nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Régi dicsőségünk, mit elmostak a századok
Szlávokat vetkőztető magyarok

A magyar–szláv kapcsolatok hajnalán etelközi őseink kedvükre garázdálkodtak jámbor és együgyű szláv szomszédaik földjén. A kezdeti rablóportyák után szívélyes baráti viszony alakult ki a magyar királyok és a Rusz fejedelmei között: olykor háborúztak, olykor pedig királylányokat ajándékoztak egymásnak.

zegernyei | 2017. március 13.
|  

A magyar nyelvben jelentős számú korai szláv jövevényszó található. E szavakból következtetve őseink hasznosították a földművelésben, az emberek irányításában és lelki életük megszervezésében fölgyülemlett szláv tapasztalatokat. A szláv jövevényszavak többsége a Kárpát-medencében kerülhetett nyelvünkbe. Első szláv szavainkat két ősszláv nyelvjárásból vettük át. Az egyiket a Dunántúlon, a másikat az Északi-középhegység területén élt szláv népesség beszélte (Zoltán András 2014: 206–207.). Később az önállósult déli, nyugati és keleti szláv nyelvekből is kerültek át szavak a magyar nyelvbe.

Az államszervezettel, a keresztény egyházzal, az állattenyésztéssel és a földműveléssel kapcsolatos szláv jövevényszavak a magyarban:

király, asztalnok, megye, nádorispán, pecsét, perel, poroszló, szolga, vádol, vall, tiszt, vajda

barát, keresztény, pap, apáca, apát, bérmál, keresztel, malaszt, tömjén, vecsernye, zsolozsma

abrak, akol, bárány, birka, bivaly, csorda, iga, járom, jászol, kakas, kanca, pásztor, patkó

borona, csoroszlya, barázda, csép, mezsgye, parlag, ugar, gabona, rozs, zab, kalász, polyva, szalma, kapor, len, lencse, mák, répa, barack, cseresznye, szilva

Kétségtelen, hogy a magyar–szláv kapcsolatok a Kárpát-medencében teljesedtek ki, de már korábban, az etelközi időkben elkezdődtek. A történeti forrásokban rövid beszámolókat találunk erről az elsődleges magyar–szláv érintkezésről.

Ibn Rusztánál ezt olvashatjuk:

[Állandóan] legyőzik azokat a szlávokat, akik közel laknak hozzájuk. Súlyos élelmiszer-adókat vetnek ki rájuk, és úgy kezelik őket, mint foglyaikat.

A magyarok tűzimádók.

Meg-megrohanják a szlávokat, és addig mennek a foglyokkal a parton, amíg a bizánciak országának egy kikötőjéhez nem érnek, amelynek K.r.h a neve. […] Amikor a magyarok a foglyokkal K.r.h-be érnek, az elébük menő bizánciakkal vásárt tartanak. Azok [a magyarok] eladják nekik a rabszolgákat és vesznek bizánci brokátot, gyapjúszőnyegeket és más bizánci árukat.

(HKÍF 1995: 33–34.)

Sükrullah török fordítása leírása még részletesebb, legalább is, ami a szláv rabok öltözékét illeti:

Ezek [a magyarok], a saqlāb-ok és rūs-ok között nyáron és télen állandó háborúk és harcok vannak. De a turkmen m.ht.rqah állandóan legyőzik a saqlāb és rūs népet. Ezeket sorban láncra verve foglyokká teszik. A rajtuk levő dolgokat, ruhákat, cobolyprém öltözetet lehúzzák róluk, s meztelen viszik Rūm-ba, és eladják [őket].

(HKÍF 1995: 48.)

Azt is pontosan tudjuk, hogy a sztyeppén kalandozó magyarok egy igazi szláv hírességgel is találkoztak. A Konstantín (Cirill)-legendában ez áll:

Aztán visszatért a Filozófus a maga útjára. És midőn az első órában imáját mondta, rátámadtak az ugrok, farkas módra üvöltve, meg akarván őt ölni. Ő azonban nem rettent meg, sem az imáját nem hagyta abba, csak [így] fohászkodott: „Uram irgalmazz!”, mivel éppen befejezte ájtatosságát. Ők pedig, meglátván őt, isteni parancsolatra megszelídültek és hajlongani kezdtek előtte, és hallván ajkának tanító szavait, békében elengedték őt egész kíséretével együtt.

(HKÍF 1995: 160.)

Az Ibn Ruszta által említett K.r.h valószínűleg a mai Kercs városával, esetleg Herszonesszel azonos. A Sükrullah művének török fordításában olvasható saqlāb-ok a szlávok, a rūs-ok a velük élő vikingek, Rūm pedig Bizánc. Konstantín/Cirill is Kercs környékére, a Krím félszigetre tartott, amikor a farkas módjára üvöltöző magyarokkal találkozott.

A Dnyeper–Ingul folyóközben megtalált magyar jellegű régészeti leletek (Szubotci horizont) pontosan kijelölik azt a területet, ahol a magyarok egyszerre voltak határosak a keleti szlávokkal (északon) és a Fekete-tenger melléki bizánci kolóniákkal (délen).

