nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A nemzeti büszkeség és a szókészlet szeszélyei

Egy kedves olvasónk azt kérdezte, hogy miért mondjuk azt, hogy „Pécsre megyek”, de azt „Bécsbe megyek”. Szakértőnk pedig utánajárt a kérdésnek: megmutatja, mi a fő szabály, és hogy hogyan ágyazódnak egymásba matrjoskaszerűen a toldalékolási tendenciák...

Kálmán László | 2012. október 9.
|  

Még 2010 augusztusában jelent meg egy cikk T. E. tollából az Economist blogján, amelyben a szerző félig viccesen azt állítja, hogy a magyar az egyetlen nyelv, amelyben a nemzeti büszkeség hatását lehet felfedezni. Ebből idézek:

Budapesten vagyok, amikor e sorokat írom, vagyis szó szerint ’rajta’. Később feljebb megyek a Dunán, Óbudára (szó szerint ’rá’), a kontinentális Európa legnagyobb zenei fesztiváljára.

De mi van, ha átugrom a határon, Bécsbe (szó szerint ’bele’)? Vagy ha Bukarestben vagyok (szó szerint ’benne’)?

Értik a különbséget? Bár vannak kivételek, az általános szabály az, hogy ha a várost a haza részének tekintesz, akkor „rajta”’ vagy, ha pedig külföldi, akkor „benne”.

Azért térek vissza erre a kicsit komolytalan írásra, mert H. Ottó nevű olvasónk kérdése éppen erre vonatkozik:

Látszólag indokolatlan ragozási különbséget nem értek. – Hová utazol? – Bécsbe. De: – Hová utazol? – Pécsre. A szinte azonos hangzású szavakat másképpen ragozzuk, és véletlenül sem cserélnénk fel őket. Mi ennek az oka?

A válasz tehát benne van az idézett cikkrészletben: Bécs külföldön van, Pécs viszont Magyarországon. Van tehát egy nagyon általános szabály: a Magyarországon levő települések nevéből az -n, -ra/-re, illetve-ról/-ről toldalékok segítségével képezünk helyhatározókat, míg a Magyarországon kívül levők nevéből a -ban/-ben, -ba/-be, illetve -ból/-ből toldalékokkal. Ez tehát egy jelentéstani alapú szabály, az alkalmazásánál azt kell vizsgálnunk, hogy mire utal az illető településnév. (A továbbiakban nem foglalkozom a Pécsett-típusú alakokkal, mert a kérdés nem ezekre vonatkozott.)

Bécsbe
Bécsbe
(Forrás: Wikimedia Commons / Stern / GNU-FDL 1.2)

De gondolom, olvasóinkat sem éri váratlanul, hogy – nyelvi jelenségről lévén szó – a válasz megint nem olyan egyszerű, mint elsőre látszik. Ha találomra néhány más város vagy falu nevén megpróbáljuk leellenőrizni az általános szabály érvényességét, egy sor ellenpéldát fogunk találni. Például: Sopronban, Nagybajomban, Ürömben, Debrecenben, Záhonyban, Tihanyban, Esztergomban. Mi a közös ezekben a településnevekben? Hát az, hogy -n-re, -m-re vagy -ny-re, vagyis nazális mássalhangzóra végződnek. Ha ezek után csak az -n és -m végű településneveket nézzük végig, azt látjuk, hogy ez a szabály kivétel nélkül érvényesül.

Vagyis találtunk egy kevésbé általános szabályt (azért kevésbé általános, mert csak a Magyarországon belüli településnevek esetében alkalmazható), amely az általános szabályon belül egy kivételes alcsoportra vonatkozik. És ez a szabály az általános szabállyal szemben nem jelentéstani, hanem hangtani (fonológiai) alapú, hiszen a tő utolsó hangját kell megvizsgálnunk az alkalmazásához.

