nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Az ugor lovakrul

Széchenyi István Lovakrul című örökbecsű műve a romlásnak indult hajdan erős magyar lótartás újdondani virágba borítása érdekében íródott. Stefi gróf nem tudta, hogy a magyarok már akkor is lótenyésztők voltak, mikor még ők maguk magyarok sem voltak.

zegernyei | 2021. április 13.
|  

A magyar lótartás előzményei táltos csillagként ragyognak a homályba vesző ugor kor egén. Ezt a nyelvészektől tudjuk. Manapság sokan szeretnék kiszorítani a nyelvészetet az őstörténeti tudományok közül. Többnyire olyanok, akik nem ismerik a történeti nyelvészet módszereit és eredményeit. Ez utóbbi megbocsátható: biológusoknak, orvosoknak, mérnököknek, klarinétosoknak és balett táncosoknak nem tanítják az egyetemen. De a nevezettek mégis miért gondolják, hogy a nyelvészet fölött ítélkezhetnek? Persze vannak olyanok is, akik magyar szakos egyetemi hallgatóként tanultak valamennyicske finnugrisztikát, de büszkén hirdetik, hogy nem értették meg: a történeti nyelvészet számukra valami szociáldarwinista ármány, s mint ilyen elavult, ósdi, kukába való, továbbá nem vagyunk finnugorok és egyéb bombasztikus nagyotmondások.

Az őstörténeti farkasvakság ugyan erősen fertőző, ámde gyógyítható betegség. A terápiát ott kezdjük, hogy összefoglaljuk az ugor kori lótartás nyelvészeti bizonyítékait, majd jön a folklorisztika és a régészet is.

A’ lóállapotja Ugorországban

A történeti nyelvészet ugor kornak nevezi azt a nyelvtörténeti korszakot, amelyben a mai ugor nyelvek (magyar, manysi [vogul], hanti [osztják]) közös elődje mint beszélt nyelv létezett. A magyar nyelv lótartással kapcsolatos szavai közül e nyelvi korszakból származnak a következő szavak: (UEW № 1794) ǀ nyereg (UEW № 1816) ǀ fék (’kantár, gyeplő’) (UEW № 1821) ǀ ostor (UEW № 658); és a következő kifejezések:

Munkácsi 1931: 13.
Munkácsi 1931: 13.

Munkácsi Bernát idézett művében szerepelnek más etimológiák is, melyekről bebizonyosodott, hogy nem helyes ebbe a körbe bevonnunk – ezeket nem is idéztük.

A nyelvi adatok mellett van azonban még sok minden más Munkácsi Bernátnál, amelyekre érdemes kitérnünk. 1894-ben Az ugorok legrégibb történeti emlékezete címmel publikált egy tanulmányt az Ethnographiában. Pár évvel korábban jelent meg Wilhelm Tomaschek cikke, amelyben a cseh/osztrák szerző a Hérodotosz IV. könyvében található népneveket elemezte, és próbálta térképre helyezni az ott említett népeket. Tomaschek a Hérodotosz által említett jürka népet a jugra/Jugra, jugor nép- és helynévvel azonosította (Tomaschek 1888/1889). Munkácsi Bernát a saját gyűjtéseiből származó folklorisztikai adatokkal támasztotta alá, hogy a jürkák az ugorokkal azonosíthatók. Hérodotosz ezt írta a jürkákról:

Ezek is vadászatból élnek, és a következőképpen vadásznak. A vadász felmászik egy fára – mert sűrűn borítják fák a vidéket – és onnan figyel. Mindegyiknek ott van készenlétben a lova, amelyet megtanított hason feküdni, hogy alacsonynak látsszék, továbbá a kutyája. Ha a vadász megpillantja a fáról a vadat, nyilával rálő, lemászik a fáról, a lovára pattan, és üldözőbe veszi, nyomában a kutyájával (Hérodotosz, IV. 22).