A Kijevi Rusz és az etelközi(?) magyarok
A Kijevi Rusz és az etelközi(?) magyarok
(Forrás: Oroszország története 1997: 21. felhasználásával)

A muszlim geográfusok fent idézett mondatai a Dnyeper melléki magyarság dicső tetteit örökítették meg. Elődeink itteni lakóhelye azonosítható Etelközzel – legalább is az egyikkel. Bíborbanszületett Konstantín (már amennyiben elfogadjuk, hogy híres művének ő a szerzője) ugyanis kétféleképpen írta le Etelköz területét. A De administrando imperio 38. fejezetében azt olvashatjuk, hogy Etelközben 5 folyó van (Dnyeper, Bug, Dnyeszter, Prut, Szeret), míg a 40. fejezetben az áll, hogy csak egyetlen, de két nevű folyó (ami egyes értelmezések szerint két folyó) található, az Etel és a Kuzu. Ha feltételezzük, hogy Konstantín a 40. fejezetben mondott igazat, és ha az Etel jelen esetben azonos a Dnyeperrel, továbbá, hogy Etelköz neve a magyar Csallóköz, Bodrogköz típusú földrajzi nevek korai példája, akkor helyben vagyunk: Etelköz azonos a Dnyeper és az Ingul által közrezárt területtel (itt elég sok volt a ha…).

Leletek egy Dnyeper-vidéki magyar vezér sírjából (Korobcsine, Ukrajna)
Leletek egy Dnyeper-vidéki magyar vezér sírjából (Korobcsine, Ukrajna)
(Forrás: Prihodnûk, O. M. – Čurilova, L. N. 2002.)

A történettudományban és a régészetben egyaránt megtalálható az a feltételezés, hogy az etelközi magyarok lényegében hazajártak Kijevbe, ott saját bázisuk volt. Erre utalhat az orosz őskrónikának a 882. év eseményeit soroló bejegyzése:

A 6390. (882.) évben hadba vonult Oleg, sok harcost víve magával […] És a kijevi hegyekhez értek, és Oleg megtudta, hogy itt Aszkold és Dir a fejedelem. […] És megölték Aszkoldot és Dirt, és felvitték [tetemüket] a hegyre, és eltemették: Aszkoldot a hegyen, amelyet most Ugorszkojénak neveznek, ahol most Olma udvarháza (Olmin dvor) van…

(Régmúlt idők elbeszélése 2015: 33.)

Ezt a hírt sokan (például Fodor István 2008) úgy értelmezik, hogy az Ugorszkoje (= magyar) hegyen Álmos vezér rezidenciája állt. Kristó Gyula és H. Tóth Imre cikke alapján a krónikafordító Ferincz István elutasítja Olma Álmosságát  (Régmúlt idők elbeszélése 2015: 33., 98. j.).

Korábban az etelközi magyarság régészeti emlékei után kutatva kiderült, hogy a mai Lengyelország, Románia, Moldova és Ukrajna területén is vannak magyar jellegű leletek. Eddig nem sikerült bizonyítani, hogy ezek a minket igencsak érdeklő leletek honfoglalás előttiek lennének. Az ismertté vált leletek között külön csoportot képeznek a Kijevi Rusz területéről származók. Az erről a területről elsőként megismert leleteket a kutatók megpróbálták az etelközi magyarsággal kapcsolatba hozni, később azonban világossá vált, hogy ezek az emlékek már a honfoglalás utáni magyar–orosz szomszédság régészeti emlékei. A szlávok kifosztása, meztelen rabláncra fűzése helyett immár más típusú kapcsolatok jellemezték az időközben államot alapító felek viszonyát.

Egy etelközi magyar díszes övcsatja (Szubotci, Ukrajna)
Egy etelközi magyar díszes övcsatja (Szubotci, Ukrajna)
(Forrás: Bokij, N. M. – Pletnyova, Sz. A. 1989: 92.)

1937-ben publikálta J. Pasternak A krylosi (galiciai) magyar sírleletek című tanulmányát. A szövegből és a képekről két magyar sírt ismerhettünk meg, melyek egymástól kb. 500 méterre helyezkedtek el. Mindkét sír fölé halmot emeltek. A harcosokat lovuk maradványaival együtt temették el. A Krylosnak nevezett lelőhelyről később kiderült, hogy a Halicsi fejedelemség központjában található, a magyar vitézek körül pedig számtalan egyéb, nem magyar katona nyugszik. A magyar harcosok tehát nem etelközi ősök voltak, hanem a halicsi fejedelem zsoldjában álló magyar munkavállalók, a temető pedig a halicsi fejedelem katonai kíséretének (druzsinájának) temetkezési helye volt. Ezek a körülmények egyben kijelölték a temetkezések idejét is a honfoglalás utánra. Halics a lengyel–orosz viták kereszttüzében álló terület volt, a 10. század végén került kijevi fennhatóság alá, a 11. század elején rövid ideig a lengyeleké lett, majd ismét Kijev szerezte meg, és gyakorolt többnyire névleges fennhatóságot a halicsi fejedelmek fölött.

J. Pasternak publikációja Fettich Nándornak A Honfoglaló magyarság fémművessége című könyvében jelent meg. Fettich Nándor a két világháború között egyetlen magyar régészként járt a Szovjetunióban (1926-ban és 1935-ben), hogy tanulmányozza a magyar vonatkozású leleteket. Második útja alkalmával Kijevben is konzultált kollégáival.

