nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • mondoga: @Cypriánus: Nehezen viselem, ha valaki ennyire mellébeszél, csakis kötözködés céljából. Ne...
    2019. 08. 25, 23:22  Hun‒ugor géntangó
  • Cypriánus: @mondoga: Nem vagyok sem a moderátor, sem az Anyukátok, de kezditek túltolni. Speciel a ut...
    2019. 08. 25, 22:47  Hun‒ugor géntangó
  • Cypriánus: @VamArm: Azt feltételeztem esetleg leírást adsz a gondolataidat összetartó paradigmáról. Í...
    2019. 08. 25, 22:38  Hun‒ugor géntangó
  • Cypriánus: @VamArm: Azt feltételeztem esetleg leírást adsz a gondolataidat összetartó paradigmáról. Í...
    2019. 08. 25, 22:38  Hun‒ugor géntangó
  • Cypriánus: @VamArm: Azt feltételeztem esetleg leírást adsz a gondolataidat összetartó paradigmáról. Í...
    2019. 08. 25, 22:38  Hun‒ugor géntangó
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
igenév
Megint az iskolások réméről

Míg más tudományágak esetében az iskolai tananyag 50–100 éves nézeteket tartalmaz, a nyelvtan esetében inkább 200–2000 éves felfogást képvisel a tananyag. A valóság sokkal bonyolultabb, mint ahogy azt a hagyományos nyelvtan sugallja.

Kálmán László | 2015. május 15.
|  

Gergő nevű olvasónk egészen csodálatos kérdést tesz fel a levelében. A kérdése nemcsak érdekes, de tanulságos is, ráadásul olyan pontosan és lényegre törően fogalmazta meg, hogy még én sem fogok belekötni.

Gimnáziumi magyartanár vagyok, és belefutottam egy kis polémiába egy kifejezés kapcsán, és ennek részletesebb magyarázatához szeretnék segítséget kérni.

Egy csoportmunka során szakmai cikkekből válogatott szemelvényeket osztottam ki a nyelvi babonákról és a határozói igeneves szerkezetekről. Az egyik szakcikkben szerepelt a „legsikerültebb” kifejezés, ami ha nem csalódom ebben a formában előidejű particípium vagy, ahogy a tankönyv mondja befejezett melléknévi igenév. Na most ezek általában nem fokozhatók.

Ebben az esetben azonban az én fülemet cseppet sem bántja a fokozott alak – a diákjaim persze sokkal érzékenyebbek – és már több helyen olvastam, hallottam ezt a formulát. Próbáltam azzal érvelni, hogy amit használnak az létezik (hiszen részben épp ez lett volt az óra egyik központi tanulsága), ezt pedig használják, ezt egy rapid google teszt is könnyűszerrel igazolja, de szeretnék mélyrehatóbb indoklással is szolgálni. A „legsikeresebb” melléknév számomra nem fedi le teljesen a „legsikerültebb” jelentéskörét, és adekvát használati környezetét. Természetesen az „inkább” illetve a „jobb” kopulaszerű használatával, meg tudjuk jeleníteni a fokozást, ahogy legtöbbször ilyen esetekben tesszük, de én semmi kivetni valót nem látok a „legsikerültebb” alakban, noha egyéb példát nem találtam ilyen szerkezetre (bár csak gyors mentális lexikon-beli kutatást végeztem).

Hogy egy tetszetős képzavarral kezdjem, a kérdés méregfoga, mint már annyiszor, az iskolai nyelvtan elméleti zavarossága, ezen belül pedig az a fogalom, amire a szófaj szóval szoktak utalni. A melléknévi igenév (particípium) ugyanis a szófajok egyike a hagyományos nyelvtan szerint. És a hagyományos nyelvtanra nagyon jellemző az a megalapozatlanul optimista felfogás, hogy az egy szófajba tartozó szótövek három szempontból is egységesen viselkednek:

  1. hasonló a jelentésük;
  2. hasonló mondattani szerepet tölthetnek be;
  3. hasonló toldalékok járulhatnak hozzájuk.

