nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
minden nyelven el lehet olvasni
Az írások eszperantója

Amikor szavak kiejtését kell visszaadnunk, szorult helyzetünkben fűhöz-fához nyúlunk, görög betűket, valamint rég elfeledett betűváltozatokat vetünk be. Mindebben nagy szerepet játszott egy francia nyelvész, aki az eszperantó atyjával, Zamenhoffal született egy évben.

Szigetvári Péter | 2013. május 6.
|  

Legutóbb az átírás nehézségeiről volt szó. Láttuk, hogy egy-egy nyelv helyesírási rendszere általában nem alkalmas egy másik nyelv hangjainak a pontos leírására. Ennek az oka elősorban az, hogy két nyelvnek ritkán azonos a hangkészlete. Röviden ismertetjük az elterjedt betűkészlet-bővítő technikákat, majd a probléma ma legelterjedtebb megoldásának, egy általánosan elfogadott átírási rendszernek, az IPÁnak egy kis szeletét mutatjuk be.

Segíts magadon

Az egyszerűség kedvéért itt hangnak azokat a hangokat nevezzük csak, amelyek képesek egymástól szavakat megkülönböztetni. Szakszövegekben ezeket fonémának nevezik.

Az íráshoz szükségünk van egy jelkészletre, amely ideális esetben pontosan annyi jelet tartalmaz, ahány hangunk van. A legtöbb eset azonban nem ideális. A mai magyar írás kialakulásakor a latin ábécét alkalmazták, azonban ebben nem mindenre volt betű. A latinban például csak két réshang volt (a réshangok iránt érdeklődőknek ajánljuk korábbi cikkeinket), az f betűvel jelölt [f] és az s betűvel jelölt [sz]. Nem volt tehát [v], [s], [zs] hang, és a [z] is csak az [sz] egy változata volt, tehát ilyen betűk sem voltak.

A középkorig a v és az u betű nem különült el, nagybetűként általában V, kisbetűként u alakban volt használatos. A a és ɑ karakterek alakja például jobban különbözik, mégis máig ugyanannak a betűnek ismerjük fel őket.

A magyarban ennél több réshang van, ezért újabb jeleket kellett ezek jelölésére bevezetni. Ezek közül kettő széles körben elterjedt újítás az európai írásokban: az egyik az [u]-ra és [w]-re vagy [v]-re egyaránt használt V/u betű elkülönéséből származó v, a másik a latinban ritkán – eleinte csak görög szavakban, később a [dzs] hangra is használt – z betű. Viszont a magyarban további két réshang is van. Különbözik a [sz] és a [s], valamint a [z] és a [zs]. Egyedülálló módon a magyar helyesírásban úgy alakult, hogy az s betű a [s] hang jelölésére foglalódott le. Ez így leírva triviális, de jól tudjuk, hogy a legtöbb európai írásrendszerben az s betű a [sz] hangot jelöli. Az utóbbira, valamint a [s] zöngés párjára a magyar helyesírásban egy-egy kettősbetű vált elterjedté, az sz és a zs. Ez azért jó megoldás, mert magyar szavakban a [s] és a [z] hang soha nem kerül egymás mellé, és szóösszetételek határán is ritkán fordul ilyen elő (pl. kékeszöld, leveszöldség, házsor, őzsuta), ezért kicsi – szinte nulla – a félreértelmezhetőség esélye. Sok kettősbetűben pedig az egyébként szinte sose használt y-nal kerüli el az írás a kétértelműséget: gy, ly, ny, ty.

A gyakori együtthasználat során két betű össze is olvadhat, úgynevezett ligatúrát alkotva. Ilyesmire példa az æ és az œ. A w betű is így alakult ki két V/u betűből, amint a neve is mutatja. Az angol nevén (double U [daböljú] ’dupla u’) látszik, hogy amikor ez a betű létrejött, még nem különült ez a v és az u betű. Az újabban egyre többet használt & jel is két betű, az e és a t összeolvadásának eredménye a latin et ’és’ szóban. Régebbi angol ábécéskönyvekben gyakran ott szerepelt a sor végén, a z után, innen az angol neve: and per se and ’és persze az és’ > ampersand.

