nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A spanyol kiejtésről

Szóltunk már a portugál nevek helyes kiejtéséről, így következzen most a spanyol. Bár a spanyol kiejtés korántsem olyan bonyolult, mint a portugálé vagy a franciáé, a magyar médiában mégis gyakran tévesen ejtik ezeket.

El Mexicano | 2011. március 8.
|  

Egyesek azt állítják, hogy a spanyol a világ legkönnyebben megtanulható nyelve. Ezt természetesen  nem lehet komolyan venni, hiszen – tudományos értelemben – nincsenek könnyű és nehéz nyelvek. Egy dolog azonban bizonyos: a spanyol szavak kiejtése egy kis tanulással valóban nem okozhat gondot a magyar ajkúak számára. Ennek ellenére sokszor bakiznak a médiában a spanyol közéleti személyiségek neveinek, vagy akár a népszerű latin-amerikai sorozatok szinkronjaiban szereplő nevek kiejtésében. Az alábbiakban összefoglaljuk, hogyan is kellene helyesen, de legalábbis durva hibák nélkül ejteni a spanyol szavakat. (Mivel az európai és a latin-amerikai spanyol kiejtés között nincsenek számottevő eltérések, mint a portugálnál, ezért csak ott utalunk a különbségre, ahol feltétlenül szükséges.)

Madrid, Plaza de Colón
Madrid, Plaza de Colón
(Forrás: Wikimedia commons / Enrique Dans)

A magánhangzók

Viszonylag könnyű a dolgunk, hiszen a spanyolban mindössze öt magánhangzót találunk, melyek az [a], [e], [i], [o], [u]. Írásban viszont az [i] hangot nemcsak az i betű, hanem az y is jelölheti (az y 'és' kötőszóban, illetve szó végén: pl. rey [rei] 'király', soy [szoi] 'vagyok', muy [mui] 'nagyon').

A portugállal ellentétben a spanyolban a magánhangzók kiejtése szempontjából a hangsúlynak nincs szerepe: mind az öt magánhangzó mindig ugyanolyan „tisztán” ejtődik, még akkor is, ha hangsúlytalan. A hangsúlyos magánhangzók valamivel hosszabbak (de nem annyira, mint a magyar hosszú magánhangzók!), mint hangsúlytalanok. Az [a] rövid magyar á-nak hangzik, az [e] rövid magyar é-nek vagy zárt [e]-nek, de semmiképpen sem ejtik olyan nyíltan, mint pl. a magyar dunántúli nyílt [e] hangot. Az [o] nyíltabb, mint a magyar o, és fontos, hogy a szó végén csak akkor ejtjük hosszan, ha hangsúlyos. (Persze ha magyar beszédben ejtjük a spanyol szavakat, a szóvégi o önkéntelenül is megnyúlik, hiszen a magyarban szó végén nem állhat rövid o.) Az [u] ugyanúgy hangzik, ahogy a magyarban.

Ami a magánhangzók ejtésében gondot okozhat, azok a kettőshangzók vagy diftongusok, mivel ilyenek a magyarban – a latin vagy görög jövevényszavakban szereplő au-n és eu-n kívül – nincsenek. A kettőshangzó olyan magánhangzó-kapcsolat, amelyet egy szótagban ejtünk ki. A spanyolra nagyon jellemzőek a kettőshangzók, melyek egyik eleme mindig egy hangsúlytalan i vagy u, amelyet nagyon röviden ejtünk. Pl. a bueno [bwéno] (itt a w angolos w-t jelöl, mint pl. a what szóban) 'jó' szót durva hiba lenne úgy ejteni, hogy [bvéno], de szintén nem hangzik szépen, bár nem is elítélendő, ha [bu-éno]-t ejtünk: az ue lényegében egy rövid [u]-ból induló [e] hang, melyet ugyanabban a szótagban kell kiejteni. Kettőshangzót ejtünk még a következő szavakban is: cuando [kwando] 'amikor', patria 'haza', cuerpo [kwerpo] 'test'. Ritkán előfordul, hogy három magánhangzó alkot egy szótagot: ezt hármashangzónak nevezzük, és ilyet találunk pl. a Paraguay [paragwáj], Uruguay [urugwáj] nevekben, vagy pl. az estudiáis [esztudiáisz] 'tanultok' szóban. Persze ezek pontos ejtésére csak akkor kell figyelni, ha spanyolul beszélünk, a pontos ejtés magyar beszédben, ha nem is hibáztatható, affektálásnak hathat.