Munkácsi Bernát leírja, hogy az obi-ugoroknál hagyománya van a lóáldozatnak, a lókolbász készítésének, és mitológiájuk főszereplője, a Világügyelő férfiú is lovon közlekedik. Idézi azt a vogul medveéneket, amelyben a lovas vadászat is szerepel. A medveénekeket a medveünnepeken adták elő, a leölt állat kiterített bundája előtt. Az énekesek az állat nevében szólaltak meg. Ebben a történetben a mackó elmeséli, hogy éppen a málnásban járt, midőn egyszer csak azt vette észre, hogy menekül, mert a vadász lován üldözi:

Forrásvidékes folyó forrásvidékét haladom,
forrásvidékes folyó forrásvidékét járdalom,
forrásvidékes folyó forrásvidékét a mint haladom,
ím miképpen nézdegélek:
sárgamálnát termő sárgamálnás mocsarat találtam.
Telhetetlen „bödönyöm” [hasam] öblét teli szedegetem,
telhetetlen „puttonyom” öblét teli szedegetem.
A mint így szedegetem, egyszer csak
„nagyságos-állatocska” két „csillagom”-mal [szememmel]
im miképpen nézdegélek:
oly derék jégszín-szőrű lovas férfi tűnt elém,
oly derék hószín-szőrű lovas férfi jött elém!
Minő fürtje – kifejlett fürtös férfi volt vala,
minő szépsége [arcza] – kifejlett szépséges férfi volt vala!
Jégszín-szőrű lova háta fölött üldögél,
„férfigombos-hatalmas-erdei-állatot” igy üldöz ím engem.
„Hatalmas-erdei-állat” hét szökéssel iramodtam én ím tova,
„hatalmas-erdei-állat” hat ugrással ugrottam én ím tova.

(Munkácsi 1894: 167, az eredeti közlés Munkácsi 1893: 134–135)

A továbbiakban Munkácsi kifejti elméletét az ugor őshaza helyéről, majd megállapítja, hogy az ugor ősnépesség nem a türköktől, hanem még a türk–magyar érintkezés előtt az iráni nyelvű szkítáktól tanulta el a lovas-harcos életmódot. Nagy Géza régésznek szintén a hérodotoszi leírás jutott eszébe, midőn Tolsztoj és Kondakov művében megpillantotta I. (Nagy) Péter cár szibériai aranygyűjteményének egyik darabját. A cári aranyakról írt cikkünkben már idéztük Munkácsy Mihály és Nagy Géza 1913-as ismertetését. Akkor nem tértünk ki arra az érdekes övveretpárra, amelynek egyik darabja itt látható:

Az ugor lovakrul
Forrás: Tolsztoj – Kondakov 1890: 60, Munkácsy – Nagy 1913: 259, Rugyenko 1962: t. IV.

Az ismertetés írói szerint az övvereten ezt látjuk:

Ez a jelenet nagyban emlékeztet Herodotos azon helyére, a hol a délnyugoti Szibériában, a thysszagetáktól keletre s masszagetáktól északra tanyázó és minden valószínűség szerint a magyarság ősi törzsét képező jyrkákról szólva elmondja, hogy a vadász fára mászik és ott elrejtőzik. Alacsony növésű lova a fa alatt hason fekszik, kutyája meg a közelben rejtőzik. Mikor a vadász meglátja a vadat, nyilakat röpít beléje, leereszkedik a fáról, lovára kap és kutyájával üldözi a menekülő megsebesült vadat. A szóbanlevő műemlékeken látható vadászjelenetek illustratiók lehetnének Herodotos említett vadászleírásához. […] Hogy két egymásra következő mozzanat egyidejűnek van feltüntetve, ez nemcsak az antik művészeti felfogásnak, hanem a jóval későbbinek is teljesen megfelel. Ugyanez a művészi felfogás megengedi azt is, hogy a második vadász az elsővel személyileg ugyanaz legyen, a ki már leugrik a fáról és lován üldözi a kinyomozott vadat. (Munkácsy – Nagy 1913: 259–260.)

