nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
szerénységünk
Véleményünk a fejedelmi többesről és társairól

A világ számos pontján, és egészen biztosan a latintól függetlenül használják a többes számú alakokat magas rangú személyek saját magukról beszélve. Egy sor észak-indiai nyelvben az idősebbek többes számmal utalnak magukra, ha fiatalabbakhoz beszélnek.

Kálmán László | 2015. szeptember 9.
|  

Mint már említettem, egy Adrienn nevű olvasónk egyszerre nyolc kérdést küldött, ezek egyikét veszem most elő.

Orosz tanulmányaim során megtudtam, hogy a magyarhoz és az angolhoz hasonlóan az oroszban is létezik ún. királyi többes. Utánaolvastam, és megtudtam, hogy az újlatin nyelvekben, illetve a latinban szintén van/volt, és arra utal, hogy az uralkodó az isten által ráruházott hatalmat gyakorol, isten nevében cselekszik, törvénykezik, stb. Azt viszont nem sikerült kiderítenem, hogy hol és mikor kezdték el ezt az elképzelést többes szám használatával kifejezni.

Az a jelenség, amit a nyelvészek fejedelmi többesnek neveznek (latinul: pluralis maiestatis), Európában feltehetően latin hatásra terjedt el, de hogy a latinban hogyan alakult ki, arról semmit sem lehet tudni, bár elég sok feltételezés, spekuláció forog közkézen róla. Ezek között egyet említ Adrienn (miszerint a többes számot az indokolná, hogy az uralkodó nemcsak a saját nevében, hanem egyúttal mindenféle istenek nevében is beszél), de sem erre, sem más elképzelésekre nincsen bizonyíték.

Ezzel a kérdés tárgyalását le is zárhatnánk, de van egy zavaró tényező, ami miatt kénytelen vagyok további megfontolásokat javasolni, még ha bizonyítékaink – mint említettem – semmire sincsenek. Ez a zavaró tényező pedig az, hogy a világ számos pontján, és egészen biztosan a latintól függetlenül használják a többes számú alakokat hasonló szerepben. Hogy csak néhány példát említsek: a latinhoz teljesen hasonló fejedelmi többes létezik a telugu nyelvben (dravida nyelvcsalád, Dél-Kelet-India) és a tagalog nyelvben (ausztronéz nyelvcsalád, Fülöp-Szigetek), vagy a mogul birodalomban (16–19. század) beszélt perzsa nyelvváltozatban. És vannak különböző változatai a fejedelmi többesnek, vagy rá emlékeztető jelenségek, amelyek még további nyelvekben (például egy sor észak-indiai nyelvben) megfigyelhetőek, például az idősebbek többes számmal utalnak magukra, ha fiatalabbakhoz beszélnek.

Vagyis létezik egy jelenség, ami a Föld különböző pontjain beszélt nyelvekben különböző időpontokban valamilyen formában megjelenik, és ez magyarázatra szorul. Vagy – mert tudom, hogy precíz magyarázatot ezúttal nem fogunk találni – legalább homályos, képzettársításos összefüggéseket kellene találnunk más hasonló jelenségekkel, hogy megértsük, hogy miért terjedhet el egymástól függetlenül különböző közösségekben ez a szokás.

A meghajlás a világ számos pontján a tisztelet jele
A meghajlás a világ számos pontján a tisztelet jele
(Forrás: Wikimedia Commons / Steve Evans / CC BY 2.0)

Először is állapítsuk meg, hogy a fejedelmi többes azon jelenségek körébe tartozik, amikor a nyelvi kifejezés megformálása attól függ, hogy ki és kikhez beszél, közelebbről pedig attól, hogy milyen társadalmi viszony van a beszélők és a hallgatóság között. Ez legtöbbször a megbecsülés, a tisztelet (vagy kötelező tiszteletadás) különböző szintjeit jelenti, amelyeket jobb híján (mert ez az egyetlen magyar szakkifejezés, amit használni szokás) udvariassági szinteknek nevezünk, holott nem mindig az udvariasság mértéke az egyetlen tényező. És hozzá kell még tenni, hogy sokszor nemcsak a beszélő és a hallgatóság viszonya játszik szerepet, hanem az is, hogy amiről beszélünk, annak mennyi tiszteletet illik megadni.

