nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
nem annyi, amennyi
Hány magánhangzó van
a nyugat-európai nyelvekben?

Nem elég azt tudni, hogyan kell számolni, azt is tudni kell, hogy mit számolunk. Többféleképpen is számolhatunk, de kérdés, hogy van-e egyáltalán értelme. Különösen, ha egyik szám sem mond semmit.

nyest.hu | 2012. május 17.
|  

Úgy döntöttünk, hogy ismét visszatérünk régi gyűjteményünkhöz, melyből már megvizsgáltuk azokat az állításokat, melyek szerint Magyarországé a világ második legrégebbi alkotmánya, a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke, a magyar írásbeliség hatezer éves,  illetve hogy a magyar mesevilág páratlan, és másoknak szavuk sincs a hétfejű sárkányra. Most egy egyszerű tényállítást vizsgálunk meg:

Tudtad-e, hogy míg a nagy nyugati világnyelvek legjobb esetben is csak 7 magánhangzót ismernek (az olasz például csak 5-t), addig a magyar nyelv 14 magánhangzót ismer és használ:
a-á, e-é, i-í, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű

Sajnos a szöveg nem nevezi meg pontosan azokat a nyelveket, amelyekről az állítást teszi, mindenesetre az olaszt világnyelvnek nevezni talán kissé túlzás. Mindenesetre ha az olaszt ide számoljuk, akkor még legalább öt nyelvet figyelembe kell vennünk: az angolt, a németet, a franciát, a spanyolt és a portugált. De kezdjük az olasszal!

Újlatin nyelvek

A cikk állításával szemben az olaszban nem öt, hanem hét magánhangzót különböztetnek meg: az [i], [u] és [a] mellett két [e]-szerű és két [o]-szerű magánhangzó is van, az egyiket kissé zártabban, a másikat kissé nyíltabban ejtjük, mint a magyar [e]-t, illetve [o]-t. (Vigyázat! A „nyílt e”, „nyílt o” stb. megfogalmazás megtévesztő lehet, mert azt sugallja, mintha ezek a magánhangzók szorosabban összetartoznának, ugyanannak a magánhangzónak a változatai lennének. Ilyesmiről azonban szó sincs, az olasz anyanyelvűek számára ezek teljesen különálló magánhangzók, csupán azért nevezzük meg így őket, mert számunkra az [e]-hez, illetve az [o]-hoz állnak közel.) Az igaz, hogy a két nyíltabb hang csak hangsúlyos szótagban fordul elő. 

(Magánhangzó)szegény olaszok?
(Magánhangzó)szegény olaszok?
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az olaszban ugyan nincsenek hosszú magánhangzók, de vannak diftongusok (kettőshangzók), azaz olyan magánhangzók, amelyek hosszúak, egy szótagot alkotnak, de a közönséges hosszú magánhangzókkal szemben másként végződnek, mint ahogy kezdődnek. Egyes vélemények szerint diftongusok vannak az olyan magyar szavakban is, mint az autó vagy az Európa, mások szerint viszont ezekben az [u] külön szótagot alkot. Mindenki tehet magával egy próbát: a-u-tó vagy au-tó lenne-e számára a természetesebb tagolás (mondjuk egy mondókában). Az se ijedjen meg, aki, maga sem tudja eldönteni... Nos, az olaszban egyértelműen egy szótagban állhatnak a következők: az [i] bármely magánhangzó előtt vagy után, az [u] az [a] és a kétféle [e] után, illetve bármelyik előtt. Összesen 21 kombináció lehetséges, ez eleve több, mint a magyarra megadott 14 – ha hozzávesszük az egyszerű magánhangzókat, akkor 28 lesz, ami annak pontosan a kétszerese.

Az orrhangú (nazális) magánhangzók ejtésekor a levegő nem a szájon át, hanem az orrüregen át távozik. 

A francia kiejtéssel korábban részletesen foglalkoztunk, így elég a lényeget összefoglalnunk: 11-12 alapmagánhangzó van, melyet 3-4 nazális, azaz orrhangú magánhangzó egészít ki, illetve van 3-11 diftongus is. Az előbbi kettő esetében azért van ingadozás a számok között, mert bizonyos magánhangzókat nem mindenki használ, az utóbbi esetben elemzés kérdése, hogy mit számolunk diftongusnak. Mindenesetre a legkevesebb értéket véve is 17 magánhangzóval kell számolnunk.

