-
szigetva: @mederi: A dolgot csak te látod versenynek, a nyelvészek nem. Kérlek, ne itt puffogj.2022. 06. 19, 12:30 Morfológiai típusok
-
mederi: Azt nem tartom jó dolognak, hogy az egyes nyelv típusokat szembe állítják úgy egymással, m...2022. 06. 19, 11:13 Morfológiai típusok
-
mederi: Wikipédia: "A spanyol canto – ’énekelek’ – igealak -o ragja például kifejezi egyben a kije...2022. 06. 19, 10:51 Morfológiai típusok
-
mederi: @cikk: Ez a cikk is alapos, azonban azt nem tartom mérvadónak bármilyen nyelvre vonatkozóa...2022. 06. 19, 09:46 Brit utazók Magyarországon ‒hírek egy...
-
mederi: Alapos írás, de szerintem a magyar nyelvről a magyar anyanyelvűek tudnak legjobb "leírást"...2022. 06. 12, 08:59 Brit utazók Magyarországon ‒hírek egy...
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Olvasónk nem csupán tudni akar a zárt ë-ről, de rá is mer kérdezni. Elmondunk minden lényegeset, amit erről a hangról és fonémáról tudni érdemes.
E sorok írója általános iskolás korában az Országh-féle angol-magyar kisszótár előszava segítségével próbált eligazodni az angol kiejtés rejtelmeiben, amikor zavarba ejtő dologra bukkant. A magánhangzó-jelek magyarázatánál ugyanis azt találta, hogy az [æ] úgy ejtendő, mint a magyar ember szó első e-je, az [e] viszont úgy, ahogy az ember szó második e-je. Mivel sosem gondolta volna, hogy a két e között különbség van, sokszor megpróbálta kimondani a szót és meghallani a különbséget, de sehogy sem sikerült különbséget találnia. Végül családtagjait kérdezte körbe, de senki nem tudta, hogy mi lehet a különbség – nem csoda, hiszen az egész család olyan nyelvváltozatot beszél, amelyben nincs is semmilyen különbség. Persze ebben nincs semmi különös: a második Budapesti Szociolingvisztikai Interjú szerint a budapestiek alig harmada-negyede tesz köztük különbséget, ezek nagy része is bevándorló (nem Budapesten született és nőtt fel). Sok magyar anyanyelvű nem is tud arról, hogy mások ezt a két hangot megkülönböztetik.
(Forrás: Wikimedia Commons / Kleszczu / GNU-FDL 1.2)
Éppen ezért már régen szerettünk volna írni a jelenségről, és örömmel fogadtuk Áron nevű olvasónk javaslatát, hogy írjunk átfogó cikket a zárt ë-ről (ez lenne az ember szó második e-je: embër). (Egy másik témajavaslatát kevésbé tartottuk szerencsésnek.)
A másik [javasolt téma – a szerk] egy „nagy zárt ë betűs cikk” lenne, melyben össze lehetne szedni a hangról tudottakat, a magyar nyelvben való jelenvalóságának bemutatását, hogy hol ejtik és hol nem (mind területileg, mind a szavakat tekintve), hogy milyen érvek és ellenérvek vannak a magyar ABC-hez való hozzáadása mellett és ellen.
Nekiláttunk a feladatnak, de az ë-ről két cikknyi anyag is összegyűlt. Ebben a cikkben azt tisztázzuk, mi is az [ë] hang, és mit is értünk azalatt, amikor azt mondjuk, hogy megvan valamelyik nyelvváltozatban. Kitérünk arra is, hogy miként szokták még jelölni ezt a hangot. A zárt ë betűre, a helyesírásba való bevezetése mellett és ellen szóló érvekről a következő részben szólunk.
Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy van egyfelől a zárt [ë] hang, másfelől van az ë betű, amivel ezt a hangot a magyar nyelvjárástanban jelöljük. Vegyük a dolgokat sorjában!
A zárt [ë] mint hang
Bár következetesen „zárt ë”-ről írunk, ez a kifejezés redundáns: az ë eleve ezt a hangot jelöli. Írhatnánk „zárt e”-t is, de ez meg azért lenne pontatlan, mert az e nem ezt a hangot jelöli. (Ezt a kijelentést azért még pontosítjuk.) Írhatnánk egyszerűen ë-t, de mivel szóban úgy szoktuk megkülönböztetni, hogy elé tesszük a „zárt” jelzőt, ezt itt sem hagyjuk el.