A szomorú valóság viszont az, hogy ennek a három pontnak egyike sem teljesül hiánytalanul. Ami a „hasonló jelentést” illeti, ezt már értelmezni is nagyon nehéz, iskolásgyerekeknek elmagyarázni meg szinte lehetetlen (és értelmetlen) is. Miben hasonlít vajon két találomra választott főnév, mondjuk a vihar és a hentes jelentése? A hasonló mondattani szerep szintén nehezen értelmezhető, és ezért nagyon nehezen alkalmazható. Például az úgynevezett „melléknevek” elvileg jelzők vagy névszói állítmány részei lehetnek a mondat szerkezetében. Ugyanakkor mondjuk a néhai vagy az állítólagos „melléknevek” nem lehetnek névszói állítmány részei (van az állítólagos tettes, de nincs olyan, hogy A tettes állítólagos volt). A hasonló toldalékolás még a legjobban megragadható a három pont közül, ezért a hagyományos nyelvtanban ez szokott az a szempont lenni, amit a legnagyobb súllyal vesznek figyelembe a szófaji osztályozásnál. De persze, ha már a mellékneveknél tartunk, számos „melléknév” nem kaphat öszehasonlítást kifejező toldalékot (nem fokozható), így például a néhai és az állítólagos sem.

Annak ellenére, hogy a szófajhoz tartozás szempontjai nem teljesen világosak, és nem járnak mindig együtt, a kicsit lazább tudományos szövegekben is szoktuk a szófajok neveit használni, ha nem okoz félreértést, hogy mire gondolunk. Csak annak kell tudatában lenni, hogy a valóság sokkal bonyolultabb, mint ahogy azt a hagyományos nyelvtan sugallja. Így van ez persze más tudományágaknál is. A különbség csak annyi, hogy míg más tudományágak esetében az iskolai tananyag 50–100 éves nézeteket tartalmaz (ez persze csak nagyon elnagyolt becslés, sok-sok kivétellel), a nyelvtan esetében inkább 200–2000 éves felfogást képvisel a tananyag.

Itt tartunk ma is
Itt tartunk ma is
(Forrás: Wikimedia Commons / Bernd Hutschenreuther / GNU-FDL 1.2)

A szófaji besorolásokkal szorosan összefügg a hagyományos nyelvtannak egy másik neuralgikus pontja, az ún. „ragok” és „képzők” megkülönböztetése. Írtam már erről ebben a rovatban is, valószínűleg többször is. Ez a kétfajta toldalék többek között abban különbözik egymástól az iskolai nyelvtan szerint, hogy a „ragokat” a szófaji besorolás szempontjából úgy kell venni, mintha ott sem lennének a tő után, míg a „képzők” meg pont ellenkezőleg, meghatározzák a szófajt. Tehát a hegy szófaja főnév, de ugyanígy a hegyen szót is főnévnek tekintik, mert az -n toldalék „ragnak” számít, tehát nincs beleszólása a szófaji besorolásba. (Halkan jegyzem meg, hogy ez a szófajiság fenti három pontja közül kettőnek ellentmond, hiszen a hegyen szó jelentésében is, és mondattani szerepében is az olyan határozószókra hasonlít, mint például a fent.) A hegyi viszont melléknév, mert az utolsó eleme, az -i, „képzőnek” számít, méghozzá olyannak, ami melléknevet alkot.

És itt érek el Gergő tulajdonképpeni kérdéséhez, a magyar particípiumok problémájához. A magyar hagyományos nyelvtan „képzőnek” tekinti az „igenevek” toldalékait – ennek az az oka, hogy az igenevek valóban másmilyen mondattani szerkezetekben fordulnak elő, mint például az időjeles és személyragos igealakok. Minden más szempontból az igenévi toldalékok semmiben sem emlékeztetnek a képzőkre, tipikus jelek vagy ragok, az igenévi alakok pedig semmiben sem emlékeztetnek a képzett szavakra (például gyakorlatilag minden igéből mindenféle igenév alkotható), ezek tipikusan az igei paradigmába tartozó igealakok. Ezért az igenevek esetében a hagyományos nyelvtan sok szempontból csúnyán csődöt mond. Például kénytelen a beképzelt szót is igenévnek nevezni, pedig egyáltalán nincs is igenévi használata, hanem csak melléknévi. Kénytelen azt mondani, hogy ez egy melléknévi használatban rögzült igenév, vagy valami hasonló hangzatosat. Esetleg elismerhetné, hogy a „melléknévi igenevek” toldalékai egyszersmind melléknévképzők is, ez nagyjából tartható álláspont lehetne az iskolai nyelvtanban, de ezt mégsem szokták mondani.

