nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nyelvében is él a székely?

A székelyek igen öntudatosan vallják a magyarországi, de akár erdélyi magyaroktól való különbözőségeiket – de vajon ugyanilyen magabiztosak akkor is, amikor saját falujuk, városuk nyelvjárásáról mondanak véleményt? Látszólag igen – a valóságban azonban mintha igencsak bizonytalanok lennének e kérdésben.

Sándor Klára | 2015. november 13.
|  

Egy olvasónk – a székelyföldi Morfondír internetes lap egyik szerkesztője – több kérdést is föltett a nyestnek, például hogy hogyan viszonyulunk mostanság a régi és új nyelvjárásokhoz, hogy miért ennyire centralizált nyelv a magyar, és lehetne-e ezen változtatni, vagy hogy miért nem öntudatosabbak a székelyek nyelvjárásaikat illetően is? Kérdéseinek egy részére már válaszoltunk: esett már arról szó, hogyan viszonyul a magyar közoktatás úgy általában a nyelvjárásokhoz, s átnéztük azokat a kutatásokat, amelyek azt vizsgálták, hogy a beszélők mely nyelvjárásokat tartják a legszebbnek. Azt láttuk, hogy a magyar nyelvváltozatokra vonatkozó eddigi kutatások egyik általános tendenciája, hogy a „legszebbnek” a sztenderdet tartják (sokszor azonosítva a „budapesti beszéddel”). A másik általános tendencia, hogy úgy általában véve igencsak leértékelik a nyelvjárásokat, de elítélik a nemsztenderd „pesti beszédet” (a „nyafogóst”) is. A magyarországi közoktatás tehát igen sikeresnek nevezhető a nyelvi intolerancia és a kötelező egységesítés szellemének terjesztésében. De hogyan állnak saját nyelvjárásukhoz a székelységükre büszke székelyek?

Híres székelyek tablója – Attila fiával, Irnikkel kezdve a sort...
Híres székelyek tablója – Attila fiával, Irnikkel kezdve a sort...
(Forrás: Wikipédia (magyar változat) / Onogundur)
A székely büszkeség: történelem és hagyomány

Nemigen kell különösebben magyarázni, hiszen közismert dolog, hogy az Erdély keleti sávjában élő székelység a magyar etnikai identitáson belül élesen megkülönbözteti magát a többi magyartól. Ilyesmit más belső csoportoknál is megfigyelhetünk – külön névvel nevezik magukat a palócok, aztán azok is, akik a Jászságban, illetve a Kunságban a jászok, illetve kunok utódainak tartják magukat. Sehol sincs azonban annyira erőteljesen kidolgozva az etnikai al-identitás, mint a székelyeknél, külön zászlóval és himnusszal – igaz, ez utóbbi nem különösebben régi, mesterséges gyártmány, és az előbbi hagyományát is meglehetősen mesterségesen erősítették meg –, noha van egyfajta erdélyiség, felvidékiség, kárpátaljaiság és vajdaságiság is, érthetően, hiszen a határon túli magyarság egy másik államban, más anyanyelvűekkel él együtt, s ez igen erős hatással van összetartozás-tudatukra, miközben persze a magyarországi magyaroktól való nyelvi és kulturális különbségeket is nyilvánvalóan érzékelik. Történeti okokból az erdélyiség vagy transzilvanizmus a legmarkánsabb, hiszen Erdély nem az utóbbi száz évben kényszerült új helyzetbe, hanem már sokkal korábban nagy önállósággal bírt, s a török megszállástól kezdve saját történelme hol szorosabban, hol kevésbé fonódott egybe a magyarországi történelemmel.

A székelyek büszke öntudatossága jelentős részben egykori kiváltságaikból táplálkozik, a tudatból, hogy egykor a székely szabad és büszke nemzet volt, akiket nem ugráltathatott csak úgy még a király sem. A székelység a 13. században a szászokhoz hasonló előjogokat kapott katonai szolgálatának – a keleti határok védelmének – a fejében, s egy ideig ezek az előjogok még szaporodtak is. A földet közös tulajdonnak tekintették, ha valaki utód nélkül halt meg, akkor a közösségre szállt vissza a birtoka, a király nem adományozhatott birtokokat Székelyföldön, és a nemesekhez hasonló szabadságjogokat élveztek a vagyonnal nem rendelkező szabad székelyek is.