A mássalhangzók

A mássalhangzók ejtése már valamivel bonyolultabb, azonban itt sem kell megijednünk. Az első furcsaság, amivel egy spanyolul tanuló találkozhat, az a b és v betűk ejtése. A spanyolban ugyanis nincs b–v-megkülönböztetés, tulajdonképpen a magyar [v]-nek megfelelő hang sincs. Bár létezik [b] hang, és ennek egy réshangváltozata – amely hasonló a magyar v-hez, de annál „lazábban”, csak az ajkak közelítésével, és nem a fogsorral ejtik – de hogy mikor melyik ejtendő, csak a szóban elfoglalt helyzetüktől függ. Így szó (mondat) elején, valamint m vagy n után mindkét betűt inkább [b]-nek ejtjük, pl. voto [bóto] 'szavazat' (az ékezet itt a hangsúlyt jelöli) és burro [búrro] 'szamár', rumbo [rúmbo] 'úticél' és envidia [embídia] 'irigység'; az összes többi helyzetben „laza” [v]-t kell ejteni: tubo [túvo] 'cső' és tuvo [túvo] 'neki volt' (mint láthatjuk, vannak olyan szavak, melyeket csak írásban különböztetnek meg).

Madrid, Plaza Mayor
Madrid, Plaza Mayor
(Forrás: Wikimedia commons)

A c betűt a ce, ci csoportokban a nyelvterület legnagyobb részén [sz]-nek ejtik, míg Spanyolországban az angol thing szó th-jához hasonlóan: cielo [sziélo] vagy [thiélo] 'égbolt', celos [szélosz] vagy [thélosz] 'féltékenység'. Persze, senki nem fog minket megszólni azért, ha mindig sima [sz]-t ejtünk, hiszen ez az elterjedtebb, és teljesen elfogadott a művelt normában a nem megkülönböztető ejtést használó területekről származó beszélőktől.Ha pedig magyar szövegkörnyezetben mondunk spanyol szavakat, a [th]-s ejtés kifejezetten affektálásnak tűnhet.

Figyelem! A kisgyermekesek által jól ismert Chicco cég nem spanyol, hanem olasz, nevének ejtése tehát nem *[csikkó] (és végképp nem *[csikó], hanem [kikkó]!

A ch kettős betű a sztenderd nyelvben a magyar cs-nek felel meg: noche [nócse] 'este/éj', chico [csíko] 'fiú', dicho [dícso] 'mondás'. A c-t minden más esetben [k]-nak kell ejteni: cerca [szérka] ~ [thérka] 'közel', claro [kláro] 'világos/persze', cosa [kósza] 'dolog'.

A d betű magánhangzók között, főleg a szóvégi -ado, -ada végződésben nem „pattan” úgy, mint a magyarban, gyors beszédben és sok nyelvjárásban ilyenkor el is maradhat, szó végén pedig a nagyon választékos kiejtést kivéve el is hagyják : lado [ládo] 'oldal', verdad [berdá(d)] 'igazság'.

A [g] hangot a g betű, illetve e és i előtt a gu csoport jelöli, tehát az utóbbit a gue, gui kapcsolatokban bizony durva hiba magyaros [gv]-nek ejteni! Pl. a 'Vilmos' spanyol megfelelője, a Guillermo helyes ejtése [gijjérmo] (az ll kiejtését lásd lejjebb!), nem pedig *[gvilermo], ahogyan gyakran hallhatjuk a tévében, míg a Guillermina, azaz 'Vilma' is helyesen [gijjermína]. Amennyiben a [gwe], [gwi] hangkapcsolatot szeretnék leírni, két pontot tesznek az u fölé (ez a tréma): cigüeña [szigwénnya] 'gólya', averigüemos [averigwémosz] 'derítsük ki', pingüino [pingwíno] 'pingvin', lingüística [lingwísztika] 'nyelvtudomány'. A gu kapcsolat a és o előtt szintén [gw]-nek hangzik: antiguo [antígwo] 'régi, ó-', agua [ágwa] 'víz', mássalhangzó előtt pedig rendesen, [gu]-nak ejtjük: gusto [gúszto] 'ízlés, tetszés'. A [g] hang magánhangzók között (akárcsak a -b- és a -d-) nem pattan olyan erősen, inkább „zöngés [h]”, amely közép-spanyolországi, madridi ejtésben a legmarkánsabb, ahol inkább a raccsoló r-re hasonlít.

