nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nyelv és lélek 33.
Őszinte gondolatok a költészetről

Kosztolányi Dezső nem sokat teketóriázik, amikor egy-egy művészettel kapcsolatos közkeletű tévhitet kell eloszlatnia. Ezúttal őszintén megmondja, hogy a művészetnek vajmi kevés dolga van az őszinteséggel. És hogy a gondolatok „nem oldódnak” a művészet anyagában. Így csak rossz mű lehet, amelyben „gondolatokat” találunk.

Molnár Cecília Sarolta | 2013. június 13.
|  

Hányszor feszengtünk irodalomórán, annak a kérdésnek a hallatán, hogy milyen gondolatokat fejez ki a mű (esetleg: maga a művész)?! A művek értelmezése – sokszor tűnhet úgy – nem más, mint a mű formájából, a mű anyagában „elrejtett” gondolatok előbányászása és valamilyen gondolatmenetre való felfűzése. Persze aki már valaha is próbálkozott ilyesmivel, az tudhatja, hogy a feladat nagyjából reménytelen: hogy az igazán nagyon jó mű nem engedelmeskedik egyetlen helyes gondolatmenetnek, hanem rendre kilóg a lóláb. Egy-egy értelmezői gondolatmenet összeállításakor a mű értelmének, jelentésének egy jó része elvész. Ennek a jelenségnek a magyarázatát adja Kosztolányi Dezső az 1927. december 18-án a Pesti Hírlapban megjelent Őszinteség című rövid írásában. Ő persze a naiv (vagy „profi”) befogadói oldal téveszméi mellé rögtön oda tudja állítani az alkotói szempontot.

Nyelv és lélek című sorozatunk előző részében a művészi ihletről volt szó. Láthattuk, hogy Kosztolányi szenvedélyesen igyekszik cáfolni a közhiedelmeket az alkotási folyamattal kapcsolatban. Nagyon is tisztában van ő azzal, hogy a művészet éteri, nehezen megragadható, és az alkotási folyamat pszichológiája korántsem tisztázott, mégis igyekszik a művészettel kapcsolatos elképzeléseinket – amennyire lehet – a földön, a kézzelfogható dolgok világában tartani. Nem bírja a fölösleges misztifikálást, és persze a pontatlanságot (durvább esetben: a tévedést) sem. A művészi őszinteséggel kapcsolatban is azonnal a közhiedelemmel ellenkező álláspontot fogalmaz meg:

Vajon igaz-e az a hiedelem, ami a költő őszinteségéről terjedt el? Azt hiszem, vaskos félreértésről van szó. A költő őszintesége semmi esetre sem a közkeletű szókimondás, hanem gyakran ennek a megkerülése.

Kosztolányi Dezső
Kosztolányi Dezső
(Forrás: Wikipédia)

Ezzel persze Kosztolányi nem azt akarja mondani, hogy a költő hazudnék. A tartalomról és a formáról megismert gondolatai alapján sokkal inkább azt kell, hogy mondjuk, hogy az őszinteség szó mögött megbúvó előfeltevés-rendszerünk hibás. Nem arról van ugyanis szó a költészet esetében, hogy valamilyen igazságot, igaz gondolatot volna képes kifejezni a költő – és ennyiben lenne különleges értéke a megszólalásainak. Sőt, a fenti idézet utolsó tagmondatából egyenesen arra következtethetünk, ez a fajta szókimondás áll legtávolabb a költőtől. Képzeljük el például Kosztolányi Halotti beszéd című versét „őszinte gondolatként” megfogalmazva, például így: „Mindenki egyéniség. Minden ember egyedi és megismételhetetlen. Ezért szomorú, ha valaki meghal, mert pótolhatatlan űr marad utána.” Ez bizony nemhogy nem művészi, inkább közhelyes, sőt: röhejes.

De akkor miben áll a költészet lényege? – Ebben a rövid írásban csak utalásként találjuk meg a gondolatot, amelyet korábbról már jól ismerünk, hogy a szó a teremtő ereje a lényeg, hogy a megfogalmazottak mögött egy egész világ áll:

Egymilliárdnyi részét mondja ki annak, ami benne él, s szavai épp azért olyan varázsosak, mert mögöttük egy egész világ áll, mint aranyfedezet. Árnyalatok rémlenek föl versében, révület, sejtelem, harag, szeretet, de sohasem gondolatok.

A költészetnek tehát nincs sok dolga a „gondolatokkal”; Kosztolányi nagyon frappánsan így zárja rövid írását:

A gondolat egyszerűen nem oldódik fel a költészet anyagában, ott marad nyersen, mint egy darab kő. A legrosszabb művészi alkotások telis-tele vannak úgynevezett „gondolatokkal”.

Oldódik-e a gondolat...?
Oldódik-e a gondolat...?
(Forrás: Wikimedia Commons / NASA ICE / CC BY 2.0)

Arra a kérdésre azonban ezúttal nem kapunk választ, hogy a befogadó, az értelmező viszont óhatatlanul úgynevezett gondolatokat igyekszik megfogalmazni magának egy-egy műalkotás kapcsán, azoknak a hatására. Kosztolányi írása alapján azt minden esetre megjegyezhetjük, hogy egy-egy mű hatására bennünk megfogalmazódó gondolatokat ne tulajdonítsuk a művésznek, ne szerénykedjünk, bátran tekintsük azokat sajátjainknak. 

Forrás

Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 360. oldal

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X