-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: 22 A Google szerint további hasonló kifejezések (nem csak iskolában, bá...2024. 07. 23, 16:23 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
ganajtúrós bukta: Régi topik azért válaszolok hátha valaki visszaír... Talán: Szekálás, abuzálás, oltogatás,...2024. 07. 23, 13:34 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: kiegészítés: A nyelvi bizonytalansági tényezők (amik annál gyakoribbak...2024. 07. 01, 08:12 Fantomok a magyar szavakban
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 117 Valóban.. A "Fedje meg!" parancs hosszú gy-vel--->hatása: "megfedd valak...2024. 06. 29, 12:28 Fantomok a magyar szavakban
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Nyilván a sok ostobaság mennyiségével akarsz dominálni. Annyit azért v...2024. 06. 29, 08:35 Fantomok a magyar szavakban
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
![](/media/news-depesmod.png)
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Széchenyi István Lovakrul című örökbecsű műve a romlásnak indult hajdan erős magyar lótartás újdondani virágba borítása érdekében íródott. Stefi gróf nem tudta, hogy a magyarok már akkor is lótenyésztők voltak, mikor még ők maguk magyarok sem voltak.
A magyar lótartás előzményei táltos csillagként ragyognak a homályba vesző ugor kor egén. Ezt a nyelvészektől tudjuk. Manapság sokan szeretnék kiszorítani a nyelvészetet az őstörténeti tudományok közül. Többnyire olyanok, akik nem ismerik a történeti nyelvészet módszereit és eredményeit. Ez utóbbi megbocsátható: biológusoknak, orvosoknak, mérnököknek, klarinétosoknak és balett táncosoknak nem tanítják az egyetemen. De a nevezettek mégis miért gondolják, hogy a nyelvészet fölött ítélkezhetnek? Persze vannak olyanok is, akik magyar szakos egyetemi hallgatóként tanultak valamennyicske finnugrisztikát, de büszkén hirdetik, hogy nem értették meg: a történeti nyelvészet számukra valami szociáldarwinista ármány, s mint ilyen elavult, ósdi, kukába való, továbbá nem vagyunk finnugorok és egyéb bombasztikus nagyotmondások.
Az őstörténeti farkasvakság ugyan erősen fertőző, ámde gyógyítható betegség. A terápiát ott kezdjük, hogy összefoglaljuk az ugor kori lótartás nyelvészeti bizonyítékait, majd jön a folklorisztika és a régészet is.
A’ lóállapotja Ugorországban
A történeti nyelvészet ugor kornak nevezi azt a nyelvtörténeti korszakot, amelyben a mai ugor nyelvek (magyar, manysi [vogul], hanti [osztják]) közös elődje mint beszélt nyelv létezett. A magyar nyelv lótartással kapcsolatos szavai közül e nyelvi korszakból származnak a következő szavak: ló (UEW № 1794) ǀ nyereg (UEW № 1816) ǀ fék (’kantár, gyeplő’) (UEW № 1821) ǀ ostor (UEW № 658); és a következő kifejezések:
Munkácsi Bernát idézett művében szerepelnek más etimológiák is, melyekről bebizonyosodott, hogy nem helyes ebbe a körbe bevonnunk – ezeket nem is idéztük.
A nyelvi adatok mellett van azonban még sok minden más Munkácsi Bernátnál, amelyekre érdemes kitérnünk. 1894-ben Az ugorok legrégibb történeti emlékezete címmel publikált egy tanulmányt az Ethnographiában. Pár évvel korábban jelent meg Wilhelm Tomaschek cikke, amelyben a cseh/osztrák szerző a Hérodotosz IV. könyvében található népneveket elemezte, és próbálta térképre helyezni az ott említett népeket. Tomaschek a Hérodotosz által említett jürka népet a jugra/Jugra, jugor nép- és helynévvel azonosította (Tomaschek 1888/1889). Munkácsi Bernát a saját gyűjtéseiből származó folklorisztikai adatokkal támasztotta alá, hogy a jürkák az ugorokkal azonosíthatók. Hérodotosz ezt írta a jürkákról:
Ezek is vadászatból élnek, és a következőképpen vadásznak. A vadász felmászik egy fára – mert sűrűn borítják fák a vidéket – és onnan figyel. Mindegyiknek ott van készenlétben a lova, amelyet megtanított hason feküdni, hogy alacsonynak látsszék, továbbá a kutyája. Ha a vadász megpillantja a fáról a vadat, nyilával rálő, lemászik a fáról, a lovára pattan, és üldözőbe veszi, nyomában a kutyájával (Hérodotosz, IV. 22).