1941-ben Tagán Galimdzsán számolt be egy kijevi sír leleteiről. Az 1970-es évektől Fodor István és Erdélyi István is foglalkozott a Kijevi Rusz területéről származó magyar jellegű leletekkel. Műveikben olykor egyes tárgyak rekonstrukcióját helyesbítették (Fodor István 1977, 2008), vagy igyekeztek katalógust összeállítani a lelőhelyekről (Erdélyi István 2008).

Veretes tarsoly a przemyśli 6. sírból
Veretes tarsoly a przemyśli 6. sírból
(Forrás: Kopersky 1996)

Krylos közeléből, de napjainkban Lengyelországhoz tartozó területről, Przemyśl városából került elő pár évtizede egy magyar sír. A régészeti feltárások további sírokat (összesen 16 darabot) eredményeztek (Koperski, A. 1996). Jó eséllyel ez is honfoglalás utáni temetkezésnek tűnik (lásd s-végű hajkarikák), habár az egyik sírban talált bordázott nyakú edény közép-ázsiai kapcsolatai miatt vita folyt arról, hogy a temető akár honfoglalás előtti is lehet. Az a legvalószínűbb, hogy a 10-11. század fordulóján a területért folytatott lengyel–orosz csatározások idején magyar csapat állomásozott ezen a vidéken. Lehet, hogy valamelyik fél zsoldjában álltak, de az is elképzelhető, hogy a magyar érdekeket képviselve állomásoztak ezen a vidéken.

A przemyśli leletek ismét ráirányították a figyelmet a keleti szláv–magyar kapcsolatok régészeti emlékeire. A magyar jellegű leletek többsége Kijevből származik, de a többi lelőhely is jellemzően egy-egy fejedelmi központhoz kötődik. Kijev mellett Csernyihivből (or. Csernyigovból) és környékéről, Gnyozdovóból, Sesztovicjából (or. Sesztovica) ismertek magyar jellegű leletek (és vannak más, kisebb jelentőségű lelőhelyek is).

A kijevi kard
A kijevi kard
(Forrás: http://mek.oszk.hu/01900/01992/html/index905.html)

Kijev területéről több temetőből ismerünk magyar stílusú tárgyakat tartalmazó sírokat, sőt az egyik váralja településről övveretek öntőmintái is előkerültek. A kijevi leletek közül a legnevezetesebb egy kard és egy szablya. A magyar régészeti szakirodalomban kijevi kardként emlegetett fegyver 1900-ban került elő egy ház alapozásakor. A kard A. N. Kirpicsnyikov szerint orosz munka a 10. század második feléből. Markolatát palmettamintás aranyozott ezüstlemezzel borították. A pálmaleveleket keresztirányú rovátkolás díszíti, ugyanúgy, mint a csernyihivi Fekete-sír egyik ivótülkének palmettáit. A két lemez közös vonása, hogy nem tipikus magyar felszerelési tárgyat díszítettek, tulajdonosuk valószínűleg nem magyar volt, és a sírokat pénzek keltezik a 10. századra (a kijevi kard a lelőkörülmények alapján is 10. századi). Mindkét lemezen a pálmalevelek középső széles sávját nem túl finom kidolgozású keresztirányú rovátkolások díszítik, mely nem jellemző a hasonló díszítésű Kárpát-medencei tárgyakra. Ezt a stílusjegyet Fettich Nándor 1931-ben még honfoglalás előtti, etelközi motívumként értékelte (Fettich Nándor 1931).

Sesztovicjai tarsolyveretek
Sesztovicjai tarsolyveretek
(Forrás: Muraseva 2012: 100.)

Kijevből ismert még a Hojnovszkij-szablya, amely igazi magyar fegyver, a pengéjén végigfutó palmettamotívum stílusa, kidolgozottsága alapján akár Kárpát-medencei lelőhelyről is származhatna.

Az óorosz állam fejedelmi testőrségeiben divatos viselet volt a veretes magyar tarsoly. Több ilyet ismerünk a Csernyihiv melletti druzsinatemetőből, de tarsolyvereteket találtak Kijevben („Vlagyimir városában”) és Sesztovicjában is.

Veretes tarsoly a csernyihivi 15. halomsírból
Veretes tarsoly a csernyihivi 15. halomsírból
(Forrás: Fodor István 1977)

A magyar–orosz viszony kétoldalú volt. A korai Árpád-kor jellegzetes leletei a kétélű kardok. E fegyverek idegen eredetű katonáskodó réteg jelenlétére utalnak. A kardpengék többsége nyugati eredetű, de Bakay Kornél, aki 50 éve publikálta ezeket a leleteket, azt feltételezte, hogy a kardok részben a keleti kereskedelmi útvonalon érkeztek Magyarországra (Bakay Kornél 1965: 34.). Feltehetőleg olykor a gazdájukkal együtt, aki jó pénzért kardforgató munkát vállalt nálunk.

