-
mederi: @szigetva: Jobb példa lenne a kacsacsőrű emlős csőre.. :) Szerintem vannak relatív dolgok,...2019. 04. 19, 17:01 Lenni vagy nem?
-
szigetva: @mederi: Ha egy biológus fórumon elkezded fejtegetni (minden második mondat végén egy szmá...2019. 04. 18, 23:14 Lenni vagy nem?
-
mederi: @szigetva: Mint már említettem, érdekességnek szántam, önmagában ez nem etimologizálás.. N...2019. 04. 18, 21:36 Lenni vagy nem?
-
szigetva: @mederi: És ennek szerinted mi köze van a te magyar–kínai etimologizálásodhoz?2019. 04. 18, 16:55 Lenni vagy nem?
-
mederi: Mindenkinek ajánlom. :) gyogyhirek.hu/a-beszed-genje-a-nyelvtan-es-a-genetika/ A véleménye...2019. 04. 18, 14:40 Lenni vagy nem?
Nyelvről vitatkozik kollégáival?
Kételyei támadtak?
Kálmán László nyelvész olvasóink égető kérdéseire válaszol:
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
- Mit állítsunk?
Olvasgassa itt a rovat korábbi cikkeit is!
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Olvasónk nem csupán tudni akar a zárt ë-ről, de rá is mer kérdezni. Elmondunk minden lényegeset, amit erről a hangról és fonémáról tudni érdemes.
E sorok írója általános iskolás korában az Országh-féle angol-magyar kisszótár előszava segítségével próbált eligazodni az angol kiejtés rejtelmeiben, amikor zavarba ejtő dologra bukkant. A magánhangzó-jelek magyarázatánál ugyanis azt találta, hogy az [æ] úgy ejtendő, mint a magyar ember szó első e-je, az [e] viszont úgy, ahogy az ember szó második e-je. Mivel sosem gondolta volna, hogy a két e között különbség van, sokszor megpróbálta kimondani a szót és meghallani a különbséget, de sehogy sem sikerült különbséget találnia. Végül családtagjait kérdezte körbe, de senki nem tudta, hogy mi lehet a különbség – nem csoda, hiszen az egész család olyan nyelvváltozatot beszél, amelyben nincs is semmilyen különbség. Persze ebben nincs semmi különös: a második Budapesti Szociolingvisztikai Interjú szerint a budapestiek alig harmada-negyede tesz köztük különbséget, ezek nagy része is bevándorló (nem Budapesten született és nőtt fel). Sok magyar anyanyelvű nem is tud arról, hogy mások ezt a két hangot megkülönböztetik.
(Forrás: Wikimedia Commons / Kleszczu / GNU-FDL 1.2)
Éppen ezért már régen szerettünk volna írni a jelenségről, és örömmel fogadtuk Áron nevű olvasónk javaslatát, hogy írjunk átfogó cikket a zárt ë-ről (ez lenne az ember szó második e-je: embër). (Egy másik témajavaslatát kevésbé tartottuk szerencsésnek.)
A másik [javasolt téma – a szerk] egy „nagy zárt ë betűs cikk” lenne, melyben össze lehetne szedni a hangról tudottakat, a magyar nyelvben való jelenvalóságának bemutatását, hogy hol ejtik és hol nem (mind területileg, mind a szavakat tekintve), hogy milyen érvek és ellenérvek vannak a magyar ABC-hez való hozzáadása mellett és ellen.
Nekiláttunk a feladatnak, de az ë-ről két cikknyi anyag is összegyűlt. Ebben a cikkben azt tisztázzuk, mi is az [ë] hang, és mit is értünk azalatt, amikor azt mondjuk, hogy megvan valamelyik nyelvváltozatban. Kitérünk arra is, hogy miként szokták még jelölni ezt a hangot. A zárt ë betűre, a helyesírásba való bevezetése mellett és ellen szóló érvekről a következő részben szólunk.
Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy van egyfelől a zárt [ë] hang, másfelől van az ë betű, amivel ezt a hangot a magyar nyelvjárástanban jelöljük. Vegyük a dolgokat sorjában!
A zárt [ë] mint hang
Bár következetesen „zárt ë”-ről írunk, ez a kifejezés redundáns: az ë eleve ezt a hangot jelöli. Írhatnánk „zárt e”-t is, de ez meg azért lenne pontatlan, mert az e nem ezt a hangot jelöli. (Ezt a kijelentést azért még pontosítjuk.) Írhatnánk egyszerűen ë-t, de mivel szóban úgy szoktuk megkülönböztetni, hogy elé tesszük a „zárt” jelzőt, ezt itt sem hagyjuk el.
