-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 -re Folytatás: "A -d-re talán a válasz az, hogy fiktív tőre épül, nincs öná...2024. 10. 13, 11:41 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: 25 "Miért pont ez a két nyelv?" Mármint az (illír-) pannon - kelta (==> a k...2024. 10. 12, 10:34 Ál- és Tudomány
-
nasspolya: @Sándorné Szatmári: Miért pont ez a két nyelv? Az illírből főleg csak tulajdonnevek és pár...2024. 10. 10, 07:37 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: A szer szó sokoldalú jelentése a MAI magyar nyelvben amire gondoltam és amiről ...2024. 10. 06, 20:07 Ál- és Tudomány
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Azért inkább a tudományos forrásokat ajánlanám: uesz.nytud.hu/index.ht...2024. 10. 06, 14:26 Ál- és Tudomány
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Behatolunk a beszédhangokba. Felfedezzük, hogy vannak hangok, amelyeket más hangok összetételeként képzelhetünk el. Kiderül, hogy a magánhangzó-illeszkedés és a hasonulás ugyanaz a folyamat.
Egy kommentelőnk veti fel, hogy a [c] és [cs] „mindig összetett”, a [ny], [ty], [gy] viszont egy hang, hiszen ezért „van rá egy jel az IPA-ban”. Hogy valami „összetett hang”-e, az természetesen nem azon múlik, hogy az IPA hogyan jelöli. Még csak nem is azon, hogy mit ejtünk ki a szánkon. Hanem ha valamin, akkor azon, hogy az adott nyelv adott elemzéséből mi kerekedik ki. Vagy pedig azon, hogy milyen elméletünk van a hangok felépítésével kapcsolatban.
Összetett hang
Az összetett hang kifejezésnek a nyelvtudományban nincsen megállapodott használata, ez fizikai fogalom. Olyan hangokat jelöl, amelyeknek a hangképében többféle sűrűségű (frekvenciájú) és kilengésű (amplitúdójú) hullám adódik össze. Ilyen értelemben minden beszédhang összetett hang.
Azonban a nyelvben is tudjuk értelmezni az összetett hang és egyszerű hang különbséget. Értsünk az előbbin olyan hangot, ami több egyszerű(bb) hangból tevődik össze. Vegyük például a kenje [kennye] szót. Ebben nem csak a helyesírás miatt feltételezhetjük, hogy egy [n] és egy [j] tevődött össze, hanem azért is, mert ugyanennek az igének más alakjaiban tényleg [n]-t találunk (pl. keni), más igéknek ugyanebben az alakjában pedig [j]-t (pl. lője; nem mellesleg ezért íratja is a helyesírás nj-vel a kenje szót). A hosszú [nny] tehát az eredeti [n] és [j] helyét egyaránt elfoglaló (ezért hosszú) [n]-ből és [j]-ből álló összetett hang. Természetesen ugyanilyen értelemben összetett hang a [tty] is (látja [láttya]) és a [ggy] is (fedje [feggye]), ez utóbbi [d]-ből és [j]-ből áll, amit a helyesírás itt épp jól mutat.
Viszont ha a [feggye] [ggy]-je összetett hang, akkor az a meggye [meggye] [ggy]-je is, csak az a különbség, hogy ez már „gyárilag” össze van téve, hiszen itt nem tő és toldalék határán áll a [d] és a [j]. Az vegye [gy]-je is összetett, viszont ez rövid, tehát itt nem tételezhetjük fel, hogy ugyanúgy egy [d]-t és egy [j]-t tettünk volna össze (ved+je), mert az hosszú kellene legyen, mint a [feggye]. A [vegye] szóban a [d] és a [j] ugyanazon az egy „helyen” osztozik, nem hozza mindkettő a saját „helyét””, azaz a valóságban az idejét.. (Nincs is ennek az igének olyan alakja, amelyben a tő ved- alakban fordulna elő, szemben a fed-del.)