A régészeti leletek alátámasztják azokat a történeti ismereteket, amelyek az Árpád-kor idején szoros magyar–orosz kapcsolatokról tanúskodnak. A magyar királyok és az orosz fejedelmek leginkább a hitvesi és a háborús csatatereken ápolták és rombolták kapcsolataikat. A témakör összefoglalása Font Márta: Árpád-házi királyok és Rurikida fejedelmek című könyvében olvasható (Font Márta 2005). A Kijevi Rusz délnyugati vazallusfejedelemsége, Halics iránt királyaink évszázadokon átívelő érdeklődést mutattak.

Az Árpád-ház tagjai közül feltehetőleg először Szár László, Vazul testvére választott feleséget a Kijevi Ruszban uralkodó Rurik-dinasztiából. A feltevések szerint Premiszlavát, I. Vlagyimir kb. 17 gyermekének egyikét vette feleségül. I. Vlagyimir szívélyes, baráti viszonyt ápolt I. (Szent) Istvánnal. Az orosz őskrónika szerint „…békességben élt a szomszédos fejedelmekkel, a lengyel Boleszlavval, a magyar Istvánnal és a cseh Andrihhal.” (Régmúlt idők elbeszélése 2015: 100.)

I. Vlagyimir egy görög bölccsel beszélget a kereszténységről (Radziwill-kódex)
I. Vlagyimir egy görög bölccsel beszélget a kereszténységről (Radziwill-kódex)
(Forrás: Wikimedia Commons, PD-Art)

I. András királyunk Szár László unokaöccse, Vazul fia volt. Apja megvakítása után testvéreivel együtt menekülnie kellett. Néhány környező királyi udvar meglátogatása után András végül Bölcs Jaroszláv kijevi fejedelemnél (1019–1054) időzött hosszasabban. Olyan jól érezte magát, hogy a fejedelem Anasztázia nevű lányát feleségül is vette. A két család később is baráti kapcsolatokat ápolt, Álmos herceg, (Könyves) Kálmán király békétlen öccse 1104-ben feleségül vette II. Szvjatopolk kijevi fejedelem Predszlava nevű lányát. Habár Álmos és Kálmán nem jöttek ki egymással, Kálmán mégis követte testvére példáját, és 1112-ben feleségül vette Vlagyimir Monomah lányát, Eufémiát. Ezután, ha lehet még jobban elmélyültek a Magyar Királyság és a Kijevi Rusz kapcsolatai, de ebből számunkra nem sok jó származott. A házasságtörésen tetten ért Eufémiát Kálmán hazaküldte Kijevbe. A terhes királyné ott szülte meg Boriszt, akit Kálmán nem ismert el gyermekeként. Borisz lett a magyar történelem legmakacsabb trónkövetelője, évtizedekig harcolt a magyar koronáért. A 12. században a keleti határvidék, Halics és Volhinia ismét a magyar terjeszkedés célpontjába került. II. Géza sógora, Izjaszlav Msztyiszlavics volhiniai fejedelem belebonyolódott a kijevi hatalmi harcokba, s Eufroszina nevű nővérének férje, a magyar király az ő oldalán avatkozott bele a küzdelmekbe.

A magyar keleti expanzió csúcsaként II. András király fia, a még gyermek Kálmán számára megszerezte a halicsi trónt is. Ez már-már a vetkőztetős régi szép időket idézte, amikor az történt a keleti szlávoknál, amit mi akartunk, de az 1208-ban született Kálmánka sajnos csak két évig volt halicsi fejedelem (1217–1219 között). Viszont utána még évszázadokig lehetett hivatkozni erre a dicsőséges két évre.

A kijevi fejedelemségek katonai temetőiből ismert magyar jellegű tárgyak (és alkalmasint a tárgyak tulajdonosai) először az I. Vlagyimir alatt fennálló magyar–orosz mosolydiplomácia következtében kerültek a Kijevi Rusz területére. Az is elképzelhető, hogy a magyar jellegű öv- és tarsolyvereteket a magyar katonák ott helyben készítették saját használatra, katonai felszerelésük feltuningolására. A következő, de igen kis méretű magyar fegyveres csoportot az András kíséretében érkező magyar vitézek alkothatták, akiket minden bizonnyal besoroztak a kijevi fejedelmi kíséretbe. Talán még nekik is lehettek a magyar divat szerint készült díszes öveik és tarsolyaik. A honfoglalás és államalapítás körüli idők formavilágát idéző tárgyak azonban a Kijevi Rusz területén is legfeljebb a 11. század végéig lehettek használatban.

A Kijevi Rusz történetírása nemcsak a magyar királyok és királyfik, de egyes névtelen hősök nevét is megőrizte. I. Vlagyimir két legkisebb fia, a vértanúságot szenvedett Borisz és Gleb udvarának tagja volt három magyar testvér, Efrém, Mózes és György. Istállómesterként szolgáltak. György élete árán is védelmezte urát, Boriszt a rá törő orgyilkosoktól. A támadókat Szvjatopolk, Borisz testvére bérelte föl azután, hogy 1015-ben apjuk halálával megüresedett a kijevi trón. György testvére, Mózes is sokat szenvedett a belvillongások során. Az átélt események hatására szerzetesi fogadalmat tett. 1043-ban hunyt el. A harmadik testvér, Efrém a Rurikidák családi viszálya idején távol volt. György halála olyannyira megrázta, hogy remetének állt, és Novgorod közelében kolostort épített Borisz és Gleb tiszteletére. 1053-ban hunyt el. Az orosz egyház Mózessel együtt szentként tiszteli (Ferincz István 1998).