Az ugor kori lótartás témakörére Munkácsi Bernát még egyszer visszatért 1931-ben megjelent, és fentebb már hivatkozott tanulmányában. Művének megírására azok az újabb írások késztették, amelyek azt tárgyalták, hogy a magyarság türk hatásra vált lovasnomád néppé, és a magyarság „évszázadokon át az alsóbbrendű tömeg alárendelt szerepét volt kénytelen tűrni” (Solymossy 1930: 147), míg végre eltanulta a lovaglás és a lótartás fortélyait a türköktől. Munkácsi Bernát ezúttal is megfogalmazta azt az állítását, hogy a magyarság nem a türköktől, hanem a szkítáktól sajátította el a lótenyésztés fogásait. Cikkében vitába szállt Bátky Zsigmonddal is, aki nem fogadta el az egykori manysi lótartás bizonyítékainak a lótenyésztés ugor kori szavait (Bátky 1930: 120). A vitához 1931-ben hozzászólt Zichy István is, aki kizártnak tartotta, hogy az ugor ősnépesség lótenyésztő lett volna (Zichy 1931).

 Munkácsi Bernátot sok támadás érte őstörténeti koncepciója miatt, 1901-ben megjelent Árja és kaukázusi elemek a finn–magyar nyelvekben című művét tudóstársai kemény bírálatokban marasztalták el. A magyar lótartás szkíta eredetében azonban feltehetőleg igaza volt. Munkácsi Bernát amellett érvelt, hogy a halász-vadász életmód nem zárja ki a lótartást. Évtizedekkel később erre is megérkezett a bizonyítás. A régészeti leletek alapján megállapítható, hogy a nyugat-szibériai erdő és füves övezet határán – ott, ahol az ugor, majd később a magyar őshazát sejtjük – a bronzkor végétől halász-vadász-lótenyésztő népek éltek.

Koryakova ‒ Daire 1997.
Koryakova ‒ Daire 1997.

A’ tenyésztés némelly fővonásai

Korábban ugyanitt írtunk a Nyugat-Szibériában felbukkant szintastai régészeti kultúráról, arról, hogy Kr. e. 2200 körül a szintastai emberek honosították meg ezen a területen a lótenyésztést és a szekerezést, sőt, a szekerek harci alkalmazását is ők találták fel. A szintastai korszakot követően a szekér használata háttérbe szorult, de a ló mint háziállat nem veszített jelentőségéből, sőt még nőtt is a szerepe. Ezt az andronovói kultúra régészetileg feltárt állatcsontanyagának elemzése alapján lehet megállapítani. Egy fél évszázaddal ezelőtti összefoglalás szerint az andronovói kultúrában fokozatosan nőtt a lóhús szerepe az élelmezésben (Szalnyikov 1967: 328–329, további szakirodalommal). Az újabb művekben azt olvashatjuk, hogy andronovói kultúra népességének legfontosabb háziállata a szarvasmarha volt, de a kultúra késői korszakában egyre több lovat is tartottak (Kosztomarov et al. 2019). Az andronovói kultúra északi, erdőssztyeppi peremvidékének későbronzkori halvány alteregói, az úgynevezett andronoid kultúrák körében már jelentős volt a lótenyésztés szerepe. Ez a vidék, a Tobol, az Isim és az Irtis átmeneti zónája, ahol erdők és mezők váltják egymást (és ahol mackók járnak a málnásban) a magyar őstörténet kutatóit különösen érdekelheti. A későbronzkori pahomovói (Kr. e. 13–11. sz.) és a kora vaskori barhatovói (Kr. e. 12/11–8. sz.). kultúrát O. N. Korocskova határozta meg. Az általa elemzett egykori telepeken kb. ugyanannyi szarvasmarhát és lovat tartottak, és e két fajnál jóval kevesebb birkát és kecskét. Figyelemre méltó volt a kutyák jelenléte is (Korocskova 2010: 70). A talált csontok és eszközök alapján a népesség alapvetően vadászattal és halászattal foglalkozott. Főleg őzre, szarvasra, vaddisznóra és medvére vadásztak, de a telepeken rókák és hódok csontjai is előkerültek (Korocskova 2010: 14). A kutyák tartása is a vadászattal hozható összefüggésbe. Az Alekszandr Matvejev – Okszana Anosko szerzőpárosnak a barhatovói kultúráról írt monográfiájában szintén található egy táblázat a telepeken feltárt állatcsontokról (Matvejev – Anosko 2009: 228–229). Ez a táblázat is a ló kiemelkedő szerepét bizonyítja. A Kr. e. 7. század végétől a Kr. e. 4. század elejéig datálható baitovói kultúra feldolgozója, Szvetlana Cembaljuk meglepve tapasztalta, hogy a kultúra népességének életében milyen nagy szerepe volt a lótartásnak. Szerinte a lovak nagy száma a népesség mozgékonyságára, gyakori lakóhelyváltoztatására utal (Cembaljuk 2017: 71). Szerintünk pedig a lovas vadászatra is. A baitovói, a gorohovói és a szargatkai kultúra egymáshoz való viszonya (sőt, egymástól való elkülöníthetőségük is) szakmai vita tárgya. A szargatkai kultúrából szintén dokumentálható a nagyfokú lótartás (Mogilnyikov 1992: 306; Matvejeva – Larin 2000: 21).

