nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Ha Romániában vagy, tégy úgy, ahogy a rómaiak
Előre megfontolt szándékú nyelvirtás

A Vatikán évszázadokig eltűrte, hogy moldvai hívei nem tudnak gyónni, hogy Istenhez csak egy idegen nyelven dadogva beszélnek, hogy Románia janicsármódszerrel végezte a moldvai katolikus papok képzését. A Szentszék azonban nemcsak nemtörődömségével járult hozzá a a csángók nyelvcseréjének fölgyorsulásához: kifejezetten érdekében állt a csángók asszimilálása.

Sándor Klára | 2015. december 10.
|  

A csángókról szóló sorozatunk korábbi részeiben részletesen bemutattuk, hogy a csángók évszázados könyörgését a Vatikán soha nem volt hajlandó meghallani, mikor anyanyelvüket értő papokat kértek, hanem bosnyák, lengyel, olasz papokat küldött nekik. Láttuk azt is, hogy a román állam megalakulásától állami szintre emelkedett az asszimiláció, az 1930-as években már igen durva formákat öltött, s hogya csángók nyelvirtásának legfőbb vezetői janicsárképzőt végzett papjaik lettek. De miért tűrte mindezt el a Vatikán? Vagy nem is csak eltűrte, hanem aktívan szerepet vállalt a csángók lingicídiumának lefolytatásában?

A Vatikán zászlaja
A Vatikán zászlaja
(Forrás: Wikimedia Commons)

A csángók nyelvcseréjének különössége

Ma a moldvai csángó falvak katolikus lakosságának csak töredéke – kevesebb, mint ötvenezer ember – tud még valamilyen csángó dialektust is beszélni, négyötödük román egynyelvű. A csángó dialektust beszélők nyelvtudása sem egyenletes: az idősebbeknek még ez az anyanyelvük, de a középgenerációból már sokan románul beszélnek a saját korosztályukkal is, a legfiatalabbak domináns nyelve pedig általában akkor is a román, ha beszélik még a falu csángó dialektusát. A nyelvcsere-folyamatokat a modern Európában általában gazdasági és kulturális tényezők irányítják, az egyes államok vagy elősegítik ezt különböző asszimilációs technikákkal, vagy nem. A csángók a legutóbbi időkig megtartották zárt közösségeiket, régi kultúrájukat, iparosodás előtti gazdaságukat, és nem érintette őket az urbanizáció – az volna természetes, ha ennek köszönhetően megtartották volna zárt közösségeik eredeti nyelvét is.

Minthogy nem így történt, gyanítható, hogy a nyelvcserét esetükben más tényezők határozták meg. A gyanút alátámasztja az a körülmény, hogy ellentétben más nyelvcserefolyamatokkal, a vallási élet a csángóknál az első, és nem az utolsó nyelvhasználati tartomány, amelyben a nyelvcsere lezajlott, noha máshol éppen az intim nyelvhasználati tartományok – az ima, az álom, a számolás, a háziállatokhoz intézett beszéd, a káromkodás – az utolsók, amelyekben a nyelvcsere lezajlik. Ez még furcsább, ha arra gondolunk, hogy a katolikus és a magyar szinonimaként voltak használatosak Moldvában.

Többnyire a háziállatokkal is anyanyelvünkön beszélünk – és Istennel is
Többnyire a háziállatokkal is anyanyelvünkön beszélünk – és Istennel is
(Forrás: Kálló Péter)

A nyelvi jogokkal foglalkozó irodalomban számos példát olvashatunk, hogyan sértik meg különböző államok a kisebbségek nyelvi emberi jogait. Ezekhez hasonló példákat tömegével lehetne idézni a közelmúlt csángó történelméből is. A román állam felelőssége tagadhatatlan a csángók mai helyzetének kialakulásában és fenntartásában; annak a helyzetnek a kialakításában, amit úgy írhatunk le röviden, hogy a nyelvi jogok teljes hiánya. Az ideológia, amely alapján a román állam lényegében ma is megtagadja a csángóktól a kisebbségi jogokat, azonban nem a román állam találmánya, hanem a Vatikáné.

A gondatlanságból elkövetett asszimilálástól...