A magyar–orosz történelmi kapcsolatoknak csupán a kezdeti szakaszát tekintettük át, a dicsőséges időket. A 19. század közepe óta több konfliktusban is bebizonyosodott, hogy Magyarország már nem egyenrangú partnere Oroszországnak. Olykor katonákat küldenek ránk, és örülhetünk, ha csak a karóránkat veszik el, olykor pedig azért is nagy árat kell fizetnünk, ha kapunk tőlük valamit.

Felhasznált irodalom

Bakay Kornél 1965: Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéséhez. Dunántúli Dolgozatok 1. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 1. Pécs

Bokij, N. M. – Pletnyova, Sz. A. 1989: Nomád harcos család 10. századi sírjai az Ingul folyó völgyében. Archaeológiai Értesítő, 86–98.

Erdélyi István 2008: Scythia Hungarica: a honfoglalás előtti magyarság régészeti emlékei. Budapest

Ferincz István 1998: Magyar Mózes és Efrém – Az Ortodox Egyház szentjei. Aetas 13/1. (http://www.aetas.hu/1998_1/1998_1_t4.htm)

Fettich Nándor 1931: Adatok a honfoglaláskor archaeológiájához. Archaeológiai Értesítő XLV. 48–112.

Fodor István 1977: Altungarn, Bulgarotürken und Ostslawen in Südrussland. (Archäologische Beiträge.) Acta Antiqua et Archaeologica 20, Opuscula Byzantina 4, Szeged

Fodor István 2008: Olmin dvor (megjegyzés az orosz őskrónika egyik helynevéhez). In: Ünnepi írások Havas Ferenc tiszteletére. Urálisztikai Tanulmányok 18. Budapest. 199–208.

Font Márta 2005: Árpád-házi királyok és Rurikida fejedelmek. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 21. Szeged

Galimdzsán, Tagán 1941: Honfoglaláskori magyar sír Kievben. Folia Archaeologica III–IV. 311–313.

HKÍF 1995: A honfoglalás korának írott forrásai. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 7. Szerk. Kristó Gyula. Szeged

Koperski, A. 1996: Przemyśl (Lengyelország). In: A honfoglaló magyarság. Kiállítási katalógus. Budapest. 439–448.

Muraseva 2012: Мурашева, В. В.: Славяне, варяги и иные «языци» на речных путях Восточной Европы. In.: Меч и златник: К 1150-летию зарождения Древнерусского государства: Каталог выставки. Мockвa. 36–113.

Oroszország története 1997: Font Márta, Krausz Tamás, Niederhauser Emil, Szvák Gyula: Oroszország története. Budapest

Pasternak, J. 1937: A krylosi (galiciai) magyar sírleletek. In: Fettich Nándor: A Honfoglaló magyarság fémművessége. Archaeologica Hungarica XXI. Budapest. 134–141.

Prihodnûk, O. M. – Čurilova, L. N. 2002: The Korobčino find (Ukraine) and some problems of the hungarian etnogenesis. Acta Archaeologica, 183–193.

Régmúlt idők elbeszélése 2015: Régmúlt idők elbeszélése. A Kijevi Rusz első krónikája. Ford. Ferincz István. Magyar Őstörténeti Könyvtár 30. Budapest

Zoltán András 2014: A magyar–szláv nyelvi kapcsolatok. In: magyar őstörténet. Tudomány és hagyományőrzés. MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Budapest. 205–210.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
222 bilecz 2017. április 9. 22:17

@bloggerman77: Azért 500 lovast, meg a többieket el kellett látni folyamatosan. Szinte elképzelhetetlen, hogy a környék lakóival ne lett volna kereskedelmi kapcsolat ilyen hosszú távon. Az épületmaradványok pedig bizonyítottan rómaiak. A latin itt a 10-11. században nem volt ismeretlen. Te is azt írod, hogy „Az ilyen római erődromokat a szlávok kost'el-nak nevezték a latin castellum-ból,” – tehát, ha az ügy úgy kívánja, akkor a latinból lehet „kost’el”, de a latin саmаrа, commercium-ból nem lehet Camarum? (Mondjuk, szláv közvetítés nélkül is pl. az avarok/magyarok között!). Talán a szúnyogok bezavartak, mert a népetimológiás jelentésváltozás konzerválta a szúnyogvár értelmet. Ez olyan, mint az ősi Bélás helyneveink fennmaradhattak, annak ellenére, hogy az eredeti (magasságos, úr stb.) jelentés megváltozott szláv fehér értelműre: (bela). Persze a ragozott változattal nem tudtak mit kezdeni, az megmaradt. (Béli, Béláé, Bélié, Béliéi). Legfeljebb Bellyének ejtik! :D

Egyébként én nem ragaszkodom a saját hipotézisemhez, csak azt szeretném elérni, hogy mások (szintén bizonytalan) elképzelése se szolgálhasson bizonyítékul, alátámasztásul például egy etnikai kérdésben. (Mint nálad Szent István megyéinek „szlávsága”. Pontosabban Komárom is ismeretlen eredetű névvel, és nem szlávval dicsekedhet – szerintem.). Engem nem zavar pl., hogy Blaskovics József azt írja Komáromról (Komárno), hogy nem vehetjük alapul az etimológiai szótárak adatait, „hanem alapul a Camarun névalakból indulhatunk ki. A Camarun (olvasd: Kamarun) helynévi alak a Kamar (kabar) népnévből származik, az -un végződés pedig a török nyelvekből jól ismert birtokjel. A Camarun jelentése tehát „kamaré", azaz kabaroké, tehát a kabar törzs szálláshelye, birtoka. A kamar-kabar szavakban mutatkozó b-m hangváltozás gyakori a török nyelvekben”. (A hét. 1988-04-08 / 15. szám). Ezért vetettem úgy fel a 214-ben, hogy ’a „szúnyogos” Komárom se szentírás!’ – ENNYI!