Az udvariassági szintek fajtáinak megdöbbentő a sokfélesége a természetes nyelvekben, a magyarból is ismert magázástól a legkülönbözőbb nyelvekben megtalálható tekervényes, akár egész mondatot kitevő udvariassági formulákon át a kínai és a japán nyelvben található rengeteg honorifikumokig (ezek a tisztelet mértékét kifejező képzők és szócskák). Olyan hatalmas területről van szó, hogy ebben a válaszban még érintőlegesen sem tudom őket áttekinteni. Talán csak egy példát említek a számunkra legkülönösebb, mert a magyarban ismeretlen honorifikumokra. Aki találkozott távol-keleti harci sportokkal, az tudja, hogy a tatami, vagyis a szőnyeg nevét ezekben a sportokban o-tatami-nak illik nevezni: az o- előképző, prefixum ilyen honorifikum, azt jelzi, hogy a sportoló megadja a szőnyegnek, mint fontos kelléknek, a neki járó tiszteletet.

O-tatamik
O-tatamik
(Forrás: Wikimedia Commons / Henry and Nancy Rosin Collection of Early Photography of Japan, 1860 - ca. 1900)

Azt is fontos megjegyezni, hogy az udvariassági szintek kifejezése formailag is igen sokféle. Léteznek tisztán nyelvtani eszközök, mint amilyen a magázás és a honorifikumok, sok nyelvben (például a japánban) külön igeragozások, és így tovább. Léteznek szótári eszközök, például a japánban szinte minden családi viszonyt jelölő kifejezésre két külön szótő van, az egyiket megszólításban használják, a másik „semlegesen”, egyszerű megnevezésként (pl. o-kāsan ’anyám’, de haha ’anya’; a honorifikum nélküli kāsan is használatos, például így szólíthatja gyermekes házasságban a férj a feleségét). Végül pedig léteznek egyszerű fogalmazásbeli eszközök is – a magyarra például inkább ezek jellemzőek –, például amikor azzal vezetjük be a kérdésünket, hogy azt szeretném kérdezni, hogy ..., vagy amikor ahelyett, hogy elkérnénk valamit, azt kérdezzük, hogy Ide tudnád adni egy pillanatra?

Vannak a tiszteletteljesebb, udvariasabb változatoknak közös (univerzális) sajátosságaik, amelyek szinte kivétel nélkül minden emberi nyelvre jellemzőek. A legfeltűnőbb ezek között az, hogy az udvariasabb változatok hosszabbak szoktak lenni, mint a semlegesebbek. A fenti példák is kivétel nélkül ilyenek: a honorifikumok egy-egy képző vagy szócska hozzáadásával járnak, az udvariasabb igealakoknak extra vagy hosszabb végződései vannak, az udvariasabb megnevezések is hosszabbak szoktak lenni, a fogalmazásbeli eszközök pedig kifejezetten körülményesek, tekervényesek, körülírás-szerűek szoktak lenni. A hosszúság azzal függ össze, hogy a tiszteletteljesség mindig a közvetlenség ellentéte, az egyenes, közvetlen megnevezést, megszólítást, a dolog puszta kimondását kell elkerülni, helyette kell valami díszesebbet, ünnepélyesebbet, kevésbé hétköznapit használni.

