nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Skype-on vallhatnak szerelmet Vicuskának

A 8-16 éves korosztályt arra ösztönzik, hogy két kötelező olvasmány történetét az általuk használt eszközök – közösségi oldalak, blogok, fájlmegosztók – használatával dolgozzák fel.

MTI | 2014. február 9.
|  

Saját nyelvükön kívánják megszólítani a fiatalokat azok az olvasásnépszerűsítő programok és pályázatok, melyekre a kormány összesen 120 millió forintot szán – közölte csütörtökön Budapesten az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. A programcsomag Mozi a fejedben című projektjének indulása kapcsán megtartott sajtótájékoztatón Halász János emlékeztetett arra, hogy az olvasás és a művelődés hozzájárul a gazdasági növekedés előmozdításához is, az olvasás pedig akkor lesz népszerű a fiatalok körében, ha élménnyé válik számukra. A kormány ezért döntött egy összehangolt figyelemfelkeltő programsorozat elindítása mellett, melyben állami és nem állami intézmények és szervezetek is részt vesznek.

Halász János elmondása szerint a programsorozat már futó és jövőben induló elemei között vannak, amelyek a klasszikusokat hozzák közel a mai diákokhoz, más kezdeményezések a kortárs irodalmat népszerűsítik, a hátrányos helyzetű fiatalokhoz szólnak, vagy éppen a tehetséggondozás a céljuk. Hornyák Tibor, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a szervezet által összehangolt, Mozi a fejedben című kampányról számolt be.

A megszólítani kívánt, már az internettel felnőtt, 8-16 éves korosztályt a program arra ösztönzi, hogy két kötelező olvasmány, az Egri csillagok és A Pál utcai fiúk történetét az általuk használt eszközök – közösségi oldalak, blogok, fájlmegosztók – használatával dolgozzák fel. A résztvevők például Dobó István nevében 160 karakterben buzdíthatják csatára az egri várvédőket, vagy Skype-on vallhatnak szerelmet Vicuskának – árulta el.

Gombos Péter, az Magyar Olvasástársaság (HunRA) elnöke a szervezet három programját mutatta be: az Olvasó-társ projekt hátrányos helyzetű gyerekekhez juttat el olyan önkénteseket – immár középiskolásokat is –, akik rendszeresen mesélnek, felolvasnak nekik, a Betűfaló pedig kortárs szövegekkel ismerteti meg a diákokat, és módszertani segítséget nyújt a tanároknak. A pedagógusoknak szolgál majd gyakorlati tanácsokkal az egy hónap múlva megjelenő, Kié az olvasás? című tanulmánykötet is.

E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója emlékeztetett nemrég nagy sikerrel zárult könyvcsere- és jótékonysági könyvgyűjtő akciójukra, egyben hangsúlyozta: a PIM-ben és filiáléiban rendszeresek az olvasást népszerűsítő programok, versenyek, olvasótáborok. Az Y-generáció című olvasókör keretében középiskolásokkal beszélgetnek kortárs költők, írók, míg a Miért olvassunk? című pályázat keretében a múzeum háromperces reklámfilmeket vár irodalmi majálisára fiataloktól. A PIM-ben április 1-jén új kiállítás is nyílik Az olvasó nők veszélyesek címmel.

Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke közölte: a programcsomag keretében a Klik 40 pedagógus felkészítésében, továbbképzésében és több mint száz olvasásnépszerűsítő programban vesz részt, de plakátkészítő versenyt is hirdet a diákok körében.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X