Az & kialakulása
Az & kialakulása
(Forrás: Wikimedia Commons / Alatius / GNU-FDL 1.2)

Egy másik lehetőség a hiányzó jelek pótlására valamilyen mellékjel használata. Sok latin betűkkel író szláv nyelv pl. a hácseket használja a [sz]–[s] különbség rögzítésére: s : š. A spanyol helyesírásban a [n]–[ny] különbség ábrázolására használnak mellékjelet, a tildét: n : ñ. A magyarban csak a magánhangzók esetében terjedt el ez a megoldás, azok köréből viszont a korábban használt kettősbetűk szorultak ki (pl. a Thewrewk [török] név őrizte ew helyett ma már csak ö-t írunk).

A tüske

A hiányzó jelek pótlására alkalmazott harmadik megoldás valamilyen külső, más írásrendszerben használt jel bevezetése. Erre példa az izlandi þ, a þorn ’tüske’, ami a közvetlenül a fogak mögött képzett réshang jele, a korábbi rúnaírás egyetlen megmaradt képviselője. Az angolban már korán elkezdték egy kettősbetűvel, a th-val helyettesíteni, és mára csak ez az írásmód maradt fenn, a betű angol neve is thorn ’tüske’.

Egy þ-ra hasonlító tüske
Egy þ-ra hasonlító tüske
(Forrás: SzP)

Az is előfordul, hogy a latin jelkészlet egy másra nem használt elemét fogjuk be valamilyen új feladatra. Erre példa az y használata a magyar kettősbetűkben, vagy az albánban a q betű használata a [ty] hangra: shqip [styip] ’albán’, és az x betűé a [dz]-re: xixë [dzidzö] ’szikra’.

Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy a hangok leírásához hiányzó jelekre három módszerrel tehetünk szert:

  1. mellékjelekkel: š, ñ, ö
  2. kettősbetűkkel: sz, sh, gy
  3. külső jelekkel: þ, q, x

Meg kell említenünk, hogy ezek nem tiszta kategóriák, nem teljesen egyértelmű, hogy pl. a ƒ betű egy új jel, vagy pedig az f mellékjeles alakja.

Világmegváltók kora

1887-ben jelentette meg egy białystoki orvos, Ludwig Lazarus Zamenhof (1859–1917) a lingvo internaciá-t (’nemzetközi nyelv’), az eszperantót bemutató könyvét, amely akkor már nyolc éve nagyjából összeállt. A nyelvvel több korábbi cikkünk foglalkozott.

1886 nyarán Párizsban Paul Passy (1859–1940) vezetésével összegyűlt egy csapat nyelvtanár, hogy kitalálják, hogyan lehetne mindenféle nyelv hangjait azonos módon rögzíteni az írásban. Nehézséget okozott ugyanis, hogy például a latinban nem létező [s]-re az európai helyesírások más-más jeleket használnak: francia, portugál ch, angol, albán sh, dán sj, olasz sci, portugál x, német sch, cseh, szlovák, horvát š, lengyel sz (és ś/si egy másik [s]- szerű hangra), magyar s, román ș, török ş (a török írás csak 1928-ban lett latinbetűs). Ebből a kezdeményezésből nőtt ki Alphabet Phonétique International ’nemzetközi fonetikai ábécé’ (APhI), a ma elterjedtebb angol nevében a három szó fordított sorrendben áll és a rövidítése így IPA.

