-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
A hét főbűn közül talán a fösvénység futotta be az elmúlt kétezer évben a legnagyobb karriert. A túlzott mértékű szerzés és az ugyancsak túlzott mértékű birtoklás vágyában megnyilvánuló fösvénység koronként eltérő megítélésére jellemző, hogy „minden bajnak gyökeréből” idővel társadalomszervező, civilizációs tényezővé válik.
A főbűnök hetes rendszerében a fösvénység sokáig bizonytalan helyzetben, átmeneti bűnként szerepel: Thomas of Chobham (kb. 1160-1233/1236) egyfajta „kevert bűnnek” tekinti. Szerinte a fösvénység ugyanis látható bűn, ha uzsora, lopás vagy rablás formájában nyilvánul meg, de rejtve marad, ha „csupán” a felesleges javak birtoklásaként jelentkezik.
A korai egyházatyák gondolkodásában a fösvénység szűkebb és tágabb értelemben vett célja is hamar megjelenik: szűkebb értelemben a kapzsiság a pénzre irányul, tágabb értelemben azonban mindenre, ami megszerezhető, birtokolható (ilyen akár pl. a tudás).
A szűkebb értelmében a pénzre irányuló fösvénység sajátos etimológiáját adja Sevillai Izidor (556-636): szerinte a latin avaritia ’fösvénység’ az aviditas auri ’az arany iránti vágyakozás’ kifejezésből származik.
R.O.M.A. – Radix Omnium Malorum Avaritia
A fösvénységet már Szent Pál is igen előkelő helyre pozicionálja (1Tim 6,10):
Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság.
Szent Pál e meghatározása vezet oda, hogy idővel a fösvénység komoly rivalizálásba kezd a minden bűnök eredeteként számon tartott kevélységgel. Olyannyira, hogy társadalmi helyzettől és attól függetlenül, hogy egyházi vagy világi személyekről van szó, a fösvénység mindenhol elburjánzik. Idővel maga Róma, a kereszténység központja is a fösvénység par excellence példájává válik; a végletekig korrupt, kapzsi és fösvény klérussal szemben születik meg a Szent Pál-i intelemnek megfelelő kritikus akrosztichon: Róma, azaz Radix Omnium Malorum Avaritia – a kapzsiság minden rossz gyökere.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Petrus Lombardus (1100 k. – 1160) a kapzsiság elharapódzását követően már szinte egyenrangúnak tekinti a kevélységet és a fösvénységet:
„Nincs olyan bűn, amely némely esetben ne a kevélységből, más esetben ne a kapzsiságból származna. Vannak ugyanis olyan emberek, akik kapzsiságuk miatt válnak kevéllyé, míg mások kevélységük miatt válnak kapzsivá. Az első csoportba tartozók [...] nem szeretnék a pénzt, ha nem úgy gondolnák, hogy általa kiválóbbá lehetnek. (...) A második csoportba tartozók pedig nem vágynának arra, hogy kitűnjenek, ha nem úgy gondolnák, hogy ily módon nagyobb gazdagságra tehetnek szert [...]. Tehát mindkettőt nevezhetjük minden rossz gyökerének.” (Casagrande – Vecchio, 151. oldal)
Sajátos módon Dante Isteni színjáték c. művében a fösvények a Pokol és a Purgatórium legnépesebb közösségét alkotják. Arról pedig, hogy a fösvénység a maga földhöztapadt, nem Isten keresésére, hanem az evilági javak hajszolására irányuló mivoltában mennyire is súlyos bűn, jól látszik abból, ahogy Dante a fösvények túlvilági büntetését ábrázolja a Purgatórium XIX. énekében:
Mi a fösvénység: itt tünik föl épen,
hol, könnyel, megtört lelkeink lemossák:
nincs nagyobb kín a Hegy bármely körében!
Mert szemeinket sohsem a Magasság,
csak földi kincsek vonzották örökké:
azért ver földre minket az Igazság.
S mint a fösvény nem gondol másra többé
kincsén kívül, s a jót felejti tenni:
úgy kellett nékünk itten nyűgözötté
– kezünk és lábunk megkötözve – lenni;
s mig tetszik majd az igazságos Úrnak,
mozdulatlan heverünk e helyen mi.
A társadalom és gazdaság változásával azonban a fösvénység is átértékelődik.
Feudalizmusból kapitalizmusba
Amellett, hogy a fösvény egyfajta bálványimádást követ el (Isten helyett a pénzt, a javakat imádja), a kapzsi ember vágyai kielégíthetetlenek: szemben a többi bűnnel, melyek legalább ideiglenes kielégülést nyújthatnak, a szerzési és birtoklási vágy nem ismer határokat.
Hogy a kapzsiság e sajátságára milyen korán felfigyelnek a korai egyházatyák, példa Szent Ambrus (339-397) alábbi írása:
„Bármennyit is értél el, többre vágysz, és bármennyit szereztél, még mindig hiányzik neked valami. A fösvénység sohasem csökken a keresettel, hanem csak lángra kap. A kapzsiság lépcsőfokai olyanok, hogy minél magasabbra jut, annál gyorsabban kapaszkodik tovább.” (Casagrande – Vecchio, 171. oldal)
Johan Huizinga holland történész kutatásaira alapozva más kutatók is arra a megállapításra jutnak, hogy a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenettel párhuzamosan a kevélység és a fösvénység képi ábrázolása is hűen tükrözi a társadalmi változásokat: míg a „feudális” kevélységet gyakorta egy ragyogó fegyverzetű lovag, a „kapitalista” fösvénységet a kezében vagy nyakában táskát hordó férfi jeleníti meg.
Az újkor felé közeledve Thomas Hobbes (1588-1679) már kifejezetten pesszimista képet vizionál az általános emberi tulajdonságként kezelt fösvénységgel kapcsolatban. Hobbes Leviatán című művében úgy fogalmaz:
„az egész emberiség általános törekvésének elsősorban az újabb és újabb hatalom iránti örökös és szüntelen vágyat tartom, amelynek csak a halál vet véget.” (Zamagni, 115. oldal)
A fösvénység értékelésében az igazi fordulatra azonban nem kell sokáig várni: a feudális kor egyik főbűnéből a kapitalista kor civilizációteremtő polgári erényévé válik (természetesen az isteni gondviselés kegyelméből). Amellett, hogy a birtoklás szempontjából egyre inkább bizonytalanná válik a „szükséges” és a „felesleges” fogalma, egyes közgazdasági gondolkodók az önző fösvénységet a társadalom érdekében munkálkodó, értékteremtő kereskedelem képében látják újrafogalmazódni: a felhalmozás, a birtoklás követendő példává, össztársadalmi érdekké válik.
Források
Carla Casagrande – Silvana Vecchio: A hét főbűn. A bűnök középkori története. Európa, Budapest, 2011
Dante: Isteni színjáték. Révai, Budapest, 1942
Stefano Zamagni: Fösvénység. A birtoklás szenvedélye. Typotex, Budapest, 2013