Az világos, hogy a hangot azért jelöljük ë-vel, mert az e által jelölt hanghoz van köze, ahhoz hasonlít. De miért „zárt”? Azért, mert amikor ejtjük, akkor a szájüregünk szűkebb, az állkapcsunk zártabb, mint amikor a közönséges [e] hangot ejtjük. (Ugyanekkor persze nyelvünk „feljebb”, a szájpadláshoz közelebb van, éppen ezért az [e]-t alsó, az [ë]-t középső, a z [i]-t pedig felső nyelvállású hangnak is nevezik. Más terminusokkal az [e] nyílt, az [ë] középzárt, az [i] pedig zárt.) Lehet, hogy ezt elsőre nehéz elképzelni, de nem túl bonyolult dologról van szó: ez a hang körülbelül úgy hangzik, mint az [é], csak rövid.
Szokás azt mondani, hogy a magyar irodalmi nyelvben (a normatív kiejtésben) nincs zárt ë, de ez így ebben a formájában nem teljesen igaz. Ez a hang időnként felbukkan olyan szavakban, amikor é-nek írjuk, de a hangkörnyezet hatására lerövidül. Ez például az ért, élt, éppen szavakban fordul elő (tehát leginkább mássalhangzó-kapcsolat előtt). Valamilyen értelemben mégis elmondhatjuk, hogy zárt ë nincs a köznyelvben.
(Forrás: Wikimedia Commons / Wing-Chi Poon / CC BY-SA 3.0)
A zárt ë mint fonéma
Láthattuk, hogy a normatív kiejtésben az [ë] csak az é változataként fordul elő. Azt, hogy az é változata, onnan tudjuk, hogy bizonyos szavakban az [é]-vel váltakozik: [é]lek, de [ë]ltem. Amikor nem váltakozik, mindig olyan környezetben van, amikor az é is rövidülne: például az ért szó – beleértve ennek ragozott alakjait és a belőle képzett szavakat – mindig [ërt]-nek hangzik, de egy ilyen környezetben nem is ejtenénk [é]-t. (Legalábbis a mai köznyelvi ejtésre nem jellemző, nyelvjárásokban persze előfordulhat. Amikor a hírolvasók megnyújtják az ilyen magánhangzókat, az meglehetősen mesterkélten hangzik.)
Ezzel szemben vannak nyelvjárások – sőt, a nyelvjárások többsége ilyen, l. lejjebb –, amelyekben az [ë] hang nem (csak) ilyen pozíciókban jelenik meg, hanem ott is, ahol az irodalmi nyelvben e van – ráadásul pusztán a hangkörnyezetből meg sem tudjuk állapítani, Mi a fonéma?Az [ŋ] hang megvan a magyarban és az angolban is, de a magyarban megjósolható, hogy hol fordul elő ([k] vagy [g] előtt: itt az n más, a szájüregben az [n]-nél hátrébb képzett hangot jelöl, ezt szokás [ŋ]-nel jelölni) – ahol pedig előfordul, sosem áll [n]. (Azaz az [n] és az [ŋ] kiegészítő megoszlásban, idegen szavakkal komplementáris disztribúcióban áll egymással.) Éppen ezért azt mondjuk, hogy a [ŋ] a magyarban nem fonéma, hanem az n változata, szakszóval allofónja.
Az angolban viszont a két hang képes szavakat megkülönböztetni: sin ’bűn’, sing ’énekel’ – vigyázat, utóbbi végén nem [ng]-t vagy [ŋg]-t ejtünk, hanem [ŋ]-t! Az angolban nem tudjuk a hangkörnyezetből megjósolni, hol lesz [n], és hol [ŋ], a két hang nincs kiegészítő megoszlásban, ezért külön fonémának tekintjük őket. Fonémáknak a hangok olyan elvont egységeit nevezzük, melyek képesek szavakat megkülönböztetni egymástól. hol van ilyen hang. Mi több, egyébként teljesen megegyező alakú szavak is különbözhetnek csupán abban, hogy ë vagy e van-e bennük – azaz ezekben a nyelvváltozatokban az e és az ë (és persze az é) egymással szembeállítható fonémák. Lássunk egy klasszikus példát! Az irodalmi nyelvi mentek szóalaknak három jelentése van: lehet a megy ige többes szám második személyű, jelen idejű alakja; a megy ige többes szám harmadik személyű, múlt idejű alakja; a ment ige egyes szám első személyű, jelen idejű alakja. Ezen kívül felbukkanhat irodalmi szövegben ’mentesek’ jelentésben is, bár ez a használata ritka és régies. A zárt és a nyílt e-t megkülönböztető nyelvjárásokban itt négy különböző alakot találunk:
(ti most) mëntëk
(ők korábban) mëntek
(én most) mentëk
mentek ’mentesek’
Amikor tehát arról beszélünk, hogy egy nyelvjárásban „van zárt ë”, akkor tulajdonképpen arra gondolunk, hogy az ë és az e szemben áll egymással, külön fonémák. Ez azért is lényeges, mert a szembenállás nem mindig úgy valósul meg, ahogyan leírtuk, azaz az ë nem mindig úgy (az [é]-hez hasonlóan) hangzik, ahogy ezt fent leírtuk. Bár a nyelvterület nagy részére ez jellemző, a Dunántúlon, különösen annak nyugati részén más a helyzet. Itt az ë körülbelül úgy hangzik, mint a köznyelvi [e], viszont az e ennél is nyíltabb: kb. annyira nyílt, mint az [a] – ennek jele ä. Az ilyen ejtésen szoktak az „a mint Alamér” típusú viccekkel gúnyolódni, a köznyelvi beszélők számára ugyanis az [ä] már-már [a]-nak hangzik. Két hang között tehát itt is az a különbség, hogy az egyik zártabb, a másik nyíltabb (de mindig mindkettő elöl képzett, iskolai szóhasználattal élve „magas”), de a Dunántúlon mindkettő nyíltabb, mint a nyelvterület fennmaradó részén.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ritucim71 / CC BY-SA 3.)