A fejedelmi többes problémájában két kérdés rejtőzik. Az első az, hogy miért kell az embernek udvariasnak vagy tiszteletteljesnek lennie, ha önmagáról beszél. A második pedig az, hogy hogyan illik az udvariassági szintek kifejezőeszközei közé a többes szám, mi köze az emelkedettséghez, az ünnepélyességhez. Mind a két kérdéssel kapcsolatban csak spekulálni tudunk, ez nem az a területe a nyelvhasználat tanulmányozásának, ahol precíz különbségtételeket és tapasztalatilag bizonyítható törvényszerűségeket állíthatnánk fel.

Fejedelmi többes
Fejedelmi többes
(Forrás: Wikimedia Commons / Sailko / GNU-FDL 1.2)

Ami az egyes szám első személyt illeti, a kulcsszó valószínűleg a szerénység: nem illik az előtérbe tolakodni azzal, hogy nyíltan és közvetlenül magunkat emlegetjük, és illik hangsúlyozni, hogy a saját személyünket alárendeljük a hallgatósággal (vagy a beszéd tárgyával) szemben. A magyar nyelv különböző időszakaiban is voltak erre utaló kifejezések, amelyek a túlzottan közvetlen ént helyettesítették, pl.: kegyelmed alázatos szolgája, jómagam, sőt egyenesen szerénységem. Vagyis a beszélő és a hallgatóság közötti távolság kifejezésének növelése nemcsak úgy történhet, hogy a hallgatóságot mindenféle tiszteletteljes megnevezéssel illetjük, hanem úgy is, hogy közben a saját magunk jelentőségét lealacsonyítjuk. Az egyik leggazdagabb tárháza az ilyen önlealacsonyító kifejezéseknek a kínaiban van (természetesen nem a ma használt hétköznapi kínai nyelvváltozatokban, hanem a történeti nyelvemlékekben). Ott legalább 50 különböző kifejezést sorolhatunk ebbe a kategóriába, és ezeknek a használata sokszor szigorúan helyzethez kötött, vagyis csak egy bizonyos társadalmi viszonyban volt használatos (például volt olyan, amit csak egy alacsonyabb rendű bürokrata használt egy magasabb rangúhoz szólva).

Kicsit furcsa, hogy miért kell éppen az uralkodónak (vagy más fejedelmi többest használónak) udvariasnak vagy tiszteletteljesnek mutatkozni, hiszen ő általában éppen hogy felette áll a hallgatóságának. Ennek ellenére nagyon sok nyelvben léteznek „fejedelmi egyes szám első személyű” alakok (ha nem is többes számban). Például a már említett régi kínai udvarias egyes szám első személyű alakok közül az uralkodók által használt udvarias formák szó szerinti jelentése között olyat találunk, mint ’ez az árva’ (hiszen az uralkodás öröklődött, tehát az uralkodó atyja már nyilván nem él). Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy az uralkodók köztudomásúan (álszent módon) igyekeznek legalább szóban ellensúlyozni azt az aránytalanul nagy hatalmat, ami az ölükbe pottyant, másrészt pedig azzal, hogy az udvarias kifejezés kötelező kelléke az emelkedettségnek, ünnepélyességnek.

A végére hagytam a legnehezebb kérdést: Mi köze a többes számnak a tiszteletadáshoz, az ünnepélyességhez, a közvetettséghez? Rengeteg spekulációt találunk erről a szakirodalomban, beleértve azt is, amit Adrienn említ, hogy az uralkodó nem egyedül, hanem mindenféle istenségek kegyeiből, társaságában vagy közreműködésével uralkodik. Vannak, akik azt feltételezik, hogy ez a használat abból származik, hogy az uralkodó úgy tesz, mintha az egész udvar nevében beszélne (ez mai politikai vezetők beszédében sem ritka). Sőt, vannak kultúrák, ahol az uralkodó sosem utal közvetlenül önmagára, hanem helyette ’a királyi udvar’ jelentésű kifejezést használ.