A csontváz nem a szekrényben, hanem az iskolapadban van
A csontváz nem a szekrényben, hanem az iskolapadban van
(Forrás: Wikimedia Commons / Bundesarchiv, Bild 102-11038 / CC BY-SA 3.0)

De mi is az az igenévi használat? Az egyetlen biztos jele az igenévi használatnak az, ha az illető igének olyan bővítményei jelenhetnek meg az igenév mellett, vele egy szerkezetben, amelyek ragozott igeként természetesen kapcsolódnak hozzá, de egyéb, például „igazi” képzett alakjaiban nem. Így például mondhatjuk azt, hogy az iskola falára nagy betűkkel felírt jelmondat, de nincs olyan, hogy hogy *felirat az iskola falára nagy betűkkel. Vagyis a felírt igenévhez kapcsolódhat -ra/-re toldalékos és -val/-vel toldalékos bővítmény, míg a felirat szóhoz nem, pedig ez is a felír származéka.

Ebből már kitalálható, hogy mi a válasz Gergő kérdésére. A sikerült szó lehet igenévi szerepű, például olyan szerkezetekben, mint a kicsit keményre sikerült pogácsa. Ebben a szerepében nem is kaphat összehasonlító toldalékot: nincs olyan, hogy *a kicsit keményre sikerültebb pogácsa, csak olyan, hogy a kicsit keményebbre sikerült pogácsa. Azokban az esetekben, amikor a (leg)sikerültebb szóval találkozunk, biztosak lehetünk abban, hogy nem igenévi használattal állunk szemben, ezt mutatja az, hogy ilyenkor nem állhatnak mellette a sikerül igére jellemző bővítmények.

Nyevtani tananyag? Kevésbé sikerült...
Nyevtani tananyag? Kevésbé sikerült...
(Forrás: Wikimedia Commons / Alf van Beem / CC0)

Hogy mit mond a hagyományos nyelvtan a sikerültebb vagy a legsikerültebb „szófajáról”? Nehéz eligazodni benne. Ha jól értem a Magyar grammatikában írtakat (különösen a 226. oldalon), akkor ezt ők a „szófajváltás” körébe sorolják, vagyis elismerik, hogy ezeknek nem igenév, hanem melléknév a szófajuk. A zavart az okozza, hogy az iskolai nyelvtan a „szófajváltást” mintha történeti folyamatként jellemezné, tehát úgy tesz, mintha a sokáig csak igenévként használatos alakok egy változás során melléknévi (illetve főnévi, határozószói stb.) használatra tennének szert, és a folyamat lezajlása után ezekbe a szófajokba is beletartoznának. Nos, én ezt egyáltalán nem hiszem, szerintem ezt a tények nem igazolják. Nem hiszem, hogy a magyar beszélők sokáig csak igenévként használták például a slankított szót (pl. a tegnap slankított szoknyám), majd egy változás során tett szert ez az alak melléknévi használatra, úgy, hogy ma már ezt is mondjuk: a slankítottabb szoknya. Én úgy sejtem, hogy a „melléknévi igeneveknek” mindig is lehetett melléknévi használatuk, így összehasonlító alakjuk is.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
10 Sultanus Constantinus 2015. május 16. 12:01

Jav.: "nem leginkább" = "nekem leginkább".