Sok mindent rövidít az IPA
Sok mindent rövidít az IPA
(Forrás: brewpublic.com)

A 19. század végi Európában egyértelmű volt, hogy elsősorban a latin ábécé betűit alkalmazza az új írásrendszer (ma sem lenne ez másképp). A nagy- és kisbetűk közti különbségnek semmi köze a kiejtéshez, az csak a középkorban kialakult írásszokás. Az IPA ezért csak kisbetűket használ. (Pontosabban használ nagybetűket is, de kisbetű méretben, erről egy későbbi cikkben ejtünk majd szót.) Az IPA másik fontos alapelve, hogy kettősbetűt nem használ. Ennek az lehet az oka, hogy míg egy adott nyelvben tudhatjuk, hogy két hang (pl. a magyarban a [s] és a [z]) nem fordulhat elő egymás mellett, ezért nyugodtan alkothatunk a két hangot jelölő betűkből kettősbetűt, addig az IPA még ismeretlen nyelvek leírására is alkalmas kell legyen.

Az IPA jelei

Mellékjeleket már használ az IPA is, de ezeket igyekszik csak olyan esetekre szorítani, amikor megkülönböztető erővel nem bíró hangokat kell elkülöníteni. Ezért mellékjelek használatára főleg akkor van csak szükség, amikor a kiejtés apró részleteit akarjuk rögzíteni. A t betű például a [t] hangot jelöli. Ennél a nyelvünk hegye a fogmeder mögött tapad a szájüreg tetejéhez. Ha ennél kicsit előbbre érinti azt, akkor a jelet használhatjuk, de csak ha fontos ez a különbségtétel, a legtöbb esetben nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk az ilyen részleteket.

Az úgynevezett zár-réshangokat kettősbetűnek látszó, de egybenőtt betűkkel, ligatúrákkal jelöli az IPA: pl. ʦ [c], ʧ [cs], ʤ [dzs].

Ha tehát kettősbetűket nem alkalmaz az IPA, a mellékjelek használatát pedig igyekszik visszaszorítani, akkor kénytelen új jeleket alkalmazni. Erre első körben a görög betűket használja fel. Szóltunk korábban arról, hogy az ógörög hehezett és zöngés zárhangok az újgörögben réshangokká váltak.

A görög φ valójában nem azonos az IPA ɸ jelével, de nagyon hasonlóak.

Kisebb-nagyobb félrecsúszásokkal a nekik megfelelő görög betűket használja az IPA a réshangokra: a ɸ-t nem az [f]-re, hiszen arra van latin betű, hanem a két ajak közti résen képzettre, a β-t ennek zöngés párjára. θ betűt a már emlegetett „tüske” hangra. Ennek zöngés párja azonban nem a δ, hanem a þ izlandi/óangol párja, a ð, mely szintén hasonlít a görög betűre. A görög γ-re hasonlító ɣ a [g]-nek megfelelő zöngés réshang jele, de a görög χ nem ennek a zöngétlen párja, hanem egy még hátrébb képzett réshanggé. A ɣ párja a latin x betű, ezt a hangot találjuk pl. a magyar doh szó végén.

Azonban még így sincs jelünk a [s]-re, ilyen hang se az ó-, se az újgörögben nincs. Az IPA itt egy korábbi betűváltozatot vet be: Európában nagyjából a 18. század végéig kétféle s betű volt használatban. A ma megszokott forma csak a szó végén jelent meg, szó elején és belsejében az ú.n. hosszú ʃ-t írtak. (Ez ma integrál jelként is használatos.) Később kiment a divatból, mert nagyon hasonlított az f-re. Amikor Angliában 1971-ben megszűnt a régi váltópénzrendszer, már szinte senki nem tudta, miért jelölik a shillinget (a latin solidus-t) / jellel. Igen, ez is a hosszú ʃ továbbélése volt.

Hosszú ʃ, rövid s, nagy V, kis u (1527)
Hosszú ʃ, rövid s, nagy V, kis u (1527)
(Forrás: Wikimedia Commons)

A [s] hangra tehát már van jelünk. A zöngés párjára, a [zs]-re szintén egy korábban elterjedt betűváltozatot használ fel az IPA, a z helyett használt ʒ betűt. (A hosszú ʃ és a ʒ ligatúrájából alakult ki a német es-zett: ß betű.)