Madrid, Puerta del Sol
Madrid, Puerta del Sol
(Forrás: Wikimedia commons / Tamorlan)

A h betű néhány jövevényszótól eltekintve néma, tehát hora [óra] 'óra', alcohol [alkól] 'alkohol', viszont hámster [hámszter] 'hörcsög' (angol jövevényszó), Sáhara [száchara] 'Szahara'.

A j betűt, valamint a ge, gi csoportokban a g-t [ch]-nak ejtik: a magyarban ilyet pl. a pech szavunkban találunk: José [choszé] 'József',  gente [chénte] 'emberek, nép', gigante [chigánte] 'óriási', Jesús [cheszúsz] 'Jézus'. A [ch] hang ejtése területtől függően változhat: Közép-Spanyolországban, főleg Madridban igen erős, érdes torokhang – mint a hollandban –, míg máshol sokkal „lágyabb” (pl. Andalúziában, illetve a Karib-térségben olyan, mint a magyar h).

Ami a legtöbb gondot szokta okozni, az viszont az ll kettős betű ejtése. A klasszikus nyelvben ez egy palatalizált (jésített) l hangot jelölt, mint a régi magyar nyelvi, illetve nyelvjárási ly, vagy amilyet sok szláv nyelvben, pl. az oroszban találunk. Azonban ez a mai köznyelvből néhány térség (pl. Bolívia, spanyol falvak idősebb beszélői stb.) kivételével kiveszett (ahogy a magyar [ly]-nal is történt), és már azonos módon ejtik az y-nal jelölt mássalhangzóval: szó elején és a nyomatékos ejtésben a magyar [gy]-hez hasonló, inkább [gyj], míg magánhangzók között hosszú [jj], pl. llamar [gyjamár] 'hívni', lluvia [gyjúvia] 'eső', estrella [esztréjja] 'csillag', maravilla [maravíjja] 'csoda'.

Másodéles szavak

Azokat a szavakat, amelyekben a hangsúly az utolsó előtti (azaz hátulról a második) szótagra esik, másodélesnek hívjuk.

Az ñ a sztenderd nyelvben a magyar ny-nek felel meg, melyet másodéles szavakban általában hosszabban ejtenek, ha a hangsúlyos magánhangzó előtt áll, vagy utána következik: niño [nínnyo] 'fiúgyermek', España [eszpánnya]  'Spanyolország', mañana [ma(n)nyána] 'holnap', español [eszpanyól] 'spanyol'.

A q betű csak a qu csoportban fordulhat elő, és így is csak e és i előtt. A qu kapcsolat mindig [k] hangot jelöl, magyarul is helytelen [kv]-nek ejteni: que [ke] 'hogy' (kötőszó), Don Quijote [don kichóte], quiero [kiéro] 'akarok/szeretnék'.

Cervantes-emlékmű, Madrid
Cervantes-emlékmű, Madrid
(Forrás: Wikimedia commons / Luis García)

Az r-t pergetik, ahogy magyarul, kivétel a magánhangzók közötti -r-, amely egyperdületű. Fontos, hogy a spanyol -rr-et erősen pergessük, ugyanis nem mindegy, hogy caro [káro] 'drága' vagy carro [kárro] 'szekér, (nyelvjárási) autó', coro [kóro] ’kórus/refrén’ vagy corro [kórro] 'futok', illetve pl. pero [péro] 'de, azonban' vagy perro [pérro] 'kutya'. Monterrey nevének ejtése tehát helyesen [monterréi], nem pedig *[monterej], Villarrealé pedig [bijjarreál], nem pedig *[vijareál].

Fontos tudni, hogy az s mindig magyar [sz], sosem [z], még magánhangzók között sem! Ez az egyik leggyakoribb hiba, melyet a spanyolul tanulók elkövetnek: a spanyolban zöngés [z] nem létezik, és nem is tudják kiejteni (ez olyannyira igaz, hogy sokszor még a hosszú ideje angol nyelvterületen élő spanyol ajkúaknak is gondot jelent pl. a crazy szó kiejtése, ez náluk [krészi]-nek hangzik). A rosa 'rózsa' tehát [rósza] és nem *[róza], és még az ilusión sem *[iluzión], hanem [iluszión].