A spanyolban valóban csak 5 alapmagánhangzó van, de 14 diftongus is, így 19 magánhangzót kell összeszámolnunk.

A portugálban pedig a leggazdagabb a magánhangzórendszer: 9 alapmagánhangzó, 5 nazális magánhangzó és 13 diftongus. A brazíliai portugálban még több diftongus van.

A nyelvek lehetséges alapmagánhangzói – ahogy a fonetikusok ábrázolják őket
A nyelvek lehetséges alapmagánhangzói – ahogy a fonetikusok ábrázolják őket
(Forrás: Wikimedia Commons / Grendelkhan, Nohat / GNU-FDL 1.2)

A germán nyelvek

A németben kissé bonyolult a magánhangzók kérdése. Van [i], [e], [ä] („nyílt e”), [a], [o] ,[u], és ezek mindegyikének van hosszú párja – a párok ejtése azonban nem teljesen azonos (hasonlóan pl. a magyar [e]–[é] vagy [a]–[á] párhoz, de itt a különbség szabályos): a rövid mindig kissé nyíltabb a hosszúnál. (Hangsúlytalan szótagban a hosszúak is lerövidülnek, de minőségüket megőrzik: ilyenek viszont csak idegen szavakban fordulnak elő.) Ezen kívül hangsúlytalan szótagban előfordul az úgynevezett svá is. Eredeti német szavakban 3 diftongus fordulhat elő, idegen szavakban még néhány további. Mindenesetre a németben is legalább 15 magánhangzóval számolhatunk.

A sztenderd brit angolban 11-12 egyszerű magánhangzót és 8 diftongust különböztethetünk meg.

Hát akkor?

Olvasóink közül sokan bizonyára már az első pillanatban rájöttek, hogy a fenti téves állítás az írásból indul ki. Sajnos azonban még így is pontatlan. Ha csak az olasznál maradunk: éppúgy vannak benne mellékjeles betűk, mint a magyarban: à, è, é, ì, í, î, ò, ó, ù, ú – igaz, a hétköznapokban ezeknek nem használják mindegyikét. Ha nem akarjuk azt feltételezni, hogy a vizsgált állítás megfogalmazói tudatlanságból vagy a ferdítés szándékával feledkeztek meg ezekről, akkor arra kell gondolnunk, hogy azért, mert ezek a mellékjelek nem önálló hangokat, hanem hangsúlyt jelölnek.

Ám ez így mégsem megy: vagy a hangokat vetjük össze (és akkor a fenti számlálást vesszük figyelembe), vagy a betűket (de akkor nem hivatkozunk arra, hogy mely betűk nem jelölnek különböző hangokat). Az összehasonlítás tehát mindenképpen rossz. Ráadásul az ékezet nem csak a hangsúlyt jelöli, hanem a zárt és nyílt e-t, illetve o-t is megkülönböztetheti: perché [perke] ’miért’, a végén „zárt e-vel”), de caffè [kaffe] ’kávézó’, a végén „nyílt e-vel”.

Tipikus olasz kávézó
Tipikus olasz kávézó
(Forrás: Wikimedia Commons / Bruno Brunelli / CC BY-SA 2.0)

Hát és aztán?

Még kínosabb az, hogy a megállapítás azt lenne hivatott igazolni, hogy a magyar nyelv jobb más nyelveknél. A fenti idézetből ez ugyan nem világlik ki, de a teljes gyűjtemény kontextusában ez nyilvánvaló. Márpedig egy nyelv „minőségét” egyáltalán nem befolyásolja, hogy hány magánhangzó (mássalhangzó, eset, igeidő stb.) van benne.

