-
mederi: @szigetva: 19 Ami kezdeti feltételezéssel indul, nem cáfolható, de rendszere bizonyítható,...2021. 03. 01, 08:46 Mi végett kell beszólni?
-
szigetva: @mederi: A hozzászólásaidra nehéz reagálni, mert amit írsz azt nem nagyon lehet a nyelvtud...2021. 02. 28, 13:08 Mi végett kell beszólni?
-
mederi: Az ok és a cél szavak használata -mint a "miatt" és "végett"- esetében, szerintem azért cs...2021. 02. 28, 12:45 Mi végett kell beszólni?
-
szlagy1: Én ebből a 10-ből szívesen kivenném Esterházyt, Nádast, Konrádot, Hemző Károly (fotográfus...2021. 02. 26, 17:19 Kik a legtöbbet idegen nyelvre fordított...
-
mrregisterz: Egy újságíró írta: B. Krisztián ígéretéhez híven elfogadta a büntetést, de az ügyész súlyo...2021. 02. 26, 10:54 Mi végett kell beszólni?
Nyelvről vitatkozik kollégáival?
Kételyei támadtak?
Kálmán László nyelvész olvasóink égető kérdéseire válaszol:
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
- Mit állítsunk?
Olvasgassa itt a rovat korábbi cikkeit is!
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Az angolt – vagy bármilyen nyelvet – IPA-jelekkel is át lehet írni. Nem is egyféleképpen. Mitől más az angol és a magyar bank? Miért nem használják az amerikai nyelvészek az IPA-jeleket egy csomó mássalhangzóra? Hogy a magánhangzókról ne is beszéljünk.
Miután áttekintettük az angolnak azokat az átírási hagyományait, amelyek nem IPA-jeleket használnak, azt gondolhatnánk, hogy IPÁval átírni már csak egyféleképpen lehet, hiszen ennek a jelkészletnek a tagjai pontosan meghatározott hangokat jelölnek. Természetesen IPA átírást is legalább annyit találunk, mint egyébfélét. Ennek több oka van, ezeket vesszük számba.
(Forrás: Mt. Rantmore)
Kétféle átírás
Elvileg egy-egy IPA-jelnek meghatározott hangértéke van (ez lenne az egésznek az értelme). Tehát nem fordulhat az elő, hogy mondjuk az a betű egyszer [ej]-nek, másszor [ȧ]-nak [ȧ] – a magyar [á]-hoz hasonló, de rövid hangfelel meg, ahogy a helyesírásban (pl. mate [mejt] ’társ’, mat [mȧt] ’lábtörlő’), vagy az erre építő átírásokban, pl. a Webster-féle [māt], illetve [mat], ahol azért egy mellékjel azért egyértelművé teszi a kiejtést, de mégis ugyanaz a betű két teljesen különböző magánhangzót képvisel.
Az IPA külön jelet ad a magyarban csak [k] és [g] előtt előforduló orrhangra, mint amilyen a bank vagy hang utolsó előtti hangja. Már többször is szóba került ez a hang, az angol átírásaiban ugyanis jelöljük: bank [baŋk] ’bank’, hang [haŋ] ’felakaszt’, a magyarban viszont nem bank [bank], hang [hang], pedig valójában a magyarban is [baŋk], illetve [haŋg] ezeknek a szavaknak – és minden hozzájuk hasonlónak – az ejtése. A magyarban azért teszünk úgy, mintha [n] lenne a bankban, mert a [ŋ] kizárólag [k] és [g] előtt fordul elő, viszont itt [n] sose fordul elő. Ezért a magyarban minden [nk] és [ng] kapcsolatról pontosan lehet tudni, hogy [ŋk]-nek, illetve [ŋg]-nek ejtjük. Aki emlékszik még arra, mi az a fonéma: a [ŋ] a magyarban nem az, mert a [ŋ] és [n] különbsége önmagában sosem különböztet meg szavakat.
Az angolban ezzel szemben a [ŋ] előfordulhat szó végén is – például a már említett hang [haŋ] ’felakaszt’ szóban, valamint az ilyenek toldalékolt alakjaiban: hanged [haŋd] ’felakasztott’, hanging [haŋiŋ] ’felakasztva’. Másrészről pedig [n] is előfordulhat [k] és [g] előtt: pl. unkind [ankajnd] ’barátságtalan’, ungainly [angejnlij] ’otromba’. (Az ilyen szavakban állhat [ŋk] és [ŋg] is, de a bankban nem lehet [n].) Mivel a szó végén [n] is állhat, nem tudjuk mindig megjósolni, hogy a [n] és [ŋ] közül melyiket fogjuk egy szó végén találni. Ezért ennek a két hangnak a különbségét jelölnünk kell. Hiszen az angolban kizárólag ebben fog eltérni egy csomó szópár: pl. kin [kin] ’rokon’–king [kiŋ] ’király’, Hun [han] ’hun’–hung [haŋ] ’lógva’ stb. A magyarban ugyanezt a különbséget nem tudjuk megtenni.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Az igaz, hogy az angol bankban épp meg tudnánk jósolni, hogy nem [n], hanem [ŋ] áll, de ha egyszer a [ŋ]-t fonémának találtuk, akkor mindenhol annak kell tartanunk.