A szargatkai kultúra és utódkultúrái, a kérdéses korszak és a kérdéses terület, vagyis a Kr. e. 1. évezred 2. fele – Kr. u. 1. évezred 1. fele és Nyugat-Szibéria erdőssztyeppi zónája a magyarság kialakulása szempontjából az elsődleges kutatási irány. Miről tanúskodnak a fentebb felsorolt adatok?:

  1. A Kr. e. 5. században élt Hérodotosz szerint a jürka nép lovas vadász volt.
  2. A Hérodotosz szövegeit elemző tudósok egy része szerint a jürka nép Nyugat-Szibériában élt, népnevük azonosítható a jugra/Jugra/jugor nép- és helynévvel.
  3. A nyelvészeti adatok szerint a magyar és az obi-ugor nyelvekben az ugor alapnyelvre vezethető vissza a lótartásra utaló néhány szó és kifejezés.
  4. A manysi folklórban megőrződött a lovas vadászat emléke.
  5. Munkácsi Bernát az 1–4. pontban felsoroltakból arra következtetett, hogy a jürkák azonosíthatók a magyarok és az obi-ugorok elődeivel (az orosz évkönyvekben említett Jugra azonban nem Nyugat-Szibériában volt). Más őstörténészekkel szemben nem látott semmi ellentmondást abban, hogy a magyarok elődei halásztak-vadásztak, ugyanakkor lovat is tenyésztettek.
  6. Munkácsy Mihály és Nagy Géza könyvismertetésükben úgy vélték, hogy egy szibériai arany övveretpár a lovas vadászatot ábrázolja.
  7. Ez az I. (Nagy) Péter cár szibériai aranyai közé tartozó övveretpár az újabb kutatások szerint Nyugat-Szibériából származik.
  8. A régészeti adatok alapján a nyugat-szibériai erdőssztyepp népessége a bronzkor végétől kezdve egyre több lovat tenyésztett, életmódjára a vadászat-halászat és az állattenyésztés volt jellemző. A telepásatásokon a háziállatcsontok között a ló- és szarvasmarhacsontok dominálnak, arányuk kb. egyenlő (40–40%).

A fentiekből leginkább az következik, hogy az ugor ősnépesség, majd a nyelvi elkülönülés útjára lépett magyarok és manysik megélhetését a vadászat-halászat és az állattenyésztés biztosította. A magyarok és a manysik elődei feltehetőleg a Kr. e. 2. évezred utolsó negyedében kifejlesztették a lovas-kutyás vadászat módszerét.

Szargatkai kultúra: temetkezés, házak, kerámia, fegyverek, ékszerek, lószerszám
Szargatkai kultúra: temetkezés, házak, kerámia, fegyverek, ékszerek, lószerszám
(Forrás: Koryakova ‒ Daire 1997: 146.)

Mit kellene tehát nekünk tenni

Hogy mit is kellene tennünk? Leginkább nem elfelejtkezni a fentebb idézett tudományos publikációkról. Ha ezen olvasmányaikat felidéznék a magyar őstörténet jeles kutatói, akkor nem elmélkednének azon, hogy a magyar–obi-ugor nyelvrokonság nyelvészeti modelljének van egy gyenge pontja: az az állítás, hogy a magyarok elődei az erdőzónából származnak (Török 2020: 23). A szerző rosszul tudja: a „nyelvészeti modell” szerint nem az ugor ősnépesség, hanem a finnugor élhetett az erdőövezetben (ugyanakkor folyamatosan érintkezett a délebbi erdőssztyeppi és sztyeppei népességekkel is). Az ugor alapnyelvű csoport azonban nem csak az erdőben, és nem csak a sztyeppén élt. Hanem a kettő határán. És az ugor kori lótenyésztés „nyelvészeti modelljét” történeti, folklorisztikai és régészeti adatok is alátámasztják.

