nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • Sultanus Constantinus: @Roland2: Szerintem a magyarázat sokkal egyszerűbb: egy szép lányt/nőt sokkal többen megné...
    2019. 09. 15, 11:30  Anti-PC shaming
  • Roland2: "A másik problémám az volt, hogy miért éppen lány van a borítón.(.....) Mivel a tankönyvbo...
    2019. 09. 15, 10:29  Anti-PC shaming
  • Roland2: "A másik problémám az volt, hogy miért éppen lány van a borítón.(.....) Mivel a tankönyvbo...
    2019. 09. 15, 10:29  Anti-PC shaming
  • szigetva: @Sultanus Constantinus: Pedig hát: www.abbreviations.com/serp.php?st=PC&p=99999
    2019. 09. 14, 15:25  Anti-PC shaming
  • aspen: "gondolnunk kell azokra is, és vannak ilyenek, akik viszonylag szolgaian követik a tanköny...
    2019. 09. 14, 12:18  Anti-PC shaming
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Így írnak ők át 4.
Hosszú vagy feszes? Esetleg mindkettő?

Azt tudjuk, hogy az angol „hit” és „heat” magánhangzói különböznek, de hogy miben, azt már sokan sokféleképp látják. Sorozatunk most következő részében ezt boncoljuk.

Szigetvári Péter | 2015. november 19.
|  

Legutóbb láttuk, hogy az angolnak számtalan IPA-alapú átírása van. Ezek több okból is eltérhetnek egymástól: lehetnek úgynevezett szűk, azaz minden részletet jelölni akaró átírások, vagy úgynevezett tág, csak a nyelvi jelek megkülönböztetése szempontjából fontos részleteket jelölő átírások. Eltérhetnek aszerint is, hogy az angol nyelv számtalan változata közül melyiket teszik meg mintának: az idősebbek vagy a fiatalabbak beszédét, a tehetősebb rétegekét vagy a szegényebbekét, az Anglia déli vagy északi részén, vagy a világban valahol máshol élőkét stb., stb. De még az is gyökeresen eltérő átírást eredményez, hogy egy adott szembenállást többféleképpen lehet értelmezni. Ezúttal ilyen rendszereket vizsgálunk.

Magánhangzók
Magánhangzók
(Forrás: Citizendum / John Stephenson)

Feszesség és lazaság

A magánhangzók tulajdonságai között szerepel a nyelvállás, ami lehet felső (pl. [i], [ü], [u]), középső (pl. [e], [ö], [o]) vagy alsó (pl. [á]), elülső (pl. [i], [ü], [é], [e], [ö]) vagy hátulsó (pl. [u], [o], [a]), valamint az ajakkerekítés: kerekítéses az [u], [o], [ü], [ö], kerekítetlen az [i], [é], [e], [á]. Ezeken túl a magánhangzók között más különbségeket is lehet tenni, például ilyen a feszes–laza. Az elnevezés abból fakad, hogy a feszes magánhangzók ejtésekor a száj izmai jobban megfeszülnek, mint a lazákénál.

A magyar [é]–[e], [ó]–[o] és [ő]–[ö] párokat tekinthetjük akár feszes–laza pároknak is. A magyarban a zárt magánhangzóknak nincsenek laza változatai, az angolban és a németben vannak. Először német példákon mutatjuk ezt be: [i]–[ɪ] (pl. wieder [vída] ’újra’ és Widder [vida] ’kos’), [u]–[ʊ] (pl. Mus [músz] ’püré’ és muß [musz] ’kell’), [y]–[ʏ] (pl. Hüte [hűte] ’kalapok’ és Hütte [hüte] ’menedékház’). Ha kíváncsi hogyan hangzanak ezek a hangok, a jelükre kattintva meg is hallgathatja őket. Ahogyan az elöl- vagy hátulképzettség és az ajakkerekítés is kevésbé értelmezhető a nyílt magánhangzóknák (pl. [á]), úgy a feszes–laza szembenállást sem szokták ezekre kiterjeszteni.

