nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Újabb magyar táblák

Folytatódott a Felvidéken a magyar vasúti helységnévtáblák kihelyezésének sorozata, csütörtökön Oroszkán (Pohronský Ruskov), Ipolyságon (Šahy), Barsbesén (Beša) és Kéménden (Kamenín) helyeztek ki magyar feliratú táblát.

MTI | 2013. március 25.
|  

A vasúti előírásoknak megfelelő méretű, magyar nyelvű helységnévtáblákat az utasok számára jól látható helyen, ám a vasúti társaság esetleges eltávolítási szándékát megkerülve, ezúttal is magánterületen helyezték el.

::adbxo::7::

„Ma a lévai járásban három helyen állítottunk táblát. A táblák kihelyezését már nem központilag szerveztük, hanem helyi szervezeteink civilekkel együtt állították fel ezeket” – nyilatkozott az MTI-nek Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke. Megjegyezte: ismét magánterületen állították fel a táblákat, céljuk az volt, hogy igazolják a szlovák közvélemény előtt, hogy semmi rendkívüli nincs abban, ha kétnyelvűek lesznek a vasúti helységnévtáblák.

Szlovákiában a kisebbségi nyelvhasználati törvény lehetővé teszi, hogy a legalább 20 százaléknyi nemzetiségi lakossággal rendelkező településeken a vasútállomások megnevezései feltüntethetők a kisebbség nyelvén, ugyanakkor a vasúti törvény nem ad lehetőséget a vasútállomások idegen nyelvű megjelölésére. Az állapotok rendezéséhez szükséges jogharmonizációt legutóbb az idei év második felére ígérte a szlovák közlekedésügyi tárca.

Berényi szerint a magyar nyelvű vasúti helységnévtáblák kihelyezésének nagyon pozitív a fogadtatása a lakosság részéről. „Hasonló a helyzet, mint a kilencvenes évek elején, amikor a magyar nyelvű helységnévtáblákat az egyes települések elején és végén magántelkeken helyeztük ki. Akkor ez az aktivitás meghozta a gyümölcsét, hiszen megszületett az engedélyező törvény, remélem ezúttal sem lesz másképp” – jegyezte meg.

Fennakadások nélkül, de a hatóságok élénk érdeklődése mellett került sor a magyar nyelvű vasúti helységnévtábla kihelyezésére Kéménden, ahol a helyi önkormányzatnál a belügyi tárcától érdeklődtek a táblaállítás szervezőinek kilétéről és annak helyéről. „Helyszíni ellenőrzésen a vasúti rendőrségtől és a párkányi rendőrőrsről is volt kinn egy-egy csapat, megtudakolni, hogy nem közterületen állítják-e a táblát” – részletezte az MTI-nek a történteket Farkas Iván, az MKP alelnöke.

A vasúti feliratok kétnyelvűsítése érdekében a Felvidéken már több mint egy éve kampányolnak különböző magyar szervezetek.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X