nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Önként és dalolva

Padfestéssel vette kezdetét csütörtök délután Budapesten a „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű önkéntes akció, amelynek keretében országszerte fiatalok csoportjai három napon keresztül folytatnak szociális, karitatív, ökológiai vagy fejlesztő, építő tevékenységeket.

MTI | 2012. október 12.
|  

Az akciót a programot szervező Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány indította el az ország számos pontján rendezett megnyitó ünnepségekkel. A budapesti esemény az Erzsébet téren zajlott, ahol a programon résztvevők és az arra járó vállalkozó kedvűek lefestették a park megviselt állapotban lévő padjait. A három nap alatt lesznek, akik fogyatékkal élők otthonába látogatnak el, kerekesszékesekkel kirándulnak, elhagyatott temetői sírokat gondoznak, kórházban lévő gyerekekkel foglalkoznak, de játszótér-felújítás, különböző kertrendezési, festési és szemétszedési munkák is szerepelnek a feladatok között – közölte Radványi Benedek, a program főkoordinátora az Erzsébet terén tartott sajtótájékoztatón.

Az önkéntesek kisebb vagy nagyobb csoportokban regisztrálhattak az alapítvány oldalán, majd a koordinátorok a jelentkezők életkorát, munkabírását és egyéb szempontokat figyelembe véve választották ki számukra azokat a feladatokat, amelyeket a 72 óra alatt el fognak végezni – mondta el Radványi Benedek, aki hozzátette, hogy átlagosan 14 és 30 év között mozog a jelentkezők életkora. Az akcióban a tavalyi évhez hasonlóan mintegy 8000 fiatal vesz részt több mint 300 csoportban.

A sajtótájékoztatón Fülöp Attila, az Emmi családpolitikáért felelős helyettes államtitkára kiemelte: azt a tudatot próbálják megerősíteni a fiatalokban, hogy ez a fajta önkéntes tevékenység olyan közösségépítő és értékteremtő folyamatokat indít el, amely mind a résztvevők, mind azok számára, akiknek segítenek, felbecsülhetetlen értékű. Az államtitkár a kormány önkéntességet támogató intézkedéseit ismertetve elmondta, hogy ezek révén 76 szervezet csaknem 1,3 milliárd forintot költhetett az önkéntességhez kapcsolódó programjai megvalósítására.

Papp Zoltán, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ifjúsági referense és Tarr Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa az eseményen a felekezetektől független emberi összefogás fontosságára hívták fel a figyelmet.

A program fővédnöke Hirling Zsolt olimpikon, aki tavaly – az élsporttól átmenetileg visszavonulva – egy kenyai árvaházban vállalt önkéntes munkát. A világ- és Európa-bajnok evezős szombaton több olimpikontársával visszatér az Erzsébet térre, ahol a lefestett padokat különböző mintákkal díszítik majd.

A 72 óra nemzetközi kezdeményezés, amely idén öt környező országban – Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban, Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában – is megvalósul. A magyar szervezéshez kapcsolódva erdélyi és felvidéki fiatalok is bekapcsolódnak az önkéntes munkába.

A Petőfi Rádió is csatlakozott a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű szociális önkéntes akcióhoz, amelynek keretében Magyarország fiatalsága összefog, hogy együtt tegyenek másokért, környezetünkért – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-t csütörtökön.

A program csütörtök délután lesz az budapesti Erzsébet téren, majd péntektől országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek, például fogyatékkal élőknek és időseknek.

„A Petőfi Rádió csapata azt vállalta, hogy ezalatt a három nap alatt közvetít az eseményekről és a fiatalok közhasznú tevékenységéről. Szeretnénk népszerűsíteni, láthatóvá és elismertté tenni az önkéntes munkát: bemutatjuk, hogy sokkal többet kapunk, azáltal, hogy adunk” – olvasható a közleményben. Az adó péntektől vasárnapig óránként jelentkezik egy-egy tudósítással a helyszínekről, valamint olyan gondolatokkal, amelyek rávilágítanak arra, hogy az önkéntes munka egyszerűen örömet szerez mindenki számára.

Az összefogásról a 72 óra kompromisszumok nélkül hivatalos oldalán, valamint a közösség Facebook-oldalán olvashatók részletek.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X