9 Sultanus Constantinus 2015. május 16. 11:59

@Savior: Persze, ez nyelvenként is változik, teljesen egyetértek. Az angollal, némettel már biztosan más a helyzet, a spanyollal (nem leginkább arról van tapasztalatom) még mindig nagyon le vannak maradva. Még egy normális és komolyabb célokra használható középszótár sincs, nagyszótárról nem is beszélve. Persze egy nyelvtanár, aki részt vett már szótár készítésében, ezt is "megmagyarázta", hogy azért nincs, mert "nincs rá szükség". És sajnos még maguk is elhiszik a saját hülyeségeiket, hogy egy 500 milliós világnyelvnél "nincs szükség" nagyszótárra (megjegyzem, olaszból és franciából is létezik nagyszótár, de sok kisebb, jóval jelentéktelenebb nyelvből is).

@El Vaquero: Nem veszem magamra, mert ez sajnos így is van. A Rigó utcában megbuktatják, aki anyanyelvi környezetben tanulta meg a nyelvet, főleg, ha nem Spanyolországban. Náluk az az elv, hogy "Dél-Amerikai" (persze ugyanúgy fingjuk nincs, mit jelent a Dél-Amerika és a Latin-Amerika) = "nem sztenderd" = "hibás"...

www.elmexicano.hu/2015/05/csak-az-helyes...ridban-mondanak.html

www.elmexicano.hu/2015/04/mi-mas-grande-amigo.html

8 mederi 2015. május 15. 16:02

@mederi:

Azt hiszem, hogy

pl. ha azt állítom, hogy "az ember orra az arca közepén van", nem vagyok megközelítően sem pontos. Mégis, ha azt kezdeném ecsetelgetni, hogy milyen esetekben pontosan hol van, akkor a "sok fától nem látnám/ láttatnám az erdőt"..

Szerintem a "szabályok" is valahogyan így működnek.

Tudjuk, hogy legtöbbször csak nagyon nagy vonalakban érvényesülnek, de az általánosításhoz sokszor szükség van arra, hogy a részletekkel és ellentmondásokkal ne foglalkozzunk, csak "lábjegyzetként"..

-A magyar nyelvtan is egy leszűkített, nagyvonalú (mondhatni részleteiben "hamis" megközelítés), de éppen ezért mindenki számára (pl. kisdiákok) könnyen emészthető, megérthető "vázlat", aminek a részletkérdéseivel és "igazságtartamával" csak a tudósok és az érdeklődők foglalkoznak szerintem nagyon helyesen..

7 mederi 2015. május 15. 15:45

Szerintem egyszerűen a jelentésbővülés egyik újszerű eszköze, hogy a legsikeresebb és a legsikerültebb is "működik"..

Pl.

A "legsikerültebb" gyerekem talán a legsikeresebb az életben.

Itt a "legsikerültebb" szó szlengesen hangzik, de:

"A legsikerültebb munkám valószínűleg a "Tópart" című festményem, bár nem a legsikeresebb, hiszen eddig a legkevesebb helyen állították ki." Szerintem ebben a mondatban már elfogadott..

-Jellemző ősi példák úgy gondolom korai jelentésbővülésekre az "iszik" ige és az "itt", "ide", "idő" vagy az "oszt" ige, az "ott", "oda" az "eszt" és az "erre", sőt az "aszal" és az "át" határozók esete...

Természetesen nem adatolhatók, hiszen mikor az "itt" szóra az igény keletkezett, még feltehetően semminemű írásbeliség nem létezett...

Csak analógiás példákat lehet felhozni a "mentségére", pl. olyat ami a maga idejében renszeresen magánhangzó váltással hozott létre új szavakat..

Nem fejtem ki jobban az álláspontomat, mert korábban a "késztetés-eredmény" szópárok kapcsán már megtettem.. :)

6 El Vaquero 2015. május 15. 13:55

@Sultanus Constantinus: tipikus. Nem hogy észrevennék, hogy a fostos módszerük már 30 évvel ezelőtt sem működött, aztán reménykednek, hogy egyszer változatlan formában mégis működni kezd egy napon. Ne vedd magadra, szerintem egy spanyol anyanyelvűnek is elmagyarázták volna bármikor, hogy nem tud spanyolul, és ne zavarja össze szlengekkel és nyelvjárásokkal a tanulókat, hadd maradjon a fejük a homokban.

