-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Kosztolányi Dezső nem sokat teketóriázik, amikor egy-egy művészettel kapcsolatos közkeletű tévhitet kell eloszlatnia. Ezúttal őszintén megmondja, hogy a művészetnek vajmi kevés dolga van az őszinteséggel. És hogy a gondolatok „nem oldódnak” a művészet anyagában. Így csak rossz mű lehet, amelyben „gondolatokat” találunk.
Hányszor feszengtünk irodalomórán, annak a kérdésnek a hallatán, hogy milyen gondolatokat fejez ki a mű (esetleg: maga a művész)?! A művek értelmezése – sokszor tűnhet úgy – nem más, mint a mű formájából, a mű anyagában „elrejtett” gondolatok előbányászása és valamilyen gondolatmenetre való felfűzése. Persze aki már valaha is próbálkozott ilyesmivel, az tudhatja, hogy a feladat nagyjából reménytelen: hogy az igazán nagyon jó mű nem engedelmeskedik egyetlen helyes gondolatmenetnek, hanem rendre kilóg a lóláb. Egy-egy értelmezői gondolatmenet összeállításakor a mű értelmének, jelentésének egy jó része elvész. Ennek a jelenségnek a magyarázatát adja Kosztolányi Dezső az 1927. december 18-án a Pesti Hírlapban megjelent Őszinteség című rövid írásában. Ő persze a naiv (vagy „profi”) befogadói oldal téveszméi mellé rögtön oda tudja állítani az alkotói szempontot.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Nyelv és lélek című sorozatunk előző részében a művészi ihletről volt szó. Láthattuk, hogy Kosztolányi szenvedélyesen igyekszik cáfolni a közhiedelmeket az alkotási folyamattal kapcsolatban. Nagyon is tisztában van ő azzal, hogy a művészet éteri, nehezen megragadható, és az alkotási folyamat pszichológiája korántsem tisztázott, mégis igyekszik a művészettel kapcsolatos elképzeléseinket – amennyire lehet – a földön, a kézzelfogható dolgok világában tartani. Nem bírja a fölösleges misztifikálást, és persze a pontatlanságot (durvább esetben: a tévedést) sem. A művészi őszinteséggel kapcsolatban is azonnal a közhiedelemmel ellenkező álláspontot fogalmaz meg:
Vajon igaz-e az a hiedelem, ami a költő őszinteségéről terjedt el? Azt hiszem, vaskos félreértésről van szó. A költő őszintesége semmi esetre sem a közkeletű szókimondás, hanem gyakran ennek a megkerülése.
Ezzel persze Kosztolányi nem azt akarja mondani, hogy a költő hazudnék. A tartalomról és a formáról megismert gondolatai alapján sokkal inkább azt kell, hogy mondjuk, hogy az őszinteség szó mögött megbúvó előfeltevés-rendszerünk hibás. Nem arról van ugyanis szó a költészet esetében, hogy valamilyen igazságot, igaz gondolatot volna képes kifejezni a költő – és ennyiben lenne különleges értéke a megszólalásainak. Sőt, a fenti idézet utolsó tagmondatából egyenesen arra következtethetünk, ez a fajta szókimondás áll legtávolabb a költőtől. Képzeljük el például Kosztolányi Halotti beszéd című versét „őszinte gondolatként” megfogalmazva, például így: „Mindenki egyéniség. Minden ember egyedi és megismételhetetlen. Ezért szomorú, ha valaki meghal, mert pótolhatatlan űr marad utána.” Ez bizony nemhogy nem művészi, inkább közhelyes, sőt: röhejes.
De akkor miben áll a költészet lényege? – Ebben a rövid írásban csak utalásként találjuk meg a gondolatot, amelyet korábbról már jól ismerünk, hogy a szó a teremtő ereje a lényeg, hogy a megfogalmazottak mögött egy egész világ áll:
Egymilliárdnyi részét mondja ki annak, ami benne él, s szavai épp azért olyan varázsosak, mert mögöttük egy egész világ áll, mint aranyfedezet. Árnyalatok rémlenek föl versében, révület, sejtelem, harag, szeretet, de sohasem gondolatok.
A költészetnek tehát nincs sok dolga a „gondolatokkal”; Kosztolányi nagyon frappánsan így zárja rövid írását:
A gondolat egyszerűen nem oldódik fel a költészet anyagában, ott marad nyersen, mint egy darab kő. A legrosszabb művészi alkotások telis-tele vannak úgynevezett „gondolatokkal”.
Arra a kérdésre azonban ezúttal nem kapunk választ, hogy a befogadó, az értelmező viszont óhatatlanul úgynevezett gondolatokat igyekszik megfogalmazni magának egy-egy műalkotás kapcsán, azoknak a hatására. Kosztolányi írása alapján azt minden esetre megjegyezhetjük, hogy egy-egy mű hatására bennünk megfogalmazódó gondolatokat ne tulajdonítsuk a művésznek, ne szerénykedjünk, bátran tekintsük azokat sajátjainknak.
Forrás
Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 360. oldal