Az ß kialakulása
Az ß kialakulása
(Forrás: Wikimedia Commons / Dominus / GNU-FDL 1.2)

A többiek

Mindezzel még csak a réshangok jeleit sem tudtuk mind számba venni, nem is beszélve a többi mássalhangzó, illetve a magánhangzók jeleiről. Ez utóbbiakról később fogunk beszámolni. Addig érdeklődő olvasóinknak ajánljuk az alábbi táblázat interaktív változatát, ahol az egyes mássalhangzójelekre kattintva meghallgathatjuk a nekik megfelelő mássalhangzót, először „szó” elején magánhangzó előtt, majd két magánhangzó között, végül „szó” végén, egy magánhangzó után.

Az IPA mássalhangzójelei
Az IPA mássalhangzójelei
(Forrás: Wikimedia Commons / Kwamikagami / GNU-FDL 1.2)
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
38 Irgun Baklav 2015. november 1. 00:12

@ahitnehézcsapás: Mégis mi köze van ennek az IPA-hoz? (Gondolom ez valami rovásírás-szerű izé, mert nálam csak dobozok jelennek meg.)

37 ahitnehézcsapás 2015. október 31. 20:00

𐲋𐳤 𐲀 𐲢𐲛𐲮𐲁𐳤

𐲢𐲀 𐲙𐲉𐲘 𐲦𐲋𐲢 𐲓𐲐 𐲀 𐲢𐲛𐲮𐲀𐲦

ᛜ𐲉♮ᛩ↟

36 El Vaquero 2014. február 19. 20:01

@Grant kapitány: igen, ez meg a másik. A brit law-t a [lo:], esetleg [lɔ̝ː] miatt az amerikaiak monoftongizált low-nak hallhatják. Filicskó tesó kerekíti valamennyire az [ɑː], bár így is ritkaság, hogy AAVE-ben [ɑː]-znak. Szórakoztató csávó, de nem szeretem, hogy végigüvölti a videóit. Mondjuk 3:57,5-nél az a [bɔ̝ːf] = both is elég durva.

35 Grant kapitány 2014. február 19. 19:06
34 El Vaquero 2014. február 19. 18:03

@challengeofusenglish: a law-ra biztosan felfigyelnek, bár a briteknél is van olyan, aki mélyebb o-val ejti, és az már nincs messze hangzásban az [ɑ]-tól. Annak ellenére, hogy a legtöbb brit ember magyar rövid o-nak [ɔː] vagy magyar ó-nak megfelelő minőségű ó-val ejti [oː], persze mindig hosszan.

A city flapesítése meg a britek között is terjed, szóval azon még annyira sem kéne csodálkozniuk. Talán néha [i]-vel ejted mindkét magánhangzóját, amit lehet seatty/seatee-nek hallanak. Meg az amerikai angol nem szokott nekik különleges lenni, mert minden nap hallják tévében, rádióban, neten, moziban, szóval annyira szokványos a legtöbb embernek arrafelé, hogy fel sem figyelnek rá. Normálisnak tűnik nekik. Kivéve, ha konzervatív britet fogsz ki, aki utálja az amerikaiakat, de az sem az amerikai angol hangzását utálja, hanem csak azt juttatja eszébe, hogy már nem ők a világ lordjai.

 

Esetleg még a cot-caught merger, ha az /ɑː/-val is össze van olvasztva, tud a brit fülnek félreértést okozni, hiszen a lost-ot /lɑːst/-nak hallja a cost-ot /kɑːst/-nak, amiről azt hiszi, hogy trap-bath szétválásos "last"-ot vagy "cast"-ot mondtak neki.

