-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: Kiegészítő vicc: - "Micsoda 'szír szar szertelen hangszeren' süvölt be...2024. 10. 01, 09:16 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Arra gondolok a szer szóval kapcsolatosan, hogy a ban/ ben, ról/ ről, tól/ től toldalékok ...2024. 09. 30, 20:30 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @cikk: Felmerült bennem a kérdés, hogy miért őrződött meg a magyar nyelvben főleg pentaton...2024. 09. 24, 15:04 Így jutunk a hétről tízre
-
nasspolya: @nasspolya: Akár jogos, akár nem, ennek tükrében még érdekesebb a cikk. Igaz, a lényegi ta...2024. 09. 23, 02:22 Így jutunk a hétről tízre
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
a nyugat-európai nyelvekben?
Nem elég azt tudni, hogyan kell számolni, azt is tudni kell, hogy mit számolunk. Többféleképpen is számolhatunk, de kérdés, hogy van-e egyáltalán értelme. Különösen, ha egyik szám sem mond semmit.
Úgy döntöttünk, hogy ismét visszatérünk régi gyűjteményünkhöz, melyből már megvizsgáltuk azokat az állításokat, melyek szerint Magyarországé a világ második legrégebbi alkotmánya, a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke, a magyar írásbeliség hatezer éves, illetve hogy a magyar mesevilág páratlan, és másoknak szavuk sincs a hétfejű sárkányra. Most egy egyszerű tényállítást vizsgálunk meg:
Tudtad-e, hogy míg a nagy nyugati világnyelvek legjobb esetben is csak 7 magánhangzót ismernek (az olasz például csak 5-t), addig a magyar nyelv 14 magánhangzót ismer és használ:
a-á, e-é, i-í, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Sajnos a szöveg nem nevezi meg pontosan azokat a nyelveket, amelyekről az állítást teszi, mindenesetre az olaszt világnyelvnek nevezni talán kissé túlzás. Mindenesetre ha az olaszt ide számoljuk, akkor még legalább öt nyelvet figyelembe kell vennünk: az angolt, a németet, a franciát, a spanyolt és a portugált. De kezdjük az olasszal!
Újlatin nyelvek
A cikk állításával szemben az olaszban nem öt, hanem hét magánhangzót különböztetnek meg: az [i], [u] és [a] mellett két [e]-szerű és két [o]-szerű magánhangzó is van, az egyiket kissé zártabban, a másikat kissé nyíltabban ejtjük, mint a magyar [e]-t, illetve [o]-t. (Vigyázat! A „nyílt e”, „nyílt o” stb. megfogalmazás megtévesztő lehet, mert azt sugallja, mintha ezek a magánhangzók szorosabban összetartoznának, ugyanannak a magánhangzónak a változatai lennének. Ilyesmiről azonban szó sincs, az olasz anyanyelvűek számára ezek teljesen különálló magánhangzók, csupán azért nevezzük meg így őket, mert számunkra az [e]-hez, illetve az [o]-hoz állnak közel.) Az igaz, hogy a két nyíltabb hang csak hangsúlyos szótagban fordul elő.
Az olaszban ugyan nincsenek hosszú magánhangzók, de vannak diftongusok (kettőshangzók), azaz olyan magánhangzók, amelyek hosszúak, egy szótagot alkotnak, de a közönséges hosszú magánhangzókkal szemben másként végződnek, mint ahogy kezdődnek. Egyes vélemények szerint diftongusok vannak az olyan magyar szavakban is, mint az autó vagy az Európa, mások szerint viszont ezekben az [u] külön szótagot alkot. Mindenki tehet magával egy próbát: a-u-tó vagy au-tó lenne-e számára a természetesebb tagolás (mondjuk egy mondókában). Az se ijedjen meg, aki, maga sem tudja eldönteni... Nos, az olaszban egyértelműen egy szótagban állhatnak a következők: az [i] bármely magánhangzó előtt vagy után, az [u] az [a] és a kétféle [e] után, illetve bármelyik előtt. Összesen 21 kombináció lehetséges, ez eleve több, mint a magyarra megadott 14 – ha hozzávesszük az egyszerű magánhangzókat, akkor 28 lesz, ami annak pontosan a kétszerese.
Az orrhangú (nazális) magánhangzók ejtésekor a levegő nem a szájon át, hanem az orrüregen át távozik.
A francia kiejtéssel korábban részletesen foglalkoztunk, így elég a lényeget összefoglalnunk: 11-12 alapmagánhangzó van, melyet 3-4 nazális, azaz orrhangú magánhangzó egészít ki, illetve van 3-11 diftongus is. Az előbbi kettő esetében azért van ingadozás a számok között, mert bizonyos magánhangzókat nem mindenki használ, az utóbbi esetben elemzés kérdése, hogy mit számolunk diftongusnak. Mindenesetre a legkevesebb értéket véve is 17 magánhangzóval kell számolnunk.
