-
mederi: cikk: "régen az ikes igéknek -l volt a végződésük (alszol, megbántódol), míg a nem ikesekn...2021. 07. 25, 08:54 Néhány szó az ikes ragozásról
-
gekovacsistvan: "Fodor István információi főleg Konsztantyin Szalnyikov művén alapulnak (Szalnyikov, K. V....2021. 07. 21, 12:11 „A sápadt árja lenéz, gyötör,...
-
gekovacsistvan: A cikkben idézett nézet szerint: „Az ugor gazdálkodás fejlődésében – csakúgy, mint az Urál...2021. 07. 21, 10:45 „A sápadt árja lenéz, gyötör,...
-
gekovacsistvan: @Cypriánus: ( Nesze neked szláv "karol=király" - etimológia... vagy mi a francos fene! ) S...2021. 07. 21, 10:02 „A sápadt árja lenéz, gyötör,...
-
gekovacsistvan: @Cypriánus: "Azt viszont tudjuk, az ārya szó szabályos származékának tűnő orja, ori jelent...2021. 07. 21, 09:46 „A sápadt árja lenéz, gyötör,...
Nyelvről vitatkozik kollégáival?
Kételyei támadtak?
Kálmán László nyelvész olvasóink égető kérdéseire válaszol:
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
- Mit állítsunk?
Olvasgassa itt a rovat korábbi cikkeit is!
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Azt állítjuk, hogy az angol helyesírás (és nyomában az átírások) sokszor [p]-t, [t]-t, [k]-t írnak ott, ahol valójában [b], [d], [g] áll. Megmutatjuk, miért.
A mássalhangzóknak két nagy csoportját különíthetjük el: az obstruenseket (megrögzött magyarítóknak zörejhang) és a szonoránsokat (zengőhang). Az előbbieket (pl. [p], [b], [sz], [c]) nem lehet „énekelni” (változó hangmagassággal kiejteni), az utóbbiakat (pl. [m], [n], [l], [r]) igen. A szonoránsok magánhangzószerűbbek, az ejtésük közben jobban áramlik a szájból vagy az orrból kifelé a levegő.
(Forrás: CC0, pixabay.com)
Sok nyelvben ugyanazon a képzési helyen, ugyanolyan képzési móddal több obstruenst is találunk, például a magyarban a [p] is és a [b] is labiális (ajakhang) és explozíva (zárhang). A különbség közöttük az, hogy az előbbi zöngétlen, az utóbbi zöngés. Ilyen párokat a szonoránsoknál jellemzően nem találunk (de azért van erre is precedens, most ezzel nem foglalkozunk). A zöngétlen-zöngés dimenzióban vannak a magyarnál egyszerűbb nyelvek – amelyekben csak zöngétlen obstruensek vannak, ilyen alapvetően a finn – és vannak bonyolultabbak is – amelyekben a zöngétlen ([p]) és a zöngés ([b]) obstruensek mellett aspiráltak (hehezettek) is vannak ([ph]). Ilyen például az ógörög, a klasszikus és a keleti örmény és a thai. Olyan is van, hogy négyféle obstruens áll egymással szemben, az eddigi háromhoz jön még egy olyan sor, ami egyszerre zöngés és hehezett ([bh]), pl. a hindiben.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Amikor b-vel írjuk a [p]-t
Korábban már említettük, hogy míg a magyarban (és sok más nyelvben, pl. a franciában és az oroszban) az obstruenseket valóban az különbözteti meg, hogy zöngétlenek vagy zöngések, vannak olyan nyelvek is, ahol nem ez az alapvető különbség, hanem az, hogy aspirált vagy aspirálatlan-e egy obstruens. Sok germán nyelv, köztük az angol is, vagy például a mandarin (amit nem nyelvészek kínainak mondanak) ilyen.
Figyeljük meg, hogy a szárazföldi Kína fővárosát magyarul [peking]-nek nevezzük és így is írjuk: Peking. Ezt a nevet a Kínába a 17. században érkező francia jezsuiták ismertették meg a világgal. A [k] aztán palatalizálódott, a [cs]-hez hasonló hang vált belőle: kb. [pejcsing], ahogy például az olaszban vagy a románban történt a latin [k]-k egy részével.