Az világos, hogy a hangot azért jelöljük ë-vel, mert az e által jelölt hanghoz van köze, ahhoz hasonlít. De miért „zárt”? Azért, mert amikor ejtjük, akkor a szájüregünk szűkebb, az állkapcsunk zártabb, mint amikor a közönséges [e] hangot ejtjük. (Ugyanekkor persze nyelvünk „feljebb”, a szájpadláshoz közelebb van, éppen ezért az [e]-t alsó, az [ë]-t középső, a z [i]-t pedig felső nyelvállású hangnak is nevezik. Más terminusokkal az [e] nyílt, az [ë] középzárt, az [i] pedig zárt.) Lehet, hogy ezt elsőre nehéz elképzelni, de nem túl bonyolult dologról van szó: ez a hang körülbelül úgy hangzik, mint az [é], csak rövid.
Szokás azt mondani, hogy a magyar irodalmi nyelvben (a normatív kiejtésben) nincs zárt ë, de ez így ebben a formájában nem teljesen igaz. Ez a hang időnként felbukkan olyan szavakban, amikor é-nek írjuk, de a hangkörnyezet hatására lerövidül. Ez például az ért, élt, éppen szavakban fordul elő (tehát leginkább mássalhangzó-kapcsolat előtt). Valamilyen értelemben mégis elmondhatjuk, hogy zárt ë nincs a köznyelvben.
(Forrás: Wikimedia Commons / Wing-Chi Poon / CC BY-SA 3.0)
A zárt ë mint fonéma
Láthattuk, hogy a normatív kiejtésben az [ë] csak az é változataként fordul elő. Azt, hogy az é változata, onnan tudjuk, hogy bizonyos szavakban az [é]-vel váltakozik: [é]lek, de [ë]ltem. Amikor nem váltakozik, mindig olyan környezetben van, amikor az é is rövidülne: például az ért szó – beleértve ennek ragozott alakjait és a belőle képzett szavakat – mindig [ërt]-nek hangzik, de egy ilyen környezetben nem is ejtenénk [é]-t. (Legalábbis a mai köznyelvi ejtésre nem jellemző, nyelvjárásokban persze előfordulhat. Amikor a hírolvasók megnyújtják az ilyen magánhangzókat, az meglehetősen mesterkélten hangzik.)
Ezzel szemben vannak nyelvjárások – sőt, a nyelvjárások többsége ilyen, l. lejjebb –, amelyekben az [ë] hang nem (csak) ilyen pozíciókban jelenik meg, hanem ott is, ahol az irodalmi nyelvben e van – ráadásul pusztán a hangkörnyezetből meg sem tudjuk állapítani, Mi a fonéma?Az [ŋ] hang megvan a magyarban és az angolban is, de a magyarban megjósolható, hogy hol fordul elő ([k] vagy [g] előtt: itt az n más, a szájüregben az [n]-nél hátrébb képzett hangot jelöl, ezt szokás [ŋ]-nel jelölni) – ahol pedig előfordul, sosem áll [n]. (Azaz az [n] és az [ŋ] kiegészítő megoszlásban, idegen szavakkal komplementáris disztribúcióban áll egymással.) Éppen ezért azt mondjuk, hogy a [ŋ] a magyarban nem fonéma, hanem az n változata, szakszóval allofónja.
Az angolban viszont a két hang képes szavakat megkülönböztetni: sin ’bűn’, sing ’énekel’ – vigyázat, utóbbi végén nem [ng]-t vagy [ŋg]-t ejtünk, hanem [ŋ]-t! Az angolban nem tudjuk a hangkörnyezetből megjósolni, hol lesz [n], és hol [ŋ], a két hang nincs kiegészítő megoszlásban, ezért külön fonémának tekintjük őket. Fonémáknak a hangok olyan elvont egységeit nevezzük, melyek képesek szavakat megkülönböztetni egymástól. hol van ilyen hang. Mi több, egyébként teljesen megegyező alakú szavak is különbözhetnek csupán abban, hogy ë vagy e van-e bennük – azaz ezekben a nyelvváltozatokban az e és az ë (és persze az é) egymással szembeállítható fonémák. Lássunk egy klasszikus példát! Az irodalmi nyelvi mentek szóalaknak három jelentése van: lehet a megy ige többes szám második személyű, jelen idejű alakja; a megy ige többes szám harmadik személyű, múlt idejű alakja; a ment ige egyes szám első személyű, jelen idejű alakja. Ezen kívül felbukkanhat irodalmi szövegben ’mentesek’ jelentésben is, bár ez a használata ritka és régies. A zárt és a nyílt e-t megkülönböztető nyelvjárásokban itt négy különböző alakot találunk:
(ti most) mëntëk
(ők korábban) mëntek
(én most) mentëk
mentek ’mentesek’
Amikor tehát arról beszélünk, hogy egy nyelvjárásban „van zárt ë”, akkor tulajdonképpen arra gondolunk, hogy az ë és az e szemben áll egymással, külön fonémák. Ez azért is lényeges, mert a szembenállás nem mindig úgy valósul meg, ahogyan leírtuk, azaz az ë nem mindig úgy (az [é]-hez hasonlóan) hangzik, ahogy ezt fent leírtuk. Bár a nyelvterület nagy részére ez jellemző, a Dunántúlon, különösen annak nyugati részén más a helyzet. Itt az ë körülbelül úgy hangzik, mint a köznyelvi [e], viszont az e ennél is nyíltabb: kb. annyira nyílt, mint az [a] – ennek jele ä. Az ilyen ejtésen szoktak az „a mint Alamér” típusú viccekkel gúnyolódni, a köznyelvi beszélők számára ugyanis az [ä] már-már [a]-nak hangzik. Két hang között tehát itt is az a különbség, hogy az egyik zártabb, a másik nyíltabb (de mindig mindkettő elöl képzett, iskolai szóhasználattal élve „magas”), de a Dunántúlon mindkettő nyíltabb, mint a nyelvterület fennmaradó részén.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ritucim71 / CC BY-SA 3.)