Mindezekben a meggondolásokban persze lehet valami, de a teljes igazsághoz szerintem más tényezőket is figyelembe kell venni. Ezt abból gondolom, hogy a többes szám egyáltalán nem csak az uralkodók, és egyáltalán nem csak az első személy esetében tűnik fel az udvarias formákban. Gondoljunk csak a környezetünkben beszélt nyelvek közül több újlatin nyelvre és a legtöbb szláv nyelvre, amelyekben az egyes szám második személy udvarias kifejezése (vagyis a magázás) többes számú kifejezéssel történik, pl. francia vous, orosz вы ’ti’ vagy ’Ön’. És ez nemcsak európai regionális szokás, hiszen ugyanilyet számos más nyelvben találunk, például ugyanígy ’ti’ és ’Ön’ jelentésű az örmény duk, a kurd hûn, a perzsa [somâ], a tamil neengal, a kannada niivu, a telugu meeru, az arab antum vagy a török siz.

Mondhatná valaki, hogy mindezekben a nyelvekben a többes szám második személyben való használata a fejedelmi többesen alapul. Ez az érv így hangzana: ha a magas rangú személy (főleg uralkodó) magáról többes számban beszél, akkor úgy tudjuk valakinek a legmagasabb tiszteletet megadni, hogy többes számban szólítjuk meg, mintha uralkodó lenne, aki magára így, többes számban utal. Lehet, hogy ez a magyarázat: mint említettem, adatok hiányában ezt nem tudjuk megnyugtatóan eldönteni. Én mégsem hiszek ebben a magyarázatban, mert azok a nyelvek, amelyekben fejedelmi többest találunk, egyáltalán nem esnek egybe azokkal, amelyekben az udvarias második személyű megszólítás többes számú. Ráadásul vannak nyelvek, amelyekben még a harmadik személyben is használatos a többes szám a tisztelet kifejezésére (például az arabban, különösen az egyiptomi arabban, különösen nagy tekintélyű intézmények megnevezésére). Lehet, hogy ez nem jelent semmit, mert nem tudhatjuk, hogy mindegyikük régi, nem dokumentált történetében létezett a fejedelmi többes, és abból származtatható a többi udvarias többes szám. De én mégis gyanakszom: Az is lehet, hogy a fejedelmi többesnek és a második személyű udvarias többes számnak inkább a gyökerei azonosak, hasonló a motivációjuk, de hogy melyik jelenik meg egy-egy nyelvben, az szinte a véletlenen múlik.

Magas rang
Magas rang
(Forrás: Wikimedia Commons / Rowena Morrill / GNU-FDL 1.2)

Mi lehetne akkor a közös motiváció? Miért alkalmas a többes szám az emelkedettség, a tisztelet kifejezésére? Annak alapján, amit a tiszteletteljesebb formákról általában tudunk (az eszközökről feljebb már szó volt), az egyetlen ötletem, amit megkockáztathatok, az, hogy a többes szám kevésbé hat közvetlennek, mint az egyes szám. Ha azt, mondom, te vagy én, az egyenesen és közvetlenül megjelöli a megszólítottat, illetve a megszólalót, míg a ti és a mi nagyobb távolságra, kevesebb közvetlen kontaktusra utal. Ha több emberhez beszélünk, az mindig kevésbé intim, azt nagyobb távolságból tesszük, kevésbé tudunk az egész hallgatóság szemébe nézve, és így tovább. Ha több ember nevében beszélünk, az is kevésbé fér össze az intimitással, és a felelősség megoszlásával is jár, kevésbé toljuk előtérbe a saját személyünket.

Én előre szóltam, hogy csak impressziókat tudok majd felvonultatni, precíz magyarázatot nem!

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
28 GBR 2015. szeptember 17. 16:36

@kalman: @Zypox: @elhe taifin: "(pl. o-kāsan ’anyám’, de haha ’anya’; a honorifikum nélküli kāsan is használatos)"

Termeszetesena cikk allitasa nem pontos, de azert az sem igaz, hogy teljesen helytelen, vagy epp forditva lenne.