A székelység önképét sokáig meghatározta – sőt sokak számára ma is meghatározza – az Attila fiának vélt Csaba királyfi mint a székelység első vezetője legendája, és az a hit, hogy a székelyek a hunok utódai. Kézai Simon 13. század végén készült krónikája óta ugyan általában a magyarok is úgy gondolták, hogy a hunok utódai, a 15. századtól kezdve azonban megjelent a krónikákban az a toposz – elsőként Mátyás történetírójánál, Thuróczy Jánosnál –, hogy a székelyek őrzik leghívebben az egykori örökséget, a hunok egyenes jellemét, harci kiválóságát és egykori írását. A kivételesség tudata jelenik meg a „székely góbéság” kultuszában, azaz hogy a székely hagyomány szerint a székelyek kiváltképpen csavaros eszű, okos, ravasz és életrevaló népek.

Góbéságnak Ábel sem volt híján
Góbéságnak Ábel sem volt híján
(Forrás: Magyar Szemle / Bánffy Miklós)

A székelyek eredetéről máig sem zárultak le a történészi–nyelvészi–régészi viták. A történészek nagyobbik része afelé hajlik, hogy a székelyek magjának ősei különálló etnikumként csatlakozhattak a magyar törzsekhez még a honfoglalás előtt, s jóval a székelyek Erdélybe telepítése előtt elmagyarosodtak. A székelyeket ugyanis már első említésükkor olyan katonai segédnépként – lovas íjászként – írják le a források, akik zömmel a magyar seregek előtt jártak, és többször őket teszik felelőssé a vesztes csatáért is. A másik, ezzel szöges ellentétben álló nézet elsősorban nyelvészeti, másodsorban régészeti érvekre épít. Eszerint a székelység nyelvjárásai jól megfeleltethetők a Dunántúl déli és nyugati peremén használt dialektusoknak, s mindebből azt a következtetést vonják le a nézet támogatói, hogy a székelyeket tehát a magyarokból szervezték katonai egységgé, s a csoportosulás csak később vett föl etnikai jelleget. A régészetre is hivatkoznak, nevezetesen hogy az erdélyi székelység és nem székelység régészeti leletanyagát nem lehet megkülönböztetni egymástól. (Nem ez a fő témánk most, de ne hagyjuk szó nélkül: a nyelvjárástörténeti és régészeti érvek elesnek, ha a székelyek a 11. századra már elmagyarosodtak, márpedig nincs történész, aki ezt másként gondolná.)

Bármilyen érdekes is azonban a székely eredetkérdés, a mi szempontunkból tulajdonképpen mindegy, történeti értelemben melyiket lehet valószínűbbnek tartani, hiszen a hivatalos történetírástól függetlenül létezik a székely önállóság, etnikai különállóság érzése.

A székely nyelvjárások

A székely nyelvjárások csoportjába több, egymástól számos jegyben különböző földrajzi változat tartozik: Székelyudvarhely és környéke, Háromszék, Kászon, Alcsík, Felcsík, Gyergyó és Marosszék keleti részének dialektusai. Csíkban és Háromszékben jellemző az e nyíltabb ejtése, ugyanakkor az a zártabb ejtése – Udvarhely környékére, Gyergyóra és Marosszékre ez nem jellemző. Udvarhely környékére jellemző az őzés, kettőshangzók nagy változatosságban figyelhetők meg, de Csík északi részén például nem találkozunk velük. Van azonban közös jegyük is a székelyföldi nyelvváltozatoknak, ezek közé tartozik, hogy valamennyiben megvan a zárt ë. Természetesen mindegyik székelyföldi változatban megtaláljuk a kontaktusváltozatok sajátosságait, elsősorban román kölcsönszavakat, de Székelyföldön is – és a romániai magyar nyelvterület egészén – jellemző a kell legyen szerkezet.