Az x (equis, olvasd: [ékisz]) ejtése a sztenderd nyelvben [ksz], kivétel szó elején, ahol [sz]: auxilio [aukszílio] 'segítség', éxito [ékszito] 'siker', exclusivo [ekszkluszívo] 'exkluzív', xenofobia [szenofóvia] 'idegengyűlölet', xifo [szífo] 'kardhal', tórax [tóraksz] 'mellkas', Álex [áleksz] 'Sanyi'. Előfordul, főleg Spanyolországban, hogy a [ksz] sima [sz]-szé egyszerűsödik a gyors vagy hanyag beszédben, azonban ez csak mássalhangzó előtt elfogadott a művelt normában: extraño [e(k)sztránnyo] 'különös'. Néhány régies helyesírású személy- és földrajzi névben az x a [ch] hangot jelöli: México [méchiko] 'Mexikó', Texas [téchasz], Ximena [chiména]. Ez csupán helyesírási archaizmus (s e nevek írhatóak j-vel is: Méjico, Tejas, Jimena stb.), ahogy pl. a magyarban a th és az ly a Thököly névben. (A középkori spanyolban a [ch] hangot is az x jelölte görög mintára, amely sokszor valóban a latin x-ből származott).

Az y (i griega 'görög i' vagy ye 'jé', olvasd: [igriéga], [gyjé] betű jelölhet magánhangzót (önállóan az y 'és' [i] kötőszóban, valamint szó végén: doy [dói] 'adok'), és mássalhangzót, melyet szó(tag) elején [gy]-szerűen, magánhangzók között hosszú [jj]-szerűen ejtünk: ya [gyjá] 'már/azonnal', yo [gyjo] 'én', playa [plájja] 'tengerparti strand', leyenda [lejjénda] 'legenda', mayor [majjór] 'nagyobb'. (Az y/ll ejtése nyelvjárásonként változhat, Argentínában és Uruguayban pl. [zs] vagy [s], Kolumbiában, Mexikóban [dzs] is lehet.)

Ügyelni kell a z ejtésére is, amely szintén zöngétlen: Spanyolországban a zöngétlen angol th-nak felel meg (olyan, mint amilyet a ce, ci csoportokban is ejtenek), máshol azonban ez is rendes magyar [sz], tehát José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök nevének helyes ejtése igazán spanyolosan [choszé luísz rodrígeth thapatéro] lenne, de természetesen mi ejthetjük [rodrígesz szapatéro]-nak is, viszont nem autentikus a *[zapatéró] ejtés! A z-t egyébként a középkorban még magyar [c]-nek ejtették – ahogy ma a németben és az olaszban –, azonban ejtése a 16–17. században [sz]-szé, illetve Spanyolországban [th]-vá fejlődött.

A hangsúly

A hangsúly megállapítása a spanyolban rendkívül egyszerű, ugyanis a helyesírás ezt következetesen jelöli. Bár a hangsúly nem befolyásolja a magánhangzók ejtését, jó, ha tudjuk a helyes hangsúlyozást, ugyanis ez jelentésmegkülönböztető lehet: pl. célebre [szélebre] 'híres, neves, ünnepelt', celebre [szelébre] 'ünnepeljen' és celebré [szelebré] 'megünnepeltem'. Ennek természetesen csak akkor van jelentősége, ha spanyolul beszélünk: a magyar beszédben a spanyol szavak hangsúlya is az első szótagra esik.

A hangsúlyozás szabálya a következő: ha nem jelölt (vagyis ha nincs a szóban ékezet), akkor a magánhangzóra, az n-re és az s-re végződő szavakban (pl. canto [kánto] 'énekelek', examen [ekszámen] 'vizsga', montes [móntesz] 'hegyek') az utolsó előtti szótagra esik. A -d, -l, -r, -z mássalhangzókra végződő szavakban (pl. virtud [virtú(d)] 'erény', real [reál] 'valóságos' vagy 'királyi', morir [morír] 'meghal', eficaz [efikász] 'hatékony') az utolsó szótag a hangsúlyos.

