nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Minden rendben a csángóoktatással

Szeptembertől 200 gyermekkel bővült a csángóoktatás, melyben több mint negyven pedagógus vesz részt. A támogatások több mint kétharmadát teszik ki a személyi juttatások.

MTI | 2012. november 14.
|  

Megszilárdult a csángó oktatási program, úrrá lettek a korábbi problémákon, és rendben vannak a gazdasági elszámolások is – mondta Répás Zsuzsanna az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden. A nemzetpolitikai helyettes államtitkár  kiemelte: a korábbi 22 helyszín helyett 26 helyszínen zajlik a magyar nyelvű oktatás,  tavaly 1560 gyermek után igényeltek oktatási-nevelési támogatást.

Kitért arra, hogy a programban résztvevő tanárok számára megnyugtatóbb, kiszámíthatóbb fizetést és kiegészítő juttatást is tudnak biztosítani. Ma már vonzó anyagi szempontból is tanárnak, tanítónak állni Moldvában – fogalmazott Répás Zsuzsanna, aki elmondta azt is, hogy 96 millió forintból, összességében 36 százalékkal olcsóbban tudják működtetni a programot immár a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének bevonásával. Reményét fejezte ki, hogy továbbra is számíthatnak a magyarországi civil szervezetekre is a program támogatásában.

Burus Siklódi Botond elnök, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke kiemelte: a program szeptembertől 200 gyermekkel bővült, abban több mint negyven pedagógus vesz részt, a támogatások több mint kétharmadát teszik ki a személyi juttatások. Szólt arról is, hogy tárgyalásokat folytatnak a Pusztina Házért Alapítvánnyal az általuk működtetett oktatási program integrálásáról. Mint mondta, egy-egy oktatási helyszín támogatására egységes támogatást számítottak ki, ugyanakkor problémát jelent a csángómagyarok szövetsége tulajdonában lévő ingatlanok működtetése. Erről szeptember óta próbálnak megállapodni a program korábbi működtetőjével, most úgy tűnik, hogy néhány napon belül ez sikerrel járhat. Kiemelte: szeretnék megerősíteni a programot és annak hitelét visszaszerezni, célként jelölte meg továbbá, hogy közelítsék az iskolához a jelenleg még nagyobb részt iskolán kívüli tevékenységeket. Ennek érdekében tárgyalnak a Bákó megyei tanfelügyelőséggel – jelezte.

Potápi Árpád (Fidesz), a bizottság elnöke kiemelte, hogy most már átlátható és folyamatos elszámolás mellett működik a program. Hozzátette: a csángókérdés európai szintre emelkedett, és az elmúlt 12-13 évben óriásit mozdult ez az ügy, ahhoz képest, ahol 2000-ben volt. Szili Katalin (független) alelnök a célok és vállalások között első helyre tette, hogy minél több csángó gyermek tanulja meg a magyar nyelvet.

Szávay István (Jobbik) felvetette, hogy valóban igazságos és helyes-e az a rendszer, amelyben helyszíntől, körülményektől és gyermekektől független bérezést állapítanak meg. Burusi Siklódi Botond válaszában azt mondta: szeretnék ezt a rendszert kipróbálni, és a tapasztalatok alapján döntenek majd. Ugyanakkor semmiképpen nem a felelősség áthárításáról van szó – jegyezte meg. Adatai szerint a programban mintegy 2400 gyermek tanulja a magyar nyelvet.

A moldvai oktatási programot még az első Orbán-kormány indította el 2000-ben, és azt februárig kizárólagosan a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége bonyolította. Februártól vette át a program működtetését az RMPSZ, miután a csángómagyar szövetség gazdálkodásában komoly anomáliára bukkantak.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X