Átgondolatlan érveléssel tűnik ki a legfrissebbek közül egy másik tanulmány is. A szerző először elítéli, hogy az ugor kori lótartásra a nyelvészeti adatokból következtettek az őstörténészek, holott inkább a régészeti adatokra kellene figyelniük (Perényi 2020: 37). Amint láttuk, a régészeti adatok is a nyugat-szibériai régió lótartó kultúrájára utalnak. Pár oldallal később viszont a szerző azért ítéli el Molnár Eriket, mert a finnugor és az ugor ősöket halászó-vadászó-gyűjtögető népségként írta le, holott a nyelvészeti adatok szerint az ugorok lovat is tartottak (Perényi 2020: 42). Hogy is van ez? Mégis elfogadhatók az ugor kori lótartás nyelvészeti bizonyítékai? Bizony el, sőt, a fent idézett régészeti tanulmányok azt mutatják, hogy a lótartás és a vadászat-halászat egyáltalán nem zárja ki egymást. Az viszont igaz, hogy őseink a lóról nem hátrafelé nyilazva vadásztak. Azt később tanulták el az emberekre is lövöldöző sztyeppei nomád türköktől.

Irodalom

Bátky Zsigmond 1930: Lovas népek voltak-e az ugorok? (Válasz Mészöly Gedeonnak.) Ethnographia 41: 119–122.

Cembaljuk 2017: Цембалюк, С. И., Баитовская культура. Начала раннего железного века в лесостепном и подтаежном Притоболье. Диссертация на соискание ученой степени кандидата исторических наук. Тюмень.

Korocskova 2010: Корочкова, О. Н., Взаимодействие культур в эпоху поздней бронзы (андроноидные древности Тоболо-Иртышья). Екатеринбург.

Koryakova, L. N. ‒ Daire, M.-Y. 1997: The Culture of Trans-uralian Cattle and Horse Breeders on the Turn of Area. The Gayevo Burial Ground of the Sargat Community: Anthropological Research. Ekaterinburg.

Kosztomarov et al. 2019: Костомаров, В. Н. – Новиков, И. К. – Кисагулов, А. В., Новые данные по археозоологии алакульского населения Среднего Притоболья (по материалам раскопок поселения Золотое 1). Вестник археологии, антропологии и этнографии 47, № 4: 45–56.

Matvejev – Anosko 2009: Матвеев, А. В. – Аношко, О. М., Зауралье после андроновцев. Бархатовская культура. Тюмень

Matvejeva – Larin 2000: Матвеева, Н. П. – Ларин, С. И., О характере расселения и хозяйства племен саргатской культуры. Российская археология 2000/2: 15–25.

Mogilnyikov 1992: Могильников В. А., Саргатская культура. In: Степная полоса Азиатской части СССР в скифо-сарматское время (отв. ред. М. Г. Мошкова). Москва, 292–311.

Munkácsi Bernát 1893: Vogul népköltési gyűjtemény III. Budapest.

Munkácsi Bernát 1894: Az ugorok legrégibb történeti emlékezete. Ethnographia 5: 160–180.

Munkácsi Bernát 1901: Árja és kaukázusi elemek a finn–magyar nyelvekben. Budapest.

Munkácsi Bernát 1931: A magyar lovasélet ősisége. Ethnographia 42: 12–20.

Munkácsy Mihály – Nagy Géza 1913: Orosz műemlékek és régiségek. Kiadják gr. J. Tolsztoj – N. Kondakov. Archeológiai Értesítő ú. f. 23: 255–261.

Perényi Károly 2020: „Részben nacionalista színezet” Politika és őstörténet 1945-től napjainkig. Hitel, 2020. december: 30–57.

Rugyenko 1962: Руденко, С. И., Сибирская коллекция Петра I. Свод археологических источников Д 3–9. Москва.