Ha a székely változatok történeti kapcsolatait nézzük, akkor három nagyobb tömböt különböztethetünk meg: Udvarhely – azaz az egykori Telegdiszék – környéki változat, a Telegdiszéktől északra fekvő Marosszék nyelvjárása, valamint a háromszéki és az onnan északra, Csíkba, Kászonba, Gyergyóba a keleti peremen fölnyúló nyelvváltozat. Ezek közeli párhuzamokat mutatnak egyes dunántúli magyar nyelvváltozatokkal. Az Udvarhely környéki változat a Dél-Dunántúl baranyai és egykori valkói területeinek nyelvjárásaival függ össze, a Háromszéktől Gyergyóig húzódó keleti sáv változatai a nyugat-dunántúli Őrvidék és az Őrség, a központi területtől, Telegdiszéktől északabbra fekvő változatok az Őrvidék, Moson és Pozsony vidékének dialektusaival mutatnak föltűnő egyezéseket. Ráadásul sok székelyföldi helynév azokon a területeken is megtalálható, ahová nyelvjárásuk is köti őket – például Telegdiszékben sok olyan helynév van, amely Baranyában és a telegdi székelyek korábbi szállásterületén, Biharban is előfordul, Háromszék és Csík nevei közül az Őrségben találunk jó néhányat, s így tovább. Hasonló összefüggéseket mutat a személynévhasználat és a települések névadási típusa: a keresztnévből lett vezetéknév (Tamás, Lázár, Domokos, György stb.) Székelyföldön és az Őrségben gyakori, a templom védőszentjének nevéből alakult falunév (pl. Szentmihály, Szentmiklós) szintén Erdélyben és a Dunántúlon fordul elő a legsűrűbben.

A székelyek áttelepülése Biharba, majd Erdélybe
A székelyek áttelepülése Biharba, majd Erdélybe
(Forrás: Wikimedia Commons / Fz22, Ogodej / CC BY-SA 3.0)

Mindez a székelység áttelepüléseivel magyarázható: eredetileg félkaréjban védték a Dunántúlt, egy részük később is a nyugati területeken maradt – ők beolvadtak a helyi lakosságba, elvesztették önálló nevüket. Más tömbjeiket viszont az akkori keleti gyepűk mellé, Biharba telepítették át, a 11. században már itt éltek. A bihari székelyek a 12. században költöztek tovább a mai Székelyudvarhely környékére, s vitték immár innen magukkal a Telegd nevet – erről kapta a nevét Telegdiszék. Szintén ekkortájt érkeztek székelyek Marosszékbe Mosonból és Pozsony környékéről, más székely csoportok pedig ekkor foglalták el a későbbi szász területeket. Az utóbbiak valamivel később, a szászok betelepítése miatt kénytelenek voltak átköltözni a Kárpát-medence délkeleti csücskébe, a későbbi Háromszékbe: a 13. század első felében a sepsiek, aztán a kézdiek, végül az orbaiak – és vitték magukkal a Sebes, a Kézd és az Orbó patak nevét, ezekről nevezték el a délkeleti székeket Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszéknek. A háromszéki székelyek csoportjai rajzottak aztán ki észak felé, Kászon és Csík, végül még tovább, Gyergyó irányába.

Székelyföldi középiskolások véleménye saját nyelvváltozatukról

Arról természetesen semmi biztosat nem tudunk mondani, hogy a különállására oly büszke székelység miért nem ragaszkodik jobban saját nyelvváltozataihoz, s miért fogadja el, vagy legalábbis fogadják el sokan közülük a „budapesti” magyar fennhatóságát – akár úgy is, hogy közben nyíltan megfogalmazzák, hogy Pesten „nyávognak”. Egy 2006-ban folytatott kutatás eredményei elárulják, hogy a vizsgált iskolások nincsenek különösebben jó véleménnyel saját otthoni nyelvváltozatukról.

A kutatást Bodó-Lukács Csilla végezte székelyföldi iskolákban, Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Baróton, Székelykeresztúron, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson, városonként hat osztályban: egy-egy elméleti gimnázium humán, illetve reál osztályában, valamint egy szakközépiskolában, minden típusban 9. és 12. osztályosokat kérdezve kérdőívvel (összességében ezerszáz főnél valamivel nagyobb mintán).

Amikor a diákoknak az erdélyi és a magyarországi beszédet kellett összevetniük, akkor 80 százalékuk az erdélyit tartotta szebbnek. Az erdélyi nyelvváltozatok közül választva még mindig 64 százalékban választották Székelyföldet, de sokat elárul, hogy a ma informális székely központként fölfogható, egykor tényleges központként működött Udvarhely nyelvváltozatát teszik első helyre a legszebb változatok közt azok is, akik nem oda valók. Saját, otthon beszélt változatát már csak a megkérdezett diákok 45 százaléka véli szépnek, de nincs kizárva, hogy közülük sokan ezt is csak mondják: ugyanis az adatközlők mintegy fele faluról származott, mégis a megkérdezettek 73 százaléka tekinti mintának a városi beszédet. Érdekes, és sokatmondó adat: az iskolások 80 százaléka elutasította azt a kijelentést. hogy saját nyelvváltozata minden más változatnál jobban tetszik neki.