Ennek értelmében kétféle átírást különböztethetünk meg. Az ún. tág (vagy fonémikus) átírásban csak azt jelöljük, ami megjósolhatatlan: pl. magyar bank [bank], angol bank [baŋk] ’bank’. Az úgynevezett szoros (vagy fonetikus) átírásban viszont „mindent” pontosan leírunk: itt már a magyarban is bank [baŋk]. Valójában az az helyzet, hogy a szoros átírásban sem írunk mindent pontosan le: a [baŋk] csak azt jelzi, hogy itt a [n]-t máshogy ejtjük, mint máshol, de azt már nem, hogy az előtte álló magánhangzó is orrhangúvá válik, [bãŋk], sem azt, hogy a magánhangzó hátulképzett, [bɑ̃ŋk], sőt akár ajakkerekítésesnek is tekinthető, [bɒ̃ŋk]. A szoros átírásban is jellemzően csak azokat a megjósolható részleteket jelezzük, amiről épp beszélni akarunk. Szokás a tág átírást perjelek közé tenni, a szorosat pedig szögletes zárójelek közé: magyar /bank/, de [baŋk], [bãŋk], [bɑ̃ŋk], [bɒ̃ŋk]; angol /baŋk/, de [bæŋk], [bæ̃ŋk], stb.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Mássalhangzók
Láttuk, hogy a helyesírásra alapozó átírási rendszerek viszonylag egységesen írják át a mássalhangzókat. Az ilyenek kettősbetűket is használnak, és eltérést szinte csak a th zöngés párjának a jelölésében találunk: pl. a the névelő átírása a BBC-nél [dhee], a Websterben [t̲h̲ē], az American Heritage-ben [thē]. Az IPA kettősbetűk helyett szokatlan jeleket használ, az angol ilyen mássalhangzójeleit a következő táblázat mutatja be.
példa IPA APA fish [fis] ’hal’ ʃ š beige [bejzs] ’bézs’ ʒ ž, j etch [ecs] ’karcol’ ʧ č edge [edzs] ’él (fn.)’ ʤ ǯ, ǰ say [szej] ’mond’ j y thigh [fáj] ’comb’ θ θ thy [dáj] ’tiéd’ ð ð
Ha valaki nem emlékezne rá, az IPA az International Phonetic Alphabet ’nemzetközi fonetikus ábécé’ rövidítése. A [ʧ], [ʤ] kettősbetűknek néznek ki valójában egy jó betűtípusban eltér a [tʃ]–[ʧ] és a [dʒ]–[ʤ] pár.
A táblázatban az IPA-jelek mellett az APA (American Phonetic Alphabet ’amerikai fonetikus ábécé’) jeleit is megadjuk. Az amerikai nyelvészek – ahogy a szótárak is – mintha irtóznának az IPÁtól: legalább a fenti hangok egy részére, láthatjuk, mellékjeles betűket használnak. (Abercrombie szerint ennek az az oka, hogy az amerikai egyetemeken a nyelvészettanszékek mellett működnek ún. beszédtanszékek (Speech Departments) is, amelyek a „helyes” beszéddel foglalkoznak. Ezek a tanszékek használják az IPÁt, a nyelvészek viszont emiatt nem, nehogy összekeverjék őket, és azt higgye valaki, hogy a nyelvészeknek van mondanivalója a „nyelvhelyességről”.)
(Forrás: Mój Kufelek)
Előfordul még az, hogy a [r]-t nem a megszokott kis r betűvel jelölik angol átírásokban, hanem a [ɹ] jellel. Ez utóbbi ugyanis pontosabb, mert a híresebb angol változatok [r]-je nem olyan pergetett hang, mint amit pl. a magyar sörről szó közepén hallunk (a söröz [r]-je már nem feltétlenül pereg), hanem csak egy közelítőhang, mint például a [j]. Tehát a red ’piros’ nem [red], hanem [ɹed] (sőt [ɹʷed], merthogy erős ajakkerekítés is kísérheti). Az ilyen precizitásnak annyi a létjogosultsága, hogy figyelmezteti az olvasót, ez nem az a [r], mint amit a saját nyelvéből ismer, ami persze szintén lehet egy r-rel jelölt hang, ami nem a pergetett IPA [r]. A legtöbb olvasónak azonban az nem ad pontosabb meghatározást, hogy itt fejjel lefelé áll a betű. Nem is gyakran írják így.
Igazán nagy változatosságot a magánhangzók körében tapasztalunk. Ennek több oka van. Egyrészt a különböző angol változatok leginkább a magánhangzó-rendszereikben térnek el. Amíg például egy amerikai ejtheti ugyanúgy, [merij]-nek a marry ’házasodik’, merry ’vidám’ szavakat és a Mary nevet, amiket egy angliai beszélő mind különbözőképpen ejt ([mȧrij], [merij], illetve [meerij], hosszú [e]-vel), addig az utóbbi a sure ’biztos’, shore ’tengerpart’ szavakat és a Shaw nevet ejti ugyanúgy, [só]-nak, az amerikai pedig három különböző módon ([sur], [sór], illetve [só] vagy [sá]). De még ha az angolnak ugyanazt a változatát nézzük, akkor is eltérő elemzési hagyományokat látunk, hogy a magánhangzók rövid–hosszú párokat alkotnak-e – mint a magyar legelterjedtebb elemzésében – vagy egyáltalán nincsenek hosszú magánhangzók, az eltérések mind különböző minőségű magánhangzókat fednek. Minderre azonban csak sorozatunk következő epizódjában tudunk kitérni.