A politikai, katonai vezető kultusza jellemzően válsághelyzetek idején erősödik fel, amikor a társadalom nem látja a problémák racionális megoldásának lehetőségét, és már csak egy vezérben reménykedhet – mondta Turbucz Dávid történész az Akadémia által szervezett médiatörténeti konferencián Budapesten csütörtökön. Ilyen helyzetbe került Magyarország az 1918-ban elvesztett világháború, az azt követő forradalmak és a trianoni béke után – tette hozzá a sajtónak a két világháború közötti Horthy-kultuszban játszott szerepét elemző előadásában.

A kultikus alak
(Forrás: Wikimedia Commons / Haranghy Ernő)

Kézben tartott tömegkommunikáció nélkül nincs vezérkultusz – jelentette ki. A kormányzó kultuszának építését elsősorban a nyomtatott sajtó szolgálta, de a korszak vége felé – ahogy a vezetés felismerte más tömegkommunikációs eszközök hatását – egyre inkább a rádió és a filmhíradó is ezt erősítette, például ünnepségek, díszelőadások, istentiszteletek bemutatásával. A sajtó túlnyomó része a vezérkultuszt sulykolta, leszámítva a szociáldemokrata irányultságú Népszavát – mondta Turbucz Dávid.

Horthy és a nép a tömegpropagandában teljesen harmonikus egységet alkotott, a kormányzó a nép atyjaként állt nemzete élén, a nemzet pedig egy emberként sorakozott fel az Isten által küldött vezető mögé. Horthy és a nemzet egy nagy családot alkotott, amelynek bensőséges kapcsolatát kifejezték a kormányzó születésnapján és névnapján tartott ünnepségsorozatok, amelyekről a korabeli média részletesen beszámolt – idézte fel a szakember. A vezérkultusz eredményes volt – tette hozzá – hiszen Horthy népszerűbb volt rendszerénél, csakúgy mint Mussolini vagy Hitler.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A propaganda másik fontos feladata volt a rendszer elvárásainak közvetítése a társadalomhoz. Miután a korabeli magyar elit jobbára úgy vélekedett, hogy az első világháborút követő tragikus összeomlás oka a rend és a tekintélytisztelet hiánya volt, a Horthy-kultusz a legfontosabb állampolgári kötelezettségek közé sorolta az összetartást, a fegyelmet, a tekintélytiszteletet, a kötelességteljesítést, majd a háborús időszakban egyre inkább az önfeláldozást is – fejtette ki Turbucz Dávid.

A vezér és a nép szoros kapcsolatát fejezte ki a kultusz akkor is, amikor például arra emlékeztette az embereket, hogy Horthy egy első világháborús tengeri ütközetben sebesülten is vezette katonáit, míg csak el nem ájult, továbbá akkor is áldozatot hozott, amikor a kormányzói posztot betöltötte és elhagyva kenderesi birtokát, békés, nyugodt életét, kézbe vette nemzete sorsát. Amikor pedig a második világháborúban elhunyt Horthy Miklós idősebb fia, a kormányzó családjának veszteségét példaként állította a propaganda az egész ország elé – mondta a történész.

Horthy és a fehér ló – szokatlan elrendezésben
(Forrás: Wikimedia Commons)

Landgraf Ildikó kutató Jókai Mór újságírói karrierjéről a konferencián elmondta, hogy a nagy író pályakezdésekor, az 1840-es években már megfelelő egzisztenciát jelentett az újságírói hivatás, ezért fordulhatott Jókai az ügyvédi vizsga letétele után a sajtó felé. Jókai a kezdetlegesebb irodalmi levelezés, szívességből küldött írások helyett az üzleti alapú újságírásban látta a jövő útját, de hivatásától nemcsak anyagi, hanem szellemi függetlenséget is remélt.

Az első magyar „médiasztár” Petőfi volt az 1840-es években, őt követte az 1850-es évektől Jókai, aki műveiben sikeresen elegyítette a hétköznapit, a rendkívülit és a példaszerűt, egyszerre tudott igényes és népszerű lenni – tette hozzá a szakember. Jókai regényei túlnyomó többségükben tárcaregények voltak, azaz újságoknak íródtak, és folytatásokban jelentek meg. Ennek megfelelően a szöveg gyakran visszautalt az előzményekre, gyakran összefoglalta azokat, folytatását, a történet menetét pedig nemegyszer az olvasók visszajelzései alakították.

Jókai Mór
(Forrás: Wikimedia Commons / Leopold Horowitz)

Mikszáth Kálmánnal még az is megesett, hogy amikor egy hosszabb betegség után folytatta az újságban megjelenő regényét, összekeverte a szereplőket, példa erre A fekete város és a Különös házasság. A korabeli lapokban gyakori volt, hogy az oldalt felénél, harmadánál egy vízszintes vonallal két részre osztották, és felülre a napi politika hírei, alulra pedig a tárcák, folytatásokban közölt regények kerültek. A nagyközönség számára a kibogozhatatlannak tűnő politikai híreket a „vonal alatti” irodalmi igényű szövegek világították meg, melyekben a közéleti hírekkel ellentétben egyértelmű volt a jó és a rossz – mondta Landgraf Ildikó.

Az akadémiai konferencia egyik hozzászólása szerint már a tömegkultúra és a modern sajtó hajnalán is megfigyelhetők a maihoz hasonló jelenségek: a kusza hírek elől a megzavarodott olvasók másfél évszázada „a vonal alatti” világba menekülnek, a különbség az, hogy a mai szappanoperákat már nem Jókai vagy Mikszáth írja. A sajtó kultúraközvetítő szerepe 1867-1945 című konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának médiatudományi kutatócsoportja szervezte.