Kovásznán a gyógyiszapra büszkék – a nyelvjárásukra nem
Kovásznán a gyógyiszapra büszkék – a nyelvjárásukra nem
(Forrás: Wikimedia Commons / Stipkovits Fülöp Szajci / GNU-FDL 1.2)

Ugyanezt a kettősséget mutatják más kérdésekre adott válaszok is. Amikor nyíltan megfogalmazott negatív ítéletekről kellett eldönteniük, egyetértenek-e velük, akkor minél támadóbb volt az állítás, annál erőteljesebben utasították el: például azzal, hogy a saját nyelvjárása rossz vagy helytelen volna, 92 százalék nem ért egyet, és 83 százalék elutasítja, hogy aki nyelvjárásban beszél, az elmaradott. Ugyanakkor a megkérdezettek fele úgy gondolja, hogy nem hasznos mindig nyelvjárásban beszélni, jobb – vagy helyesebb – helyette a sztenderdet használni. A megkérdezettek a leggyakrabban azt válaszolták, hogy a sztenderdet bárki, bármikor használhatja, a nyelvjárást mint változatot inkább az informális helyzetekhez kötik, ugyanakkor nyelvjárási beszélőknek elsősorban az idősebb, falusi embereket nevezték meg.

A számos más kérdést is hasonló eredményekkel megválaszoló kutatás tehát azt mutatja, hogy a székely iskolások nagyonis kedvelik a nyelvjárásokat – elméletben. Mert a gyakorlatban inkább kétségeik vannak saját nyelvváltozataikkal kapcsolatban, s nehéz azt gondolni, hogy ezt az önmegbélyegzést és bizonytalanságot – ami a vizsgált területek közül Háromszékben a legerősebb – nem az iskola éri el, fáradhatatlan munkával.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
17 Irgun Baklav 2015. november 16. 22:29

@mondoga: Igen, a dolog lényege éppen az, hogy az erdélyiek nyelvjárása csak azt a „szalmabáb-érvet” tudná megdönteni, hogy a székelyek eredetileg nem magyarok voltak, és csak viszonylag későn (a 11. sz. után) magyarosodtak el. Ilyet viszont senki nem mond, a történészek egy része szerint a székelyek eredetileg nem magyar etnikumúak voltak, de a 11. sz-ra már elmagarosodtak, a másik szerint eredetileg is magyar etnikumúak voltak.

Sándor Klára éppen amellett érvel, hogy a nyelvjárástörténeti érv nem ad támpontot a vita eldöntéséhez.

16 mondoga 2015. november 16. 22:11

@Irgun Baklav: Értem én, de éppen arra szerettem volna rámutatni, hogy az elmagyarosodás szóhasználat lehetett "nyelvbotlás", mert ha úgy vesszük, ahogy írtad, és ahogy ezt érteni szokás, akkor már a szóhasználat eleve eldönti a vitát, szükségtelen bármilyen érv.

Bár nem áll rendelkezésemre semmilyen kimutatás, de attól tartok, hogy a történészek között csak abban van egység - " márpedig nincs történész, aki ezt másként gondolná" -, hogy a 11. században a székelyek már magyar nyelvűek voltak.

15 Irgun Baklav 2015. november 16. 21:52

@mondoga: Hát szerintem az a szó, hogy el·magyar·os·od·ik, leginkább egy folyamatra utal, az el·magyar·os·od·ott meg már egy állapotra (amiben már nem igazán megkülönböztethető az adott csoport egy olyantól, ami "eredetileg is" magyar volt), de ettől függetlenül a következő

„Ha a székelyek eleve magyar nyelvűek voltak, akkor ez az »elmagyarosodott« állapot természetes, sőt, az is természetes, hogy az egyes csoportok megőrizték a korábbi nyelvjárásbeli sajátosságokat”

szerintem ellentmond annak, ahogy ezt a szót használni szokták. Ha már eleve török/magyar/román, akkor miért kellene ELtörökösödnie, elmagyarosodnia, elrománosodnia?