Pécsre
Pécsre
(Forrás: Wikimedia Commons / KeFe / GNU-FDL 1.2)

Két éve, a tragikus vörösiszap-katasztrófa idején csodálkozva néztem valamelyik tévé híradójában (talán többen is), hogy a helyszínen készült interjú alatt a képernyő alján levő címsávban Kolontáron; Devecseren szerepelt, miközben a helyi nyilatkozó éppen azt mondta, hogy Kolontárban és Devecserben. Ez azt mutatja, hogy a fenti általánosabb és speciálisabb szabály mellett vannak még más „kivételek”, vagyis alszabályok is.

Talán az számít, hogy a Kolontár és Devecser szavak -r-re végződnek? Vagyis hangtani alapú-e ez a jelenség? Emellett szólna az, hogy a Győr városnév is a kivételek között van (Győrben, nem pedig *Győrön). Ha van is ilyen jelenség, az legfeljebb tendencia, nem pedig olyan kivétel nélküli szabály, mint a nazális mássalhangzóra végződő településnevek esetében. Hiszen nekem az a természetes, hogy Szigetmonostoron és Monoron, bár hallottam már a Monorban alakot is. (Azt viszont nem tudom, mennyire volt hiteles a beszélő, odavalósi volt-e, vagy sokat járt-e ott, és így tudta-e, hogy az odavalósiak hogy mondják. Én nem tudom.)

Azt látjuk tehát, hogy nem elég általánosabb és kevésbé általános szabályokról beszélni, vannak még kisebb-nagyobb csoportokat érintő tendenciák is. Sőt, az alszabályok és kisebb tendenciák körén belül lehetnek még kisebb csoportokra vonatkozó szabályszerűségek is. Például ha az -r végű településneveknél van is olyan tendencia, hogy inkább a -ba/-be típusú toldalékokat kapják, mint az -ra/-retípusúakat, a -vár végűek mindig a -ra/-re-féléket kapják (Földvárra, nem pedig *Földvárba). Ez pedig kivétel nélkül érvényesül.

Végül létezhetnek „igazi” kivételek is. Például én mindig így hallottam: Kisvárdában, de nem tudok róla, hogy akár az -a-ra végződő településnevek (hangtani szempont), akár a Kisvárda környéki (vagy Kisvárdához hasonló) települések nevei (jelentéstani szempont) hajlanának arra, hogy kivételesen így toldalékolják őket. (Például a Csornán alakra az internetes kereső egy nagyságrenddel több találatot ad, mint a Csornában alakra.)

Kolontáron / Kolontárban?
Kolontáron / Kolontárban?
(Forrás: Wikimedia Commons / Digitalglobe / CC BY 3.0)

Amikor idegen nyelveket tanulunk, mindannyian találkozunk olyan esetekkel, mint amilyen a magyar településnevekből alkotott helyhatározók esete. Vagyis olyan esetekkel, ahol van egy-két nagy általános szabály, aztán speciálisabb és még speciálisabb szabályok, meg egyedi kivételek is. Ha az idegen nyelvet ilyen rendszerezős módszerrel tanuljuk, akkor nagyon sok fejfájást okoz ennek a rengeteg esetnek a bebiflázása. Ugyanakkor a természetesen kialakult emberi nyelvek mindegyikében rengeteg ilyen jelenség van. Semmi jele nincs annak, hogy a nyelvek megpróbálnák kiküszöbölni ezt fajta nehézséget. Talán azért, mert nem a rendszerezők (és az idegen nyelvet rendszerezve tanulók) érdeke érvényesül a nyelvek alakulásában, változásában, hanem az anyanyelvi beszélőké.

Különösen gazdag a matrjoskaszerűen egymásba ágyazott tendenciák és szabályszerűségek rendszere az olyan kifejezések esetében, mint amilyenek a magyar településnevek, vagyis a szókészlet körében. A szókészlet tanulmányozását akár a nyelvészet önálló területének is tekinthetjük. A nyelvészetben a lexikon vagy a szótár tanulmányozásának hívják ezt a területet. (Természetesen itt a a lexikon és a szótár szavakat nem a hétköznapi értelmükben használják). A lexikai szabályszerűségek (például toldalékolási mintázatok, vonzatkeretek, hangtani minták) jellegzetesen olyanok, hogy minden tendencia kisebb-nagyobb szócsoportokat, néha pedig akár csak egyetlen szót érint. Sokszor nem valamilyen szabállyal megadható szócsoportról, hanem gyakorlatilag önkényesnek, véletlenszerűnek tekinthetőkről.

