-
Geldfmdfdf: A lentiek magyar eredetű szvak, mert germánok, de nem magyarok: kéreg, indogermán kere, ne...2021. 04. 14, 10:50 Az ugor lovakrul
-
Geldfmdfdf: @gekovacsistvan: Ahogy már írtam, a had nem fingár szó, hanem magyar, mert germán. At agya...2021. 04. 14, 10:48 Az ugor lovakrul
-
gekovacsistvan: Munkácsi Bernát tehát, hitet tesz a magyar nép és a magyar nyelv eredetének egysége mellet...2021. 04. 13, 17:27 Az ugor lovakrul
-
gekovacsistvan: "Munkácsi Bernát ezúttal is megfogalmazta azt az állítását, hogy a magyarság nem a türkökt...2021. 04. 13, 11:17 Az ugor lovakrul
-
mederi: "Csak a véletlennek köszönhető, hogy a két szó azonos alakúvá vált." -Szerintem is. A magy...2021. 04. 04, 10:26 Miért nyúl a nyúl?
Nyelvről vitatkozik kollégáival?
Kételyei támadtak?
Kálmán László nyelvész olvasóink égető kérdéseire válaszol:
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
- Mit állítsunk?
Olvasgassa itt a rovat korábbi cikkeit is!

Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
A zavart nyilván a kén tőhöz nagyon hasonló, használatában is hozzá közel álló szén tő alakjai okozzák: szenet, szenek, szene stb. Ráadásul a szén esetében meglehetős ingadozás is tapasztalható: amikor kémiai elemként (nem pedig fűtőanyagként) beszélünk róla, elég gyakoriak a szént, szénje stb. alakok is.
A kérdés egyszerű, ezért Anna nevű olvasónk lakonikusan teszi fel:
Kén tárgyesete -- ként vagy kenet? és miért (ha lehet)...
Tulajdonképpen a válasz is egyszerű: ként. Hogy miért? Mert az általam elérhető források egyikében sem fordul elő a kenet a kén szó tárgyeseteként, és ez a saját anyanyelvi megítélésemmel is egybevág. Hogy miért vetődik fel egyáltalán a kenet alak lehetősége, az már jóval bonyolultabb és nehezebb kérdés.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A zavart nyilván a kén tőhöz nagyon hasonló, használatában is hozzá közel álló szén tő alakjai okozzák: szenet, szenek, szene stb. Ráadásul a szén esetében meglehetős ingadozás is tapasztalható: amikor kémiai elemként (nem pedig fűtőanyagként) beszélünk róla, elég gyakoriak a szént, szénje stb. alakok is. (Például a szént tárgyesetű alak előfordulásai a szén összes tárgyesetű előfordulásainak 20%-át teszik ki. Azt megfelelő korpusz hiányában nagyon nehéz megállapítani, hogy mekkora ez az arány akkor, ha csak a kémiai jellegű előfordulásokat tekintjük.)
De miért viselkedik a szén tő ilyen furcsán? (Hogy a kén miért nem, arra persze nem lehet válaszolni.) A magyar névszótövek egy részének az a sajátossága, hogy az utolsó magánhangzójuk hol hosszú, hol rövid alakban jelenik meg, váltakozást mutat. Hosszú magánhangzó jelenik meg például az alanyesetű és a -ban/-ben toldalékos alakjukban: nyár, nyárban, madár, madárban; szén, szénben, kenyér, kenyérben és így tovább. Rövid magánhangzó szerepel azonban például a tárgyesetű és a birtokosra utaló toldalékos alakjaikban: nyarat, nyarunk, madarat, madarunk; szenet, szenünk, kenyeret, kenyerünk és így tovább. Az én nyelvérzékem szerint a kén tő nem tartozik ezek közé a szótövek közé, ezért minden alakjában hosszú é szerepel.