Lássuk az angolt!

A hit ’üt’ és heat ’hőség’ szavak az angolnak minden változatában különböznek. A magyar fül ezt a különbséget úgy értelmezi, hogy az első szó magánhangzója rövid [hit], a másodiké hosszú [hít]. Azonban az angolban egy magánhangzó hossza attól (is) függ, hogy milyen mássalhangzó követi: ha „zöngés”, akkor hosszabb a magánhangzó, mint ha „zöngétlen”. Ezért aztán a heat magánhangzója meglehetősen lerövidülhet, és mégsem válik a hitével azonossá, mégpedig azért, mert a minősége is különbözik: a hité laza, a heaté feszes. Ugyanígy a hid ’elbújt’ magánhangzója lehet viszonylag hosszú is, a heed ’figyel’ magánhangzója meg még hosszabb, mivel ezeket „zöngés” mássalhangzó követi. (Azért tettük idézőjelek közé a „zöngés”-t és a „zöngétlen”-t, mert az angolban a [d] (és „zöngés” társai) valamint a [t] (és „zöngétlen” társai) között általában – így az itt sorolt példáinkban is – a hehezettség vagy az előttük álló magánhangzó hossza tesz különbséget, nem pedig a zöngésség.)

A kérdés tehát az, hogy a két különbség közül melyiket jelenítsük meg az átírásunkban. Az alábbi táblázat a 19. század végétől a 21. elejéig mutatja be az angliai megoldásokat. A táblázatba belevettünk a másik zárt magánhangzópárt, ami ugyanígy viselkedik: look ’néz’, Luke ’Lukács’. (Az IPÁban a ː jel azt jelzi, hogy az előző hang hosszú.)

  hit heat look Luke
Sweet (1900) [hit] [hijt] [luk] [luwk]
Jones (1918) [hit] [hiːt] [luk] [luːk]
Gimson (1962) [hɪt] [hiːt] [lʊk] [luːk]
Windsor Lewis (1974) [hɪt] [hit] [lʊk] [luk]
Lindsey (2012) [hɪt] [hɪjt] [lʉk] [lʉwk]
Henry Sweet ihlette G. B. Shaw Pygmalionjének Henry Higginsét, akit már megidéztünk a nyesten.

Talán meglepő, hogy az első átírónk, Henry Sweet egy harmadik megoldást alkalmaz: nála a hit és look magánhangzója rövid, a heaté és Luke-é viszont kettőshangzó. Az, hogy az egyes angol magánhangzók milyen helyzetekben fordulhatnak elő, és milyenekben nem, mindenképp Sweet megoldása mellett szól. Láthatjuk, hogy ugyanide tér vissza bő száz év múlva Geoff ([dzsef]) Lindsey is. Az, hogy Sweet az i, illetve u, Lindsey viszont az ɪ és ʉ jeleket használja a két magánhangzóban, részben azt mutatja, hogy az utóbbinak fontosabb a precizitás, az előbbi egy tágabb átírórendszert használ, részben pedig azt, hogy egy évszázad alatt a magánhangzók odébb csúsztak.

A 20. század három fő rendszere a „hosszú vagy feszes?” kérdésre három különböző választ ad: Daniel Jones szerint hosszú, Jack Windsor Lewis szerint feszes, A. C. Gimson ([gimszön]) szerint egyszerre mindkettő. Fontos megjegyeznünk, hogy mindez csak az átírásukban használt jelek szempontjából van így, Jones is, Gimson is tudták, hogy amit ők „hosszú” [í]-nek és [ú]-nak írnak, azaz az [iː]-t és az [uː]-t, a legtöbb beszélő kettőshangzónak ejti.

