nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
„Az én lotyóim a gondolataim”

Ahogy az első bűnt elkövető emberpár sem ura többé saját testének (és szégyenkezik is saját mezítelensége miatt), úgy az emberiséget büntetésül sújtó vágyakozás következtében az ember sem ura többé önmagának; hol gazdagságra, hol élvezetekre, hol tudásra vágyakozik. A vágyakozás, a bujaság voltaképpen a megismerés szenvedélye. Tartalma azonban – ahogy azt más főbünök esetében is láthattuk – koronként változik.

Horváth Krisztián | 2015. szeptember 29.
|  

A torkosság mellett minden kétséget kizárólag a bujaság az a főbűnök közt, mely leginkább a test bűneként fogható fel – tisztában voltak ezzel a korai egyházatyák is, akik fel is ismerték a kérdésben rejlő csavarokat. A bujaságot a „szaporodjatok és sokasodjatok” bibliai parancsával leplezni és ezáltal a természetesség álcájával szalonképessé tenni ugyanis távolról sem tűnt járható útnak már a korai egyházatyák szemében sem. Annak meghatározása, hogy milyen kapcsolat is van a természetes szexualitás és a bűnös bujaság között, hosszú évszázadok gondolkodásának vált tárgyává.

A bujaság Bosch ábrázolásában
A bujaság Bosch ábrázolásában
(Forrás: Wikimedia Commons / Hieronymus Bosch (kb. 1450–1516))

Paráznaság, bujaság

Amikor Cassianus (kb. 360-435) e főbűnről beszél, voltaképp a paráznaságot (fornicatio) említi. Sevillai Izidor (556-636) etimológiája szerint a fornicatio szó a latin fornix ’boltív’, tágabb értelemben ’boltíves épület, mely alatt a prostituáltak álltak’ szóra megy vissza. A fornicatio szűkebb jelentésben így minden házasságon kívüli szexuális kapcsolatot jelöl; tágabb értelmében pedig minden, a szexualitással összefüggő bűnt.

A főbűn elnevezése Nagy Szent Gergely (kb. 540-604) nyomán változik meg: fornicatio helyett immáron luxuria ’fényűzés; bujaság’ néven szerepel, egyúttal jóval tágabb jelentéssel. Míg ugyanis a fornicatio szorosan a szexualitáshoz kötődik, a luxuria – noha továbbra is a testhez kötődő bűn – az érzékek és a test összességére kiterjedhet. A mind az öt érzékre kiterjedő bujaságnak innentől kezdve komoly – és nem kizárólag testi – következményei is vannak.

A bujaság Brueghel ábrázolásában
A bujaság Brueghel ábrázolásában
(Forrás: Wikimedia Commons / Pieter Brueghel (1526/1530–1569))

Wormsi Burchard (kb. 950-1025) így ír:

„A bujaságból mentális vakság, meggondolatlanság, látásbeli bizonytalanság, valamint az egész test romlása származik.” (Casagrande – Vecchio, 229. oldal)

Aquinói Szent Tamás pedig kertelés nélkül megfogalmazza, hogy a bujaság legsúlyosabb következménye az, hogy e bűn az ember racionális képességeit ássa alá:

„Ez a sajátos a bujaságban (a többi testi élvezethez képest): ebben az ész totálisan felszívódik.” (Casagrande – Vecchio, 250. oldal)

A bujaság bűnébe esett, gondolkodásra képtelen ember pedig nem csupán önmagára veszélyes, hanem a keresztény társadalom egészére is.

Buja liberalizmus

A szigorú egyházatyák – Szent Pál nyomdokain haladva – a bujaság elkerülése végett a testiséget (ha már arra a laikusok világában egyáltalán és elengedhetetlenül szükség van) a házasság jócskán beszabályozott keretei közé száműzik. Szent Ágoston (354-430) így ír:

„Mi azonban egyáltalán nem kételkedünk abban, hogy az Isten áldása szerinti szaporodás, sokasodás és a föld betöltése annak a házasságnak az ajándéka, amelyet Isten az ember bűnbeesése előtt kezdetektől fogva megalapozott azáltal, hogy az embert férfinak és nőnek teremtette, amely nemi különbség nyilvánvalóan a testben adott.” (Casagrande – Vecchio, 260. oldal)

Az isteni rendelésre és célzattal zajló, házasságon belüli szexualitáson túlmenően azonban minden más bujaságnak minősül: ha a házastársak nem a „szükséges és elég elve” szerint kívánják egymást, már a bujaság bűnébe esnek. A 12. századra pedig a bujaság nevesített eseteinek valóságos kis listája alakul ki: egyszerű paráznaság (házassági köteléktől mentes személyek közti szexuális kapcsolat), házasságtörés, vérfertőzés, nemi erőszak, nőrablás, valamint a természet elleni szexuális bűnök (azaz minden olyan szexuális cselekedet, mely nem az utódnemzést célozza: onánia, homoszexualitás, a nem erre a célra rendelt testrészekkel való közösülés stb.)