Egeszen egyszeruen arrol van szo, hogy a japanban nem csak az a fontos a hasznalt alak megvalasztasanal, hogy kirol beszelunk, az ennel sokkal bonyolultabb.

A japan honorifikumoknal fontos (mas tenyezok mellett), hogy 1. Ki beszel, 2. Kirol beszel, 3. Kinek beszel, 4. Kinek a jelenleteben beszel.

Tehat idegennel beszelve az o edesanyjarol mindig "o-kāsan"-kent beszelek. A sajat edesanyamat "o-kāsan"-nak szolitom, masnak viszont mar "haha"-kent emlitem. A felesegem edesanyjarol beszelve neki "o-kāsan"-kent emlitem, egy idegennek "haha"-kent, de a tobbi csaladtagnak, kulonosen a jelenleteben, mar megint "o-kāsan"-kent, stb, stb.

(Termeszetesen arrol az estrol beszelek a feleseg edesanyjanal, ha ugy mondom, hogy "a felesegem edesanyja", es nem ugy hogy az "anyosom" :) )

27 LvT 2015. szeptember 10. 18:06

@Fejes László (nyest.hu): >> A szlovák sem írja, hogy nyelvjárási lenne <<

Minden tiszteletem a Wikipediáé, de ismeretesek a korlátai. Én mint anyanyelvű, ha otthoni nyelvjárásban beszélek, használom, ha a köznyelven beszélek, akkor nem.

26 nepnep 2015. szeptember 10. 12:12

@Zypox: A haha-t ugyanúgy használják más anyjára. Legyakrabban akkor ha az anya és a beszélő között barátsági/ismeretségi viszony van.

Aminél automatikusan a beszélő anyját jelenti az az お袋-ofukuro.

25 Fejes László (nyest.hu) 2015. szeptember 10. 11:21

@gyalogfilosz: A finnben a számbeli egyeztetés marad el, ha segédige + főige particípiuma áll a mondatban:

olet käynyt ’jártál (már)’

van-PRS.S2 jár-PRS.PART.SG

olette käyneet ’jártatok / (Önök) jártak (már)’

van-PRS.P2 jár-PRS.PART-PL

olette käynyt ’(Ön) járt (már)’

van-PRS.p2 jár-PRS.PART.SG

24 gyalogfilosz 2015. szeptember 10. 11:02

A románban ez nagyon érdekes, mert a tiszteleti többes 2. személyre csakis az igeragozásban fejeződik ki, ilyenkor pedig borul a számbeli egyeztetés szabálya. (A nyelvtani nembeli viszont marad!) Az E2 személyes névmás férfira és nőre "tu", a T2 "voi". De az utóbbit nem lehet tiszteleti többesként használni, arra a "dumneavoastră" (kb. 'Ön, Önök') használatos, ami viszont igazából, a románok számára máig azonosíthatóan "domnia voastră", azaz 'uraságTOK', ami értelemszerűen E3. Ez viszont mondatban így használatos, például abban, hogy '[Ön] meg volt elégedve?':

(1) [Dumneavoastră] | aţi fost | mulţumit?

[Ön - férfihoz] | volt_T2 'voltatok' | elégedett_Esz.Hímn

(2) [Dumneavoastră] | aţi fost | mulţumită?

[Ön - nőhöz] | volt_T2 'voltatok' | elégedett_Esz.Nőn

(3) Dumneavoastră | aţi fost | mulţumiţi?

Önök [férfiakhoz] | volt_T2 'voltatok' | elégedett_Tsz.Hímn

(4) Dumneavoastră | aţi fost | mulţumite?

Önök [nőkhöz] | volt_T2 'voltatok' | elégedett_Tsz.Nőn

Többes számban a tiszteletet csak úgy lehet kifejezni, ha nem hagyjuk el a "Dumneavoastră" tiszteleti névmást, mert tovább egybeesik azzal, amit a "voi" 'ti' esetében is használunk:

(5) [Voi] | aţi fost | mulţumiţi?

