyelvészetet, s vele annak fiók-nyelvészetét, a finnugort is. Ha nekem is elmondanád, hogy mi a ciki a Te számodra, érdekelne: krizsa@inter.net.il.

Ha még ide is feltennéd... persze, hogy megköszönném, de azt csak Te tudod eldönteni, hogy megéri-e neked?

4 tkis 2015. szeptember 9. 11:25

Bár elég ciki Krizsával egy lapon szerepelni, de nem állhatom meg, hogy felhívjam a figyelmet egy érdekes, a gömöri szlovákban bizonnyal magyar hatásra kialakult rövidválaszra:

„A magyar nyelvterülettel (a palóc nyelvjárással) érintkező gömöri szlovák nyelvjárások egyik jellemző mondattani sajátsága meg az, hogy például az igekötős igékkel szerkesztett kérdő mondatokra szóló igenlő választ az igekötő puszta megismétlésével — tehát a magyar Elveszett? — El!; Megrúgott? — Meg! típus szerint — adják meg. Ezekben a szlovák nyelvjárásokban az igenlő válasz szerkesztésének ez a magyar sajátosság (analógiás hatás útján) általánossá vált: nemcsak a szlovák igekötős igékkel képzett kérdő szerkezetekre válaszolnak igenlően az igekötő megismétlésével, hanem igenlő válaszként a kérdő szerkezetben szereplő bármely beszédrészt — a prepozíciók és az indulatszók kivételével —, illetőleg annak első szótagját ismétlik meg. Kérdés: Budeš večer v meste? — Igenlő válasz: Bu; Tátoti ublížila? — Tá; Krava ti ujšla? — Kra; Je to pekný dom? — Pe; Tancoval si? — Ta; Už vyletela kúra z košika? — U vagy Vy; Veselo ste sa mulatovali fšera na kóte? — Ve; Kupil sí rajtop f Šiveticiach? — Kú; stb. (L . Jozef Szabó, Madarské elementy . . . 188.)” (Sulán Béla 1963. A Kétnyelvűség néhány kérdéséhez. Magyar Nyelv 59: 263; www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/arcanum/M...adatok.html#page/271)

2 Krizsa 2015. szeptember 8. 08:35

@baga: A cikk jó, de ez valóban "nem ide szól". Nagyon röviden (s ezt a hivat. nyelvtud. nem fogja visszaigazolni.) A török, ótörök, csuvaszos török, ujgúr, satöbbi max. 2-2.5 ezer évesek, s a velük való együttélés a magyar nyelv kialakulásának korszakában csak a fantázia terméke: úgy kellett, hogy legyen – alapon. Azért kellett, hogy az a nyelv, amit ma magyarnak hívunk, azzal a tő- és rövid alapszókinccsel, amit ma is használ, semmi esetre ne lehessen sokezer éves, a KM-ben kialakult nyelv. Miért ne? Mert 1oo évvel ezelőtt a német (nem osztrák) fajelméletű nyelvészetnek úgy tetszett. Ma pedig, a jórészt mű-latin alapú-nyevű EU-nak, ami nem érdekelt az európai szubsztrátnyelv és őskultúra felkutatásában, még jobban tetszik így tetszik.

Az általad kérdezett gyár, a mai jelentésében ugyan új kultúrszó, de a magyar gyökszavak flektáltak: a gyár (gyér?), gyúr, gyűr, gyűrű összetartozó fogalmak - voltak.

A legősibb nyom: Wikipedia, a Jura hegységről: „A hegység neve az 'erdő' jelentésű kelta jor- tőből eredeztethető...” Oké, mert eredetileg a héber is valszeg kelta alapú északi nyelv, s a héber jaár = erdő. Az erdő a legelső természetes „gyár”, ahol minden szükséges dolog „elkészül”.

Hogy lett a J-ből Gy? Úgy, hogy arám D- előragot (=olyan, mint ami) kapott: DJ = Gy. A héber tájnyelve, a kb. 3ooo éves ARÁM az ókori világ hatalmas közlekedő nyelve volt. A héber hár = hegy, gir = mészkő (erdős vidék), gár = lakik (mészkő barlang), gargeret = garat, gur = fióka, gerá = nyelőcső, kérődzött étel. A gyár / gyúr / gyűr / gyűrű ennek a fogalom csomagnak a leszármazottja (persze a „törökös” nyelvekben is).

1 baga 2015. szeptember 7. 20:56

Én úgy tanultam az iskolában, hogy a "gyárt" az nem a "gyár"-ból jön -t képzővel, hanem nyelvújításkor leszedték a t-t, és így lett a "gyár" szó. Akkor most a "válasz – választ" párral mi a helyzet? Mi volt előbb? Ugyanaz történt vele, mint a gyárral, vagy fordítva, a "-t" megtáltosodott és elkezdett képzőként viselkedni?

Tudom, hogy nem tartozik ide, de itt volt a példa.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X