221 bloggerman77 2017. április 9. 21:10

@bilecz:

A szlávok az avarok után és a magyarok előtt-alatt voltak ott, nem mondta senki, h római korban.

Leányvár egy castum volt, egy erőd, ahol katonák éltek. Miféle nemzedékekről beszélsz? Egy laktanyában sincsenek "nemzedékek". Ez nem város volt!

Budapesten, a balparti római ellenerőd, Contra Aquincum ugyanilyen pályát futott be, csak ide a középkorban betelepült a későbbi Pest város őse

220 bilecz 2017. április 8. 21:05

@bloggerman77: Nézd meg Leányvár, Iža (Izsa) leírását bármely helyen! Több, mint kétszáz évig voltak itt rómaiak – ideiglenesen! Ez minimum 6 nemzedék! Bizonyára élénk kereskedelem folyt a germánok és rómaiak között a katonai tábor közelében is. Szlávokról nincs szó! A 6-9. században meg már az avarok vannak itt. (Lásd a Komárom-hajógyári avar kori temető régészeti leleteit! Ez Szlovákia, de az egész Kárpát-medence egyik leggazdagabb és legjelentősebb késő avar kori temetője.) Nem én mondom, ezek tények! Az épületmaradványokról írt néveredeztetésemet még alátámasztja az alábbi is: „Kevesen tudják vármegyénkben, hogy Komárom és Izsa között, egészen a Duna folyása mellett nagyobb római castrum állott valamikor szemben a nagy római várossal Brigetióval. Az elmúlt századokban még a várost körülvevő falak, őrtornyok és épületek falmaradványai jól kiemelkedtek a földből”. Írja Baranyay József a könyvében.(Kalandozások Komárom vármegyében. Tatabánya, 1998.) Ez a 10-11. században még feltűnőbb lehetett! (Ez kicsit látványosabb a szúnyogos helynél!).

219 bloggerman77 2017. április 8. 20:32

@bilecz:

Látom magam előtt, ahogy az izsai parasztemberek Valentiniánus császárról regélnek. :)

Egyre jobban lovalod bele magad ebbe az áltudományos ingoványba. A keresztény korszak három római császárt tartott számon: Augustust, Marcus Aureliust és Nagy Konstantint.

Ezek közül a mai Szlovákia történetéhez kapcsolódóan M. Aureliusnak volt köze, aki a kvádok elleni hadjárat során irta Elmélkedések c. művét és a Garam mentén történt az un. esőcsoda is.

www.sturovo.com/drupal/30-07-2013/363/hi...-aurelius-seregeivel

Tehát, ogy rövidre zárjuk:

Izsán volt egx katonai tábor

Izsa nem volt a r. birodalom része

Igy nem maradhatott semmilyen latin, görög nyelvi hatás

Főleg azért, mert mint közismert, a Rába és a Zala völgyétől kelete, és a Dráva völgyétől északra nincs semminemű földrajzi név kontinuitás a római korból.

218 bilecz 2017. április 8. 12:13

@bloggerman77: „- itt viszont nem volt ilyen” („római erődrom”) – mondod te! (Annak ellenére, hogy leírtam neked Celemantia erődjét, írtam a szájhagyományról, miszerint Valentinianus császár itt tartotta volna a kedveseit. Akik nem voltak – azok a szlávok! A rómaiak után jöttek herulok, a longobárdok, a gepidák, majd az avarok, később a magyarok. A szlávok a római kor vége felé érkeztek a Közép-Duna vidékére. Kr. u. 568-ban az avarok váltak a Kárpát-medence központi részeinek uraivá. A 6. sz. második feléből, a 7. sz. elejéről már vannak avar régészeti leletek a Duna közelségében. A Dunától északra eső terület ekkor egy ütközőzóna volt, ahol az avar és szláv világ különbségei fokozatosan eltünedeztek. (Itt a régészet általában nem képes arra, hogy a leletek alapján határozza meg egykori tulajdonosaik etnikumát, és ilyenkor hajlamosak hinni a szlavófób nyelvészeknek.) Vannak azért reális megítélések is: „A korabeli “senkiföldje” településekkel telik meg, amelyekhez inhumációs (ún. “csontvázas”) temetők tartoznak. Ezeket VALÓSZÍNŰLEG AZ AVAROKHOZ kapcsolhatjuk. A régi szláv települések viszonylag nyílt hálózatát nem sértik közvetlenül, és az avar behatolás nem tűnik agresszívnek. Így vált Délnyugat- és részben Délkelet-Szlovákia területe is az Avar Kaganátus részévé egészen a VIII. század végéig.” (www2.rgzm.de/foreigners/cfm/themen/303/303_H.cfm?Language=H. Kiemelés –tőlem!)