Munkácsi Bernát leírja, hogy az obi-ugoroknál hagyománya van a lóáldozatnak, a lókolbász készítésének, és mitológiájuk főszereplője, a Világügyelő férfiú is lovon közlekedik. Idézi azt a vogul medveéneket, amelyben a lovas vadászat is szerepel. A medveénekeket a medveünnepeken adták elő, a leölt állat kiterített bundája előtt. Az énekesek az állat nevében szólaltak meg. Ebben a történetben a mackó elmeséli, hogy éppen a málnásban járt, midőn egyszer csak azt vette észre, hogy menekül, mert a vadász lován üldözi:
Forrásvidékes folyó forrásvidékét haladom,
forrásvidékes folyó forrásvidékét járdalom,
forrásvidékes folyó forrásvidékét a mint haladom,
ím miképpen nézdegélek:
sárgamálnát termő sárgamálnás mocsarat találtam.
Telhetetlen „bödönyöm” [hasam] öblét teli szedegetem,
telhetetlen „puttonyom” öblét teli szedegetem.
A mint így szedegetem, egyszer csak
„nagyságos-állatocska” két „csillagom”-mal [szememmel]
im miképpen nézdegélek:
oly derék jégszín-szőrű lovas férfi tűnt elém,
oly derék hószín-szőrű lovas férfi jött elém!
Minő fürtje – kifejlett fürtös férfi volt vala,
minő szépsége [arcza] – kifejlett szépséges férfi volt vala!
Jégszín-szőrű lova háta fölött üldögél,
„férfigombos-hatalmas-erdei-állatot” igy üldöz ím engem.
„Hatalmas-erdei-állat” hét szökéssel iramodtam én ím tova,
„hatalmas-erdei-állat” hat ugrással ugrottam én ím tova.(Munkácsi 1894: 167, az eredeti közlés Munkácsi 1893: 134–135)
A továbbiakban Munkácsi kifejti elméletét az ugor őshaza helyéről, majd megállapítja, hogy az ugor ősnépesség nem a türköktől, hanem még a türk–magyar érintkezés előtt az iráni nyelvű szkítáktól tanulta el a lovas-harcos életmódot. Nagy Géza régésznek szintén a hérodotoszi leírás jutott eszébe, midőn Tolsztoj és Kondakov művében megpillantotta I. (Nagy) Péter cár szibériai aranygyűjteményének egyik darabját. A cári aranyakról írt cikkünkben már idéztük Munkácsy Mihály és Nagy Géza 1913-as ismertetését. Akkor nem tértünk ki arra az érdekes övveretpárra, amelynek egyik darabja itt látható:
Az ismertetés írói szerint az övvereten ezt látjuk:
Ez a jelenet nagyban emlékeztet Herodotos azon helyére, a hol a délnyugoti Szibériában, a thysszagetáktól keletre s masszagetáktól északra tanyázó és minden valószínűség szerint a magyarság ősi törzsét képező jyrkákról szólva elmondja, hogy a vadász fára mászik és ott elrejtőzik. Alacsony növésű lova a fa alatt hason fekszik, kutyája meg a közelben rejtőzik. Mikor a vadász meglátja a vadat, nyilakat röpít beléje, leereszkedik a fáról, lovára kap és kutyájával üldözi a menekülő megsebesült vadat. A szóbanlevő műemlékeken látható vadászjelenetek illustratiók lehetnének Herodotos említett vadászleírásához. […] Hogy két egymásra következő mozzanat egyidejűnek van feltüntetve, ez nemcsak az antik művészeti felfogásnak, hanem a jóval későbbinek is teljesen megfelel. Ugyanez a művészi felfogás megengedi azt is, hogy a második vadász az elsővel személyileg ugyanaz legyen, a ki már leugrik a fáról és lován üldözi a kinyomozott vadat. (Munkácsy – Nagy 1913: 259–260.)
Az ugor kori lótartás témakörére Munkácsi Bernát még egyszer visszatért 1931-ben megjelent, és fentebb már hivatkozott tanulmányában. Művének megírására azok az újabb írások késztették, amelyek azt tárgyalták, hogy a magyarság türk hatásra vált lovasnomád néppé, és a magyarság „évszázadokon át az alsóbbrendű tömeg alárendelt szerepét volt kénytelen tűrni” (Solymossy 1930: 147), míg végre eltanulta a lovaglás és a lótartás fortélyait a türköktől. Munkácsi Bernát ezúttal is megfogalmazta azt az állítását, hogy a magyarság nem a türköktől, hanem a szkítáktól sajátította el a lótenyésztés fogásait. Cikkében vitába szállt Bátky Zsigmonddal is, aki nem fogadta el az egykori manysi lótartás bizonyítékainak a lótenyésztés ugor kori szavait (Bátky 1930: 120). A vitához 1931-ben hozzászólt Zichy István is, aki kizártnak tartotta, hogy az ugor ősnépesség lótenyésztő lett volna (Zichy 1931).