Egy hang részei
A beszédhangok nem szétbonthatatlan egységek. Ezt például onnan tudjuk, hogy bizonyos részeik a többitől függetlenül „vándorolhatnak”. Amikor egy orrhang felveszi az őt követő zárhang képzési helyét (pl. szén+por [szémpor]), akkor a zárhangnak csak ez a darabkája – az ajakhangsága – kerül át az orrhangra is, a többi – a zöngétlensége, a zörejhangsága – nem. A korábbi példánk alapján azt mondhatjuk, hogy a széngyár kiejtésében a [gy]-t alkotó [j] „kiterjed” az előző orrhangra, ezért lesz ott [n]+[j], azaz [ny]: [szénygyár].
A fenti ábrában minden pötty egy beszédhangot képvisel, a vonallal hozzákötött hangokat egyszerre ejtjük ki azon a „helyen”. Az 1. ábra az [ngy]-t, a 2. az [nygy]-t mutatja: láthatjuk, hogy az összetett [gy] [j] része átterjed az [n]-re, így lesz abból [ny].
Itt úgy teszünk, mintha a [d]-t nem bonthatnánk további részekre, pedig az, hogy a népdal ejtése [nébdal], arra utal, hogy a [d]-nek is van egy olyan része, amit a [p]-ből [b]-t csinál. A [d] másik része minden bizonnyal a [t].
Az is előfordul, hogy egy összetett hangnak egy része elveszik. A magyar nagyon szót gyakran használjuk és sokszor [najon] (vagy akár [naon]) az ejtése. Itt az eredeti [gy]-ből elmarad a [d] rész (emlékszünk, [gy]=[d]+[j]). Ne gondoljuk, hogy ez valami újsütetű lazaság: a kend létrejöttében ugyanez a folyamat játszódott le, kegyelmed > [kejemd] > kend (tehát az [l] is kiesett és az [m] is hasonult, de ezekkel a folyamatokkal itt nem foglalkozunk). Figyeljük meg, hogy kisgyerekek beszédében a [d]+[j] összetett hangnak a [j] része maradhat el: nagyon [nadon].
A [d] más esetekben is elmaradhat, pl. tudom > [tuom] > [tom]. Mivel a szabad ejtése [szavad] is lehet, arra is következtethetünk, hogy [b]=[d]+[v]. Ennek azonban ellentmond az, hogy a fedve ejtése nem lehet [febbe]. A szabad laza ejtése inkább [szaβad], ahol a középső hang képzésében a fogak nem vesznek részt, a felső és az alsó ajkat közelítjük, szemben a [v]-vel, ahol a felső fogsor érintkezik az alsó ajakkal. Mindezt csak azért említjük, mert magyarázza, hogy a fedve miért nem [febbe]: pontosabb a [b] összetevőinek a [d]-t és a [β]-t feltenni.
Magánhangzók
Az [i] és a [j] valamint az [u] és a [w] között csak annyi a különbség, hogy az előbbiek magánhangzói, az utóbbiak mássalhangzói helyzetben állnak. Egyéb szempontból ez a két jelpár ugyanazt a hangot képviseli.
Az elméletet a magánhangzókra is kiterjeszthetjük. Tudjuk például, hogy az [aj] kettőshangzóból rendszeresen lesz [e] vagy [é]: pl. a francia fait ’tény’ a korábbi – a helyesírás által máig tükrözött – [fajt]-ból lett [fet], az angol day ’nap’ a korábbi [daj]-ból több változatban [dé], másutt [déj]. Ugyanígy az [aw]-ból [o] vagy [ó] lesz: pl. francia faut [fawt] > [fo] ’kell’, angol saw [szaw] > [szó] ’fűrész’, de a magyar tav--tó váltakozás történeti okaként is ezt feltételezzük.
Tehát a következő „egyenleteket” írhatjuk fel: [e]=[a]+[i], [o]=[a]+[u]. Ilyen értelemben az [e] és az [o] is összetett hang. (Abba most nem megyünk bele, hogy az [e] és [é] vagy [o] és [ó] közötti minőségbeli különbséget hogyan ábrázolhatjuk.) Összetett magánhangzók felbomlására is találunk példákat: a francia [ü] az angolban [ju] lesz, a magyar [ö] az oroszban [jo] (igaz, az orosz Wikipédia a [petefi] ejtést ajánlja). Tehát [ü]=[i]+[u], [ö]=[i]+[o], vagyis [ö]=[i]+[a]+[u].