 

Esetleg a merry-marry-Mary merger lehet nekik visszatetsző, mondjuk az néhány amerikainak is bántja a fülét. Volt is erről egy poén a Diktátor című Sacha Baron Cohen filmben, amikor egy szőrös hónaljú nőt Hairy /heri/ Potternek hívott Harry /hæri/ helyett. Magyarul Szőri Potternek fordították :D

33 challengeofusenglish 2014. február 19. 17:13

@El Vaquero:

Köszi a kiegészítést, részletezést.

Nekem az amerikai beszédben sok dolog nagyon tetszik. A magánhangzóikat jobban megértem. Talán jobban kinyitják a szájukat mint a britek? Nem tudom, de nekem sokkal szebb az amerikai kiejtés mint a brit.

Tetszik, hogy a dance, chance, last, answer, .... szavakban /æ /-t ejtenek.

De még jobban tetszik a T hang sokféle alakja.

Igaz ha angolokkal beszélek, akkor csúnyákat néznek, ha meghallják hogy mondom a city-t, a law-t .......

32 Galván Tivadar 2014. február 19. 16:27

Egy pillanatra a pasigraphiára gondoltam, mint az írások eszperantójára. Lehet, hogy egyszer majd arról is lesz szó?

A cikk egyébként szvsz nagyon hasznos.

31 El Vaquero 2014. február 19. 16:25

Előtt kimaradt, de a cot-caught mergerre sokkal pontosabb név a low back vowel merger, pont az előző hozzászólásomban írt összetettség miatt.

 

A cot-caught összeolvasztás másik oldalról is kezd bizonytalan lenni. Californiából kiindulva (amelyik egyébként a CC merger egyik fellegvára) terjed a Valley girl beszédnek csúfolt divat (de egyesen nevezik Surfer dude akcentusnak is), amelyik visszahozza a nyílt, hátsó magánhangzók kerekítését, ezáltal némileg kanadai hangzást előidézve, így [ɑ] helyett [ɒ]-t ejt, míg az /ɔː/ meghagyja [ɔː]-nak, meg sokkal jobban előretolja az /uː/ az ü-s tartomány felé: [ɨʉ], főleg ha /juː/-ról van szó (pl. dew, news, you). Elég sok fiatal veszi át, főleg nőneműeknél népszerű. Persze, lehet erre azt mondani, hogy hülye ízlés, korcs divat, de nem szabad lebecsülni, mert Hollywood befolyása elég könnyen népszerűsítheti a jövőben ezt a fajta kiejtést. Szóval kár még temetni az /ɔː/ fonémát, és éltetni az [ɑ]/[a]-s hangzást.

30 El Vaquero 2014. február 19. 16:12

@challengeofusenglish: "Nagyon szeretem a cot - caught mergernek nevezett jelenséget. De ennek a részleteibe nem megyek bele."

 

Maga a jelenség, és az általa előállított hangzás nekem is kedvencem, ráadásul Amerikában rendkívül elterjedt is. Valahogy mindig is tetszett az [ɑ]-s, á-szerű hangzás, amerikais dögöt ad az angol beszédnek, és nem britbuzis, prosztó olaszos, New yorki gettós/maffiás jelleget.

 

Ez a cot-caught összeolvasztás azonban nagyon megtévesztő és pontatlan név. Sok amerikai használ [ɔ] helyett [ɑ] magánhangzót, de a legtöbbjük hosszúságbeli vagy kerekítésbeli különbségtétellel megkülönbözteti a cot-caught-ot, így ezek csak kb. 90-95%-ban hasonlítanak, bár ez már elég, hogy sok kutató ezt mergernek vegye. Nagyon kevés olyan amerikai van, aki tényleg 100%-osan egyformán ejti mindkettőt, hogy valóban össze lehet téveszteni. Másrészt a cot-caught összemosása elég összetett jelenség, mert vannak beszélők, akik a cot-caught/hock-hawk-ot összemossák, de a don-dawn, és caller-collar párokat nem. Megint mások a call-caller, doll-dollar párokból csak a másodikat ejtik ɑ-san. Aztán külön esetkört képez a sorry, orange esetkör és a long, song, soft, loss esetkör, mert még cot-caught-os beszélők is oldhatják meg /ɔː/-san, és cot-caught megkülönböztetők is oldhatják meg /ɑ/-san. Ráadásul Kanada nagy részén is hiába van cot-caught merger, ha sokan arrafelé [ɔ]-vá vagy [o]-vá mosnak össze.