Komárom nevénél, a komár – szúnyog etimológia esetében, (szerintem) a helynévadás lényege sérülne, hiszen a mástól megkülönböztető jellegnek kell dominálnia a helynévben. Szúnyogos hely meg volt elég a Duna teljes hosszában. Viszont kőből épült (esetleg boltíves) erődítménnyel is rendelkező települést (Kelemantiát, amelyet Claudios Ptolemaios i. sz. 2. századában élt ókori geográfus is megemlít, mint Brigetio melletti települést), az ott élők (most mindegy, hogy kik) a latin, görög nyelvből átvett commercium, καμάρα szavakból kreált Kamar-on/-in/-un/-um/-om/-no névvel is illethették. És EHHEZ NEM KELLETTEK szlávok, mint ahogyan a latin (olasz) kastély (Keszthely) kialakuláshoz sem! „kastély [1263 tn., 1416 u.] Olasz, közelebbről északolasz jövevényszó, vö. északolasz kaštBl, castčl, castel, olasz castello: ’vár; kastély’. Az olasz szó a latin castellum ’ugyanaz; erőd’ főnévre vezethető vissza. A magyar Keszthely városnév ugyanehhez az etimológiához tartozik”. (Zaicz: Magyar szavak és toldalékok eredete).

217 bloggerman77 2017. április 7. 20:45

@bilecz:

Igazi troll módjára fórumozol. Ez egy hídfőtábor volt, ami arra szolgált, hogy a germán kvádokat szemmel tartsák és onnét büntető expedíciókat innditsanak ellenük ill békében kereskedtek velük.

A Duna mente teli van ilyenekkel, Budapesten csak kettő volt (Transaquincum, Contra Aquincum). De nem volt a birodalom része, főleg igy semmi nyelvi hatást nem tudott előidézni, mert nem város volt, és közben a környező lakosság kicserélődött. Az ilyen római erődromokat a szlávok kost'el-nak nevezték a latin castellum-ból, ebből lett pl a magyar Keszthely településnév - itt viszont nem volt ilyen, tehát nem örökitett át senki semmilyen nevet.

216 bilecz 2017. április 7. 14:49

@bloggerman77: " ahol nem voltak rómaiak.”

Izsa (szlovákul Iža) község. Komáromtól 8 km-re keletre, a Duna bal partján fekszik. Hozzátartozik a falutól keletre fekvő Bokrospuszta (Bokroš). A római korban határában húzódott a limes és ennek egyik fontos katonai tábora (2.-4. század). A mellette fekvő Celemantia polgári település a mai község területén állt. A Duna partján lévő 1. századi erőd maradványait a régészek feltárták. Az erődítmény a szemközti Brigetio (a mai Szőny területén) elővédjének számított. Elsőként a markomann háborúk idején, a 170-es években épült itt fa-földsáncos tábor, amely egy germán támadáskor elpusztult. Ezután a 2. század végén a rómaiak egy új négyzet alakú auxiliáris erődöt építettek, ennek falai 172 m hosszúak voltak. A 2 m széles és 4–5 m magas falakhoz 20 torony tartozott. A 3. században az erőd megrongálódott, de helyreállították és egészen a 4. század végéig fennállt. Izsa csaknem valamennyi házának az alapját ezekből a kövekből rakták le. A Leányvár elnevezés a hagyomány szerint onnan ered, hogy Valentinianus császár itt tartotta volna a kedveseit.

215 bloggerman77 2017. április 7. 11:50

@bilecz:

A Duna jobbpartja az a mai Magyarország, az ókorban Brigetio, a kora újkorban Új-Szőny, és csak mesterségesen egyesítették a balparti "igazi" Komárommal.

A legújabb korig Komáromnak csak csak a Duna-Vág összefolyásnál a balparton álló várat-várost nevezték, ahol nem voltak rómaiak.

214 bilecz 2017. április 6. 20:07

@bloggerman77: Nem akarlak elkeseríteni, de a „szúnyogos” Komárom se szentírás! (Csak a magyaroknál!). Figyelembe véve, hogy a Duna jobb partja már rómaiak által is lakott volt, lehetséges latin (esetleg görög) eredeztetés is a „komárom” szóra. Lásd: Štefánik, Martin; Lukačka, Ján, eds. (2010). Lexikón stredovekých miest na Slovensku. 183.o. Miriam Hlavačková: KOMÁRNO. Etymológia názvu: Iná teória hovorí, že vzhľadom na vhodnú polohu Komárna mohol byť jeho názov odvodený z latinského slova commercium, t.j. rímske obchodné stredisko.20

20 TAKÁCS, Lapok, s. 6. KOLAROVSKÁ, Dejiny, s. 13.

A görögöt Vasmernál találhatod: WORD: комо́ра. Стар. заимств. из греч. καμάρα "свод" (судя по ударению), а не из лат. саmеrа или саmаrа; Segítség: комо́ра: 1. чулан – kamra; 2. палата – kamara; комара свод – boltozat.

