nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Zabál a Föld (és piál is)
Fogyasztás és fogyás: a torkosság bűne

Különösképp strandszezonban sokan kénytelenek szembesülni azzal a ténnyel, hogy a torkosság bűne az egyetlen olyan a hét főbűn között, melynek kívülről is nagyon jól látható jelei vannak. Csekély vigasz, de a torkosság megítélése a történelem során sokat változott – és változik napjainkban is. Enni vagy nem enni; mennyit, mit és hogyan – az itt a kérdés.

Horváth Krisztián | 2015. július 2.
|  

Korábban már olvashattunk arról, hogy a hét főbűn Nagy Szent Gergely (kb. 540-604) által kialakított rendszerében a kevélység foglalja el a főhelyet, ám ez korántsem volt mindig így, még ezt követően sem. Egyes egyházatyák a torkosságból eredeztettek minden más bajt és bűnt. Thomas of Chobham (kb. 1160-1233/1236) így ír a torkosság bűnének kiemelkedő fontosságáról:

„A torkosság megvetendő bűn, mivel az első ember a torkosság bűne miatt bukott el.” (Casagrande – Vecchio, 189. o.)

Az első emberpár kiűzetése a Paradicsomból, a torkosság és a többi főbűn egymáshoz való viszonya más egyházi gondolkodókat is foglalkoztatott: vizsgálataik során arra jutottak, hogy a torkosság valóban sajátos helyet foglal el minden bűnök között.

A torkosság Bosch ábrázolásában
A torkosság Bosch ábrázolásában
(Forrás: Wikimedia Commons / Hieronymus Bosch (kb. 1450–1516))

Hétköznapi torkosságunk

Cassianus (kb. 360-435) vizsgálódásai során arra a megállapításra jut, hogy mivel az evés-ivás a puszta létfenntartás szempontjából minden mást megelőző alapvető szükséglet, a torkosság a hét főbűn között kiemelt helyet foglal el:

„Azoknak a vétkeknek a gyökerét tehát, amelyek mintegy később kerültek bele természetünkbe, kitéphetjük; de a mértéktelenséggel teljesen sohasem szakíthatunk. Bármennyire tökéletesek lennénk is, nem lehetünk mások, mint aminek születtünk.” (Casagrande – Vecchio, 192. o.)

Dante Isteni színjátékában a Pokol harmadik körében (Il terzo cerchio) és a Purgatórium hatodik teraszán (La sesta cornice) is találkozik olyanokkal, akik a torkosság bűnét követték el.

Il terzo cerchio: Dante a Pokol harmadik körében találkozik a Cerberus által őrzött torkosokkal: ők szigorúbban ítéltetnek meg, mint a Purgatórium hatodik teraszán levők
Il terzo cerchio: Dante a Pokol harmadik körében találkozik a Cerberus által őrzött torkosokkal: ők szigorúbban ítéltetnek meg, mint a Purgatórium hatodik teraszán levők
(Forrás: Wikimedia Commons / Priamo della Quercia)

Hogy a torkosság bűnét elkövetők közül egyesek a Pokolban, mások a Purgatóriumban végzik, talán éppen attól függ, hogy mikor, mennyit és mit (milyen minőségben) eszik az ember élete során. Cassianus már a 4-5. században, szerzeteseknek szóló írásában meghatározza azokat a szempontokat, melyek mentén a későbbi századokban a torkosság átfogó kategóriáján belül el lehet különíteni annak különféle fajtáit:

„A mértéktelenség háromféle lehet. Az első arra sürgeti a szerzetest, hogy hamarabb vegyen magához eledelt, mint ahogy a szabályok előírják az étkezés idejét. A második abban leli örömét, ha megtöltheti a gyomrát és mohón falja az ételt. A harmadik gondosan előkészített, ízletes ételeket kíván.” (Casagrande – Vecchio, 198. o.)

A világ azonban nem csupán szerzetesekből áll: ezt már az egyházatyák is felismerték. Másokra más szabályok alkalmazandóak. És kivételből egyre több van.

