-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 "Miért pont ez a két nyelv?" Mármint az (illír-) pannon - kelta (==> a k...2024. 10. 12, 10:34 Ál- és Tudomány
-
nasspolya: @Sándorné Szatmári: Miért pont ez a két nyelv? Az illírből főleg csak tulajdonnevek és pár...2024. 10. 10, 07:37 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről ...2024. 10. 06, 20:07 Ál- és Tudomány
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Azért inkább a tudományos forrásokat ajánlanám: uesz.nytud.hu/index.ht...2024. 10. 06, 14:26 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 18 Kiegészítés:" Szerintem pontos magyarázatot kaphatunk a "szer" szó ...2024. 10. 06, 14:20 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Nevezik a legszebb szláv nyelvnek, de mások szerint inkább franciásan ejtett spanyol. Az igazság persze mindkét állítástól távol áll. A spanyol és a portugál írásban nagyon hasonlít egymásra, de a portugál neveket sem spanyolosan kell ejteni. Hát akkor hogyan?
A magyarok általában tanácstalanok, amikor a portugál vagy brazil közéleti személyiségek, politikusok, sportolók neveit kell kimondaniuk. Ezeket a magyar médiában is különbözőképpen ejtik: ahány bemondó vagy riporter, annyiféleképpen. Ronaldo, José Manuel Barroso, Vasco da Gama: vajon hogy kell őket helyesen ejteni?
(Forrás: Wikiemdia commons)
Mindenekelőtt egy kis portugál nyelvtörténet. A mai portugál nyelv legközelebbi őse az ún. galaikoportugál vagy óportugál, amelyet a Pireneusi-félsziget északnyugati részén, a mai spanyolországi Galicia területén beszéltek. Az óportugál Hispaniában beszélt latin nyelvjárás volt, akárcsak a spanyol őse, az ókasztíliai, illetve a leóni vagy az aragóniai. Az ezektől a nyelvjárásoktól eltérő legfeltűnőbb vonása az volt, hogy orrhangú (nazális) magánhangzókat is tartalmazott – akárcsak ma a francia. A középkori hódítások során a nyelvterület dél felé kezdett el terjeszkedni, akárcsak a spanyolé, miközben természetesen különböző hatások érték, és több nyelvjárása is kialakult. Az északi nyelvjárásokra – melyek ma a Spanyolországban hivatalosan elismert és önálló helyesírással is rendelkező galiciai nyelvet (gallegót) alkotják – főként a spanyol, míg a déliekre a mozarab nyelv hatott (ez viszont erős arab hatást tükröző újlatin nyelv volt). A modern galiciaiból kivesztek az orrhangok és a zöngés sziszegőhangok (azaz a [z] és a [zs]), viszont sok régiességet megőrzött; míg a modern portugál alapját képező déli, coimbrai nyelvjárás megtartotta azokat, viszont több hangváltozás is végbement (pl. a szó(tag)végi [sz], [z] magyar [s]-ként való ejtése is viszonylag kései fejlemény).
A portugál egyik szembetűnő jellemzője, hogy elvesztette a magánhangzók közötti [l] és [n] hangokat: latin color(em) 'szín' > portugál côr (vö. spanyol color, olasz colore), latin caelu(m) 'ég(bolt)' > portugál céu (vö. spanyol és olasz cielo). A magánhangzórendszerben megtartotta a nyílt és zárt vulgáris latin e és o közötti különbséget (a spanyolban viszont a nyíltabbak ie, illetve ue kettőshangzóvá alakultak) – ezek mindig hangsúlyosak, így a helyesírásban a nyíltakat éles (é, ó), zártakat kalapos ékezettel (ê, ô) jelölik.
Az alábbiakban elmeséljük, hogyan is kellene igazán portugálosan kiejteni a portugál neveket. Mivel ezekkel általában írásban találkozhatunk (vagy az írott alak alapján ellenőrizhetjük mások kiejtésének autentikusságát), az írott alakból fogunk kiindulni. Kifejezetten a portugáliai portugálról lesz szó, a brazíliai kiejtésről majd egy másik alkalommal szólunk.
A magánhangzók
A helyes kiejtéshez először is meg kell állapítanunk, hogy hol van a hangsúly. Ha nincs jelölve, akkor a szó végét kell figyelnünk: ha a szó a-ra, e-re, o-ra, s-re vagy m-re végződik, akkor a hangsúly az utolsó előtti szótagon van, minden egyéb esetben az utolsón. Az ettől eltérő esetekben, akárcsak a spanyolban, a hangsúlyt ékezet jelöli (az éles ékezet nyílt, a kalapos pedig zárt ejtést jelent): José [zsuze], você 'ön' [vuszé]. A hullámvonal (tilde) azonban nem csupán a hangsúlyt jelöli, hanem egyben az orrhangú ejtést is: erre még lejjebb visszatérünk. (Szomorúan kell azonban megállapítanunk, hogy ha a hangsúly jelöletlen, akkor az o-ról és e-ről nem tudjuk eldönteni, hogy nyíltan vagy zártan ejtendő-e.)