Hosszú és feszes
Hosszú és feszes
(Forrás: Wikimedia Commons / Postdlf, Martin_Rizzo / GNU-FDL 1 2)

Már az eddig bemutatott átírások is mutatják, hogy a jeleket csak együtt, a saját rendszerükön belül lehet értelmezni. Csak abból tudható, hogy a [hit] mire vonatkozik, hogy mivel áll szemben. Ha mellette [hɪt] áll, akkor ez a heat átírása, ha [hiːt] vagy [hijt], akkor viszont a hité. Önmagában nincs értelme.

Lássuk az amerikait is!

Bővítsük a vizsgált magánhangzópárok és az átírási rendszerek körét. Nézzük meg a let ’enged’ és late ’néhai’, valamint a got ’kapott’ és goat ’kecske’ párokat. Most – fontos tanulsága miatt – az 1944-es John Samuel Kenyon és Thomas Albert Knott-féle átírást is hozzuk, ezt tekinthetjük az amerikai standardnak. Windsor Lewist viszont kihagyjuk, mert itt ugyanaz, mint a Gimson. Az előző táblázatban viszont Kenyonékra nem volt szükség: ott az ő átírásukat Windsor Lewis képviselte.

  let late got goat
Sweet [let] [leit] [got] [gout]
Jones [let] [leit] [gɔt] [gout]
Gimson [let] [leɪt] [gɒt] [gəʊt]
Lindsey [lɛt] [lɛjt] [gɔt] [gəwt]
K&K [lɛt] [let] [gɔt] [got]

A Kenyon és Knott-féle átírásban párjaink következetesen abban térnek el, hogy az egyik feszes, a másik laza: hit : heat = [ɪ] : [i], look : Luke = [ʊ] : [u] (valójában K&K az [ʊ] helyett az [ᴜ] jelet használja, de ez csak esztétikai kérdés), let : late = [ɛ] : [e], got : goat = [ɔ] : [o]. Láthatjuk, hogy a nem felső nyelvállású [e] és [o] esetében a brit hagyomány viszont mindig kettőshangzókat ír a párok „hosszú” vagy „feszes” tagjába. Az, hogy a late szót K&K [let]-nek, a brit hagyomány viszont [lejt]-nek, vagy valami hasonlónak írja át, nem jelenti azt, hogy feltétlenül másképp is ejtik. Ahogy az [i] vagy [iː] jelek sok esetben egy kettőshangzót képviselnek, úgy az [e] is, legalábbis az amerikai átírási hagyomány szerint.

[lét gót], vagy [lejt göut]
[lét gót], vagy [lejt göut]
(Forrás: Wikimedia Commons / Dansamore)

Vagyis a Kenyon és Knott-féle átírásban sohasem találunk hosszúságjelet, ilyen értelemben az amerikai angolban nincsenek hosszú magánhangzók. A Sweet- és Lindsey-féle átírásokban sincsenek hosszú magánhangzók – legalábbis eddig nem mutattunk ilyet –, ezekben kettőshangzó minden, ami nem rövid. Joneséval együtt a legelterjedtebb Gimson-féle rendszer, ami ma szinte egyeduralkodó az angol nyelvoktatási iparban, hibrid: a felső magánhangzóknál rövid–hosszú (és egyben laza–feszes) párokat mutat, a nem felsőknél viszont rövid magánhangzó–kettőshangzó párokat. Ugyanígy hibrid Windsor Lewis rendszere is. Mindez nem felel meg ezeknek a magánhangzóknak az angol nyelv rendszerében betöltött szerepével: a late és goat magánhangzója ugyanúgy viselkedik, mint a heaté és a Luke-é.

Hogy akkor végül is van-e az angolban hosszú magánhangzó, arról legközelebb fogunk beszámolni.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
21 szigetva 2015. november 21. 22:34

@El Vaquero: Olvass Trubeckojt!

