nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Újra hamis Széchenyi-idézet kering a neten – ezúttal márványba foglalva!
-fl- | 2015. augusztus 5.
|  

Bár már 2013 februárja óta fent van a Facebookon, és azóta közel 150 ezren osztották meg, úgy tűnik, ismét reneszánszát éli. Több mint egy év után került alá néhány komment, és újból osztani kezdték. Akik elolvasták cikkünk címét, már tudhatják: az idézet bizony nem Széchenyitől származik. Ráadásul a poszt alatt erre többen felhívják a figyelmet – hiába.

Azt, hogy hogyan kezdett Széchenyi-idézetként terjedni, és hogy valójában honnan származik, a kiváló Urban Legends nyomozta ki még 2007-ben. Annyi itt most legyen elég, hogy a pontos forrás híján is tudhatnánk, hogy a szöveg nem is jellemző Széchenyi gondolkodásmódjára, ráadásul 1848 előtt nem lett volna aktuális, 1849 után pedig a Bach-rendszert igazolná.

Aki ennél többet szeretne tudni, az kattintson, és olvassa el az Urban Legends remek írását.

Ha valaki tudja, hol látható a képen szereplő márványtábla, és mikor készült, kérjük, írja meg szerkesztőségünknek.

Keletre magyar! 4. rész. A sanjük birodalma

Az ázsiai hunok alapították az első nomád államot. Annyira jól sikerült, hogy később minden nomád őket utánozta. Sorozatunk lezárásaként az éji homályba veszett hsziungnu birodalom régi dicsőségét idézzük föl.

Iskolarendészet: egy látszatmegoldás diszkrét bája

A napokban ismét felröppent az a döntéshozói kezdeményezés, miszerint “ki kell vezetni az iskolából az erőszakot” mégpedig úgy, hogy az iskolarendészetet pedig be kell vezetni. Jóllehet ez a kezdeményezés nem újkeletű, mint az cikkünkből kiderül, a szakirodalom szerint inkább látszatmegoldásnak tűnik.

Spektrumon innen és túl 30 éve az autizmussal élők szolgálatában - az Autizmus Alapítvány története

Az Autizmus Alapítvány az autizmuskutatás és –ellátás zászlóshajójának számít Magyarországon. Cikkünkből megismerheti, hogyan született meg, és hogyan működik a „Delej utca”, mely egyfelől a világ tudományos vérkeringésének szerves része, másfelől pedig sok autista embertársunk legfontosabb, és sokszor sajnos egyetlen támasza.

NAT 2020 és az anyanyelvi nevelés

A módosított NAT valójában nem módosított, hanem új, csak sajnos nem a szemléletét tekintve. Gyors elemzés az új NAT anyanyelvi, elsősorban nyelvtani tartalmakat érintő kérdéseiről.

Keletre, magyar! 3. rész. Hol a Bajkál halat dajkál

Tengerecki Pál, a nagy utazó nyomába eredtünk, és útra keltünk a Bajkál-tóhoz. Jártunk múzeumban, kolostorban, történelmi emlékhelyen, míg végre megálltunk a nagy tó partján.

Ingyenes külföldi nyelvtanfolyamok: akár félmillió is járhat a kísérőtanároknak

Nem aprópénz, ami a hatályos törvények alapján járna a kéthetes külföldi „ingyenes” nyelvtanfolyamokra diákot kísérő pedagógusoknak. De kifizetik?

Keletre magyar! 2. rész: nomád régészeti konferencia Ulan-Udéban

Beszámolunk a konferenciáról: összkép, néhány előadás, hun és magyar őstörténet Ulan-Udéban

Készíts te is digitális tananyagot - Prievara Tiborral!

A #school oktatóportál és a nyest.hu 12 órás tanfolyamot indít pedagógusok számára, melynek célja, hogy a résztvevőket bevezesse a digitális tananyagok létrehozásának rejtelmeibe.

Keletre, magyar! 1. rész: négy nap a Transzszibériai vasúton

A honfoglaló magyarok egyik genetikai vonala Belső-Ázsiába vezet. Elindultunk Burjátiába, az ázsiai hunok földjére, hátha találnánk még ott rokonokat.

Anti-PC shaming

"Úgy vettem észre, a világ eljutott oda, hogy az embert sokszor azért alázzák, mert úgy ítélik meg, a politikai korrektség nevében (akármit jelentsen is az) vannak ellenérzései valamivel kapcsolatban."

Mindennapi előítéleteink Minden nőre legalább két férfi jut a Budapest-Moszkva-Strasbourg háromszögben

Vajon férfi vagy női neveket említenek gyakrabban az online magyar sajtóban? Melyik magyar település szerepel legtöbbször az online térben? A világ mely részeiről kapunk híreket? Több mint százezer cikket vizsgáltunk meg alaposan, hogy ezekre a kérdésekre kimerítő választ tudjunk adni.