Solymossy Sándor 1930: A honfoglalás előtti magyarság etnikumához. Magyar Nyelvőr 59: 143–147.

Szalnyikov 1967: Сальников, К. В., Очерки древней истории Южного Урала. Москва.

Tolsztoj – Kondakov 1890: Толстой, Ю. В. – Кондаков, Н. П., Русские древности в памятниках искусства. Вып. III. Санкт-Петербург.

Tomaschek, Wilhelm 1888/1889: Kritik der ältesten Nachrichten über den skythischen Norden I–II. Sitzungsberichte d. Phil.-Hist. Classe d. Kais. Akademie d. Wissenschaften, 116. Wien, 715–780.; 117. Wien, I. Abhandlung/1–70.

Török Tibor 2020: Hogyan illeszthetők a honfoglalók genetikai adatai az eddigi történeti képbe? In: Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés. Szerk. Neparáczki Endre. Budapest, 1127.

Zichy István 1931: Mióta lovas nép a magyar? Magyar Nyelv 27: 12–19.

Ez az írás az Információs és Technológiai Minisztérium támogatásával a Tématerületi Kiválósági Program: Magyarország és a Kelet kapcsolatának régészeti kutatása (Keleti Örökségünk PPKE Interdiszciplináris Történeti és Régészeti Kutatócsoport TUDFO/51757-1/2019-2022/ITM) projekt keretében készült.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
52 béta 2021. április 30. 13:54

@zegernyei: Köszönöm!

51 zegernyei 2021. április 30. 05:06

@béta: Pótolva

50 Fülig James 2021. április 29. 14:39

gebe: jól nevelt mongol ló

gibe mare:

Tung. *gibu-; Mong. *gewü-n; Turk. *KEbel. PTung. *gibu- roe (косуля): Evk. giwčēn; Neg. giwčēn; Man. ǵo; Ul. giu(n); Ork. giu; Nan. giu; Orch. gǟuča, giuča; Ud. giu, giuse; Sol. gīs. ◊ ТМС 1, 148. PMong. *gewü-n mare (кобыла): MMong. ge’un (HY 9), guun-du (MA), keun (LH); WMong. gegü(n), gegüü (L 374), geü (DO 273); Kh. gǖ(n); Bur. gǖn(g); Kalm. gǖn; Ord. gǖ; Dag. geu (Тод. Даг. 132, MD 151); S.-Yugh. gǖn; Mongr. gū ‘femeille de certaine animaux’ (SM 138). ◊ KW 140, MGCD 306. Mong. > Evk. gōn etc., see Poppe 1966, 190, 1972, 96, Doerfer MT 102. PTurk. *KEbel a well-bred fast horse (благородная быстрая лошадь): Karakh. kevel, kevil (MK, KB). ◊ EDT 689. ‖ A Western isogloss. The isolated Karakh. form may be borrowed < Sak. käbä ‘well-bred horse’; perhaps a better match in Turkic would be *Kojn ‘sheep’ (Лексика 431, ЭСТЯ 6, 24-26) ( > Mong. qoni(n) > Evk. konin etc., see TMN 3, 564, Щербак 1997, 139, Doerfer MT 37; despite KW 194 and Poppe 70, hardly a common Altaic *koni). In that case Turk. *Kojn < *Kobi-n, with a subsequent reconstruction of PA *gabo(nV).544 *gijo - *gìlè

49 béta 2021. április 29. 13:57

Van egy hivatkozás a szövegben: Török 2020: 23

Viszont nem találom az irodalomjegyzékben. Melyik műről van szó?

48 gekovacsistvan 2021. április 23. 06:55

"A Rénhíreken régebben szintén publikáló Fejes Ferenc erről így fogalmazott:"

Tisztelt Fejes László!

Tudom, hogy én, nem igen tartozom a "számontartott barátai" közé - és Ön sincs az én listámban túl előkelő helyen - de azt, hogy tévesen írtam le a nevét - mélységesen szégyenlem - és ezért fogadja valóban is létező bocsánatkérésemet!

Egyetlen mentségem, hogy tényleg véletlen, és hogy elképzelésem nincs, hogy hogyan lett... "Ferenc"... !