Hogy pontosan melyik alakokban fordul elő hosszú, és melyikekben rövid magánhangzó, azt egy kicsit bonyolultabban kell megfogalmazni. Azokban az alakokban fordul elő a rövid változat, amelyekben a tő utolsó mássalhangzóját magánhangzó követi (ahogy például a nyarat, madarat, szenet, kenyeret alakokban is), kivéve az úgynevezett analitikus toldalékos alakokat (pl. az -ig toldalékosokat: nyárig, szénig), valamint az -n toldalékos (szuperesszívusz) alakokat: nyáron, madáron, szénen, kenyéren. Egyébként azok a tövek, amelyeket ez a hosszú–rövid váltakozás érint, valamennyien nyitótövek.
Persze probléma, hogy a mai standard magyarban (a művelt pesti köznyelvben) az [e] hang mindkét halmazban benne van. Így a tárgyesetben (kenyeret) és a szuperesszívuszban (kenyéren) egyaránt [e] hang követi a tő utolsó mássalhangzóját. Pedig ha a mély toldalékos alakokat nézzük, akkor kiderül, hogy a tárgyesetben érvényesül a tő nyitótő volta (madarat), míg a szuperesszívuszban nem: madáron. Ezzel a furcsasággal, aszimmetriával összefügg az, hogy miért vetődik fel egyáltalán a kén ∼ kenet váltakozás lehetősége magyar anyanyelvű beszélőkben. Mivel elölképzett toldalékolás esetén emiatt kevésbé válik el élesen a nyitótőszerű viselkedés a „normál” viselkedéstől, annak is kevésbé világosak a feltételei, hogy a tőbeli magánhangzó hosszú változata, vagy a rövid változata jelenik-e meg.
Ennek a furcsaságnak a legszembetűnőbb megnyilvánulása egyébként az, hogy elölképzett toldalékolás esetén a szuperesszívuszban már régen megfigyelhető ingadozás. Hiszen ilyenkor a szuperesszívuszi alakokban a tövet közvetlenül magánhangzó követi (pl. kenyéren), akárcsak a sokkal gyakoribb többes számú (kenyerek), a birtokosra utaló (kenyerem, kenyered stb.) vagy a tárgyesetű (kenyeret) alakokban, de az utóbbiaknál a tőben a rövid magánhangzó jelenik meg. „Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek / álmodni képes” – mondja Hamlet Arany János fordításában. Persze a költő a szótagok hosszúsága miatt eltérhet a hétköznapi nyelvszokástól, de mégis csak olyan alakot választ, amit elfogadhatónak, magyarosnak talál. Így az egen alak vagy 80 helyen fordul elő a Magyar Történeti Korpuszban, az égen változat 957 előfordulása mellett, vagyis az esetek 7%-ában.
Az esetleges bizonytalansághoz, ingadozáshoz hozzájárulhat az is, hogy létezik egy másik típusú hosszú–rövid váltakozás töveken belül: az, amikor a tővégi hosszú -ó, -ő, (és egy esetben -ű) ragozott alakokban rövid -ov-/-av-, -öv-, illetve egy esetben -üv- hangsorokkal váltakozik: ló(ban) ∼ lovat, hó(ban) ∼ havat, tő(ben) ∼ tövet, illeve fű(ben) ∼ füvet. Ezekben az esetekben tehát elég nagy a hasonlóság a fent említett, madár és egér típusú tövekkel. Csakhogy ez utóbbiaknál a szuperesszívuszi alakokban is rövid a magánhangzó, nem pedig csak azokban, amelyekben a tő nyitótő volta tetten érhető: lovon, havon, tövön (a nyelvészetben használt tő esetében: tőn), illetve füvön.
Egyébként a kén esetében az ingadozásban szerepet játszik a tő viszonylagos ritkasága is. A hétköznapokban igen ritkán találkozunk ennek a tőnek a különböző alakjaival, ami szükséges feltétele annak, hogy bizonytalanok legyünk abban, hogy is hangzik egy-egy alakja.