14 mondoga 2015. november 16. 21:40

@Irgun Baklav: Mondom, hogy biztos az én hibám... :-)

Valószínűleg az "elmagyarosodás" értelmezésében van köztünk különbség, és ezért nem értem. Én ugyanis az elmagyarosodást nem folyamatnak, hanem egy állapotnak tételez(t)em fel. Vagyis abban nincs vita, hogy a székelyek a 11. századra már magyar nyelvűek, ha úgy tetszik, elmagyarosodtak. Ez történhetett úgy, hogy már eleve magyar nyelvűek voltak (legalábbis egy ideje), vagy törökös nyelvűek voltak, de viszonylag hamar, néhány generáció alatt magyar nyelvűek lettek - mint a Kristó által példának (párhuzamnak) felhozott jászok is.

Ha a székelyek eleve magyar nyelvűek voltak, akkor ez az "elmagyarosodott" állapot természetes, sőt, az is természetes, hogy az egyes csoportok megőrizték a korábbi nyelvjárásbeli sajátosságokat. Ebben az értelemben az "elmagyarosodás" (állapot) és a nyelvjárás-történeti érv egymással harmonizál.

Ellentmondás csak akkor van, ha az elmagyarosodást úgy értjük, mint egy folyamatot, amikor nem magyaros állapotból magyaros állapotba kerül a székelység, azaz megtanul magyarul. Csak hát itt a végkövetkeztetésben van különbség, az egyik eleve kizárja a másikat. Tehát - szerintem - nem a nyelvjárási érv esik el...

Én úgy látom, itt is a prekoncepciók kötik gúzsba a gondolkodást. Nevezetesen leginkább az a prekoncepció, hogy a magyar nyelv a honfoglalással került a KM-be.

Pedig számos történeti adat abba az irányba mutat, hogy magyar nyelvű csoportok több alkalommal, több hullámban érkez(het)tek ide a honfoglalók előtt, és ez a krónikás hagyományokkal, a vitatott értelmezésű egyéb forrásokkal, nem utolsó sorban a józan ésszel, logikával is összhangban van (lenne).

13 Irgun Baklav 2015. november 16. 20:09

@mondoga: "A másik, ezzel szöges ellentétben álló nézet elsősorban nyelvészeti, másodsorban régészeti érvekre épít. Eszerint a székelység nyelvjárásai jól megfeleltethetők a Dunántúl déli és nyugati peremén használt dialektusoknak, s mindebből azt a következtetést vonják le a nézet támogatói, hogy a székelyeket tehát a magyarokból szervezték katonai egységgé, s a csoportosulás csak később vett föl etnikai jelleget"

Ergo a nyelvjárástörténeti érv hívei azt gondolták, hogy a székelyek kezdetben magyar etnikumúak voltak (nem elmagyarosodott csatlós népek), később alakult ki a magyarokétól eltérő, önálló identitásuk.

12 mondoga 2015. november 16. 13:16

Biztos az én hibám, de nem értem:

"(Nem ez a fő témánk most, de ne hagyjuk szó nélkül: a nyelvjárástörténeti és régészeti érvek elesnek, ha a székelyek a 11. századra már elmagyarosodtak, márpedig nincs történész, aki ezt másként gondolná.)"

Milyen nyelvjárástörténeti érv van ellentétben az elmagyarosodással?

11 shanditiredum 2015. november 16. 11:12

@Krizsa: pont ez (szerintem) a hiba, h alaptételt állítasz föl és abból indulsz ki, nem az alaptételhez jutsz el.

pont a torlasztás okozza azt, amit az előző hozzászólásban írtam.

a vinni - kötés - börtön

orosz. взять - завязка - -

lengyel powziąć wiązanie więzienie

bolgár вземам връзвам -

horvát uzeti/uzimati - vezati - -

az egyszerű gyökökből levezethető a szláv alapgyök, de visszafelé (v. tovább) már nem működik.

ezt is már írtam:

a tűr az alapgyök (abból levezethető, visszafelé nem működik)

TŰR

trpí 1. tűr 2. szenved.

trápí kínoz, gondot okoz

trpky keserű, keserves

trčí türemkedik s-trčí benyom, betűr vy-s-trčí kitol

trrča türemkedik vy-trrča kitüremkedik

trrň tövis, tüske (de a tű: ihla, jihla)

TÜRELEM

trpezlivost

10 LvT 2015. november 16. 10:49

@shanditiredum: >> nem csak hazai latinul, hanem a görögtől kezdve az angolon és románon át szinte az összes "indoeurópai" nyelven <<

Én a <szlovén> és a <szlovák> nép sajátos megnevezéséről írtam, nem általában a <szlávok> megnevezéséről.

