-
ganajtúrós bukta: @Sándorné Szatmári: "Úgy gondolom, hogy a matematikában működő, csak darabszámra építő "va...2025. 07. 03, 12:29 Mi bizonyítja, hogy a magyar nyelv finnugor?
-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: Talán a mesterséges intelligencia alkalmas lesz felvállalni a bonyolult...2025. 07. 02, 09:29 Mi bizonyítja, hogy a magyar nyelv finnugor?
-
ganajtúrós bukta: @Sándorné Szatmári: Szóval nem válaszolsz helyette ezt csinálod: hu.wikipedia.org/wiki/Ign...2025. 07. 02, 00:27 Mi bizonyítja, hogy a magyar nyelv finnugor?
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: @ganajtúrós bukta: Gondolom az átalános relativitás számunkra nyelvi téren érte...2025. 07. 01, 21:08 Mi bizonyítja, hogy a magyar nyelv finnugor?
-
ganajtúrós bukta: @Sándorné Szatmári: Nem válaszoltál a kérdésemre. Mivel magyarázod a videót amit belinkelt...2025. 07. 01, 18:44 Mi bizonyítja, hogy a magyar nyelv finnugor?
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Azt állítjuk, hogy az angol helyesírás (és nyomában az átírások) sokszor [p]-t, [t]-t, [k]-t írnak ott, ahol valójában [b], [d], [g] áll. Megmutatjuk, miért.
A mássalhangzóknak két nagy csoportját különíthetjük el: az obstruenseket (megrögzött magyarítóknak zörejhang) és a szonoránsokat (zengőhang). Az előbbieket (pl. [p], [b], [sz], [c]) nem lehet „énekelni” (változó hangmagassággal kiejteni), az utóbbiakat (pl. [m], [n], [l], [r]) igen. A szonoránsok magánhangzószerűbbek, az ejtésük közben jobban áramlik a szájból vagy az orrból kifelé a levegő.
(Forrás: CC0, pixabay.com)
Sok nyelvben ugyanazon a képzési helyen, ugyanolyan képzési móddal több obstruenst is találunk, például a magyarban a [p] is és a [b] is labiális (ajakhang) és explozíva (zárhang). A különbség közöttük az, hogy az előbbi zöngétlen, az utóbbi zöngés. Ilyen párokat a szonoránsoknál jellemzően nem találunk (de azért van erre is precedens, most ezzel nem foglalkozunk). A zöngétlen-zöngés dimenzióban vannak a magyarnál egyszerűbb nyelvek – amelyekben csak zöngétlen obstruensek vannak, ilyen alapvetően a finn – és vannak bonyolultabbak is – amelyekben a zöngétlen ([p]) és a zöngés ([b]) obstruensek mellett aspiráltak (hehezettek) is vannak ([ph]). Ilyen például az ógörög, a klasszikus és a keleti örmény és a thai. Olyan is van, hogy négyféle obstruens áll egymással szemben, az eddigi háromhoz jön még egy olyan sor, ami egyszerre zöngés és hehezett ([bh]), pl. a hindiben.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Amikor b-vel írjuk a [p]-t
Korábban már említettük, hogy míg a magyarban (és sok más nyelvben, pl. a franciában és az oroszban) az obstruenseket valóban az különbözteti meg, hogy zöngétlenek vagy zöngések, vannak olyan nyelvek is, ahol nem ez az alapvető különbség, hanem az, hogy aspirált vagy aspirálatlan-e egy obstruens. Sok germán nyelv, köztük az angol is, vagy például a mandarin (amit nem nyelvészek kínainak mondanak) ilyen.
Figyeljük meg, hogy a szárazföldi Kína fővárosát magyarul [peking]-nek nevezzük és így is írjuk: Peking. Ezt a nevet a Kínába a 17. században érkező francia jezsuiták ismertették meg a világgal. A [k] aztán palatalizálódott, a [cs]-hez hasonló hang vált belőle: kb. [pejcsing], ahogy például az olaszban vagy a románban történt a latin [k]-k egy részével.