213 bloggerman77 2017. április 6. 10:10

@bloggerman77:

Sikerült kihagynom Fejér megyét... Na akkor helyesen: jelzésértékűen a kora Árpádkori vármegyék: Komárom - szláv komár, "szúnyog" szóból. Visegrád, Nógrád - Felsővár, Újvár. Veszprém Bezprym herceg nevéből.

Esztergom türk eredetű, magyar nevet Fejér, Vas és Győr vármegyék viseltek. Ismeretlen Moson, Sopron, Pozsony.

Tehát van 3 magyar, 3 szláv, 1 türk, és 3 ismeretlen eredetű vármegye nevünk azon a területen, ahol a "szentistváni" állam kialakult a 11. század elején.

212 bloggerman77 2017. április 6. 10:05

@mondoga:

"Tehát magad cáfolod a szó szláv eredetét? "

**

Hol cáfolom? Azt írtam, a szó - ami itt egy összetett kifejezés - nem más szláv nyelvből származik, hanem itthon keletkezett a Kárpát-medencén belül, csak a Magyar Királyság viszonyaira vonatkoztatva, ezért nincs meg a szó a Kárpát-medencén kívüli szláv nyelvekben. Tehát nem külső jövevényszó, hanem itt keletkezett.

Ehhez persze el kéne ismerni, hogy a kora Árpádkori Magyarországon olyan magas volt az államigazgatás felső szintjén a szláv származásúak aránya, hogy létrehoztak és meghonosítottak egy terminus technicust, amit a magyar nyelv a saját szabályaihoz alakított át a későbbiekben.

Mielőtt azzal jönnéál, hogy ez lehetetlen, a magyar nyelv is "csinált" olyan latin szót, ami ismeretlen a világon mindenütt máshol: a iobagio és az ebből képzett kifejezések.

Csak jelzésértékűen a kora Árpádkori vármegyék: Komárom - szláv komár, "szúnyog" szóból. Visegrád, Nógrád - Felsővár, Újvár. Veszprém Bezprym herceg nevéből.

Esztergom türk eredetű, magyar nevet Vas és Győr vármegyék viseltek. Ismeretlen Moson, Sopron, Pozsony.

211 Untermensch4 2017. április 6. 09:42

@mondoga: ""Tehát a szláv nyelvű közeg kifejezetten felülprezentált volt.""

"Közigazgatásilag" lehet hogy nagyon is. Ha a gyepüre/határvidékre gondolunk, ugye oda lettek telepítve puffernek pl a székelyek, meg még ki tudja kik. Ha a már ott élő szlávok mellé odatelepítettek nem annyira igényelték a hatósági felügyeletet akkor a potenciális ügyfelek között tényleg felülreprezentáltak lehettek a szlávok.

210 mondoga 2017. április 5. 23:26

@bloggerman77:

"Tehát a szláv nyelvű közeg kifejezetten felülprezentált volt."

A szlávok jelenlétét badarság volna tagadni. A számarányuk megsaccolására nem vállalkozom. Bizonyos helyeken a relatív többségük is valószínű, de ebből általános nyelvi következtetések nehezen vonhatók le - szerintem.

Róna-Tas morfondírozása biztató, kár, hogy eddig kevesen rezonáltak.

209 mondoga 2017. április 5. 23:11

@MolnarErik: Ez konkrétan nem, ill. csak így (magyar-perzsa), de az általa hivatkozott irodalomban szó van róla. Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha úgy gondoljuk, hogy Szőcs olyan zsákutcának tekinti ezt a kísérletet, hogy nem is érdemes többet foglalkozni vele. Ha mégse így volna, bizonnyal módosít a következő kiadásban.

208 mondoga 2017. április 5. 23:04

@bloggerman77: Újra idézem a szöveget - kicsit bővebben:

"Kniezsa nem elégedett meg teljes mértékben szófejtésével, és éppen a szláv etimológiák „preferált korszakában”, az 1950-es években adott hangot kétségeinek. Szerinte az összes (a sajátját is ideértve) magyarázat gyöngéje, hogy „ennek a szerkezetnek a magyarnak megfelelő jelentésben sehol, semmiféle szláv nyelvben a legcsekélyebb nyoma sem található. Ahol a szó mégis megvan, ott kivétel nélkül a magyarból van átvéve”.92"

Szőcs itt Kniezsa véleményét tolmácsolja. Én elfogadom az egyik legnagyobb szlavista véleményét, hiszen a korabeli körülmények csak erősítik az általa megütött kritikus hang hitelét.

" Tehát a "nad dvor span" nem klasszikus jövevényszó, hanem a comes palatinus tisztséget önálló szóalkotással,. a magyar királyságban nevezték el így. Hogy miért szlávul, az a 10-11. századi magyar történelem titka."

Tehát magad cáfolod a szó szláv eredetét? Ez a "nem klasszikus jövevényszó" olyan, mint az alternatív igazság? Vagy mi?

Nem igazán érthető ez a fából vaskarika...

Mellesleg észre vettem, hogy megváltozott a korábbi véleményed, hiszen most már - gondolom, Kniezsa ötlete nyomán - "nad dvor span" alakot feltételezel. Korábban (9, 21, 195 hsz) még "na dvor" mellett kardoskodtál.

Ez nem baj, hisz úgy tűnik, hatottak Kniezsa érvei.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X