Az ettől eltérő esetekben ékezet jelöli a hangsúlyt: canción [kanszión] 'dal', Inés [inész] 'Ágnes', Pérez [péresz], útil 'hasznos', hábitat [ávitat] 'élőhely' stb. Szintén jelölik a hangsúlyt, ha egy magánhangzó mellett álló i-re vagy u-ra esik, ugyanis ezek hangsúlytalanul nem alkotnak külön szótagot: energía [enerchía] 'energia', desafío [deszafío] 'kihívás', secretaría [szekretaría] 'titkárság' vs. secretaria [szekretária] 'titkárnő'. A hangsúlyt jelölő ékezetet jelentésmegkülönböztetésre is használják olyan, azonos alkú, gyakran előforduló szópárok esetében, melyek egyik tagja hangsúlytalanul ejtve mást jelent a mondatban, pl. de ’-ból/-ből; -nak a.../-nek a ...’ (birtokos elöljáró) vs. ’adjon’, vagy si ’ha’ vs. ’igen’ stb.

Láthatjuk tehát, hogy bár a spanyol kiejtés nem túl bonyolult, azért van néhány szabály, amelyet meg kell tanulni. Az alábbi videón pedig meg is hallgathatjuk a helyes – spanyolországi – kiejtést, méghozzá az ábécét egy-egy állat nevével szemléltetve.

Hasonló témájú cikkek a szerző blogjában:

Spanyol: a latin legelterjedtebb leszármazottja

Egység a sokféleségben (spanyol nyelvjárások)

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
42 El Mexicano 2011. március 16. 12:56

@El Mexicano: Bocsánat, az kimaradt, hogy természetesen csak akkor, ha az i vagy u hangsúlytalan.

41 El Mexicano 2011. március 16. 12:43

@IdegenNyelvŐr: Igen, a hiátust ilyen esetben valóban nem jelölik, következetesebb is lenne, ha jelölnék. Viszont éppen azért nem jelölik, mert attól függetlenül, hogy ki ejti valójában hiátusként és ki diftongusként, az összes i + a, e, o, u, ill. u + a, e, o, i kapcsolat normatíve diftongusnak számít. Az meg elég hülyén nézne ki szerintem, ha valahol pl. hïato lenne, máshol meg hiato, vagy valahol guïon, máshol pedig guion (azt nem szükséges jelölni, hogy az o-ra esik a hangsúly, mivel az ellenkezőjét jelölnék).

40 IdegenNyelvŐr 2011. március 16. 10:41

@El Mexicano: Kétpólusúban igen, de ez hárompólusú kérdés, így itt legalább kettőt kéne jelölni. Ez ugyanaz a probléma, mint az hiato-nál: ránézésre kétszótagosnak is tűnhet, pedig rendszerint három. Ezért lenne hasznos, ha ilyenkor a hiátust is jelölnék trémával, pl. hïato [i'ato], híato ['iato], hiato ['jato]; guïón [gi'on], guíon ['gion], guion ['gjon].

A felvételről: ez egy abból a bizonyos 400 millióból ;) És még csak nem is spontán.

39 El Mexicano 2011. március 16. 08:38

Az egyik felhasználó a spanyol Wikipédiában megcsinálta a felvételt (kicsit torz, de a lényeg nagyon jól hallatszik):

Continuo / continúo / continuó

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/db/Continuo%2C_contin%C3%BA

38 El Mexicano 2011. március 15. 21:01

Egyébként leginkább a dalokban lehet hallani, hogy mik a valódi kettőshangzók, méghozzá azért, mert a valódi (értsd normatíve) kettőshangzókat nem lehet bontani, a szótagszám szempontjából mindig szigorúan egy szótaghoz tartoznak. A normatíve nem kettőshangzónak minősülő magánhangzó-szekvenciák viszont rugalmasan viselkednek: össze lehet őket vonni egy szótagba, hogy a szótagszám kijöjjön, de lehet őket két szótagban is ejteni, ha éppen azt kívánja meg a szótagszám.

Pl. ebben a dalban jól hallatszik (a kiejtésükből ítélve mexikóiak a lányok): www.sendspace.com/file/9qhi0c

37 El Mexicano 2011. március 15. 20:42

@IdegenNyelvŐr: Ez teljesen tiszta sor. Éppen erre hivatott a RAE, és véleményem szerint ezt is teszik, folyamatosan. Azt viszont sem én, sem te, sem más nem tudja megmondani, hogy a "többi nyelvjárás nagyobbik része" hogy ejt valamit, hiszen nem hallgattunk meg minden egyes spanyol anyanyelvűt a 400 millióból.