(Forrás: Wikimedia commons / Georges Jansoone)
A spanyollal és az irodalmi olasszal ellentétben azonban a hangsúlytalan magánhangzók (főleg az e) a portugálban meglehetősen instabilak és rövidek, gyors beszédben alig vagy egyáltalán nem hallatszanak – ezért, valamint a lágyítások és az orrhangok miatt sokan úgy vélik, hogy hangzása inkább egy szláv nyelvre (konkrétan az oroszra) hasonlít. (Viccesen azt is szokták mondani, hogy a portugál a legszebb szláv nyelv.)
A hangsúlytalan a-t a magyar [ö]-re emlékeztető hangnak ejtik (ez olyan, mint a román ă, azaz mintha hátrahúzott nyelvvel ejtenénk az e-t, vagy úgy mondanánk o-t, hogy közben nem kerekítjük az ajkunkat). A hangsúlytalan e-t ki sem ejtik, vagy igen rövid [ü]-szerű hangot mondanak helyette (ez az orosz ы-höz, ill. a román î-höz hasonlít, olyan, mint a hátrahúzott nyelvvel ejtett i, vagy mintha ajakkerekítés nélkül mondanánk u-t), pl. noite [nojtü] 'este', vagy verdade [vürdád] 'igazság'. A hangsúlytalan o-t [u]-nak ejtik (kivéve, ha m, n vagy nh követi), főleg a szó végén: pl. Ronaldo [ronáldu] , Rio de Janeiro [ríu dü zsönájru]. Kivétel az e 'és' kötőszó, illetve ha magánhangzó mellett áll: mindkét esetben rövid [i]-nek olvasandó.
A mássalhangzók
A spanyolhoz hasonlóan a c-t i és e előtt [sz]-nek, egyébként [k]-nak olvassuk. Szintén az [sz]-t jelöli a ç, szó elején az s-, illetve magánhangzók között az -ss-. A magánhangzók között álló -s-t és -z-t [z]-nek ejtjük: ugyanez az ejtésmód akkor is, ha szó végén állnak, és a következő szó magánhangzóval kezdődik. A spanyollal ellentétben a ch nem [cs]-t, az x pedig nem [ksz]-t jelöl, hanem mindkettőt [s]-nek ejtik.
A b, a d és a g magánhangzók között nem úgy hangzik, mint a magyarban: ugyanott képezzük őket, de nem „pattannak”, hanem a levegő folyamatosan áramlik a szűkületen keresztül. A spanyolban minden helyzetben így ejtjük őket, de hasonló hangokat más nyelvekből is ismerhetünk: a -b- az angol w-re emlékeztet (pl. widow), a d az angol zöngés the (pl. the) ejtéséhez áll közel, a -g- pedig a török ğ-höz hasonló.
(Forrás: Wikimedia commons / Wigulf)
Az r-t a szó elején a francia r-hez hasonlóan, „raccsolva” kell ejteni. Ugyanígy ejtjük a szó belsejében írt rr-t (ez tehát nem hosszú!). Ha a szó belsejében csak egy r van, ennek ejtése különböző lehet: ha n, m, l vagy s után áll, akkor ejtése szintén „franciás”, egyébként viszont „amerikaiangolos” – na nem olyan mint az amerikai angol r, hanem olyan, mint pl. a butter 'vaj' szó közepén ejtett (a -tt- betűkapcsolatnak megfelelő) mássalhangzó (vagy a spanyol magánhangzóközi r). Ha valaki nem ismerné ezt a hangot: olyan, mintha magyar [r]-t akarnánk ejteni, de nem pörgetjük a nyelvünket, csak egyetlen egyet csapunk vele. (Valójában a magyarban is ejtünk ilyeneket, amikor nem igyekszünk „szépen”, artikuláltan beszélni. Sőt, magánhangzók között – például az óra szóban – a magyar beszélők jelentős része nem perget!)
Szintén fontos, hogy a portugálban a j-t, továbbá az e és az i csoportokban a g-t) nem [ch]-nak ejtik, ahogy a spanyolban, hanem [zs]-nek, így tehát a José nem [choszé], hanem [zsuze]; vagyis José Manuel Barroso nevének helyes kiejtése [zsuze manuel börózu] (hangsúlyos, nyílt e-kkel és „franciás” r-rel).