A magánhangzó-illeszkedés jóval bonyolultabb, mint ahogy itt bemutatjuk, modellünk csak a szabályosan illeszkedő esetekre alkalmazható.
Ezzel a modellel a magánhangzó-illeszkedést úgy tudjuk magyarázni, hogy az elölképzett (magas) magánhangzókban található [i] hang terjed ki a toldalék alapesetben hátulképzett (mély) magánhangzójára. A „magas” magánhangzók ugyanis mindig tartalmaznak [i]-t: [i]=[i], [ü]=[u]+[i], [e]=[a]+[i], [ö]=[a]+[u]+[i]. A „mélyek” nem: [u]=[u], [o]=[a]+[u], [a]=[a], viszont egy [i] hozzáadásával ezekből éppen „magas” magánhangzó lesz. Azaz a mez+ban > mezben esetében éppen úgy hasonulás történik, mint a széngyár [szénygyár]-ban.
Az ábrán csak a magánhangzók darabjait mutatjuk, a mássalhangzókat nem bontjuk részekre. Láthatjuk, hogy az [e] fele, az [i], terjed át a toldalék [a]-jára, így lesz abból is [e].
Hát a [cs]?
A [gy], [ty], [ny] tehát összetett hangok, amelyek [j]-ből, [d]-ből, [t]-ből és [n]-ből állnak. De mi a helyzet a [cs]-vel, ami kommentelőnk szerint is összetett hang? Ezt és a hozzá hasonló mássalhangzókat az IPA látszólag valóban két jellel jelöli, a [cs]-t például a [ʧ] jellel. Azonban ez egyetlen jel, a 679-es unicode karakter. Formailag ugyanúgy nem két jel, mint például az [æ]. (Az ilyesmit ligatúrának nevezik.) Ráadásul szemben áll például a lengyelben a [ts] (IPÁul [tʃ]) hangkapcsolattal: Czech [csech] ’cseh’ – trzech [tsech] ’három (birtokos esetben)’.
A [cs], [c], [dzs] típusú hangok csoportjának a magyar neve, zár-rés hang, is arra utal, hogy ez egy zárhang és egy réshang kombinációja. Több jele is van azonban annak, hogy ezek nem hangkapcsolatok. Például minden további nélkül előfordulhatnak egy szó elején, szemben más zárhang-réshang kapcsolatokkal: van ugyan xilofon [kszi-], pszichológus vagy Psota, de ezek vagy ritkák, vagy nevek, és sok beszélő egyszerűsíti is őket ([szilofon], [szihológus] vagy [szpihológus]). Ezzel szemben a [cs], [c] és [dzs] kezdetű szavak elejét nem szokás egyszerűsíteni.
Az igaz, hogy a taxi elválasztása ta-xi, de csak azért, mert itt a [ksz] kapcsolatot egyetlen betű képviseli. A szótagjai [tak-szi].
Hasonló érv: ahogy a tap-sol, vok-sol típusú szavakban a szótaghatár a zár- és a réshang közé esik, a pu-col, re-cseg típusúakban a zár-réshang elé, tehát azok nem alkotnak hangkapcsolatot. A bridzsel [brid-zsel] (vagy [bridzs-dzsel]?), Kambodzsa [kam-bod-zsa] (vagy [kam-bodzs-dzsa]?) már nem ilyen egyértelmű, a [dzs] lehet, inkább hangkapcsolat.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Vagyis a [c] és a [cs] a magyarban egyértelműen egyetlen ponthoz tartozó hang, nem hangkapcsolat (a [dzs]-ről itt nem döntünk), viszont mindkettőt egyszerűbb hangokból tudjuk összetenni, így ebben a tulajdonságukban sem különböznek sok más mássalhangzótól, pl. az itt vizsgált [ty]-től, [gy]-től és [ny]-től.