Kiváltság és betegség

Két étkezés közti nasi? A szokásosnál több étel elfogyasztása? Specialitások iránti gasztronómiai rajongás? Az egyes igényeket és lehetőségeket figyelembe véve már önmagában is nehéz meghatározni azt, mi számít „nasinak”, „szokásosnak” vagy éppen „specialitásnak”. Az univerzális előírások és a lokális valóság közti különbséget megérezve egyes egyházi írók hajlamosak voltak engedményeket tenni. Thomas of Chobham, amellett, hogy kiemelkedő helyre helyezte a torkosságot, a társadalom bizonyos rétegeivel szemben engedményt is tett e bűnnel kapcsolatban:

„a hatalmasok és gazdagok számára, akik hozzászoktak az asztali élvezetekhez, nem lehet penitenciaként túlságosan kemény étrendet előírni...” (Casagrande – Vecchio, 217. o.)

Bizonyos történelmi korokban a kövérség a jólét és a társadalmi helyzet szimbóluma
Bizonyos történelmi korokban a kövérség a jólét és a társadalmi helyzet szimbóluma
(Forrás: Wikimedia Commons / Charles Mellin (1597–1649)?)

Míg azonban gazdagnak és kövérnek lenni még egyes egyházi szerzők szemében is kiváltság (s e kivételezettek köre egyre tágul), Lille-i Alanus (Alain de Lille, kb. 1128-1203) arra hívja fel a figyelmet, hogy a túlzott fogyasztásnak súlyos – és nem is annyira erkölcsi – következményei is lehetnek:

„Tudod-e, honnan származnak a test betegségei és az elme zavarai? Bizonyosan a túlzott evésből és a nyakló nélküli ivásból.” (Casagrande – Vecchio, 209. o.)

Az Alanus által felevetett másik fontos szempont az, hogy a torkosság nem csupán az evésre terjedhed ki, hanem az ivásra is.

Egyéni bűn, társadalmi felelősség

Ha enni nem is mindig jut az asztalra, inni a szegények is isznak. E felismerés alapján John of Wales (kb. 1220-1285) a torkosság bűnét elkövetők csoportján belül nem habozik igen markánsan elítélni az iszákosokat:

„A részegek az ördög imádói és papjai, akik az ő imaházában és templomában, azaz a kocsmában imádkoznak; őt imádják, szentelik meg és róla énekelnek; imájuk a rosszindulatú és felesleges beszéd; és az imádás módja abban áll, hogy megtöltik a hasukat.” (Casagrande – Vecchio, 220. o.)

Az iszákosság is a torkosság bűnének példája
Az iszákosság is a torkosság bűnének példája
(Forrás: Wikimedia Commons / William Hogarth (1697–1764))

Piál a föld, mondhatnánk Hofival, miközben a torkosság bűnével kapcsolatban a társadalom megítélése is változik: a bűntől egyre inkább a betegség felé tolódik el.

Még soha annyi túlsúlyos és elhízott embert nem hordott hátán a föld, mint a „féktelen globalizáció korában” – így nevezi korunkat Francesca Rigotti, a Torkosság. A falánkság szenvedélye című kötetében. Az ételek ilyen mennyisége, minősége és változatossága e kort megelőzően még soha nem állt az emberiség (szerencsésebb részének) rendelkezésére. E „féktelenül globalizált” világban, írja Francesca Rigotti, „egyformán jellemző a szenvedélyes habzsolás és a fogyás vágya [...]. Ezen a ponton a falánk ember többé nem bűnös, csak beteg, az ésszerű és kifinomult ételek Szküllája és a kötelező karcsúság Kharübdisze között találja magát, kitéve a szirének csábításának, a televízió adásainak, az internetes oldalaknak, a kirakatok és képesújságok hívásainak.” (14. o.)

Míg az első ember torkossága nagyon is egyéni bűn volt, napjainkra a torkosság megítélése szép csendben változik: a torkos ember ma nem is annyira bűnös, hanem jóval inkább áldozat.

Források

Francesca Rigotti: Torkosság. A falánkság szenvedélye. Typotex, Budapest, 2010

Carla Casagrande – Silvana Vecchio: A hét főbűn. A bűnök középkori története. Európa, Budapest, 2011

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Sultanus Constantinus 2015. július 2. 12:43

Bazkaldurikan bapo-bapo

Goazen bai plazara

Hantxen egingo degu

Gogotik algara

"Miután jól bezabáltunk

Menjük ki a térre

Ott aztán

Jót bulizunk"

Információ
X