További jellegzetesség, amely megkülönbözteti a nyelvet a spanyoltól, hogy a szótagvégi – vagyis a mássalhangzó előtt vagy szóvégen álló – s-t és z-t hangokat [s]-nek (zöngés mássalhangzó, pl. l előtt [zs]-nek) ejtik. Vasco da Gama felfedező neve tehát portugálul kb. [vásku dö gámö]-nek hangzik.
Az n és l lágy megfelelőjét az nh [ny] és az lh (palóc [ly]) betűcsoportokkal jelölik: Ronaldinho [ronaldínyu], Batalha [bötáljö].
Az orrhangú magánhangzók
Mint már említettük, jellemzőek a portugálra az orrhangok, azaz nazális magánhangzók, amelyek kiejtése általában a legtöbb gondot okozza a nyelvtanulók számára. A portugálban minden magánhangzót orrhangon kell ejteni m és n előtt, a szóvégen pedig vagy az -m végződés, vagy hullámos ékezet jelzi, melyet a hangsúlyos a és o betűkre tesznek. A nazális magánhangzókat úgy kell kiejteni, mintha utánuk egy [m] vagy [n] hang következne, melyet azonban nem mindig ejtünk ki tisztán (a magyarban hasonló hangot ejtünk pl. a tizenhat, színház szavakban, csak nem vesszük észre): São Paulo [száuN páulu], São Tomé e Príncipe [száuN tome i príNszipü]. (Az ão orrhangú kettőshangzó.)
(Forrás: Wikimedia commons / Pedro Simões)
A „franciás” r , a [zs] és az [s] gyakorisága, továbbá az orrhangú magánhangzók miatt a portugál első hallásra inkább a franciára, mint a spanyolra emlékeztet. Persze azt azonban legfeljebb viccből mondhatjuk, hogy a portugál spanyol francia kiejtéssel.
Hogyan ejtsük?
A fentiekből nyilvánvaló, hogy a portugál nevek többsége olyan hangokat is tartalmaz, melyeket a magyar nem. Ezeknek az ejtése folyamatos magyar beszédben könnyen tűnhet affektálásnak. Az orrhangú magánhangzók vagy az r pontos ejtését viszont aligha érdemes erőltetni, és a hangsúlytalan a-t és e-t is nyugodtan ejthetjük „spanyolosan” (különösen, ha nem tudunk portugálul, és kiejtésünk amúgy sem lesz autentikus). Nem érdemes utánoznunk a magánhangzóközi -b-, -d- és -g- ejtését sem, és modoros a nazális magánhangzók utánzása is.
Egyértelműen hibának minősül, ha a j-t vagy az i és e előtt álló g-t nem [zs]-nek, a nh-nem [ny]-nek, a lh-t nem [ly]-nek, [j]-nek vagy legalább [l]-nek ejtjük (hanem például [lh]-nak). Talán nem kifejezetten hiba, de nem szerencsés, ha az rr-t hosszú [r]-nek olvassuk: ejtsük nyugodtan röviden!
Bizonyos vonások átvétele azonban egyáltalán nem természetellenes a magyar beszédben, így például a hangsúlytalan o-t nyugodtan ejthetjük [u]-nak – igaz, bizonyos régóta ismert nevek esetében ([szaó paoló] helyett [szau paulu], [vaszkó da gama] helyett [vásku da gáma]) ez is furcsának tűnhet. Itt tulajdonképpen két felfogás ütközik: az egyik szerint a neveket illik az eredetihez minél közelebbi formában ejteni, a másik szerint megvannak a hagyományai, hogy portugál neveket hogyan mondunk magyarul, és ehhez illik tartani magunkat. Ebben az esetben tehát nem tudjuk megmondani, melyik a „helyes”, a hangsúlytalan o-nak sem az [o] (szó végén [ó]) sem az [u] ejtése, a szótagvégi [s]-nek és [z]-nek sem [sz], sem [s] ejtése nem hibáztatható. Arra azonban érdemes figyelnünk, hogy lehetőleg ne keverjük a hagyományos és a portugalizáló ejtésmódot, a [vaskó da gáma] vagy [vaszku dö gámö]-szerű keverékek egyik szemléletnek sem velelnek meg!
Ne felejtsük azonban el, hogy azon ismerőseink számára, akik valóban tudnak portugálul, sokkal természetesebbnek tűnhet a teljesen portugálos ejtés: ők nem feltétlenül azért ejtik autentikusan ezeket a neveket, hogy ismereteiket fitogtassák! Az ilyenért senkit sem illik megszólni!
Hasonló témájú cikkek a társszerző blogjából:
Az sem mindegy, mikor raccsolunk!