Volt már szó arról, hogy pár évtizeddel ezelőttig mind a csángók gazdasági és kulturális körülményei, mind vallási életük az iparosodás előtti társadalmakra emlékeztető jegyeket mutattak. A vallás nem egyszerűen a hagyományos csángó kultúra egyik eleme volt, hanem életmód, amely meghatározta az erkölcsöt, és amely nagyon erősen s ugyanakkor nagyon természetesen hatotta át a hétköznapi élet egészét, a közösségek még az 1990-es években is kiközösítették azokat, akik nem követték a szigorú vallási előírásokat. A vallási erkölcs megsértését a pap szigorúan büntette, az állam mellett a vallás szabályozta a csángók életét, a vallás, s ez utóbbi jóval nagyobb tekintélynek örvendett. A csángók többsége kétkedés nélkül elfogadta, amit a pap mondott és tett. Általában a pap volt az, aki kizárólagos társadalmi kontrollal rendelkezett a közösség fölött.

A vallás mindent átható uralma mellett még egy tényező erősítette a katolikus egyház tekintélyét a csángó falvakban. A csángók, mivel a 19. század elején már régen Moldvában éltek, nem vettek részt a magyar nemzetállam kiformálódásában – valójában nem vettek részt egyetlen mai európai értelemben vett nemzet kiformálódásában sem. Ebből adódóan etnikai identitásuk sem a modern nemzeti identitás valamelyik formája volt: a csángó identitástudat két fő komponense a kereszténység (a csángók esetében ez mindig azonos a katolicizmussal) és a lakóhelyhez való kötődés, lojalitás volt.

Teljesen érthetően, hiszen a vallás volt az egyetlen jegy, amely a csángókat megkülönböztette ortodox román szomszédaiktól, akik nagyon hasonló módon éltek, és azokban a falvakban, amelyekben a csángók már nyelvet cseréltek (a falvak többsége ilyen volt), azonos nyelvet is beszéltek. Így a csángó etnikai tudat meghatározó jegyévé a vallás vált. Ha egy csángótól azt kérdezték, milyen nemzetiségű, akkor sokan azt a választ adták, hogy „katolikus”. Ennek az azonosításnak a gyökerei a 16–17. századra nyúlnak vissza, amikor néhány kisebb német közösség kivételével Moldvában csak magyar katolikusok éltek. A katolikus és a magyar szavak ebben az időben váltak szinonimává, olyannyira, hogy a katolikus papokat mind a csángók, mind a románok „magyar pap”-nak hívták, akkor is, ha olaszok, németek vagy lengyelek voltak. Ez az oka annak, hogy a katolikusokat máig nevezik ungurnak (azaz ’magyar’-nak), azokban a falvakban is, ahol már senki nem beszél a románon kívül más nyelvet. Később aztán, minél inkább elfogadták a csángók magukra vonatkoztatva a csángó nevet, annál inkább helyettesíthette a csángó a magyart. Időközben a csángók többsége nyelvet cserélt, és román anyanyelvűvé vált, így a csángó Moldvában ’moldvai katolikus’-t jelentett, függetlenül attól, hogy az adott embernek vagy közösségnek mi volt az anyanyelve.

Megfélemlített anyanyelvi vallásosság
Megfélemlített anyanyelvi vallásosság
(Forrás: Kálló Péter)

A sanyarú évek alatt, amikor krónikus paphiány, a népi vallásosság egyre nagyobb szerepet kapott, tulajdonképpen ez vált a vallási élet legfőbb színterévé – erről is esett szó korábban. A vallási életet a deákok (parasztkántorok, licenciátusok) irányították, nemcsak a harangozás és a gyerekek tanítása volt a feladatuk, hanem ők vezették a mise előtti közös imádságot, sőt sokszor papi teendőket is elláttak: eskettek, kereszteltek temettek, gyóntattak – s mivel a közösség tagjai voltak, mindezt természetesen a közösség anyanyelvén tették. A liturgia nyelve értelemszerűen a latin maradt, és a hívek gyónás alkalmával sem tudtak kapcsolatba kerülni nyelvüket nem ismerő papjaikkal. A korai időszakokban az egyház egyszerűen nem törődött azzal, hogy moldvai hívei teljes értékűen gyakorolhatják-e hitüket. Láttuk, a 19. század elején a helyzet változott, de nem a kívánt irányba, sőt, ha lehet, még rosszabbá vált: a vallási élet a csángók erőszakos asszimilációjának legfőbb terepévé lépett elő.