(Forrás: CC2.0, J B, flickr.com)
A Csou-ban levő [cs] nem ugyanaz, mint a [pejcsing]-ben levő, ahogy az átírása zh, szemben az utóbbi j-jével is mutatja. Részletekbe itt nem megyünk.
A néhány hónapja elhunyt Csou Ju-Kuan (Zhōu Yǒuguāng) részvételével létrehozott, ma standardként használt pinjin átírás szerint a nevet Beijing-nek (ha a hanglejtést is kottázni akarjuk, akkor Běijīng-nek) írjuk. Ez azonban nem hangváltozást jelez, nem lett a korábbi [p]-ből [b] és a korábbi [cs]-ből [dzs]. A mandarinban – mint már említettük – az aspirált és az aspiráció nélküli zöngétlen obstruensek állnak egymással szemben. Az előbbiek közül a [ph]-t a pinjin (amit tehát [phinjin]-nek ejtenek a mandarin beszélők) p betűvel, az utóbbiak közül a párját, a [p]-t viszont b betűvel írja. A Beijing-ként lejegyzett név ejtése tehát továbbra is [pejcsing].
De mi köze mindennek az angolhoz?
Az európai mandarinok
Nem akarunk újabb kifejezéseket bevezetni, ezért a továbbiakban „aspirált”-nak mondjuk azt, amit egy szakcikkben „fortis”-nak neveznénk. Gondolatban helyettesítse, akinek úgy könnyebb.
Az angol, a német, de például a kevésbé ismert velszi és izlandi is, az obstruenseik szempontjából hasonlítanak a mandarinra. Amit p betűvel írunk, azt jellemzően [ph]-nak ejtjük (pl. angol pin [phin] ’gombostű’), amit b-vel, azt pedig [p]-nek (pl. bin [pin] ’kuka’). Ez utóbbiban a [p] vége kicsit zöngésedhet, de korántsem annyira, mint a magyar [b]. Egy angol obstruens csak akkor lehet zöngés, ha szó belsejében van és nem áll mellette aspirált obstruens: pl. a rubber [raba] ’radír’, member [memba] ’tag’ b-je zöngés. Ez a zöngésség csak a környezet hatása: a környezet spontán zöngéssége mintegy átfolyik a köztük álló, nem aspirált obstruensen, [b]-n. Ugyanebben a környezetben az aspiráció is legyengül (pl. upper [ap·a] ’felső’, compass [khamp·asz] ’iránytű’; a középső ponttal jelölt helyeken jóval kisebb az aspiráció, mint a [h]-nál), tehát itt majdnem előáll az igazi zöngétlen-zöngés szembenállás. Más helyzetekben azonban nem.
(Forrás: CC0, Gellinger, pixabay.com)
A német is ilyen nyelv, amit jól mutat, hogy számtalan, javarészt korai, szóbeli átvételben a német b-vel írt – és persze [p]-vel ejtett – szavakban a magyarban [p]-t találunk: bajor-osztrák beck > pék, közép-felnémet bilde > példa, b.-o. brösel > prézli, bitte > piti(zik). Ilyen megfeleléseket a többi zárhang párral is találunk példákat (dinkel > tönköly, dübel > tipli, gucker > kukker stb.).
Sok más szót azonban a helyesírásnak megfelelően vett át a magyar, például magát a bajor-t vagy a bakfis-t. Ezért is állt elő az a látszat, hogy az angol/német b egyenlő a magyar/francia b-vel, pedig ha a zöngésségüket nézzük, akkor inkább a magyar/francia p-vel lehet őket azonosítani. Mindezzel nem is volna semmi baj, hiszen ezt a „félrecsúszást” a helyesírás is támogatja, és végülis mindkét fajta nyelvben kétféle obstruens van, attól igazán eltekinthetünk, hogy a kiejtésükben eltérnek egymástól.