Sőt, létezik egy háromszoros összemosás is, amikor az /ɑː/ és /ɑ/ és /ɔː/ fonémát is /ɑː/-vá mossák össze, én pl. régen csináltam ilyet, mikor félrevezetett az LPD jelölésrendszere, de anyanyelviek közül is van, aki ejti így.

 

Nem olyan egyszerű tehát a helyzet, hogy cot-caught merger vagy nem, sok fokozata van, nagy a szórás, ritka a minden helyzetben, minden szócsoportnál a 100%-os egybemosás. Inkább csak az mondható el, hogy sok amerikai a nyílt kerekített magánhangzókat lecseréli nyílt kerekítetlenre, amely így előrébb is csúszik [ɑ]-vá vagy [ä]-vá. Lényegében cot-caught mergeren csak e legutóbbit értik, és nem arról van szó, hogy a fonémikus különbség teljesen veszne ki. Sokan félreértik a jelenséget, ha csak olvasnak róla, és nem ismerik az amerikai beszélők tényleges gyakorlatát.

29 El Vaquero 2014. február 19. 15:39

@szigetva: így van. Alapvetően minden szótár brit, kivéve a Webster szótárai és a Random House. Meg van egy harmadik amerikai szótár, a Heinle's Newbury House, a neten is elérhető, de komolytalan már a terjedelme is. Az LPD hiába jó, már brit jelölésekkel operál az amerikai angolt illetően is. Én csak az LPD-t használom és a MW-t. Canepari még nagyon ajánlja a Random House-t, állítólag a mellékhangsúlyokat az mutatja legjobban az amerikaihoz, de nem tudom torrentvirágboltból beszerezni, sem a goldendict-es változtatot.

 

Az amerikai hiába épít jobban a lax-tense szembenállásra, azért vannak beszélők, akik rövid-hosszú különbségtételt is tesznek, én magam is egy ilyen rendszert követek. Pl. a nem r előtti /ɔː/-m [ɑː], illetve nyílt szótagban r előtt is, de nem azonos azzal az /ɑː/-val, ami a car/part-ban van, annál kicsi hátrébb képzett, és nem kerekítéses. Kivéve sötét-l előtt, pl. [ɑːʷɫ]). Az /ɒ/-m [ɑ]. Persze ez a különbségtétel tovább csökken félhosszúságra, mert fonetikailag további megrövidülés következhet be, de ennek ellenére is megkülönböztetem, a don-dawn ([dɑˑn] és [dɑːn]), cot-caught ([khɑt] és [khɑˑt]). De a sorry-m is /ˈsɔːri/, /ɔː/→[ɑː] helyettesítéssel és rövidüléssel [ˈsɑˑɹi] és nem [ˈsɔˑɹi] sem nem /sɒri/ [ˈsɑɹi]. Ezt elég sok anyanyelvi eljátssza, nem puszta elvakerizmus.

 

Aztán ott van még pl. az /ɚ/ és /ɝ/ esete, amelyek nem kontrasztívok (a hangsúly dönt, nem a jelentés), és alapvetően [ɹ̩]-ek, de a második nagyon sok beszélőnél megnyúlik (még ha csak néha féllel is). Bár biztos van olyan anyanyelvi beszélő is, aki mindkettőt röviddel ejti.

28 challengeofusenglish 2014. február 19. 15:34

Ilyen még nem volt. Alighogy leírtam: cot - caught merger, csörgött a mobilom, hogy mi a fene az? (OK ki lehetne guglizni).