[Ti - férfiakhoz] | volt_T2 'voltatok' | elégedett_Tsz.Hímn

(6) [Voi] | aţi fost | mulţumite?

[Ti - nőkhöz] | volt_T2 'voltatok' | elégedett_Tsz.Nőn

Igazából az (1) és (2) az érdekes, ahol az igealak száma nincs egyeztetve az alanyéval, és ezt nem lehet úgy értelmezni, hogy ilyenkor a "Dumneavoastră" tulajdonképpen T2, csak alakilag egybeesik az egyes számúval, hiszen a melléknévi állítmány viszont ezzel egyezik, és az egyes számú.

23 Fejes László (nyest.hu) 2015. szeptember 10. 09:53

@kiralyp: „ a hindiben, ha magamról többes szám első személyben beszélek, akkor nem nagyképű vagyok, hanem szerénykedek”

Ez nem különbség, elvégre – mint a cikkben is szerepel – pontosan ez az oka a fejedelmi többesnek is. Egyébként ez az oka annak is, hogy tudományos cikkekben is többes számban beszél a szerző: rámutattunk, bizonyítottuk, megvizsgáltuk és azt találtuk stb. – nem én vagyok az okos, aki ezt az olvasó elé tárja, hanem együtt gondoljuk végig, együtt fedezzük fel, közös érdem a felismerés. :)

@LvT: „Ez egyébként így van a cseh és szlovák nyelvjárásokban is, a neve "plurál úcty" (tiszteleti többes), "onikanie" (ők-özés).”

A cseh wikipédia szerint ez nem nyelvjárási, hanem archaikus jelenség: „V minulosti se pod vlivem němčiny používalo i v češtině. Dnes je v češtině pokládáno za archaismus, respektive historismus, zpravidla mající charakter parodie. Užívá se též často v židovských anekdotách.” cs.wikipedia.org/wiki/Onik%C3%A1n%C3%AD

A szlovák sem írja, hogy nyelvjárási lenne, viszont aszerint élő, még ha korlátozott is a használata: „V slovenčine sa ojedinele ešte vyskytuje v kontakte mladých so starými alebo má charakter paródie.” sk.wikipedia.org/wiki/Onikanie

Megvan a szlovénban is, ott is német hatásnak tulajdonítják, de csak nagyon idősek használják, és nagyon formálisnak számít. sl.wikipedia.org/wiki/Onikanje

Persze a legérdekesebb ebből a szempontból a lengyel, ahol a Pan, Pani, Państwo kiszorította az összes többi udvarias formát, és egyes szám 3. személyt használnak még akkor is, ha több emberhez szólnak (panikowanie? ;)).

22 hundaranta 2015. szeptember 9. 23:26

mi, kettős fejedelem...

mi, a nép... (1044, ménfő, Ed és Edömén unokája. 1514, rákosmező, a dálnoki ménfő unokája)

.

a tiszt, a felruházott rang, a tisztelet jele.

az isTentől való hatalom pedig az istenember (ishummar)-ektől való leszármazásból származó származtatás- ilyen volt Gilgamesh, Noé és még sokan mások...

.

talán nincs más nyelvben annyi udvariassági szint, mint a magyarban, 3-fajta magázás (+1)

Ön, Maga, Kend, Tens

talán a japánban van ilyen sok bizalmi és tiszteleti szint, a

-szan -chan

szama szenszei

kun

21 nudniq 2015. szeptember 9. 21:25

@jan: Vajon egy eltés doktori oklevél "Mi, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Rektora..." nyitóformulája "akadémiai" vagy "fejedelmi" többesszámnak számít-e? :)

20 Sultanus Constantinus 2015. szeptember 9. 20:38

@szigetva: Azért egy különbség van: én nem depressziós vagyok, csak csalódott. ;)

19 jan 2015. szeptember 9. 20:36

@kiralyp: hasonlít ehhez az ún. "akadémiai többes szám" (author's plural), amikor egy tudományos publikáció egyetlen szerzője többes szám elsőben ír magáról: "Tanulmányunkban arra teszünk kísérletet..."