A csavar
Annak a ténynek, hogy az angolban obstruens csak akkor lehet zöngés, ha nem áll mellette aspirált obstruens, van egy érdekes következménye. Például a spin [szpin] ’pörög’ szóban a p-vel írt hang zöngétlen – az [sz] mellett nem is lehet zöngés –, azonban nem aspirált.
Figyelem, ebben a bekezdésben nem magyaros átírásokat adunk, hiszen épp azt akarjuk érzékeltetni, hogy a magyar [p]-t angolosan [b]-nek kellene írnunk.
Ha következetesek akarunk lenni, akkor ezt a hangot – mint feljebb láttuk – b-vel kellene írnunk: sbin. Ugyanez áll minden más hasonló helyzetben levő obstruensre: stop [sdop] ’megáll’, scan [sgan] ’letapogat’, lieutenant [lefdenənt] ’hadnagy’ kaftan [kafdan] ’kaftán’, sőt wasp [wosb] ’darázs’, mist [misd] ’köd’, missed [misd] ’kihagyott’, kicked [kikd] ’rúgott’, sniffed [snifd] ’szimatolt’, risk [risg] ’rizikó’, box [bokz] ’doboz’, blocks [blokz] ’tömbök’.
Ha viszont így áll a helyzet, akkor az sem igaz, amit korábban állítottunk az angol ragokról. A múlt idő és a többes szám toldalékának nem is három, csak két szabályos alakja van, az előbbié a [d] és az [id], az utóbbié a [z] és az [iz]. (Ismerjük el, a helyesírás itt véletlenül pontos, hiszen következetesen -ed, illetve -s alakban írja ezeket.) A [t] és a [sz] csak rendhagyóan toldalékolt tövekkel fordul elő, például burn [bőn] ’ég’–burnt [bőnt] ’égett’, penny [penij] ’fillér’–pence [pensz] ’fillérek’.
(Forrás: CC0, 422737, pixabay.com)
Mindez tehát nemcsak az angol mássalhangzó-kapcsolatokról, de még a ragozásról kialakult nézeteinket is alaposan felforgatja.
Akkor szinte mindent rosszul írunk?
Ha igaz az, hogy egy csomó obstruens, amit hagyományosan p-vel, t-vel, k-val (vagy c-vel) stb. írunk, az valójában [b], [d], [g] stb., akkor miért nem tér át mindenki a „helyes” átírásra?
A velszi helyesírás részben így működik: Sbaen ’Spanyolország’, sbeis ’fűszer’ (vö. angol spice [szpajsz]) ysgol ’iskola’ sgandal ’botrány’ (vö. angol scandal).
Azon könnyebb felülemelkedni, hogy a helyesírás nem így tesz, végtére is évezredes hagyományról van szó, nem feltétlenül várjuk, hogy a hangtani elemzésünknek mindenben megfeleljen. De az mégiscsak gyanús, hogy a szótárak és a nyelvészek legtöbbje is következetesen p-vel írja azt, amit – ahogy kimutattuk – b-vel kellene. Nem tévedhet egyszerre mindenki!
Azt gondoljuk, arról van szó, hogy a kiejtést megadó átírások alapvetően nem az angoloknak, hanem a külföldieknek készülnek. Egy francia, olasz, orosz vagy épp magyar használó viszont ahhoz van szokva, hogy a b, d, g jelek zöngés obstruenseket jelölnek, amik – lévén zöngések – zöngésítenek. Az angol obstruensek sosem zöngésítenek, hiszen nem zöngések. A magyar mosd ejtése [mozsd], az angol washed ’mosott’ szót viszont talán mégis jobb [wost]-nak átírni, hiszen ugyan érvelésünk szerint helyesebb volna a [wosd], ebben az esetben franciák, olaszok, oroszok, magyarok mind [wozsd]-nak akarnánk ejteni. Ennél már jobb, ha inkább aspiráltnak hazudjuk az utolsó obstruenst, kisebb kárt okozunk vele.