Nézzünk egy szót: law

Hogy mondja a brit: /lɔː /

Meg lehet hallgatni: www.oxforddictionaries.com/definition/english/law?q=law

Szinte teljesen olyan mintha azt mondaná: ló, egy picikét rövidebben. (most írtam le nem csupán IPÁval)

Hogy mondja az amerikai: /lɔ/

Jele az IPA-ban ugyanaz, de meghallgatva: oaadonline.oxfordlearnersdictionaries.com/dictionary/law

Inkább mintha lá - nak ejtené. Nem teljesen, de majdnem.

És a father amerikai angolban: /ˈfɑðər/

oaadonline.oxfordlearnersdictionaries.com/dictionary/father

Vagyis az IPA-ban /ɔ/-val és /ɑ/-val jelölt hangok az amerikai angolban eléggé hasonlítanak. Olyannyira, hogy az amerikaiak 40%-ánál már nem is létezik /ɔ/, hanem /ɑ/-t ejt.

Aki így ejti, annál már végbe ment a cot cought merger.

De akinél nem ment végbe, azoknál sem lehet mindig megkülönböztetni.

27 challengeofusenglish 2014. február 19. 15:17

@szigetva:

A Longmannek van amerikai angol szótára is. Karácsonyra kaptam és ahogy a szerző listát látom, ameriakai szerzők dolgoztak rajta. Adtak hozzá CD-t is. Nagyon jó. Igazad van alapvetően a LOngman brit kiadvány. Beszéltem már több amerikai tanárral és többen jobbnak tartják a a Longman amerikai angol szótárát, mint a Webstert. Én is.

Igazad van a magánhangzók csoportosításában. A briteknél látom a hosszú - rövid szembe állítást. Az amerikai tanárok egy része (Pl. Rachel, Lisa Mojsin a Mastering the American Accent szerzője) nem is használja a a LONG Vowel, Short Vowel fogalmakat. Míg mások hangsúlyozzák, hogy ez csupán elnevezés (pl: Mandy). Számomra könnyebben érthetőek, megtanulhatóak az ameriak tense-relaxed (neutral) csoportosításban a magánhangzók (tudom a relaxed szót már egyszer kifogásoltad - nem én találtam ki, hanem Lisa Mojsintól hallottam - de a lax elnevezés is OK).

Szeretem a brit angolt is, de az ő csoportosításukról, a kettős hangzóikról kevesebbet tudok. Megértem, de én magam nem mondom már azokat a hangokat, amiket a brit angolban léteznek, de már az amerikai angolban nem.

Sőt:

Nagyon szeretem a cot - caught mergernek nevezett jelenséget. De ennek a részleteibe nem megyek bele.

26 szigetva 2014. február 19. 12:02

@challengeofusenglish: (1) a Longman alapvetően pont brit, (2) az amerikai átírásokban nem csak úgy nem teszik ki a hosszúságjelet, hanem másképp elemzik a magánhangzók szembenállását. A brit (jonesi) hagyomány a rövid–hosszú oppozíció, az amerikai a lax–tense, a Longman használta gimsoni pedig a kettő szerencsétlen hibridje.

25 challengeofusenglish 2014. február 19. 11:42

@challengeofusenglish:

De mivel úgyis az amerikai szótárakat használom (pl. Longman), (ők nem teszik ki a kettőspontot), így nem zavar.

24 challengeofusenglish 2014. február 19. 11:35

@El Vaquero:

Pontosabban én a magyaros átírásból kiinduló rendszert mondanék. Szigetva rendszerében van ráció. Van néhány nagyon találó jele (jobb mint az IPA), de van néhány nagyon furcsa, ami nálam annyire kiveri a biztosítékot az Ő rendszere kapcsán, hogy a pontosságra való törekvése ellenére elvetem az egészet.

Nekem az IPA-ban a magánhangzó hosszú kiejtésére utaló kettőspont alkalmazása nem tetszik. De mivel úgyis az amerikai szótárakat használom (pl. Longman), ők meg nem használják.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X