-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Ahogy az első bűnt elkövető emberpár sem ura többé saját testének (és szégyenkezik is saját mezítelensége miatt), úgy az emberiséget büntetésül sújtó vágyakozás következtében az ember sem ura többé önmagának; hol gazdagságra, hol élvezetekre, hol tudásra vágyakozik. A vágyakozás, a bujaság voltaképpen a megismerés szenvedélye. Tartalma azonban – ahogy azt más főbünök esetében is láthattuk – koronként változik.
A torkosság mellett minden kétséget kizárólag a bujaság az a főbűnök közt, mely leginkább a test bűneként fogható fel – tisztában voltak ezzel a korai egyházatyák is, akik fel is ismerték a kérdésben rejlő csavarokat. A bujaságot a „szaporodjatok és sokasodjatok” bibliai parancsával leplezni és ezáltal a természetesség álcájával szalonképessé tenni ugyanis távolról sem tűnt járható útnak már a korai egyházatyák szemében sem. Annak meghatározása, hogy milyen kapcsolat is van a természetes szexualitás és a bűnös bujaság között, hosszú évszázadok gondolkodásának vált tárgyává.
Paráznaság, bujaság
Amikor Cassianus (kb. 360-435) e főbűnről beszél, voltaképp a paráznaságot (fornicatio) említi. Sevillai Izidor (556-636) etimológiája szerint a fornicatio szó a latin fornix ’boltív’, tágabb értelemben ’boltíves épület, mely alatt a prostituáltak álltak’ szóra megy vissza. A fornicatio szűkebb jelentésben így minden házasságon kívüli szexuális kapcsolatot jelöl; tágabb értelmében pedig minden, a szexualitással összefüggő bűnt.
A főbűn elnevezése Nagy Szent Gergely (kb. 540-604) nyomán változik meg: fornicatio helyett immáron luxuria ’fényűzés; bujaság’ néven szerepel, egyúttal jóval tágabb jelentéssel. Míg ugyanis a fornicatio szorosan a szexualitáshoz kötődik, a luxuria – noha továbbra is a testhez kötődő bűn – az érzékek és a test összességére kiterjedhet. A mind az öt érzékre kiterjedő bujaságnak innentől kezdve komoly – és nem kizárólag testi – következményei is vannak.
Wormsi Burchard (kb. 950-1025) így ír:
„A bujaságból mentális vakság, meggondolatlanság, látásbeli bizonytalanság, valamint az egész test romlása származik.” (Casagrande – Vecchio, 229. oldal)
Aquinói Szent Tamás pedig kertelés nélkül megfogalmazza, hogy a bujaság legsúlyosabb következménye az, hogy e bűn az ember racionális képességeit ássa alá:
„Ez a sajátos a bujaságban (a többi testi élvezethez képest): ebben az ész totálisan felszívódik.” (Casagrande – Vecchio, 250. oldal)
A bujaság bűnébe esett, gondolkodásra képtelen ember pedig nem csupán önmagára veszélyes, hanem a keresztény társadalom egészére is.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Buja liberalizmus
A szigorú egyházatyák – Szent Pál nyomdokain haladva – a bujaság elkerülése végett a testiséget (ha már arra a laikusok világában egyáltalán és elengedhetetlenül szükség van) a házasság jócskán beszabályozott keretei közé száműzik. Szent Ágoston (354-430) így ír:
„Mi azonban egyáltalán nem kételkedünk abban, hogy az Isten áldása szerinti szaporodás, sokasodás és a föld betöltése annak a házasságnak az ajándéka, amelyet Isten az ember bűnbeesése előtt kezdetektől fogva megalapozott azáltal, hogy az embert férfinak és nőnek teremtette, amely nemi különbség nyilvánvalóan a testben adott.” (Casagrande – Vecchio, 260. oldal)
Az isteni rendelésre és célzattal zajló, házasságon belüli szexualitáson túlmenően azonban minden más bujaságnak minősül: ha a házastársak nem a „szükséges és elég elve” szerint kívánják egymást, már a bujaság bűnébe esnek. A 12. századra pedig a bujaság nevesített eseteinek valóságos kis listája alakul ki: egyszerű paráznaság (házassági köteléktől mentes személyek közti szexuális kapcsolat), házasságtörés, vérfertőzés, nemi erőszak, nőrablás, valamint a természet elleni szexuális bűnök (azaz minden olyan szexuális cselekedet, mely nem az utódnemzést célozza: onánia, homoszexualitás, a nem erre a célra rendelt testrészekkel való közösülés stb.)
A bujaságról így hamarosan kiderül, hogy távolról sem csupán a test bűnéről van szó: a fenti nevesített esetekkel leírható bűn voltaképp nem más, mint a keresztény társadalom és annak alapja, a család ellen elkövetett merénylet. Ebben az értelmezésben az egyén szabadsága – ha egyáltalán felmerül – másodlagos. Az egyén szabadságának határairól és e szabadság tartalmáról később azonban más vélekedések is születtek. Ezzel kapcsolatban Ronald Dworkin (1931-2013) így fogalmaz:
„Tegyük fel [...], hogy a közösség sok tagja nem helyesli erkölcsi okokból a homoszexualitást, a fogamzásgátlást vagy a pornográfiát [...]. Ezek az egyének nemcsak maguknak nem engedik meg ezeket a tevékenységeket, hanem azt is elvárják, hogy senki más se tegyen ilyet, és úgy gondolják, hogy az a közösség, mely a tiltás helyett megenged efféle tetteket, rosszabb.” (Giorello, 196. oldal)
Egy másik, nem kevésbé jelentős gondolkodó – Adolf Hitler – sokkal radikálisabban fogalmaz ez ügyben:
„Minél inkább meglazítjuk az állami szervezetek fékét, és minél nagyobb teret engedünk az egyén szabadságának, annál bizonyosabb, hogy egy nép története a polgári hanyatlás vágányára siklik.” (Giorello, 196. oldal)
Ehhez képest John Stuart Mill (1806-1873) a gondolkodás szabadságának azon lehetőségét keresi, hogy
„úgy alakítsuk életünket, ahogy hajlamainknak megfelel, hogy vállalva a következményeket, azt tegyük, amit tenni akarunk embertársaink akadályoztatásától mentesen mindaddig, míg az, amit teszünk, nincs az ő kárukra, s azt tegyük még akkor is, ha viselkedésünket ostobának [...] vagy helytelennek vélik”. (Giorello, 196-197. oldal)
Úgy tűnhet, hogy a fenti vélemények már jócskán túlmutatnak az eredeti, a bujaság mibenlétével kapcsolatos kérdésen – a kapcsot talán éppen az a Denis Diderot (1713-1784) jelenti, aki a tisztán szexuális jellegű paráznaságot (fornicatio) és az érzékek összességével elkövethető, tiltott dolgokra is kiterjedő és a racionalitást is veszélyeztető bujaságot (luxuria) továbbgondolva a megismerés szenvedélyét a gondolkodás szabadságára is kiterjesztve egy igen plasztikus képpel élve így fogalmaz: „az én lotyóim a gondolataim”.
Források
Giulio Giorello: Bujaság. A megismerés szenvedélye. Typotex, Budapest, 2012
Carla Casagrande – Silvana Vecchio: A hét főbűn. A bűnök középkori története. Európa, Budapest, 2011