Arra is gondolhatnánk, hogy az első időszakban mindössze a történelem alakította szerencsétlenül a körülményeket, később pedig néhány nacionalista egyházfi túlkapásáról volt szó. Az adatok és az említett esetek mögött azonban rejtettebb összefüggések is föltárulnak: a csángók elrománosítása furcsamód a Vatikánnak is érdekében állt. A 19. század utolsó évtizedeitől kezdve – azaz amikor a moldvai katolikus papok képzését már a frissen létrehozott bukaresti és jászvásári papi szemináriumban végezték – a csángók janicsárpapjai egy személyben voltak Róma és Románia buzgó ügynökei.

…az előre megfontolt szándékú lingvicídiumig

A Vatikán felelős a mai helyzet kialakulásában, mert noha mindig is voltak információi a moldvai hívek viszontagságos körülményeiről, saját politikai érdekeit mindig fontosabbnak tartotta, mint hogy változtasson ezeken a körülményeken. Nehéz elképzelni azt is, hogy Róma nem tudott a moldvai katolikus papok és a román állam csángókat üldöző akcióiról. A magyar szentekről szóló himnuszokat úgy fordították románra, hogy a ’magyar’-t ’katolikus’-sal helyettesítették benne; azoknak a templomoknak a védőszentjeit, amelyek magyar szenteknek (Szt. István királynak vagy Szent Lászlónak) voltak szentelve, megváltoztatták, búcsúnapját elhelyezték; a Szt. István királyt ábrázoló oltárképet Szt. István vértanút ábrázolóra cserélték; stb.

De miért volt az hasznos a Vatikánnak, ha a csángók asszimilálódnak? A Vatikán az egyházszakadás után sokáig nem mondott le arról, hogy újraegyesítse – természetesen római vezetés mellett – a nyugati és a keleti egyházat. Ennek egyik első lépéseként próbálta katolizálni Moldvát, s a 15. században erre jó esély mutatkozott, mert néhány moldvai fejedelem katolikusnak keresztelkedett. A Vatikán szívesen használta volna föl a csángókat is uniós szándékainak véghezviteléhez: a csángókat elmagyarosított románoknak tekintette, akik léte a bizonyíték arra, hogy valaha minden román katolikus volt. Az elmélet szerint hitüket a Római Birodalomból vitték egykor magukkal, de csak azok a románok tartották meg eredeti vallásukat, akiket Moldvában a magyar királyok elmagyarosítottak: azaz a csángók. A Szentszék szerint ahogyan ők most „visszatérnek ősi nyelvükhöz” (valójában nyelvet cserélnek, csángóról románra), ugyanúgy kellene visszatérniük az ortodox románoknak a katolikus egyházhoz.

A Vatikán az ortodox egyházzal való újraegyesülés reményében küldött olasz misszionáriusokat, és nem magyar papokat Moldvába. Ezért támogatta a jezsuiták tevékenységét – a rendnek jó kapcsolatai voltak a moldvai vajda udvarával, és sikereket értek el nemesség katolizálásában, s ez fontos lépés lett volna Moldva teljes katolizációja felé. Később szintén a politikai preferenciák, és nem a hívek érdekei irányították a Vatikán politikáját: döntéseinek meghozásában először Lengyelországhoz, majd Ausztriához fűződő érdekei irányították, mikor nem tett eleget a moldvai katolikus közösségek azon kéréseinek, hogy magyar papokat kapjanak, hiába kérte Moldva apostoli vikáriusa, hiába kérte rendszeresen a magyar püspöki kar.