A zárt ë jelölése
Az ë jelölésmód a magyar nyelvjárástanra jellemző. A magyar nyelvjárástan hangjelölése meglehetősen hibrid: általában a magyar helyesírásra épül, ám mindig a kiejtést tükrözi, sosem szóelemző (tehát a lejegyzésekben a tudják helyett a tuggyák alakot írják – kivéve persze, ha Kádár János „nyelvjárását” jegyzik le). Azokat a hangokat, amelyet a magyar helyesírás nem jelöl, általában valamilyen újonnan alkotott, vagy máshonnan (fonetikai átírásokból) vett jelekkel jegyzik le.
Az ë nem mondható különösebben szerencsés jelnek. A két pont a magyar helyesírásban olyan hangot jelöl, mely hasonlít a két pont nélküli betű által jelölt hanghoz, ám abban különbözik tőle, hogy nem hátul, hanem elöl képzett (iskolásan „nem mély, hanem magas”): vö. u – ü, o – ö, de ilyen a már említett a – ä is. Igen ám, de az e már eleve elöl képzett („magas”) magánhangzót jelöl; ilyen esetekben jelölhetné a betű a hasonló, de hátul képzett („mély”) hangot (tehát azt jelölné, hogy a képzés helye tekintetében a hang „fordítottja” a mellékjel nélküli betű által jelölt hangnak): erre van is példa, a hátul képzett [i]-szerű hangot szokták ï-vel is jelölni. Az ë azonban éppúgy elöl képzett hangot jelöl, mint az e, csak éppen az állkapocs nyílásszöge szűkebb. Ilyen tekintetben tehát az ë jelölés teljesen szabálytalan. (A legtöbb nyelv ábécéjében, ahol előfordul, a svát jelöli: ez valóban hasonlít az [e]-re, és ha nem is hátul, de hátrébb képzett.)
Mi indokolhatja mégis? Talán az, hogy a köznyelvi e toldalékokban kétféle váltakozásban vesz rész: ahol nyelvjárásokban zárt ë van (ill. a korábbi nyelvállapotokban volt), ott o-val és ö-vel (-hoz : -hez : -höz), ahol nyílt e, ott a-val (-ba : -be). Az előbbi esetben az egyik hang jelében ott a két pont: ez pedig felhasználható arra, hogy az ezzel a hanggal váltakozó e-t jelöljük vele. (Egy másik oka lehet, hogy több nyelvjárásban ö jelenik meg az ë helyén – erről majd a következő részben esik szó.)
A bevezetőben említett angol fonetikai átírás is az IPA-n alapszik, ezért az embër [ë]-jének ott az [e] jelölés fele meg. Az [æ] megfelelője inkább az a hang, amelyet a magyar nyelvjárások lejegyzésénél ä-vel jelölnek.
De hogyan jelölik az [ë]-t a nagy fonetikai átírások? Mind a Nemzetközi Fonetikai Ábécé (IPA), mind a finnugrisztikában használt Setälä-féle átírás az e betűt használja erre – a köznyelvi magyar [e] jele viszont mindkét átírásban az ɛ (a finnugrisztikában ezt inkább csak akkor használják, ha szükség van az e-től való megkülönböztetésre, egyébként ezt is e-vel jelölik).
(Forrás: Wikimedia Commons / Aucassin / CC BY-SA 3.0)
A következő rész tartalmából...
Kiderül, hol van a magyar nyelvterületen megkülönböztető szerepe a zárt ë-nek; hogy miért nem jelöli a magyar helyesírás, és kik akarnak ezen változtatni; hogy honnan tudhatják azok, akiknek anyanyelvváltozatában nem szerepel, hogy hol kellene az írásban jelölniük.