Munkácsi Bernátot sok támadás érte őstörténeti koncepciója miatt, 1901-ben megjelent Árja és kaukázusi elemek a finn–magyar nyelvekben című művét tudóstársai kemény bírálatokban marasztalták el. A magyar lótartás szkíta eredetében azonban feltehetőleg igaza volt. Munkácsi Bernát amellett érvelt, hogy a halász-vadász életmód nem zárja ki a lótartást. Évtizedekkel később erre is megérkezett a bizonyítás. A régészeti leletek alapján megállapítható, hogy a nyugat-szibériai erdő és füves övezet határán – ott, ahol az ugor, majd később a magyar őshazát sejtjük – a bronzkor végétől halász-vadász-lótenyésztő népek éltek.
A’ tenyésztés némelly fővonásai
Korábban ugyanitt írtunk a Nyugat-Szibériában felbukkant szintastai régészeti kultúráról, arról, hogy Kr. e. 2200 körül a szintastai emberek honosították meg ezen a területen a lótenyésztést és a szekerezést, sőt, a szekerek harci alkalmazását is ők találták fel. A szintastai korszakot követően a szekér használata háttérbe szorult, de a ló mint háziállat nem veszített jelentőségéből, sőt még nőtt is a szerepe. Ezt az andronovói kultúra régészetileg feltárt állatcsontanyagának elemzése alapján lehet megállapítani. Egy fél évszázaddal ezelőtti összefoglalás szerint az andronovói kultúrában fokozatosan nőtt a lóhús szerepe az élelmezésben (Szalnyikov 1967: 328–329, további szakirodalommal). Az újabb művekben azt olvashatjuk, hogy andronovói kultúra népességének legfontosabb háziállata a szarvasmarha volt, de a kultúra késői korszakában egyre több lovat is tartottak (Kosztomarov et al. 2019). Az andronovói kultúra északi, erdőssztyeppi peremvidékének későbronzkori halvány alteregói, az úgynevezett andronoid kultúrák körében már jelentős volt a lótenyésztés szerepe. Ez a vidék, a Tobol, az Isim és az Irtis átmeneti zónája, ahol erdők és mezők váltják egymást (és ahol mackók járnak a málnásban) a magyar őstörténet kutatóit különösen érdekelheti. A későbronzkori pahomovói (Kr. e. 13–11. sz.) és a kora vaskori barhatovói (Kr. e. 12/11–8. sz.). kultúrát O. N. Korocskova határozta meg. Az általa elemzett egykori telepeken kb. ugyanannyi szarvasmarhát és lovat tartottak, és e két fajnál jóval kevesebb birkát és kecskét. Figyelemre méltó volt a kutyák jelenléte is (Korocskova 2010: 70). A talált csontok és eszközök alapján a népesség alapvetően vadászattal és halászattal foglalkozott. Főleg őzre, szarvasra, vaddisznóra és medvére vadásztak, de a telepeken rókák és hódok csontjai is előkerültek (Korocskova 2010: 14). A kutyák tartása is a vadászattal hozható összefüggésbe. Az Alekszandr Matvejev – Okszana Anosko szerzőpárosnak a barhatovói kultúráról írt monográfiájában szintén található egy táblázat a telepeken feltárt állatcsontokról (Matvejev – Anosko 2009: 228–229). Ez a táblázat is a ló kiemelkedő szerepét bizonyítja. A Kr. e. 7. század végétől a Kr. e. 4. század elejéig datálható baitovói kultúra feldolgozója, Szvetlana Cembaljuk meglepve tapasztalta, hogy a kultúra népességének életében milyen nagy szerepe volt a lótartásnak. Szerinte a lovak nagy száma a népesség mozgékonyságára, gyakori lakóhelyváltoztatására utal (Cembaljuk 2017: 71). Szerintünk pedig a lovas vadászatra is. A baitovói, a gorohovói és a szargatkai kultúra egymáshoz való viszonya (sőt, egymástól való elkülöníthetőségük is) szakmai vita tárgya. A szargatkai kultúrából szintén dokumentálható a nagyfokú lótartás (Mogilnyikov 1992: 306; Matvejeva – Larin 2000: 21).