Akár úgy is mondhatnánk, hogy a szótárban annyi a furcsaság, hogy szinte a kivételes a szabályos. Ha csak abba belegondolunk, hogy általában a magyar névszókból milyen toldalékokkal alkothatunk helyhatározót, azonnal furcsaságokba ütközünk. Például azt mondjuk, hogy az utcán és a téren. Létezik az is, hogy az utcában ’az utca házaiban/egy házában’, de ugyanilyen értelemben nem mondhatjuk, hogy a térben *’a tér házaiban/egy házában’. Azt mondjuk, hogy a fán (míg például ennek az angol megfelelője nem *on the tree, hanem in the tree). Azt mondjuk, hogy az iskolában, de az egyetemen; a hivatalban, de az akadémián, és így tovább.

Végül meg kell említeni, hogy a legáltalánosabb szabályunk, az a jelentéstani szabályszerűség, hogy a Magyarországon található települések neveit másképpen toldalékoljuk, mint a Magyarországon kívüliekét, bizonyos értelemben szintén nem kivétel nélküli, inkább csak tendencia. Újra az Economist blogjának cikkét idézem:

És mi van azokkal a városokkal, amik valaha magyarok voltak, de most egy másik országhoz tartoznak? A nyelv ezeket is magyarnak tekinti. Ha átmész a határon, Aradon találod magad (szó szerint ’rajta’). Vagy Dél felé menjünk, Szerbiába? Rendben, menjünk Újvidékre (szó szerint ’rá’). Vagy a szlovákiai Kassára (szó szerint ’rá’)?

– Várj csak! – szólhatnál itt közbe. – Hiszen ezek pont azok a városok, amiknek magyar a nevük! Te csalsz!

– Hát nem. Ha régi amerikás magyarokkal beszélünk, furcsa dologra leszünk figyelmesek. Béla bácsi így mondja: New Yorkon vagyok.

És hozzátehetnénk: a romániai magyarok körében nem ritka a Ploieștin, Constanțán alak használata. És persze a határon túli magyar településnevek között is vannak kivételesek, például én mindig így hallottam: Csíkszeredában.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
72 szigetva 2021. október 6. 20:28
71 aphelion 2021. október 6. 16:18

@aphelion: Ja továbbra is c nélkül, AQVINCVM

70 aphelion 2021. október 6. 16:15

@szigetva: Igen, a nazális miatt "hazaiként" is a -ban járna az Aquincumhoz a sztenderd szabályok szerint, bár én hallottam már olyat egy utastárstól a vonaton, hogy "most vagyunk Hegyeshalmon"...szóval ezért mondom, hogy ezek után az Acquincumon sem lepne meg.

69 szigetva 2021. október 6. 15:43

@aphelion: Asszem nem feltétlenül az a kategória számít, hogy helynév: Józsefvárosban, Zuglóban. Talán ezek sose voltak önálló települések, míg Hidegkút(on), Soroksár(on), Újpest(en) meg igen. (De mondjuk Újbuda meg nem, úgyhogy ott a(z Ó)Budán analógiájára kell hivatkoznunk.) A megyékkel meg mindig -BAN van, pedig azok is "hazaiak".

A nazális végű helynevek jellemzően -BANosok: Komáromban, Pozsonyban, Abonyban, Debrecenben → Aquincumban.

68 aphelion 2021. október 6. 15:21

(Kis javítás, most látom, hogy az elején c nélkül írják: Aquincum.)

67 aphelion 2021. október 6. 15:14

Amúgy ha már itt tartunk, ezeket bár nem túl gyakran tesszük lokatívuszba a magyarban, a legtöbb beszélő minden bizonnyal a "nem hazai név" kategóriát alkalmazva -ban ragot fűzne hozzájuk: Sopianæban, Arrabonában, Savariában, etc. Bár az Acquincumon alak előfordulása nem lepne meg, az nem csak történelmi hanem valamennyire ma is élő helynév.