A román állam és a Vatikán érdek-összefonódásának leglátványosabb szimbóluma az az immár másfélszázados gyakorlat, hogy a moldvai katolikus papok a romano catolic ’római katolikus’ és a romăn catolic ’román katolikus’ megjelöléseket azonosnak tekintik. Az 1992-es romániai népszámlálás előtt egy püspöki körlevél arra utasította a papokat, hogy hívják föl híveik figyelmét arra, mit kell válaszolniuk, mikor nemzetiségükre kérdeznek rá. A körlevél szerint a kívánatos válasz nem a csángó volt (ennek választására is lett volna lehetőség), hanem a román, mivel a csángók római katolikusok. A két jelző románul nagyon hasonlóan hangzik: a ’román’ romăn, a ’római’ romano. Ez a trükk azonban nem újkeletű, hanem a Vatikán egyesülési politikájának öröksége, arra az imént bemutatott érvre épül, amelyet a Vatikán az ortodox egyházzal való újraegyesülés mellett fölhozott: hogy a csángók voltaképpen elmagyarosított románok.

Moldvában az egyházegyesítésért folyt keresztes hadjárat
Moldvában az egyházegyesítésért folyt keresztes hadjárat
(Forrás: Kálló Péter)

A román asszimilációs politika tehát szilárd alapokra épülhetett, mert a Vatikán moldvai érdekei évszázadok óta egybeestek a román nemzetállami érdekekkel. Ez a politika különlegesen erős eszközként használhatta az egyházat, hiszen a csángó közösségekben elsődlegesen a pap végezte a társadalmi ellenőrzést. Nem kellett tehát megszegni semmiféle nemzetközi normát, mivel nem voltak olyan írott törvények, amelyek megtiltották volna a papok asszimilációt gyorsító intézkedéseit és viselkedését. Az ilyen típusú politika igazi veszélye az, hogy az asszimilálandó közösség identitását meghatározó elsődleges elemet veszi célba, s ezt változtatja meg olyan módon, hogy az asszimiláció minél gyorsabban menjen végbe.

Ennek egyik módja, hogy az új kultúrát kívánatosnak, a régit elmaradottnak állítja be – tulajdonképpen minden nyelvcsere hátterében az attitűdök szándékolt megváltoztatása vagy spontán változása áll. A csángók esetében még kifinomultabb módszert alkalmaztak. A felszínen úgy látszik, a csángók kultúráját támogatták – senki sem akarta ortodox hitre téríteni őket –, „csak” katolicizmusuk jellege változott, mikor magyar imáikat, énekeiket, szentjeiket lecserélték.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
20 Fejes László (nyest.hu) 2015. december 13. 17:40

@Galván Tivadar: Hogy jönnek ide a szittyák?

19 Galván Tivadar 2015. december 13. 12:46

@Fejes László (nyest.hu): Ez valóban figyelemre méltó, különösképp annak a fényében, hogy a szittyák a Szentírásban külön nevesítve vannak: "Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad..." (Kol 3,11)

18 ahitnehézcsapás 2015. december 13. 11:00

a vallás gyakorlásához szükségesek dolgok (és azok engedélyezése),

a vallástalansághoz semmire sincs szükség.

.

@Untermensch4: a magyarok és hunok már keresztények voltak Géza előtt is. ez tény.

engedélyezett és gyakorolt dolog volt a kereszténység azelőtt is, h a németek kitalálták, h nekünk erre van szükségünk (mint tették azt azelőtt a bolgárokkal és a szlávokkal).

a magyar vallási szabadságot felváltotta a német-római ránk kényszerített egyház.

17 Krizsa 2015. december 12. 00:13

@Untermensch4: Ez aztán... már két nemzedék óta voltunk teljesen vallástalanok, a harmadik (a nagyszülők) is csak formálisan. Milyen alapon lett most "keresztény" Magyarország, mikor egészen biztos, hogy 5o%-nál több a vallástalan? Ez micsoda, nem megbélyegzés? Még Izrael, az egyetlen zsidó állam sem vallásállam. Ma már a házasodást, válást is meg lehet oldani országon belül, ügyvédnél. Amikor én ideérkeztem, akinek a vallási szetartás nem felelt meg, még muszáj volt külföldön házasodni és válni - de azt, utána, idebent is elfogadták. Nekem megfelelt volna - de az hosszas... és nagyon sürgős volt, mert "szöktem". Emiatt az otthoniakat zaklatták, az összes, még a "piros" útleveleiket is bevonták. Bizonyítani kellett, M.o. felé, hogy csak férjhez menni akartam. Ezért gyorsan kimentünk Ciprusra:-). Utána már ráértünk - vallásilag is (még egyszer) megházasodni. Azt minek? A gyerekek... szóval egyéb megkülönböztetés még akadt. De már mind eltúnőben van.