LGBT zászló
LGBT zászló
(Forrás: Wikimedia Commons / Ludovic Bertron / CC BY 2.0)

A bujaságról így hamarosan kiderül, hogy távolról sem csupán a test bűnéről van szó: a fenti nevesített esetekkel leírható bűn voltaképp nem más, mint a keresztény társadalom és annak alapja, a család ellen elkövetett merénylet. Ebben az értelmezésben az egyén szabadsága – ha egyáltalán felmerül – másodlagos. Az egyén szabadságának határairól és e szabadság tartalmáról később azonban más vélekedések is születtek. Ezzel kapcsolatban Ronald Dworkin (1931-2013) így fogalmaz:

„Tegyük fel [...], hogy a közösség sok tagja nem helyesli erkölcsi okokból a homoszexualitást, a fogamzásgátlást vagy a pornográfiát [...]. Ezek az egyének nemcsak maguknak nem engedik meg ezeket a tevékenységeket, hanem azt is elvárják, hogy senki más se tegyen ilyet, és úgy gondolják, hogy az a közösség, mely a tiltás helyett megenged efféle tetteket, rosszabb.” (Giorello, 196. oldal)

Egy másfajta felfogás
Egy másfajta felfogás
(Forrás: Wikimedia Commons / siliconchaos (Robert Wallace) / CC BY-SA 2.0)

Egy másik, nem kevésbé jelentős gondolkodó  – Adolf Hitler – sokkal radikálisabban fogalmaz ez ügyben:

„Minél inkább meglazítjuk az állami szervezetek fékét, és minél nagyobb teret engedünk az egyén szabadságának, annál bizonyosabb, hogy egy nép története a polgári hanyatlás vágányára siklik.” (Giorello, 196. oldal)

Ehhez képest John Stuart Mill (1806-1873) a gondolkodás szabadságának azon lehetőségét keresi, hogy

„úgy alakítsuk életünket, ahogy hajlamainknak megfelel, hogy vállalva a következményeket, azt tegyük, amit tenni akarunk embertársaink akadályoztatásától mentesen mindaddig, míg az, amit teszünk, nincs az ő kárukra, s azt tegyük még akkor is, ha viselkedésünket ostobának [...] vagy helytelennek vélik”. (Giorello, 196-197. oldal)

Úgy tűnhet, hogy a fenti vélemények már jócskán túlmutatnak az eredeti, a bujaság mibenlétével kapcsolatos kérdésen – a kapcsot talán éppen az a Denis Diderot (1713-1784) jelenti, aki a tisztán szexuális jellegű paráznaságot (fornicatio) és az érzékek összességével elkövethető, tiltott dolgokra is kiterjedő és a racionalitást is veszélyeztető bujaságot (luxuria) továbbgondolva a megismerés szenvedélyét a gondolkodás szabadságára is kiterjesztve egy igen plasztikus képpel élve így fogalmaz: „az én lotyóim a gondolataim”.

Források

Giulio Giorello: Bujaság. A megismerés szenvedélye. Typotex, Budapest, 2012

Carla Casagrande – Silvana Vecchio: A hét főbűn. A bűnök középkori története. Európa, Budapest, 2011

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 azamunda 2015. október 1. 00:18

a bujaság és a 'szaporodjatok és sokasodjatok' "bibliai" parancsa nem egymást kizáróak hanem nem egymást bezáróak.

a sok nem szám, és a kettő nem sok.

Ronald Dworkin nem a szabadság tartalmáról beszél, hanem a szabadság képében leplezett más bűnök leleplezhetetlenségéről.

Aquinói Szent Tamás arról beszél, hogy a legészvesztőbb bűn a bujaság.

ebből nem következik az amit tulajdonítottak (ki tükörképen maguknak).

a bujának az eszét kéne visszaadni. ahhoz hogy a bűnét tudja visszaadni.

attól mert hogy a latin római a boltíves kupleráj jutott eszébe a bujaságról, az legyen az ő baja.

aki még nem találkozott a tökéletessel, az csak kóklerkedik.

és aki szerint a bujaság luxus, az is.

ész vész skész

Információ
X