A zárt ë jelölése
Az ë jelölésmód a magyar nyelvjárástanra jellemző. A magyar nyelvjárástan hangjelölése meglehetősen hibrid: általában a magyar helyesírásra épül, ám mindig a kiejtést tükrözi, sosem szóelemző (tehát a lejegyzésekben a tudják helyett a tuggyák alakot írják – kivéve persze, ha Kádár János „nyelvjárását” jegyzik le). Azokat a hangokat, amelyet a magyar helyesírás nem jelöl, általában valamilyen újonnan alkotott, vagy máshonnan (fonetikai átírásokból) vett jelekkel jegyzik le.
Az ë nem mondható különösebben szerencsés jelnek. A két pont a magyar helyesírásban olyan hangot jelöl, mely hasonlít a két pont nélküli betű által jelölt hanghoz, ám abban különbözik tőle, hogy nem hátul, hanem elöl képzett (iskolásan „nem mély, hanem magas”): vö. u – ü, o – ö, de ilyen a már említett a – ä is. Igen ám, de az e már eleve elöl képzett („magas”) magánhangzót jelöl; ilyen esetekben jelölhetné a betű a hasonló, de hátul képzett („mély”) hangot (tehát azt jelölné, hogy a képzés helye tekintetében a hang „fordítottja” a mellékjel nélküli betű által jelölt hangnak): erre van is példa, a hátul képzett [i]-szerű hangot szokták ï-vel is jelölni. Az ë azonban éppúgy elöl képzett hangot jelöl, mint az e, csak éppen az állkapocs nyílásszöge szűkebb. Ilyen tekintetben tehát az ë jelölés teljesen szabálytalan. (A legtöbb nyelv ábécéjében, ahol előfordul, a svát jelöli: ez valóban hasonlít az [e]-re, és ha nem is hátul, de hátrébb képzett.)
Mi indokolhatja mégis? Talán az, hogy a köznyelvi e toldalékokban kétféle váltakozásban vesz rész: ahol nyelvjárásokban zárt ë van (ill. a korábbi nyelvállapotokban volt), ott o-val és ö-vel (-hoz : -hez : -höz), ahol nyílt e, ott a-val (-ba : -be). Az előbbi esetben az egyik hang jelében ott a két pont: ez pedig felhasználható arra, hogy az ezzel a hanggal váltakozó e-t jelöljük vele. (Egy másik oka lehet, hogy több nyelvjárásban ö jelenik meg az ë helyén – erről majd a következő részben esik szó.)
A bevezetőben említett angol fonetikai átírás is az IPA-n alapszik, ezért az embër [ë]-jének ott az [e] jelölés fele meg. Az [æ] megfelelője inkább az a hang, amelyet a magyar nyelvjárások lejegyzésénél ä-vel jelölnek.
De hogyan jelölik az [ë]-t a nagy fonetikai átírások? Mind a Nemzetközi Fonetikai Ábécé (IPA), mind a finnugrisztikában használt Setälä-féle átírás az e betűt használja erre – a köznyelvi magyar [e] jele viszont mindkét átírásban az ɛ (a finnugrisztikában ezt inkább csak akkor használják, ha szükség van az e-től való megkülönböztetésre, egyébként ezt is e-vel jelölik).
(Forrás: Wikimedia Commons / Aucassin / CC BY-SA 3.0)
A következő rész tartalmából...
Kiderül, hol van a magyar nyelvterületen megkülönböztető szerepe a zárt ë-nek; hogy miért nem jelöli a magyar helyesírás, és kik akarnak ezen változtatni; hogy honnan tudhatják azok, akiknek anyanyelvváltozatában nem szerepel, hogy hol kellene az írásban jelölniük.