66 aphelion 2021. október 6. 14:53

@mederi: Sőt azt sem tudjuk hogy a hétvége fogalmát egyáltalán ismerik-e a derék sopianaeiak és arrabonaiak ;)

65 mederi 2021. október 5. 18:44

Vagy olyan pannon-kelta keverék nyelven, ami feltehetően a mai magyar nyelvnek is meghatározó része..

Komolyan mondom, mert van alapja, ha a két régi nyelv önállóan mára kihalt is.. Jó kutatási terület lehet..

64 mederi 2021. október 5. 18:37

@aphelion:

Analógia volna talán Pannonia korába helyezni a két várost (Sopianae és Arrabona), csak nem tudjuk, hogy pannon vagy kelta nyelven, vagy esetleg latin nyelven kéne toldalékolni a helyek megnevezését, ahol a zenekar ki tudja milyen hangszereken játszana a valamikori jövőben a hét végén.... :)

63 aphelion 2021. október 1. 15:30

@mederi: Ha már az újságírók kedvenc lokatívuszainál tartunk, erre mondj analógiát: "A zenekar a hétvégén a Dunántúlon fog turnézni, szombaton Pécsett, vasárnap Győrött"

62 szigetva 2021. október 1. 11:03

@mederi: Mi lenne, ha elméletgyártás előtt megvizsgálnád az adatokat? Utánanéznél, hogy melyik helységnév után -BAN és melyik után -ON a lokatívuszrag.

61 mederi 2021. október 1. 10:26

Két kézenfekvőnek látszó példa:

1.

/A "Magyarországon lakok (nem lakom!), Budapesten."

Analógia:

"Az asztalon hagytam a füzetet, (az asztal(nak)) a szélén."

/B "Ausztriában lakok, Bécsben."

Analógia:

"Valamelyik fiókban hagytam a füzetet, valószínűleg a középső, fentiben."

2.

"Erdélyben lakok, nyáron Kézdivásárhelyen, télen Brassóban."

Analógia:

"Az asztal középső fiókjában, látható helyen, esetleg egy kevésbé látható zugában hagytam a füzetet."

A példa mondat szerintem arra utal, hogy Erdély mindig igyekezett független maradni, de a városok benne nem mind "közvetlen fiókjai" voltak, mert pl. az azokban lakók eredete/ identitása sem volt mellékes, és ez a szemlélet helyenként máig "átöröklődött"..

60 aphelion 2021. szeptember 30. 17:09

@Fülig James: Igen, a New Yorkon-ra reagálva említettem a jelenséget. Most vagy nagyon otthon van arrafelé az újságíró, vagy nagyon nincs...Én, aki pár éve lakok Spanyolországban, és kisebb-nagyobb rendszerességgel megfordulok Marbellában, azért még nem tartok ott hogy hazai városként tekintsek rá – FWIW.

59 Fülig James 2021. szeptember 30. 16:12

@aphelion:

sőt, lehet. hogy nagyon is "hazai városnak" tekintjük Marbellát, így tehát érvényes a "Marbellára" megfogalmazás.

Ahogy a cikkben említésre kerül egy a jelenséget alátámasztó élmény:

"Ha régi amerikás magyarokkal beszélünk, furcsa dologra leszünk figyelmesek. Béla bácsi így mondja: New Yorkon vagyok."

Kérdés, hogy ki és miért tekint rá hazai városként.

58 aphelion 2021. szeptember 30. 10:27

Már olyan honfitársaink is vannak, akik "Marbellára" mennek: hvg.hu/elet/20210930_Marbella_Orban_Tiborcz

(Bár itt lehetségesnek tartom, hogy nemhogy nem arról van szó, hogy az újságíró ennyire otthonosan mozog a Costa del Sol-on, hanem pont ellenkezőleg, annyira nem jártas ott hogy szigetnek gondolja Marbellát. Vagy csak simán az "Ibizán", "Tenerifén" stb analógiája hat: spanyol hely + lokatívusz -> -n.)

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X