Az elmúlt években sok minden változott a normatív szabályozásban, pl. egészen a közelmúltig még úgy tekintették, hogy a guion szóban hiátus van, ezért elfogadott volt úgy írni, hogy guión [gi.'on]. A 2010-es reform eltörölte az ékezetet, mert időközben rájöttek, hogy a többség ezt a szót egyszótagúként ejti ['gjon].

Zárójelben jegyezném meg mint érdekességket, hogy ezzel azt az anomáliát is felszámolták, hogy az ékezet nem hivatott jelölni, hogy egy magánhangzó-kapcsolat egy, vagy két szótaghoz tartozik-e, hiszen ha az [i]-re esne a hangsúly, akkor azt mindenképpen jeleznék a hiátus miatt – *guíon *['gi.on] – de mivel nem oda esik, ezért máshova nem is eshet, csak az o-ra, tehát akár hiátusként, akár diftongusként ejtik, felesleges az o-n az ékezet. Végtére a cél az – és én ezt teljesen következetesnek tartom – hogy egy ilyen "kétpólusú" rendszerben mindig csak az egyik lehetőséget kell jelölni, mivel a másik abból következik, ha az egyik nem jelölt.

36 IdegenNyelvŐr 2011. március 15. 20:11

@El Mexicano: Igen, ezzel egyetértek. Ki kell választani egy referencia-nyelvváltozatot (ez meg is történt), az alapján fel lehet építeni a fonológiai rendszert, és a referenciakiejtéshez képest le lehet írni a többi nyelvjárás eltérését. A kérdés csak az, hogy ha a többi nyelvjárás nagyobbik része eltér egy bizonyos szempontból a referenciától, akkor nem kéne-e inkább a fonológiai rendszert is a többséghez igazítani.

35 El Mexicano 2011. március 15. 08:45

@IdegenNyelvŐr: Vagyis a te elképzelésed szerint a rendszer akkor lenne logikus, ha a felsorolt hangzókapcsolatok mindegyikében a második tagot, amennyiben hangsúlytalan, simulóhangnak tekintenék, és így az egészet kettőshangzónak. Hát itt jön az, amit már te is említettél, hogy a fonológia is valamennyire önkényes. Egyébként a katalánban van ilyen: pl. az -iu végű szavakban az /i/ hangsúlyos, az /u/ pedig simulóhang, éppen fordítva, mint ahogy a spanyolban lenne.

Viszont légy óvatos a real, peor, pelear stb. típusú szavakkal: éppen, hogy ezekben szoktak kettőshangzót ejteni a beszélt beszélt nyelvben, a hangsúlytalan /e/ ugyanis sokszor ugyanúgy viselkedik, mint a hangsúlytalan /i/, függetlenül attól, hogy az /a/ vagy /o/ előtt vagy után áll. A peleart például nagyon sokszor ejtik [pel'jar]-nak, sőt, a kevésbé iskolázottak le is írják úgy, hogy *peliar.

Innen is láthatod, hogy ha a valós helyzetből indulsz ki, hogy ki mit hogy ejt az élőbeszédben, akkor az tök káosz lenne, ezért is kell a fonológiai rendszernek egyezményesnek lennie bizonyos kérdésekben. A beszédben előfordul ugyanis mindkét eset: az "elvileg kettőshangzó" két szótagban ejtése, és az "elvileg hiátus" kettőshangzóként ejtése, valahol meg kellett húzni a vonalat, és azt mondani, hogy akkor ez kettőshangzó, az meg nem. Remélem, ezzel te is egyetértesz.

34 IdegenNyelvŐr 2011. március 14. 23:44

@El Mexicano: Arra gondolok., hogy bármely két mgh ha egymás mellett áll, kettőshangzót alkot a spanyolban, feltéve hogy a második nem hangsúlyos, mert akkor hiátust alkotnak. Pl. trae, creo, sea, tío, ríe, búho, continúo, deuda, causa, reina, prohibido, línea. Hiátus, pl.: leí, prohíbo, real, traer, Raúl, peor.

A gépi hangsor nem mérvadó. Sőt, igazából az sem lesz az, amit felmondanak a Wikipédian, mert ha tudják, hogy mit kell velük illusztrálni, akkor az már hatással lehet a kimenetre. Hiteles a spontán beszédből vett minták sora lenne.