20 El Vaquero 2015. november 21. 22:19

A diafonémák esete érdekes. Tudom, hogy más szerzők is használják, de azt nem, hogy ki találta ki eredetileg. A lényeg, hogy valaminek lennie kell a fonémikus szint mögött, egy még absztraktabb szintnek, amiből a fonémák generálódnak. Szerintem ez az ultrafonémikus szint köti össze a nyelvjárásokat egy nyelven belül, különbözteti meg a nyelvjárást egy másik nyelvtől, ráadásul El Pedro kedvenc, itt-ott megjelenő, máskor eltűnő, tőrlődő, ott is van, de mégsincs fonémáira is magyarázatot ad.

19 El Vaquero 2015. november 21. 22:08

Az IPÁ-val az a baj, hogy régi, megrekedt a fejlődésben, fontos hangokra nincsenek jelölések, mert az IPÁ-t fonológusok gondozzák. Főleg a mgh.-kezelése katasztrófa, a jones-féle nyelvállásos trapéz zsákutca, a kardinálisok rendszere pedig végképp óriási baromság. Canepari rendszere jobb, de vannak abban is hibák (mgh.-ók kezelése) és hiányosságok (apicális vagy laminális képzési jegy jelölése), plusz nem terjedt el, továbbá canIPÁ-hoz nincs használható PC-s font. Canepari ugyanis egy nagyon régi Mac-et használ, MacOS 5-tel, még maga Mussolini adományozta neki. Ezen szerkeszti a könyveit Adobe InDesignnal, amiből Distillerrel pdf-et csinál, és a hozzá való Type1-es canIPA fontokat is maga szerkeszti valami Apple-szoftverrel, de majd hátulról elkapja egy T-rex, ha nem vigyáz. Készített ugyan PC-re is TrueType canIPA fontot, ez a Sophonetica, de elcseszte, túl magas felbontású, képernyőn olvashatatlan, így pedig senki nem használja a canIPÁ-t.

 

Jómagam egy ideje ellene vagyok az IPA használatának fonémikus átírásban, mivel a laikusokat és a kellően nem képzett nyelvészeket összezavarja, azt hiszik, hogy a szavakat úgy kell ejteni, ahogy a fonémikus átírásban van. Pedig lenne értelme az IPÁ-nak fonémikus átírásban, a leggyakoribb realizáció sejtetésére multifunkciós eszköz.

18 Irgun Baklav 2015. november 20. 21:48

„...lehet őket almával, körtével, hagyományos betűkkel, betűcsoportokkal jelölni, ezért is van ilyen rengeteg átírási rendszer.”

Lehetni mindent lehet, IPA-t használni sem fonémikus, sem fonetikus átíráshoz nem kötelező; sőt, mint a nyestre publikáló nyelvészektől tudható; nem nagyon használják a nyelvészek Amerikában, van saját nem-IPA jelrendszere a semitológu... akarom mondani a sémi nyelvek kutatóinak, az uralisztikának stb.

Nekem magában az IPA-ban az lenne a szimpatikus, hogy bármilyen nyelv átírására használható „ugyanaz a jelrendszer” és viszonylag használható képet kaphatsz egy általad ismeretlen nyelv fonémarendszeréről is, ha az ennek leírasára használt jelkészletet áttekinted.

Mármint ez lenne akkor, ha nem használnák unos-untalan az eredetitől eltérő jelentéssel, sajátos és egyedi konvenciókkal. Ilyen erővel viszont tényleg használhatnák akkor a latin ábécét is, mellékjelekkel, mert ezzel az IPA fő előnyét veszik el.

17 El Vaquero 2015. november 20. 21:34

...amelyben az/ɒ/ eltűnik... fene egye meg milyen nehéz telefonról ipázni, mindent félreírok.

16 El Vaquero 2015. november 20. 21:28

@Irgun Baklav: ez a jó a fonémikus átírásban, fonémákat jelöl, nem kiejtett hangokat, ezért nem kötelező a hivatalos IPA jelöléseire hagyatkozni, lehet őket almával, körtével, hagyományos betűkkel, betűcsoportokkal jelölni, ezért is van ilyen rengeteg átírási rendszer.