A szargatkai kultúra és utódkultúrái, a kérdéses korszak és a kérdéses terület, vagyis a Kr. e. 1. évezred 2. fele – Kr. u. 1. évezred 1. fele és Nyugat-Szibéria erdőssztyeppi zónája a magyarság kialakulása szempontjából az elsődleges kutatási irány. Miről tanúskodnak a fentebb felsorolt adatok?:
- A Kr. e. 5. században élt Hérodotosz szerint a jürka nép lovas vadász volt.
- A Hérodotosz szövegeit elemző tudósok egy része szerint a jürka nép Nyugat-Szibériában élt, népnevük azonosítható a jugra/Jugra/jugor nép- és helynévvel.
- A nyelvészeti adatok szerint a magyar és az obi-ugor nyelvekben az ugor alapnyelvre vezethető vissza a lótartásra utaló néhány szó és kifejezés.
- A manysi folklórban megőrződött a lovas vadászat emléke.
- Munkácsi Bernát az 1–4. pontban felsoroltakból arra következtetett, hogy a jürkák azonosíthatók a magyarok és az obi-ugorok elődeivel (az orosz évkönyvekben említett Jugra azonban nem Nyugat-Szibériában volt). Más őstörténészekkel szemben nem látott semmi ellentmondást abban, hogy a magyarok elődei halásztak-vadásztak, ugyanakkor lovat is tenyésztettek.
- Munkácsy Mihály és Nagy Géza könyvismertetésükben úgy vélték, hogy egy szibériai arany övveretpár a lovas vadászatot ábrázolja.
- Ez az I. (Nagy) Péter cár szibériai aranyai közé tartozó övveretpár az újabb kutatások szerint Nyugat-Szibériából származik.
- A régészeti adatok alapján a nyugat-szibériai erdőssztyepp népessége a bronzkor végétől kezdve egyre több lovat tenyésztett, életmódjára a vadászat-halászat és az állattenyésztés volt jellemző. A telepásatásokon a háziállatcsontok között a ló- és szarvasmarhacsontok dominálnak, arányuk kb. egyenlő (40–40%).
A fentiekből leginkább az következik, hogy az ugor ősnépesség, majd a nyelvi elkülönülés útjára lépett magyarok és manysik megélhetését a vadászat-halászat és az állattenyésztés biztosította. A magyarok és a manysik elődei feltehetőleg a Kr. e. 2. évezred utolsó negyedében kifejlesztették a lovas-kutyás vadászat módszerét.
![Szargatkai kultúra: temetkezés, házak, kerámia, fegyverek, ékszerek, lószerszám](/media/szargatkai-kultura-temetkezes-hazak-keramia-fegyverek-ekszerek-loszerszam.png)
(Forrás: Koryakova ‒ Daire 1997: 146.)
Mit kellene tehát nekünk tenni
Hogy mit is kellene tennünk? Leginkább nem elfelejtkezni a fentebb idézett tudományos publikációkról. Ha ezen olvasmányaikat felidéznék a magyar őstörténet jeles kutatói, akkor nem elmélkednének azon, hogy a magyar–obi-ugor nyelvrokonság nyelvészeti modelljének van egy gyenge pontja: az az állítás, hogy a magyarok elődei az erdőzónából származnak (Török 2020: 23). A szerző rosszul tudja: a „nyelvészeti modell” szerint nem az ugor ősnépesség, hanem a finnugor élhetett az erdőövezetben (ugyanakkor folyamatosan érintkezett a délebbi erdőssztyeppi és sztyeppei népességekkel is). Az ugor alapnyelvű csoport azonban nem csak az erdőben, és nem csak a sztyeppén élt. Hanem a kettő határán. És az ugor kori lótenyésztés „nyelvészeti modelljét” történeti, folklorisztikai és régészeti adatok is alátámasztják.
Átgondolatlan érveléssel tűnik ki a legfrissebbek közül egy másik tanulmány is. A szerző először elítéli, hogy az ugor kori lótartásra a nyelvészeti adatokból következtettek az őstörténészek, holott inkább a régészeti adatokra kellene figyelniük (Perényi 2020: 37). Amint láttuk, a régészeti adatok is a nyugat-szibériai régió lótartó kultúrájára utalnak. Pár oldallal később viszont a szerző azért ítéli el Molnár Eriket, mert a finnugor és az ugor ősöket halászó-vadászó-gyűjtögető népségként írta le, holott a nyelvészeti adatok szerint az ugorok lovat is tartottak (Perényi 2020: 42). Hogy is van ez? Mégis elfogadhatók az ugor kori lótartás nyelvészeti bizonyítékai? Bizony el, sőt, a fent idézett régészeti tanulmányok azt mutatják, hogy a lótartás és a vadászat-halászat egyáltalán nem zárja ki egymást. Az viszont igaz, hogy őseink a lóról nem hátrafelé nyilazva vadásztak. Azt később tanulták el az emberekre is lövöldöző sztyeppei nomád türköktől.