33 El Mexicano 2011. március 14. 21:47

Itt is meg lehet hallgatni, bár nem tudom, hogy a számítógéppel összerakott hangsor mennyire hiteles:

translate.google.hu/#es|hu|continu%C3%A9%3B%20contin%C3%BAe

translate.google.hu/#es|hu|continuo%3B%20contin%C3%BAo%3B%20continu%C3%B3

32 El Mexicano 2011. március 14. 21:38

@kalman: Persze, hogy négyszótagú. Szerintem ő arra gondolhat, hogy a kiejtésben előfordul, hogy az elvileg két szótaghoz tartozó magánhangzókat is diftongusszerűen ejtik, de ez legfeljebb az ae, ea, eo, oe kapcsolatokban lehet, melyekben az e hangsúlytalan: trae, línea, mediterráneo stb. Viszont normatíve ezek nem számítanak diftongusnak.

A spanyol Wikipédiában megkértem, hogy mondják fel a continuo / continúo / continuó hármast, ha megcsinálják, beteszem a linket.

31 kalman 2011. március 14. 21:23

@IdegenNyelvŐr: "pl.a continúe végén a két mgh egy szótagot alkot: /kon.ti'nue/. Épp az El Mexicano által leírt másodéles szavak félhosszú nyúlása miatt. Ha egy beszélő egy beszédhelyzetben nyújtja az /u/-t pl. a másodéles anule-ben, attól még a szintén másodélesnek tartott continúe-ben valószínűleg nem fogja, talán mert nem érzi úgy, hogy ott szótaghatár van." Szerintem a "continúe" négyszótagos szó, és szerintem az "u"-t ugyanúgy nyújtják benne, mint az "anule"-ben, bár ezt csak feltételezni tudom, mert nem találok olyan felvételt, amin ezt hallani lehetne, és nem ismerik olyat, aki ilyen nyújtást csinál.

30 El Mexicano 2011. március 14. 09:28

@IdegenNyelvŐr: "A carro esete roppant érdekes. Általában négyszeres perdületű trill van benne [...]"

Így van. Míg a szókezdő (pl. raro) legalább hármat, a szótagzáró implozív r (pl. perla) pedig legalább kettőt perdül.

Szerintem a legmegfelelőbb jelölés, amely a legjobban tükrözi a valóságot, az a [ka.r:o] lenne a spanyolra (ugyanis a szótagolása ca-rro), és [kar.ro] az olaszra. Így gyakorlatilag nem követünk el csalást, mivel hosszúság jelölése a spanyolban (ahol egy szótaghoz tartozik) egyenértékűnek tekinthető a két külön szótaghoz trillel az olaszban.

29 IdegenNyelvŐr 2011. március 14. 00:21

@kalman: Egy szóval nem mondtam, hogy a spanyolban nincsenek nyíló diftongusok. Azt mondtam, hogy a [jV] és a [wV] fonetikailag nem az, hiszen a diftongus két mgh-ból áll, így sem a [j] sem a [w] nem lehet része, sem onset-ben, sem coda-ban, hiszen ezek nem mgh-k.

Valahogy a definíció és a jelölési szokás nincs összhangban. Ezt vagy az én felvetésemmel lehet feloldani; vagy mondhatjuk a bueno-ra, hogy diftongus van benne, de akkor ne jelöljük [we]-vel, hanem maradjunk az [ue]-nél; vagy terjesszük ki a diftongus fogalmát az approximánsokra is.

De ettől még fennáll a feltevés, hogy pl.a continúe végén a két mgh egy szótagot alkot: /kon.ti'nue/. Épp az El Mexicano által leírt másodéles szavak félhosszú nyúlása miatt. Ha egy beszélő egy beszédhelyzetben nyújtja az /u/-t pl. a másodéles anule-ben, attól még a szintén másodélesnek tartott continúe-ben valószínűleg nem fogja, talán mert nem érzi úgy, hogy ott szótaghatár van. Ez esetben ott valódi kettőshangzót ejt, mégpedig nyílót.

"ezt a változást meg éppenséggel nehezebb lenne magyarázni, ha azt feltételeznénk, hogy itt CV (mássalhangzó + magánhangzó) kapcsolatról van szó"

Szerintem meg egy /CV/ = [VV]-t (értsd: [VV]-ként realizált /CV/) pont ugyanolyan nehéz megmagyarázni, mint egy /VV/ = [CV]-t. :) Persze egy fonémát mindig be lehet helyettesíteni az adott nyelvjárásbéli realizációjával, ezért írtam korábban, hogy egy fonéma jelölése is önkényes dolog.