Diskurzusjelölők 14. Ha feldobom semmi, ha leesik poén

Nem tréfálunk, amikor azt állítjuk, hogy a diskurzusjelölők (pl. hát, ugye) humorosak. Persze nem magukban, hanem a humoros szövegekben válnak a humor fontos elemeivé. És ez nem vicc!

A nagy kérdés:
a helyzetem
Amíg létezünk

Ha fiktív történetekkel találkozunk, mindig ott motoszkál bennünk a kíváncsiság: vajon mennyi lehet benne az igazság? Különösen, ha a történet az igazsággal szembeötlően egybevágó elemeket is tartalmaz.

Unikornis Tábor Unikornisok márpedig léteznek!

2019. július 15-től 20-ig unikornisok lepték el a székelyföldi Csernáton falu szélén található Malomkertet. Ott jártunk, s most beszámolunk róla.

Mindennapi előítéleteink Apának munkája van, anyának teste

Az úr bencés, a hölgy szexi. Az igazgató ügyvezető, az igazgatónő gimnáziumi. Falusi a CSOK, városi a hibrid Toyota. – Legalábbis ez derül ki napjaink online híroldalainak adataiból.

És csöpög a könny: Miért is, miért is, miért is? Hun‒ugor géntangó

Genetika és őstörténet ‒ megunhatatlan téma. Néha azonban már unjuk. „S itt valahol, ott valahol,/Esett, szép, szomorú fejekkel/Négy-öt magyar összehajol./Miért is, miért is, miért is?”

A hunok is finnugorok? A nagy finnugor dogmapara

Paradigmaváltás az őstörténetben? M. Lezsák Gabriella szerint a kommunizmus idején a pártállam által kijelölt vezető kutatók bebetonozták a finnugor dogmát. Mélyfúrással eredtünk a dogma nyomába.

Megszűnt a Magyar Tudományos Akadémia

Módosították a „kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvényeket”.

200 év Négy nap Reguly

Július 11-14. között Zirc városa, valamint a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Ház fesztivált rendez Reguly Antal születésének 200. évfordulója alkalmából. Az esemény fővédnöke a Magyar UNESCO Bizottság.

M1DNS Magyar DNS az Urálban

Még 2014-ben kezdődött: Fehér Tibor et al. megállapították, hogy a N3a4-Z1936 haplocsoport lehet az összekötő kapocs a magyar és a manysi gének között. A kutatók most még jobban belecsavarodtak a DNS-spirálba.

Szelőtök? A tiétek!

Fontos tudni, mit adhatunk enni egy csecsemőnek. Kérdés viszont, hogy akik ebben a kérdésben tanácsot adnak, tudják-e valójában, mit is ajánlanak.

Mit művel a technológia a fordítással? Kinyírja-e a mesterséges intelligencia a szakmát?

Kritikus kérdésekkel foglalkozik május 16-án a Szent István Egyetem Fordítóképzőjének konferenciája.

A barátod egy kutya Újabb viharos események a nyelvvizsgapiacon

Visszatér a telc, ami jó hír, sőt: váratlanul egy újabb nyelvvizsga is megjelent a piacon, ami szintén jó hír… lenne, ha nem merülne fel vele annyi bizarr probléma.

Új időszámítás lép érvénybe! Az óraállítgatás történelme

Az óraállítgatás mindig is megosztotta az embereket. Így volt ez 1916-ban is, amikor először vezették be Magyarországon a nyári időszámítást.

Bukta A megtermékenyítés meg a termékenyítés

Nem lehet sikertelen a megtermékenyítés? Ilyen az, amikor hozzá nem értő okoskodók tücsköt-bogarat próbálnak elültetni egymás fejében.

Kísérletes 2. Amikor a gyerekek logikusabbak a felnőtteknél

Azt hinnénk, a felnőttek jobban értenek a logikához, mint a gyerekek. Nem így van...

Kis magyar nyelvvizsgakörkép 2019 elején

Ha májusra nyelvvizsgát szeretnénk, érdemes jól megfontolni, mire fizetünk be. A TELC-cel a megszokott vizsgák köréből az egyik legnagyobb most egy időre kiesett – a kínálat azonban továbbra is kitűnő.

Élőlánc az Akadémiáért

870 milliárdért heti párezer focirajongót elégít ki a kormány, a 200 éves Akadémiát – többezer dolgozójával együtt – viszont 27 milliárdért beszántja. Védjük meg az Akadémiát!

Még több cikk a nyestről...
Információ
X