Irodalom
Bátky Zsigmond 1930: Lovas népek voltak-e az ugorok? (Válasz Mészöly Gedeonnak.) Ethnographia 41: 119–122.
Cembaljuk 2017: Цембалюк, С. И., Баитовская культура. Начала раннего железного века в лесостепном и подтаежном Притоболье. Диссертация на соискание ученой степени кандидата исторических наук. Тюмень.
Korocskova 2010: Корочкова, О. Н., Взаимодействие культур в эпоху поздней бронзы (андроноидные древности Тоболо-Иртышья). Екатеринбург.
Koryakova, L. N. ‒ Daire, M.-Y. 1997: The Culture of Trans-uralian Cattle and Horse Breeders on the Turn of Area. The Gayevo Burial Ground of the Sargat Community: Anthropological Research. Ekaterinburg.
Kosztomarov et al. 2019: Костомаров, В. Н. – Новиков, И. К. – Кисагулов, А. В., Новые данные по археозоологии алакульского населения Среднего Притоболья (по материалам раскопок поселения Золотое 1). Вестник археологии, антропологии и этнографии 47, № 4: 45–56.
Matvejev – Anosko 2009: Матвеев, А. В. – Аношко, О. М., Зауралье после андроновцев. Бархатовская культура. Тюмень
Matvejeva – Larin 2000: Матвеева, Н. П. – Ларин, С. И., О характере расселения и хозяйства племен саргатской культуры. Российская археология 2000/2: 15–25.
Mogilnyikov 1992: Могильников В. А., Саргатская культура. In: Степная полоса Азиатской части СССР в скифо-сарматское время (отв. ред. М. Г. Мошкова). Москва, 292–311.
Munkácsi Bernát 1893: Vogul népköltési gyűjtemény III. Budapest.
Munkácsi Bernát 1894: Az ugorok legrégibb történeti emlékezete. Ethnographia 5: 160–180.
Munkácsi Bernát 1901: Árja és kaukázusi elemek a finn–magyar nyelvekben. Budapest.
Munkácsi Bernát 1931: A magyar lovasélet ősisége. Ethnographia 42: 12–20.
Munkácsy Mihály – Nagy Géza 1913: Orosz műemlékek és régiségek. Kiadják gr. J. Tolsztoj – N. Kondakov. Archeológiai Értesítő ú. f. 23: 255–261.
Perényi Károly 2020: „Részben nacionalista színezet” Politika és őstörténet 1945-től napjainkig. Hitel, 2020. december: 30–57.
Rugyenko 1962: Руденко, С. И., Сибирская коллекция Петра I. Свод археологических источников Д 3–9. Москва.
Solymossy Sándor 1930: A honfoglalás előtti magyarság etnikumához. Magyar Nyelvőr 59: 143–147.
Szalnyikov 1967: Сальников, К. В., Очерки древней истории Южного Урала. Москва.
Tolsztoj – Kondakov 1890: Толстой, Ю. В. – Кондаков, Н. П., Русские древности в памятниках искусства. Вып. III. Санкт-Петербург.
Tomaschek, Wilhelm 1888/1889: Kritik der ältesten Nachrichten über den skythischen Norden I–II. Sitzungsberichte d. Phil.-Hist. Classe d. Kais. Akademie d. Wissenschaften, 116. Wien, 715–780.; 117. Wien, I. Abhandlung/1–70.
Török Tibor 2020: Hogyan illeszthetők a honfoglalók genetikai adatai az eddigi történeti képbe? In: Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés. Szerk. Neparáczki Endre. Budapest, 11–27.
Zichy István 1931: Mióta lovas nép a magyar? Magyar Nyelv 27: 12–19.
Ez az írás az Információs és Technológiai Minisztérium támogatásával a Tématerületi Kiválósági Program: Magyarország és a Kelet kapcsolatának régészeti kutatása (Keleti Örökségünk PPKE Interdiszciplináris Történeti és Régészeti Kutatócsoport TUDFO/51757-1/2019-2022/ITM) projekt keretében készült.