A spanyolban valóban csak 5 alapmagánhangzó van, de 14 diftongus is, így 19 magánhangzót kell összeszámolnunk.
A portugálban pedig a leggazdagabb a magánhangzórendszer: 9 alapmagánhangzó, 5 nazális magánhangzó és 13 diftongus. A brazíliai portugálban még több diftongus van.
(Forrás: Wikimedia Commons / Grendelkhan, Nohat / GNU-FDL 1.2)
A germán nyelvek
A németben kissé bonyolult a magánhangzók kérdése. Van [i], [e], [ä] („nyílt e”), [a], [o] ,[u], és ezek mindegyikének van hosszú párja – a párok ejtése azonban nem teljesen azonos (hasonlóan pl. a magyar [e]–[é] vagy [a]–[á] párhoz, de itt a különbség szabályos): a rövid mindig kissé nyíltabb a hosszúnál. (Hangsúlytalan szótagban a hosszúak is lerövidülnek, de minőségüket megőrzik: ilyenek viszont csak idegen szavakban fordulnak elő.) Ezen kívül hangsúlytalan szótagban előfordul az úgynevezett svá is. Eredeti német szavakban 3 diftongus fordulhat elő, idegen szavakban még néhány további. Mindenesetre a németben is legalább 15 magánhangzóval számolhatunk.
A sztenderd brit angolban 11-12 egyszerű magánhangzót és 8 diftongust különböztethetünk meg.
Hát akkor?
Olvasóink közül sokan bizonyára már az első pillanatban rájöttek, hogy a fenti téves állítás az írásból indul ki. Sajnos azonban még így is pontatlan. Ha csak az olasznál maradunk: éppúgy vannak benne mellékjeles betűk, mint a magyarban: à, è, é, ì, í, î, ò, ó, ù, ú – igaz, a hétköznapokban ezeknek nem használják mindegyikét. Ha nem akarjuk azt feltételezni, hogy a vizsgált állítás megfogalmazói tudatlanságból vagy a ferdítés szándékával feledkeztek meg ezekről, akkor arra kell gondolnunk, hogy azért, mert ezek a mellékjelek nem önálló hangokat, hanem hangsúlyt jelölnek.
Ám ez így mégsem megy: vagy a hangokat vetjük össze (és akkor a fenti számlálást vesszük figyelembe), vagy a betűket (de akkor nem hivatkozunk arra, hogy mely betűk nem jelölnek különböző hangokat). Az összehasonlítás tehát mindenképpen rossz. Ráadásul az ékezet nem csak a hangsúlyt jelöli, hanem a zárt és nyílt e-t, illetve o-t is megkülönböztetheti: perché [perke] ’miért’, a végén „zárt e-vel”), de caffè [kaffe] ’kávézó’, a végén „nyílt e-vel”.
Hát és aztán?
Még kínosabb az, hogy a megállapítás azt lenne hivatott igazolni, hogy a magyar nyelv jobb más nyelveknél. A fenti idézetből ez ugyan nem világlik ki, de a teljes gyűjtemény kontextusában ez nyilvánvaló. Márpedig egy nyelv „minőségét” egyáltalán nem befolyásolja, hogy hány magánhangzó (mássalhangzó, eset, igeidő stb.) van benne.
Az összehasonlítás azért is csúnyán mellényúl, mert a germán nyelvek a viszonylag nagy magánhangzókészlettel rendelkező nyelvek közé tartoznak. Persze sok függ attól is, hogy pontosan mit hasonlítunk össze. A Nyelvi szerkezetek online atlasza például azt veti össze, hogy hány alapmagánhangzó van egy nyelvben (azaz nem számolja sem a diftongusokat, sem a hosszú magánhangzókat). A magyar a maga hét magánhangzójával éppen hogy bekerül a magas kategóriába (piros), az 5–6 magánhangzós nyelveket veszik átlagosnak (fehér), a 2–4 magánhangzós nyelveket pedig kevés magánhangzósnak tekintik (kék). Eszerint tehát a magyarban valóban viszonylag sok magánhangzó van, de távolról sem rendkívül sok.
Megállapíthatjuk tehát, hogy a vizsgált megállapítás egy nem igazán értelmes kérdést feszeget, azt is rosszul. De ha nem is tévedne, és a nyugat-európai nyelvekben tényleg kevés magánhangzó lenne, az sem jelentené, hogy a magyar nyelv különleges, hiszen a nyugat-európai nyelvek is csak a világ nyelveinek töredékét képviselik, a velük való összehasonlítás eredménye önmagában nem sokat mond.