16 Untermensch4 2015. december 11. 23:47

@Fejes László (nyest.hu): A gyakorlat pragmatikus. Ha és/vagy addig amíg nem sikerül kigyomlálni vmi kellemetlenséget, áthidaló megoldás kell. Amint a pogány ünnepekre rátelepített keresztény ünnepeknél. Másrészt az egyház mint szervezet (főleg egy bizonyos méret fölött) nem tudja annyira közvetlenül kézivezérelni a tagságot, így az egyéneken keresztül jelen lehetnek beszivárgások. A nemzeti szentek "nemzeti" mivolta is a kompromisszum része ahogy a Vajk-i puccs és az arra épülő keresztény államiság hangsúlyozása is. Amíg nem csökken le nagyon a nemzet mint hit "piaca", addig a "keresztény magyar állam" a használatos címke. Gondolom a nacionalizmus "feltalálása" előtt inkább az "apostoli királyság" vagy valami hasonló volt inkább.

15 Krizsa 2015. december 11. 13:35

A 14-ben @Untermensch4: - 12-re válaszoltam.

Ellenben @Fejes László (nyest.hu)13: Nem, a zsidó vallás kifejezetten helyteleníti a "nem-megházasodást". Minden területen, a rabbiknál is. A partnerviszonyt is csak azért ítéli el, mert lezárhatalan (sokszor vagyoni) vitákhoz, agresszivitáshoz. égő féltékemységhez (ami gyiloksságokhoz) vezethet.

Tehát nőnek / férfinek legyen hol kiélni a genetikus ösztönet (ami valójában a szaporodási ösztön.) Erre azonban elég egy is... azt használd!

14 Krizsa 2015. december 11. 13:26

Így van.

13 Fejes László (nyest.hu) 2015. december 11. 13:26

@jan: Mindenesetre a felszentelt pap más egyházakban sem házasodhat, a római csupán annyival szigorúbb, hogy házasembert nem szentelnek fel. De akárhogyan nézzük, mindkét rendszer korlátoz, igyekszik elválasztani a házasembert és az egyházi embert (még akkor is, ha pl. az ortodox papok többsége házas).

@Untermensch4: Elvben így lehetne, a gyakorlat azopnban egész mást muatta.

12 Untermensch4 2015. december 11. 13:10

@Fejes László (nyest.hu): Bármelyik szekta/vallás számára a nemzetiség csak eszköz (a "nemzeti vallásokat" kivéve, talán...) mert a "nemzet" konkurencia, egy másik hit.

11 jan 2015. december 11. 11:55

@Fejes László (nyest.hu): hagyományosan a katolikus egyházban is az volt a rendszer, ami most az ortodox egyházakban: sima plébános nősülhetett (egészen pontosan előbb házasodott, aztán szentelték fel), a szerzetesek persze nőtlenek voltak, és püspökké is csak nőtlen papot (jellemzően szerzetest) szenteltek. Az egyházmegyés papok kötelező cölibátusa egy viszonylag új és technikai jellegű szabály, amit viszonylag simán meg lehetne változtatni. (Külön pikáns, hogy sok anglikán pap tért át a közelmúltban a katolikus egyházba, és aki közülük nős volt, az természetesen nős maradt, tehát ma is vannak nős római katolikus plébánosok. Ill. ott vannak a Rómával unióban lévő görög, örmény, szír stb. katolikusok, akik ebben is az ortodox módit követik.)

De megint csak, ez sok vallásra jellemző, hogy a papok szüzességet fogadnak (Vesta szüzek, buddhista szerzetesek stb.), nem egyedi keresztény dolog. Tehát én ilyen szempontból nem érzem problematikusnak, hogy "a család keresztény érték". Olyan szempontból inkább, hogy ugyanennyire muszlim érték, zsidó érték, meg úgy általában, emberi érték.

Szent Pál és a szex - hát igen, ez egy érdekes téma.

Azt pedig, hogy a szent család mennyire jó praktikus példa, szintén izgalmas, Petri György is ezzel foglalkozott egy (sokak által - általam amúgy nem - blaszfemikusnak érzett) versében.