15 El Vaquero 2015. november 20. 21:21

... eltűnik. Ennél fogva a cot-caught helyett a caught-cot merger jobb elnevezés lenne, persze nem lenne teljesen pontos, a low back merger még precízebb. Az én meglátásom mellett szól az is, hogy a nem összeolvasztó amerikai nyelvjárásokban is megjelenik az /ɔː/ az /ɒ/ helyén (nazálisok, sötét l előtt, pl. on, monster, collar, vagy olyan szavakban, mint a god).

 

Előbb elírtam, az a *sarrow sorrow akart lenni, csak nehéz érintőképernyőn kitapicskolni. A *Wellsel pedig Wellszel.

14 Irgun Baklav 2015. november 20. 21:08

@El Vaquero: Igen, tisztában voltam vele, hogy mit jelöl a happinessben és társaiban az /i/; ezért is írtam, hogy „ez mind csak konvenció”. A diafonéma kifejezést amúgy nem Canepari találta ki.

Egyébként az angol Wikipedia is ilyen értelemben használ a hangsúlytalan, változó ejtésű hangokra a sima i-t, az áthúzott i-t, áthúzott u-t, o-t stb: „The symbols ⟨ɨ⟩, ⟨ʉ⟩, and ⟨ɵ⟩ are not used according to the IPA. They are in-house conventions of the English Wikipedia that are inspired by the OED using the similar symbols ⟨ɪ⟩ and ⟨ʊ⟩ [utóbbi kettő áthúzott karakterrel, csak ezt itt nem tudom bevinni].” en.wikipedia.org/wiki/Help:IPA_for_English

Az oxfordi szótár annyiban legalább tisztességesebb, hogy ők az IPA-ban amúgy nem szereplő jeleket használtak fel ilyen joker hangokként. Én amikor az /ɨ/-t látom átírásban, a román â/î-re gondolok, így ez még megtévesztő is.

13 El Vaquero 2015. november 20. 21:07

A laza-feszes szembenállás érdekes esete valósul meg a low back fonémaösszeolvasztást alkalmazó kaliforniai angolban, ahol az /ɔː ɒ/-ból [ɑː] lesz (cot-caught, Don-dawn, stock-stalk, collar-caller), kivétel /r/ előtt, mert ott [ɔː] marad (door, dorm, priority szavakban), viszont ha az /ɔːr/ után tense mgh. jön, akkor mégis [ɑː] lesz az /ɔː/-ból (sorry, barrow). Nem értek egyet Wellsel, szerinte ilyenkor az új összeolvasztott fonéma az /ɒ/, szerintem meg /ɔː/ lesz belőle, amit én az egykori lot-cloth különálasztás extrém továbbfejlesztésének érzek, amelyben az /ɔː/

12 El Vaquero 2015. november 20. 20:46

@Irgun Baklav: a happiness lehet hosszú, rövid i-vel, ɪ-vel, svával is. Lehetne az ilyen fonémát /ɨ/-vel jelölni, ilyen van a become-ban is. Annak analógiájára, mikor a lehetséges weak vowel mergert, azaz az ɪ és a svá lehetőségét áthúzott ɪ-vel jelölik. Canepari az ilyen jolly jokeres fonémákat diafonémáknak nevezi.

11 Sultanus Constantinus 2015. november 20. 08:17

@szigetva: Mondjuk ez igaz, amit én írtam, az inkább a mássalhangzók esetében áll.