Az összehasonlítás azért is csúnyán mellényúl, mert a germán nyelvek a viszonylag nagy magánhangzókészlettel rendelkező nyelvek közé tartoznak. Persze sok függ attól is, hogy pontosan mit hasonlítunk össze. A Nyelvi szerkezetek online atlasza például azt veti össze, hogy hány alapmagánhangzó van egy nyelvben (azaz nem számolja sem a diftongusokat, sem a hosszú magánhangzókat). A magyar a maga hét magánhangzójával éppen hogy bekerül a magas kategóriába (piros), az 5–6 magánhangzós nyelveket veszik átlagosnak (fehér), a 2–4 magánhangzós nyelveket pedig kevés magánhangzósnak tekintik (kék). Eszerint tehát a magyarban valóban viszonylag sok magánhangzó van, de távolról sem rendkívül sok.

Hány magánhangzó van<br />a nyugat-európai nyelvekben?
Hány magánhangzó van
a nyugat-európai nyelvekben?
(Forrás: WALS)

Megállapíthatjuk tehát, hogy a vizsgált megállapítás egy nem igazán értelmes kérdést feszeget, azt is rosszul. De ha nem is tévedne, és a nyugat-európai nyelvekben tényleg kevés magánhangzó lenne, az sem jelentené, hogy a magyar nyelv különleges, hiszen a nyugat-európai nyelvek is csak a világ nyelveinek töredékét képviselik, a velük való összehasonlítás eredménye önmagában nem sokat mond.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
9 Krizsa 2013. január 31. 03:23

Tökéletesen mindegy, hány magánhangzó van bármely olyan nyelvben, amelyben a mássalhangzók száma eléri, vagy meghaladja a szótagszámokat.

Azért mindegy, mert genetikusan beírt, értelmet hordozó egység: a szótag. S ezt pont a magyar nyelvjárásokból lehet megérteni, amelyek nagyon különböző magánhangzókat, de még diftongusokat is használnak és a szavak értelme nemcsak ugyanaz, hanem minden magyar meg is érti mindet: hogy ugyanaz.

A szavak vizsgálatának az az egy értelme van (volna), hogy a mondanivaló szótagokban rejlő "forrását" megtaláljuk bennük.

Az "azonos" szótagot lehet ugyan dalolni is (kínai, kóreai, mittudomén) és akkor mást és mást jelent - s ilyenkor a "majdnem semmire nem jó" magánhangzók helyett a dalolást kellene rögzíteni.

Habár nekem az az érzésem, hogy a többféleképpen dalolt szótagok is mind ugyanazt a genetikusan kódolt alapértelmet hordozzák,

csak olyasféle megoszlásban, mint pl. a PR gyök szavainak hajlítgatott jelentései:

par(t), pár, per-pör, pér(hal), PÍR, por, pur(kál), püré - mind porítás, de az ősi értelem, a "megevésen" kívül (paa, pe, fő(l), fe-j), a TŰZ elporító működését is kódolja - a tudatban.

Persze, hogy van azért árnyaló jelentésük a magánhangzóknak is, csak az más másodrendű: úgy fogalmaznám meg, hogy az már "nyelvtan". Ráadásul a magánhangzók szanaszét nyávogását: vagyis eltéréseit az A, E, I, O/Ö, U/Ü -tól - csak a mássalhangzó-környezet befolyásolja.

A: megvan, ott van, igeszerű.

E: konkrétum, itt van, főnévszerű,

I: éppen most történik, idő, igeszerű

O/Ö: folytonos, állandóan,

U/Ü: befejezett, elveszett.

Konklúzió: akármit csinálsz, az (evolúciós) gyöknyelvészet nélkül nem jutsz semmire.

8 Fejes László (nyest.hu) 2012. május 17. 15:56

@LAttilaD: A cikk az említett állításgyűjteményben szereplő kijelentéssel foglalkozik, ami világnyelveket mond. A cikk címe így is hosszú, hát még ha a világnyelveket is beleerőltettük volna... :)

7 LAttilaD 2012. május 17. 14:40

A cikk címe nyugat-európai nyelveket mond, de aztán csak a világnyelvekkel foglalkoztok. Ez szándékos? Mert a különbséghalmaz azért elég nagy.

A megcáfolt állítás szerzőjének üzenem, hogy a magyar nyelv természetesen mindegyik másiknál különb, már Stonehenge-et is kőkori magyarok építették, és éppen ezért kell az 5-öt helyesen _így_ tárgyesetbe tenni.