(Forrás: CC2.0, J B, flickr.com)
A Csou-ban levő [cs] nem ugyanaz, mint a [pejcsing]-ben levő, ahogy az átírása zh, szemben az utóbbi j-jével is mutatja. Részletekbe itt nem megyünk.
A néhány hónapja elhunyt Csou Ju-Kuan (Zhōu Yǒuguāng) részvételével létrehozott, ma standardként használt pinjin átírás szerint a nevet Beijing-nek (ha a hanglejtést is kottázni akarjuk, akkor Běijīng-nek) írjuk. Ez azonban nem hangváltozást jelez, nem lett a korábbi [p]-ből [b] és a korábbi [cs]-ből [dzs]. A mandarinban – mint már említettük – az aspirált és az aspiráció nélküli zöngétlen obstruensek állnak egymással szemben. Az előbbiek közül a [ph]-t a pinjin (amit tehát [phinjin]-nek ejtenek a mandarin beszélők) p betűvel, az utóbbiak közül a párját, a [p]-t viszont b betűvel írja. A Beijing-ként lejegyzett név ejtése tehát továbbra is [pejcsing].
De mi köze mindennek az angolhoz?
Az európai mandarinok
Nem akarunk újabb kifejezéseket bevezetni, ezért a továbbiakban „aspirált”-nak mondjuk azt, amit egy szakcikkben „fortis”-nak neveznénk. Gondolatban helyettesítse, akinek úgy könnyebb.
Az angol, a német, de például a kevésbé ismert velszi és izlandi is, az obstruenseik szempontjából hasonlítanak a mandarinra. Amit p betűvel írunk, azt jellemzően [ph]-nak ejtjük (pl. angol pin [phin] ’gombostű’), amit b-vel, azt pedig [p]-nek (pl. bin [pin] ’kuka’). Ez utóbbiban a [p] vége kicsit zöngésedhet, de korántsem annyira, mint a magyar [b]. Egy angol obstruens csak akkor lehet zöngés, ha szó belsejében van és nem áll mellette aspirált obstruens: pl. a rubber [raba] ’radír’, member [memba] ’tag’ b-je zöngés. Ez a zöngésség csak a környezet hatása: a környezet spontán zöngéssége mintegy átfolyik a köztük álló, nem aspirált obstruensen, [b]-n. Ugyanebben a környezetben az aspiráció is legyengül (pl. upper [ap·a] ’felső’, compass [khamp·asz] ’iránytű’; a középső ponttal jelölt helyeken jóval kisebb az aspiráció, mint a [h]-nál), tehát itt majdnem előáll az igazi zöngétlen-zöngés szembenállás. Más helyzetekben azonban nem.
(Forrás: CC0, Gellinger, pixabay.com)
A német is ilyen nyelv, amit jól mutat, hogy számtalan, javarészt korai, szóbeli átvételben a német b-vel írt – és persze [p]-vel ejtett – szavakban a magyarban [p]-t találunk: bajor-osztrák beck > pék, közép-felnémet bilde > példa, b.-o. brösel > prézli, bitte > piti(zik). Ilyen megfeleléseket a többi zárhang párral is találunk példákat (dinkel > tönköly, dübel > tipli, gucker > kukker stb.).
Sok más szót azonban a helyesírásnak megfelelően vett át a magyar, például magát a bajor-t vagy a bakfis-t. Ezért is állt elő az a látszat, hogy az angol/német b egyenlő a magyar/francia b-vel, pedig ha a zöngésségüket nézzük, akkor inkább a magyar/francia p-vel lehet őket azonosítani. Mindezzel nem is volna semmi baj, hiszen ezt a „félrecsúszást” a helyesírás is támogatja, és végülis mindkét fajta nyelvben kétféle obstruens van, attól igazán eltekinthetünk, hogy a kiejtésükben eltérnek egymástól.