5 LvT 2015. május 15. 13:07

@Szaladó: >> Szerintem rosszul sejti: a magasabb áfa-kulcsba sorolt tevékenység nem lehet semmilyen kulcsba soroltabb. <<

Adekvátabb cáfolat kellene, mert a szerző maga írja, hogy „ha már a mellékneveknél tartunk, számos »melléknév« nem kaphat öszehasonlítást kifejező toldalékot (nem fokozható), így például a néhai és az állítólagos sem”. Tehát a szerző szerint a „melléknévi használatnak” nem elengedhetetlen feltétele az összehasonlító alak léte, így az utóbbi alkalmi hiánya önmagában nem cáfolja az előbbi generális érvényét.

4 Savior 2015. május 15. 12:26

@Sultanus Constantinus: Nekem pedig úgy tűnik, hogy pont az idegennyelv-tanítás a többi tárgyhoz képest eléggé dinamikusan változik. Kb. tíz-tizenöt évenként jön egy új paradigma (pl. hol volt a kommunikációs nyelvoktatás, amikor én tanultam németet általánosban?). Ami persze az egyedüli üdvözítő lesz akkor, szóval van árnyoldala is a dolognak.

Az lehet aztán, hogy egyes tanárok nem követik a változásokat (ami azért nehéz, mert a tankönyvek is idomulnak a divathoz), vagy hogy ez inkább jellemzőbb a nagyobb nyelvek tanítására (elsősorban nyilván az angolra) -- de az biztos, hogy nem ezen a területen a legrosszabb a helyzet.

3 Krizsa 2015. május 15. 11:27

@Szaladó: Na ugye:-).

2 Szaladó 2015. május 15. 11:17

"Én úgy sejtem, hogy a „melléknévi igeneveknek” mindig is lehetett melléknévi használatuk, így összehasonlító alakjuk is." - írja Szerző. Szerintem rosszul sejti: a magasabb áfa-kulcsba sorolt tevékenység nem lehet semmilyen kulcsba soroltabb.

A szófajváltást történeti folyamatként értelmezni nemcsak az egyes szavak történetére vonatkoztatva lehet: a felhozott "slankított(abb)" példában egy történetileg kialakult más szófajváltás átvetítése is lehet (ezt csak feltételezem, adatokkal nem rendelkezem a bizonyítására). A "beképzelt" szó - a legáltalánosabb értelmében - egyszerűen melléknév, hiába igenévi az eredete. Igenévként nem is értelmezhető. "Na, ne képzeld be magad!" Akárcsak az "avitt", amely nyilvánvalóan az "avinni" ige melléknévi igeneve (kac!).

(Ami úgy jár, mint egy melléknév, úgy hápog, mint egy melléknév, az melléknév.)

1 Sultanus Constantinus 2015. május 15. 09:32

"Míg más tudományágak esetében az iskolai tananyag 50–100 éves nézeteket tartalmaz, a nyelvtan esetében inkább 200–2000 éves felfogást képvisel a tananyag."

Ugyanez igaz az idegennyelv-oktatásra is, sajnos. A nyelvtanárok változatlanul ugyanazokat a hülyeségeket fújják, mint amit 30 évvel ezelőtt. Nemrég beléptem egy spanyolos csoportba, hogy segítsek a tanulóknak. Az ott lévő nyelvtanároknak persze nem tetszett, hogy én nem a 100 éve elavult tankönyvek és a Rigó utcai nyelvvizsgáztatók nézeteit képviselem, és nem arról a nyelvről beszélek, ami csak az ő agyukban létezik. Sajnos nem is tartott sokáig a jelenlétem. Persze nemhogy elismernék, hogy igazam van, hanem az volt a legfőbb kifogás, hogy ahogy én magyarázok, az "akadémiai szint", és csak "összezavarom a tanulókat". Hát oké, akkor tanítsák csak tovább a hülyeségeiket, utána pedig csodálkozunk, hogy miért nem tudnak a magyarok megtanulni rendesen egy idegen nyelvet sem.

Információ
X