6 El Mexicano 2012. május 17. 12:38

@Fejes László (nyest.hu): Nem voltam túl pontos. Kétféle jelölési rendszer létezik. Az egyik, amit a szótárakban alkalmaznak (lásd pl. etimo.it) , ahol minden hangsúlyt jelölnek, és a magánhangzó minőségét is. Ebben a rendszerben à, è, é, í, ò, ó, ú van (ahogy a katalánban is), mert értelemszerűen – természetéből adódóan – az /a/ csak nyílt lehet (ezért jelöli tompa ékezet), az /i/ és az /u/ viszotnt csak zárt lehet (ezért jelöli őket éles ékezet), tehát kétféle ékezet csak az e-re és az o-ra kerülhet.

A másik jelölési rendszer, az a helyesírás szerinti, ami a hétköznapokban, sajtónyelvben stb. használatos: ebben az i-re és u-ra is tompa ékezet kerül, nem csak az a-ra (ennél a három magánhangzónál nincs szerepe lényegében, mert nincsenek nyílt és zárt változatai), és a helyesírás szerint csak a véghangsúlyos szavak magánhangzójára teszik ki. Vagyis itt à, è, é, ì, ò, ó, ù van csak.

A lényeg tehát, hogy ugyanabban az írásrendszerben soha nem jelenik meg egyszerre az ì, í és az ù, ú.

5 Fejes László (nyest.hu) 2012. május 17. 12:27

@El Mexicano: Ezért van odaírva, hogy „a hétköznapokban ezeknek nem használják mindegyikét”. Viszont nem igaz az állításod, mert pl. ù-t használnak, még olyan gyakori szóban is, mint pl. a più.

4 El Mexicano 2012. május 17. 11:21

@Fejes László (nyest.hu): Nem a kötözködés volt a szándékom. :) Ami még furcsa, az "à, è, é, ì, í, î, ò, ó, ù, ú". Tudtommal a hangsúlyt mindenhol csak a szótárakban jelölik (egyébként meg csak a szó végén), és csak è, é és ò, ó-nál van kétféle ékezet, mert itt a nyíltságot is jelöli, a többinél nincs értelme a kétféle ékezetnek.

3 Loddi 2012. május 17. 09:39

A német magánhangzók közül hiányolom az [ö]-t és az [ü]-t. Ők hová lettek?

2 Fejes László (nyest.hu) 2012. május 17. 09:19

@El Mexicano: Elfelejtetted megemlíteni, hogy „Az olaszban ugyan nincsenek hosszú magánhangzók” megfogalmazás pontatlan, hiszen a nyílt zótagban a hangsúlyos olasz magánhangzó hosszú. Helyesebb lett volna azt írni, hogy nem külön fonéma.

Szerintem nézd át alaposabban, biztos találsz még pár dolgot. :)

1 El Mexicano 2012. május 17. 08:04

Néhány kiegészítést tennék.

– Érdemes lett volna megemlíteni, hogy itt magánhangzó-fonémákról, azaz jelentésmegkülönböztető magánhangzókról van szó (mert pl. a spanyolban is van nyílt [e] és nyílt [o], de csak a fonológiai kontextustól és a hangsúlytól függ, hogy mikor melyiket ejtik; pl. a miel 'méz' szóban az /e/ nyílt, de a manera 'mód(szer)' szóban zárt).

– Az olaszban is csak a középső, "sztenderd" nyelvjárásokban van hét magánhangzó, a különbség a nyílt és zárt e/o között ma már eltűnőben van, sok beszélő nem különbözteti meg őket.

– Az olasz perché-t nyugodtan át lehetett volna írni [perké]-nek, mert ott valóban a végén magyar é-t ejtenek (én annak hallom), kb. ugyanolyan különbség van a nyílt és zárt [e] között, mint a magyar e és é között; a nyílt o meg pl. inkább magyar a-nak hangzik az olyan szavakban, mint nuovo [nuavo] 'új', buono [buano] 'jó'.

– A spanyolban a felsoroltakon kívül van még 5 triftongus (hármashangzó) is (iai: estudiáis 'tanultok', iei: estudiéis 'hogy tanuljatok', uai: Uruguay, uei: actuéis 'hogy szerepeljetek', uau: guau 'wow', Cuauhtémoc), bár tény, hogy ezek nem túl gyakoriak.

Információ
X