.

>> és a szláv szubsztrátum köthető a magyar nyelvjáráshoz? <<

Sajnos, nem tudom dekódolni a kérdést. Mit értesz az „a magyar nyelvjárás”-on így határozott névelővel?

9 Krizsa 2015. november 14. 10:22

@shanditiredum: Hát nálam ez nem megy így, fordítva.

A legnagyobb különbség a szláv csomag ás a magyar között a torlasztás - kontra - nyíltszótagúság. (A bizánci egyház mű-latinozása is jól összemaszatolta, főleg a keleti szláv nyelveket, de azt én már mind le tudom hántani..

A nyíltszótagúságot azonban egyértelműen az Afrikából felérkező "jó gége" (mélyebbre szált gége) tette lehetővé, a zöngés hangok megjelenését és szabad használatát is ugyanaz.

S a szlávok még ma is torlasztanak... EMIATT kell (az én megítélésem szerint), hogy ősibbek legyenek

a délvidéket is megjárt nyíltszótagú ragozóknál, köztük a proto-magyar nyelvűeknél.

8 shanditiredum 2015. november 14. 10:13

@LvT: nem csak hazai latinul, hanem a görögtől kezdve az angolon és románon át szinte az összes "indoeurópai" nyelven

en.wiktionary.org/wiki/sclavus

a tót teutenic tojcsland (szerintem te is tudod)

@LvT: és a szláv szubsztrátum köthető a magyar nyelvjáráshoz?

7 shanditiredum 2015. november 14. 10:06

@Krizsa: fordítva. az ősszláv elődje volt a magyar. :)

egy olyan keszekuszán szétágazó és hangzóváltós nyelvnek, mint a szláv nyelvek, a leszármazottja csak ugyanolyan kusza nyelv lehet...

mogu > môžu

rabu > nincs (csak horv. zarobljenik)

voz > vodca vođa voditelj водач вождь [z > zs, d, gy]

vez [visz, vesz] : veze vezme

väz [börtön] : väzeň väzenie

viaz viazat [köt] : svaz zväz savez zveza саюз

6 LvT 2015. november 13. 23:02

@Krizsa: >> Vas / Zala a VEND körzet - amiről azt mondják, hogy "magyarországi szlovák" nyelvjárás (volt). <<

Mint szlovák jelezném, hogy a „vend” itt szlovén nem szlovák. Jóllehet mindkét nép csak szlávnak hívja magát a saját nyelvén, a XVII–XVIII. sz.-ig pedig magyarul pedig „tót” (hazai latinul „S[c]lavus”) volt a közös nevük, ha a mai népneveket használjuk, akkor a kettőt nem lehet keverni.

És nem, a nyugat-dunántúli magyar nyelvjárás nem köthető szláv szubsztrátumhoz.

5 Krizsa 2015. november 13. 17:30

@MolnarErik: Ez valahogy el is lerülte a figyelmemet, pedig olvastam már róla. Mindig csak arra összpontosítottam, hogy Vas / Zala a VEND körzet - amiről azt mondják, hogy "magyarországi szlovák" nyelvjárás (volt). Persze már magyarul beszélnek - csak annyira jellegzetes tájnyelven... én minden nyáron (a nagyiéknál) újra meg kellett szokjam, hogy mindent megértsek. De végül örökre bennem maradt. Úgy, hogy ma is "le tudok fordítani" mindent vazsmegyei kiejtésre.

Ha összekötném ezt a két szálat... (persze nyelvi bizonyítékok tömegével kell összekötni), akkor talán közelebb jutnék a nyelv- fejlődési elméletem bizonyításához: hogy a magyar nyelv legközelebbi elődje a KM-beli ősszláv volt.

4 MolnarErik 2015. november 13. 16:57

@nudniq: Így van, annyi eltéréssel, h a csillag is teljesen modern(izált), és emiatt elég sok vitát is váltott ki.

3 MolnarErik 2015. november 13. 16:50

"Eszerint a székelység nyelvjárásai jól megfeleltethetők a Dunántúl déli és nyugati peremén használt dialektusoknak,"

Dehát (tudtommal) székelyek eredetileg itt is éltek (mint határőrzők).

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X