@El Mexicano: "ezért a fonetikai jelölőrendszernek is ahhoz kell igazodnia, máskülönben miért lenne az, hogy ugyanazt a hangsort eltérően jelölik nyelvenként? (…) A fonetika objektív, nem?"

De igen, objektív, a valóságot hivatott tükrözni. A valóságot, a tényeket megfigyelni csak gyakorlati, fonetikai síkon lehet, és ezekre a megfigyelésekre lehet fonológiai elméleteket építeni. Ha a fonológiához igazítjuk a fonetikát, akkor onnantól kezdve a fonológiai rendszer már csak egy torz tükör, nem a valóságról szól, hanem arról, amire átírtuk a fonetikai szint megfigyeléseit. Ha a fonológiai elméletből nem következik, nem vezethető le a fonetikai megfigyelés, akkor az elméleten kell csiszolni, nem a megfigyeléseket kell átírni, hogy passzoljanak az elmélethez.

A carro esete roppant érdekes. Általában négyszeres perdületű trill van benne (persze ez is sok mindentől függ), így a /r:/ ill. [r:] megfelelő jelölés… lenne – legalábbis addig, amíg nem akarjuk a szótaghatárt is jelölni. Mert ha úgy osztjuk fel a szót, hogy /'ka.r:o/, akkor az első szótag nyílt lenne, így ott lehetőség lenne a mgh nyúlására: ['kaˑr:o], de ezt sosem tapasztaljuk, szemben a caro-val: ['kaˑɾo]. Így tehát azt kell feltételeznünk, hogy az első szótag zárt, emiatt a másodikban csak egy /o/ marad: /'kar:.o/. Ez még valószínűtlenebb alternatíva, hiszen egyrészt szótag végén nem szokott /r:/ állni, csak /ɾ/, másrészt nem szeretnek a szótagok mgh-val kezdődni, ha az előző szótag msh.-ra végződik. Akkor tehát az /r:/ egyik szótagban sincs jó helyen, egy megoldás van: fel kell osztani 1+3 perdületre: [ɾrˑ], így a carro spanyolul ['kaɾ.rˑo] lesz – az első szótag érvényes msh. fonémával zárul, a második pedig érvényes msh-val kezdődik. Gyakorlatilag a spanyol két "r" fonémája kerül egymás mellé: /'kaɾr:o/.

Az olaszban kicsit más a helyzet, mert abban csak egy /r/ fonéma van, és annak van hangsúlyos szótagban egy több-, hangsúlytalanban pedig egy egyperdületű allofónja. Nyilván a carro első szótagja a hangsúlyos, így annak a végére kerül a többperdületes allofón, és a hangsúlytalan második szótag elejére az egyperdületű tap: ['kar:ɾo] /'kar.ro/.

28 El Mexicano 2011. március 13. 22:38

@kalman: Értelek, én is ezt akartam alátámasztani a példámmal (hogy ti. nem feltétlenül ejtik [w]-ként az u-t akkor sem, ha nucleus előtt van).

Ha már ennyire kitárgyaltuk a témát, a többi olvasó kedvéért, az összes kettős- és hármashangzó egy-egy példával szemléltetve:

Emelkedő (nyíló) kettőshnagzók (diptongos crecientes):

ia: patria 'haza'

ie: tiene 'neki van'

io: odio 'gyűlölet'

iu: viudo 'özvegy'

ua: agua 'víz'

ue: bueno 'jó'

ui: cuidar 'vigyáz, gondoskodik'

uo: antiguo 'régi'

Ereszkedő (záródó) kettőshangzók (diptongos decrecientes):

ai: aire 'levegő, szellő'

ei: aceite 'olaj'

oi: oigo 'hallom'

au: aula 'terem'

eu: neutro 'semleges'

ou: estadounidense 'USA-beli'

Hármashangzók (triptongos):

iai: estudiáis 'tanultok'

(iau): miau

iei: cambiéis 'kicseréljétek'

uai: averiguáis 'kiderítitek'

uei: buey 'ökör'

(uau): guau! 'wow!' vagy 'vau!'

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X