Mégegyszer ezer bocs... !

47 gekovacsistvan 2021. április 21. 14:41

@MolnarErik:

"Ez a cikk nem az ugor ősnyelv létét akarja bebizonyítani a lótársra vonatkozó szavakkal, az már bizonyított, mégpedig az alapszókinccsel."

Amint látszik is az szépen eztet még a finnugristák sem igen hiszik el. Hisz az már régen is látszott - meg látszik az ma is - hogy az igen csak törékeny és soványka bizonyíték.

"A történeti nyelvészet ugor kornak nevezi azt a nyelvtörténeti korszakot, amelyben a mai ugor nyelvek (magyar, manysi [vogul], hanti [osztják]) közös elődje mint beszélt nyelv létezett."

Minden kutatás az "alapnyelv" létezésének bizonyítására megy ki - mert ugye ha az nincs - akkor nyelvrokonság sincs - mint tudjuk!

( Legközelebb majd azért is bocsánatot kérhetsz, hogy engem a "türk nyelvrokonság" támogatásával vádoltál meg. Soha ilyent én le nem írtam, még "kezdő koromban" sem. Én mindég, csak a magyar nyelv rokonításának hiányosságairól, logikátlanságairól és definiálatlanságáról beszélek. )

45 MolnarErik 2021. április 19. 18:30

Kedves Géki! Nem tűnt fel neked, h nagyon kevered a szezont a fazonnal? Ez a cikk nem az ugor ősnyelv létét akarja bebizonyítani a lótársra vonatkozó szavakkal, az már bizonyított, mégpedig az alapszókinccsel. Ezek azok az alap szavak, amik nem (nagyon) szoktak átvétellel változni, mint pl. az alapvető cselekvések, alapvető testrészek, egyszerű számnevek, névmások, rokoni megnevezések, időbeli és térbeli viszonyítószavak. Ezek azok, amiket te régebben nem találtál elégségesnek a nyelvrokonság bizonyításához, mert hát darabszámra olyan kevesen vannak, ellentétben a türk jövevényszavakkal, amik viszont olyan sokan vannak, h az már nyilvánvaló bizonyítéka - legalábbis szerinted (azokban a régi szép napokban) - a magyar-türk nyelvrokonságnak.

Ja, és utólagos önkritikát gyakorolva szeretnék elnézést kérni, h "a finnugor és az ugor ősöket halászó-vadászó-gyűjtögető népségként" írtam le :)

44 gekovacsistvan 2021. április 18. 08:00

„Manapság sokan szeretnék kiszorítani a nyelvészetet az őstörténeti tudományok közül. Többnyire olyanok, akik nem ismerik a történeti nyelvészet módszereit és eredményeit.”

Vagy inkább a nyelvészek szeretnék ha a történészek végre „kivonulnának” a nyelvtudományból, vagy legalábbis belátnák azt, hogy a „történeti nyelvészet”- kizárólag a nyelv történetét kutatja, és annak semmi köze egy nép történetéhez – vagy legalábbis belátná azt, hogy nem feltétlen van köze. Lehet, hogy néha egy -egy nyelvtörténeti adat „egybeesik” egy nép történetének néhány mozzanatával – de ez nem jelenti azt, hogy „néptörténetet” - lehet kreálni nyelvtörténetből. A Rénhíreken régebben szintén publikáló Fejes Ferenc erről így fogalmazott:

„A Rénhírek büszke lehet magára, hiszen mi már 2011-ben azt állítottuk, hogy a népek rokonságáról kizárólag nyelvrokonságként beszélhetünk, és ez nem azonos sem a genetikai, sem a kulturális rokonsággal.”

A cikk további részében ( az időben visszafelé haladva ) néhány komolyan vehető finnugrista ( Csepregi Márta; Domokos Péter, Zsirai Miklós ) véleményét sorolja, akik szintén azt állították, hogy a nyelvrokonság ≠ néprokonság.

A cikk „csúcspontja” persze az amikor a minden finnugristák finnugristáját Sajnovics Jánost idézi meg:

„A dörzsölt Sajnovics tehát, már a 18. században, a finnugrisztika kezdeteinél végrehajtotta azt a fordulatot, hogy nála „a magyarok és a lappok közötti rokonság” kizárólag a magyar és a lapp nyelv közötti rokonságát jelenti, és érvelésében kizárólag nyelvi azonosságokat keres és mutat fel."