A csavar
Annak a ténynek, hogy az angolban obstruens csak akkor lehet zöngés, ha nem áll mellette aspirált obstruens, van egy érdekes következménye. Például a spin [szpin] ’pörög’ szóban a p-vel írt hang zöngétlen – az [sz] mellett nem is lehet zöngés –, azonban nem aspirált.
Figyelem, ebben a bekezdésben nem magyaros átírásokat adunk, hiszen épp azt akarjuk érzékeltetni, hogy a magyar [p]-t angolosan [b]-nek kellene írnunk.
Ha következetesek akarunk lenni, akkor ezt a hangot – mint feljebb láttuk – b-vel kellene írnunk: sbin. Ugyanez áll minden más hasonló helyzetben levő obstruensre: stop [sdop] ’megáll’, scan [sgan] ’letapogat’, lieutenant [lefdenənt] ’hadnagy’ kaftan [kafdan] ’kaftán’, sőt wasp [wosb] ’darázs’, mist [misd] ’köd’, missed [misd] ’kihagyott’, kicked [kikd] ’rúgott’, sniffed [snifd] ’szimatolt’, risk [risg] ’rizikó’, box [bokz] ’doboz’, blocks [blokz] ’tömbök’.
Ha viszont így áll a helyzet, akkor az sem igaz, amit korábban állítottunk az angol ragokról. A múlt idő és a többes szám toldalékának nem is három, csak két szabályos alakja van, az előbbié a [d] és az [id], az utóbbié a [z] és az [iz]. (Ismerjük el, a helyesírás itt véletlenül pontos, hiszen következetesen -ed, illetve -s alakban írja ezeket.) A [t] és a [sz] csak rendhagyóan toldalékolt tövekkel fordul elő, például burn [bőn] ’ég’–burnt [bőnt] ’égett’, penny [penij] ’fillér’–pence [pensz] ’fillérek’.
(Forrás: CC0, 422737, pixabay.com)
Mindez tehát nemcsak az angol mássalhangzó-kapcsolatokról, de még a ragozásról kialakult nézeteinket is alaposan felforgatja.
Akkor szinte mindent rosszul írunk?
Ha igaz az, hogy egy csomó obstruens, amit hagyományosan p-vel, t-vel, k-val (vagy c-vel) stb. írunk, az valójában [b], [d], [g] stb., akkor miért nem tér át mindenki a „helyes” átírásra?
A velszi helyesírás részben így működik: Sbaen ’Spanyolország’, sbeis ’fűszer’ (vö. angol spice [szpajsz]) ysgol ’iskola’ sgandal ’botrány’ (vö. angol scandal).
Azon könnyebb felülemelkedni, hogy a helyesírás nem így tesz, végtére is évezredes hagyományról van szó, nem feltétlenül várjuk, hogy a hangtani elemzésünknek mindenben megfeleljen. De az mégiscsak gyanús, hogy a szótárak és a nyelvészek legtöbbje is következetesen p-vel írja azt, amit – ahogy kimutattuk – b-vel kellene. Nem tévedhet egyszerre mindenki!
Azt gondoljuk, arról van szó, hogy a kiejtést megadó átírások alapvetően nem az angoloknak, hanem a külföldieknek készülnek. Egy francia, olasz, orosz vagy épp magyar használó viszont ahhoz van szokva, hogy a b, d, g jelek zöngés obstruenseket jelölnek, amik – lévén zöngések – zöngésítenek. Az angol obstruensek sosem zöngésítenek, hiszen nem zöngések. A magyar mosd ejtése [mozsd], az angol washed ’mosott’ szót viszont talán mégis jobb [wost]-nak átírni, hiszen ugyan érvelésünk szerint helyesebb volna a [wosd], ebben az esetben franciák, olaszok, oroszok, magyarok mind [wozsd]-nak akarnánk ejteni. Ennél már jobb, ha inkább aspiráltnak hazudjuk az utolsó obstruenst, kisebb kárt okozunk vele.