10 Fejes László (nyest.hu) 2015. december 11. 11:31

@jan: Én azon szoktam röhögni, hogy a család keresztény érték. Miközben az, aki a fő példakép, nem volt házas (legalábbis az egyház tanítása szerint), és éppen az egyház tagjai nem gyakorolhatják ezt az értéket (legalábbis a római katolikusoknál).

Ráadásul: „Amikről pedig írtatok, azokra ezt válaszolom: jó a férfinak asszonyt nem érinteni. 2A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje. 3A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt. 4A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; s ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. 5Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni. 6Ezt pedig kedvezésképpen mondom, nem parancsként. 7Szeretném ugyanis, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy. 8A nem házasoknak és az özvegyeknek pedig ezt mondom: jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is. 9Ha azonban nem tudják magukat megtartóztatni, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni.” (szentiras.hu/UF/1Kor7)

Szóval Pál szerint a házasság egyfajta „kisebbik rossz”, nem érték...

9 jan 2015. december 11. 11:11

@Fejes László (nyest.hu): na igen, valóban ez a legpikánsabb, hogy kereszténynek lenni elvileg nagyon radikális egyéni döntés és abból következő életvitel volna (pl. minden vasárnap istenáldozatban részt venni, és után Isten egy darabkáját felfalni - elég meredek dolog!), ugyanakkor a kereszténység (mint minden vallás) egyben egy masszív hagyomány, tradíció folytatásáról is szól, ami meg inkább konzervatív dolog. Szóval ez egy inherens, feloldhatatlan feszültség

Izgalmasak amúgy ezek a nemzet-vallás vonalak. Pl. montenegrói ismerősöm mondta magáról, hogy ő ortodox és ateista. Ami nála azt jelentette, hogy nem muszlim (mint a szandzsáki muszlimok) vagy katolikus (mint a montenegrói albánok többsége), hanem klasszikus szerb-montenegrói,de amúgy Istenben nem hisz, vallási gyakorlatokat nem végez. De azért a szlávát persze megtartja Szent György napon.

8 Fejes László (nyest.hu) 2015. december 11. 10:47

@jan: „a hívők (és így a papok) többsége konzervatív-jobbos beállítottságú” A konzervativizmusnak nem feltétlenül része a nacionalizmus. Sőt, tulajdonképpen a nacionalizmus egy olyan eszme, mely szembemegy bizonyos konzervatív értékekkel (mint pl. a vallás).

Persze ha úgy vesszük, akereszténység eredetileg egy felforgató vallás, minden konzervatív rémálma... :)

7 jan 2015. december 11. 10:41

@szigetva: Nem is beszélve arról az irritáló szokásról, hogy mondjuk húsvétkor a mise végén elénekelik sok helyütt a magyar himnuszt (ami szigoróúan nézve szinte blaszfemikus :"megbűnhödtük már a múltat és a jövendőt" - ezt így kijelenteni elég erős)

Persze ez nem olyan meglepő: a hívők (és így a papok) többsége konzervatív-jobbos beállítottságú, ez szivárog be. Nyilván nem szivárogna be, ha a plébánosok többsége nem lenne provinciális és/vagy liturgiailag igénytelen, és világosan elkülönülne a fejében a szakrális-univerzális szféra és nemzeti-partikuláris.

Legvégül: azért a történelemben számtalan egyház-nemzet volt, ahol a kettő szinte egybeolvadt: az örmények (tudom, ott is van apostoli meg katkó, de akkor is), a szírek (syriac orthodox), a zsidóság. A fura inkább az, hogy a magyarság esetében nincs ilyen egy-az egyben megfelelés, mint pl. a lengyeleknél, hisz a magyar nemzettudat hordozója eredetileg sokkal inkább a református köznemesi közeg volt, a katolikus egyház (amihez a népesség többsége tartozott) tényleg udvarhűnek/nemzetietlennek számított eredetileg. Szerintem valamikor a milleneum idején hekkelhetődött ez meg, Szent István kultusszal meg minden.

6 szigetva 2015. december 11. 10:16

@Fejes László (nyest.hu): Sok templomban hatalmas magyar zászlókat látni, láttam már olyan miseruhát, hogy a stólán koronás magyar címer ékeskedett. Nagyon furcsán néz ki, főleg ha belegondolunk a szimbolikájába…

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X