A gugli azt dobja ki, hogy ezt sokan egyenes pluralis modestiae-nek, szerénységi többesszámnak nevezik. Szerintem amúgy nem szerénységről van itt szó, hanem arról, amit Kálmán a fejedelmi többesnél feltételezett: a közvetettséget fejezi ki itt is a többesszám. Tudományos kontextusban ezt azt fejezheti ki, hogy itt nem a szerző személyes, szubjektív megnyilvánulásáról, privát-egyéni véleményéről van szó, hanem egy probléma objektív, személytelen vizsgálatáról, logika érvelésről, tehát el vagyunk távolodva a szerző szubjektumától.

Egyébként ez, hogy létezik a pluralis maiestatis mellett pluralis modestiae is, elég jó megerősítés Kálmán javaslata mellett, hiszen első látásra ez elég paradox, hogy egyszerre fejezzen ki a pluralis szerénységet és fejedelmi státuszt, de a közvetettség kifejezése mint funkció elegánsan közös nevezőre hozza őket!

18 LvT 2015. szeptember 9. 20:33

>> Ráadásul vannak nyelvek, amelyekben még a harmadik személyben is használatos a többes szám a tisztelet kifejezésére (például az arabban, különösen az egyiptomi arabban, különösen nagy tekintélyű intézmények megnevezésére). <<

Ez egyébként így van a cseh és szlovák nyelvjárásokban is, a neve "plurál úcty" (tiszteleti többes), "onikanie" (ők-özés).

17 kiralyp 2015. szeptember 9. 19:45

"És vannak különböző változatai a fejedelmi többesnek, vagy rá emlékeztető jelenségek, amelyek még további nyelvekben (például egy sor észak-indiai nyelvben) megfigyelhetőek, például az idősebbek többes számmal utalnak magukra, ha fiatalabbakhoz beszélnek." - Ez igaz, viszont csak a kép egyik fele, mert pl. a hindiben, ha magamról többes szám első személyben beszélek, akkor nem nagyképű vagyok, hanem szerénykedek! Fontos különbség :-)

16 szigetva 2015. szeptember 9. 19:41

@Sultanus Constantinus: Rájöttem, te a Fülesre hasonlítasz a Százholdas Pagonyból ☺

15 Sultanus Constantinus 2015. szeptember 9. 18:59

@kalman: Nagyra becsült lektorom, pedig kegyelmed nyugodtan leírhatta volna, mert az én kommentjeim itt nem sokat számítanak. :)

Egyébként jogos a kifogásod, nem kellene mindig nyelvtörténeti oldalról megközelítenem a dolgokat. Abba meg már nem akartam belemenni, hogy a "vos" után milyen igealakokat használnak és azok honnan származnak, mert úgysem érdekelt volna senkit. Az "usted"-et is ugyanezért nem említettem csak, mert a végére belinkeltem a cikkemet, ami jó hosszú és minden le van írva benne, szép színes táblázatokkal, így feltételeztem, hogy akit érdekel, az elolvassa (persze gondolom senki sem olvasta el).

14 Savior 2015. szeptember 9. 17:34

@Zypox: ez így nem teljesen igaz. A 母 nyilván azt jelenti, hogy anya -- más kérdés, hogy a mai beszélt nyelvben, önmagában a はは tényleg a beszélő anyjára utal, viszont összetételekben (pl. @elhe taifin idézetében 母親) megőrizte az eredeti jelentést. Az おかあさん pedig, pont mivel megszólítás, nem fordítható le egyetlen szóval, hanem attól függ, ki és hogyan használja: lehet anyád/anyám/(az ön) anyja stb.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X