10 szigetva 2015. november 19. 21:51

@Irgun Baklav: Valóban a szóvégi (és magánhangzó előtti hangsúlytalan [i] jelölésére John Wells vezette be az [i]-t. Ő azt írta akkor, hogy ez egy rövidítés, azt jelöli, hogy ezeken a helyeken a korábbi [ɪ]-t kezdi felváltani az [iː], vagyis itt jelenleg szabad váltakozás van. (Ugyanígy vezette be az [u]-t is, az [ʊ]~[uː] váltakozásra, ami viszont más helyeken fordul elő.) Később az [i] valahogy önálló életre kelt, és többen azt gondolták, hogy akkor három [i] van az angolban [ɪ], [i] és [iː]. Pedig nem erről volt eredetileg szó. Ráadásul az [i] azt a nézetet is erősíti, hogy az angolban a hangsúlytalan szótagokban másmilyen magánhangzók volnának, mint a hangsúlyosakban, Ez többnyire csak tipográfiai trükk. Emiatt vezette be Gimson a jonesi [əː] helyett a [ɜː], de nem volt következetes, mert az [əʊ] nem lett [ɜʊ] valamint ezért tart ki az [ʌ] is. Bolinger meg még messzebb ment, ő hangsúlytalan szótagban és diftongus végén az [ɨ], [ə], [ɵ] jeleket használja, és utána örömmel jelentheti, hogy teljesen más magánhangzók állnak a hangsúlyos és a hangsúlytalan szótagokban.

A happy-tensingben valójában csak a nem mássalhangzó előtt álló hangsúlytalan [ɪ]-k [iː]-vé, pontosabban a FLEECE diftongusává [ɪj]-jé váltak. Az [ʊ]-k hasonló nyúlása már korábban végbement.

@El Vaquero: „Az ilyen átírások csak perjelek között engedhetők meg.” Volt egy ilyen hagyomány, de eltűnőben van, a nyesten pedig sosem élt. Azt meg elég nehéz leírni, hogy igazából hogy beszélnek, hiszen ez rendkívül változatos dolog.

9 El Vaquero 2015. november 19. 21:24

Gimsonhoz mégis megtenném a kiigazítást. [ɪ̟i, ʊ̠u, ɛɪ, ɜʊ, aɔ, aɘ, ɔɘ] a cikkben ismertetett broad transcriptionös [iː, uː, eɪ, əʊ, aʊ, aɪ, oɪ] helyett. Az első kettőt maga Gimson is javította a narrow transcriptionjeiben, de a többit nem pontosíta.

8 El Vaquero 2015. november 19. 21:06

Természetesen ezek még mindig fonológiai átírások, igazából ezeket a szavakat nem így ejtik. Az ilyen átírások csak perjelek között engedhetők meg. A felsorolt személyek is fonológusok, igaz Jonesnak voltak komolyabb fonetikusi hajlamai, még rtg.-felvételeket is készített magáról, mégis a felsoroltak közül még Gimson volt relatíve a legprecízebb fonetikai értelemben, persze az átírásában is vannak fonetikai hibák, amiket kijavítanék, de most nincs IPÁ-m. Persze nem is azonos nyelvjárást írnak át, Sweet, Jones nagyon régi RP-t, Gimson RP-t, Lewis és Lindsey Estuary Englisht (EE), Kenyon tradícionális amerikait (ami nem General American, hanem amolyan amerikai RP) ír át. Persze a mainstream angol fonológusok összemossák a fonetikát és a fonológiát, és narrow/broad transcriptionről beszélnek, mindkettőt szögletes zárójelek között használják, míg pl. a Chomsky-féle vonal (ahová magam nem sorolom, de ebben egyetértek vele) elválasztja a kettőt élesen, és szögletes zárójelek között használt fonetikai, és perjelek között használt fonémikus (fonológiai) átírást különböztet meg.

Ez a feszes-laza szembenállas is fonológiai, fonetikailag nincs alapja, egyik magánhangzó sem feszesebb a másiknál. Fonetikailag vannak minden anyanyelvi angol nyelvjárásban hosszú egyeshangzók, de a hosszúságot az egyes fonológiai rendszerek eltüntetik rendszerszinten, de ez nem jelenti azt, hogy a valóságból is eltűntek volna.

7 Irgun Baklav 2015. november 19. 20:33

@Irgun Baklav: bocsi, rosszul fogalmaztam, természetesen az „ugyanott" helyett az „ezt a konvenciót használó szótárak nagyrészénél”, nem konkrétan Gimsonnál láttam ezt. :-)

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X