Majd összefoglalóan ezt jegyezte meg:

„Komolyra fordítva a szót: a fentiekből látszik, hogy a finnugor rokonság mindig is kizárólag a nyelvek rokonságát jelentette."

43 gekovacsistvan 2021. április 15. 10:03

„A nyelvészeti adatok szerint a magyar és az obi-ugor nyelvekben az ugor alapnyelvre vezethető vissza a lótartásra utaló néhány szó és kifejezés.”

Abszolút logikátlan, tehát téves következtetés, még magának Munkácsinak szövege alapján is! Mert ugye már Munkácsi szerint is ezek a szavak jövevényszavak, az ugor nyelvben, tehát ezek a szótövek, elsősorban a „szkíta alapnyelv” tulajdonságainak tanulmányozására lehetnek alkalmasak. Meg ugye máshonan, már azt is tudjuk, hogy a „kulturális újítások, a megnevezésükkel együtt érkeztek” – az finnugor népekhez:

„Az erdőövezetben lakó finnugor nyelvű közösségekhez minden kulturális újítás: a fémművesség, a földművelés, az állattenyésztés tudománya délről érkezett… a finnugor alapszókincs vadászó-halászó-gyűjtögető életmódra utal, az állattenyésztés és talán a földművelés minimális ismerete mellett. A finnugor nyelvű népekhez az új dolgok idegen megnevezésükkel együtt érkeztek…”

( Klíma L. : M F M É. Szeged, 1984/85-2 (1991). 531-535. oldal – és a RÉNHÍREK - cikkeiben)

Ha a finnugor népekhez a „kulturális újítások” a megnevezésükkel együtt érkeztek akkor valószínűleg az ugorokhoz is a megnevezéseivel együtt érkezett a lótartás. Vagyis ezek a szótövek maximum arra bizonyítékok, hogy a szkíta nyelvben is hasonlóan hangzottak – és így a manysik is, és a magyarok is hasonlóan vették át. Ebből a tényből, semmiféleképpen nem lehet arra következtetni, hogy a manysik és a magyarok ugyan azt a nyelvet beszélték – tehát ez nem bizonyíték az „ugor lapnyelv” létezésére.

Az ugorok fejlődésére vonatkozóan más is megfogalmazta véleményét:

„Az ugor gazdálkodás fejlődésében – csakúgy, mint az Uráltól nyugatra lakó finnugorokéban – a tőlük délre lakó, feltehetőleg ősiráni nyelvet beszélő népek hatása rendkívül fontos volt. Az új gazdálkodási módra való áttérés náluk sem lehetett belső fejlődés eredménye. Déli szomszédjaiktól szerezték fémművességi tapasztalataikat is. (Fodor István 1975: 61.)”

De, ha elfogadjuk, a finnugrisztikának, azon állítását, hogy „az ugoroknál az új gazdálkodási módra való áttérés – nem lehetett belső fejlődés eredménye”, így „az új dolgok idegen megnevezésükkel együtt érkeztek”, akkor – véleményünk szerint – nem állíthatjuk azt sem, hogy az indoirániaknál viszont igen. Mert hogy, ( az egyenlő bánásmód elvét alkalmazva ) akkor csak azt állíthatjuk, hogy az indoirániak sem „belső fejlődés eredményeképpen” találták fel sem a lovaglást, vagy a szekeret – hanem, nekik is megtanították… valakik– mondjuk az Árja Istenek a Szíriuszról – más megoldást nem találtunk.

Minden esetre „van más megoldás is” – László Gyula is megfogalmazta nézeteit, pont ebben a témában:

„Nem az a helyzet tehát, hogy a művelt népek a Mediterraneum körül csoportosulnak, s őket a barbárok gyűrűje veszi körül, akik csak annyiban részesei a műveltségnek amennyiben megtanulják a délről feladott „leckét”. Maguk a görögök sem így gondolkodták” (Lásszló Gyula 1974: A népvándorláskor művészete Magyarországon /11)

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X