nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Ál-Petőfik

Petőfi Sándor elesett a segesvári csatában. Vagy eltűnt. Vagy egyik sem? 1860-ban az egész országot bejárta a hír, hogy a nemzet költője él, de bújkálni kényszerült. Reménykedő magyar családok várták a napot, amikor majd hozzájuk is bekopogtat Petőfi Sándor, hogy segítséget kérjen. Néhányuknak nem is kellett sokat várni.

Németh Niki | 2011. március 14.
|  

A Vasárnapi Újság 1860-ban felhívást intézett az olvasóihoz: akinek tudomása van Petőfi Sándor halálának vagy eltűnésének körülményeiről, hozza nyilvánosságra. Ezzel el is indult a teóriagyártás, és  boldog-boldogtalan levelet írt a szerkesztőségbe, hogy elmesélje, látta Petőfit a segesvári csatában egy hídon merengeni, az ellenség elől futni, vagy éppen sebesülten tántorogni az erdőben. Voltak, aki látták a halott költőt kiforgatott zsebekkel feküdni a földön, de volt olyan is, aki odáig merészekedett, hogy azt állította: egy rokona levágta a halott Petőfi fejét, elhozta a csatatérről, majd kipreparálta. Elég sok, egymásnak ellentmondó és könnyen megcáfolható tartalmú levél íródott, így nem volt nehéz rájönni, hogy bizony nem sok közük volt a valósághoz.

A segesvári csata helyszíne (Paur Géza festménye, 1850)
A segesvári csata helyszíne (Paur Géza festménye, 1850)
(Forrás: Wikimedia commons)

Hogy Petőfi Sándor meghalt-e a segesvári csatában, biztosan nem állíthatta senki, és ez a verzió túl lesújtónak tűnt, mintsem beletörődjenek. 1855-ben kezdett elterjedni a hír, miszerint Petőfi Sándor nem halt meg a csatatéren, sőt, fogságba sem esett, hanem Magyarországon rejtőzködik, és álnéven igyekszik vendéglátást kicsikarni jószívű emberektől. Megszületett az ál-Petőfi legendája és egy ország pletykálta reménykedve, hogy legutóbb merre látták a bujdósó költőt. Bizonyos nők azzal kezdtek kérkedni, hogy nemcsak találkoztak Petőfivel, de „bizalmas kapcsolatba” is kerültek vele. Így hát több szempontból is jövedelmező üzlet lett Petőfinek állni, és aki egy kicsit is hasonlított a költőre, sokra is vihette, ha jól játszotta a szerepet. Persze az sem ártott, ha az ember tudott szavalni.

Ál-Petőfik

Petőfi Sándor bújkálásának hírében sokan meglátták a kínálkozó lehetőséget. Egyre több családnál bukkantak fel Petőfi Sándorok, akik szállást, ételt vagy egyéb szívességeket kértek. Voltak, akik Petőfi-versek szavalásával kívánták bizonyítani, hogy valódiak, esetleg olyasmit meséltek, amit biztosan csak ő tudhatott, de volt olyan is, akinek mindezekre nem volt szüksége, hiszen megszólalásig hasonlított a költőre (akkoriban tévé, rádió nem lévén a megszólalás már nem sokat ronthatott a helyzeten). Az embereket könnyen félre lehetett vezetni, hiszen a költő bújdosásáról mindenki tudott, és hogy pont hozzájuk tért be, megtiszteltetésnek vették. Olyan ál-Petőfiről is tudunk, akit egy egész nőegylet bújtatott. Hogy hány megtévesztett jóakaró volt, arról pontos adatok nincsenek, de a Vasárnapi Újság kutatása bizonyítja, hogy bizony sok család és református pap látta vendégül a szabadságharc hősét, Petőfi Sándort. Az alábbiakban az emlékezetesebb ál-Petőfiket mutatjuk be.

Krúdy Bujdosója

De nem Pápán van, mert szégyenli ezt a várost. Itt járt ugyanis a legrongyosabb ruhában, kimustrált katonamundérban, ócska bakancsban, kopott sapkában, mint egy madárijesztő. Soha többé nem ment vissza Pápára, mire az iskolával végzett. De a Dunántúl a szívéhez van nőlve. (…) Azt beszélik, Jókai valósággal megfutamodott előle, amikor egy sötét este megszólította az utcán. (…) Napról napra rongyosabb, ijesztőbb lett Ő, aki valaha bálványa volt az országnak. Akik valóban tudták róla, hogy kicsoda az, aki éjnek éjszakáján bebocsátást kér: azok féltek tőle. Rövid, titkos vendéglátás után igyekeztek megszabadulni tőle.

Az idézet Krúdy Gyula Ál-Petőfi című kisregényéből való, mely először 1922. július 30. és november 1. között jelent meg a Magyarország című lapban, s még ugyanebben az évben önálló kötetben is. Krúdy az otthon hallott legendákból írta meg egy tehetséges ál-Petőfi történetét. Ez a csaló igen kényelmes életet élt: egy présházban lakott, eltartották, hölgyek jártak hozzá, sőt Amadeus Amanda szerelmét is magáénak tudhatta, egy titokzatos nőét, aki „szép volt, mint Spanyolország”. Ez a nő lett végül a veszte is. Mikor végre megházasodott volna mint Petőfi Sándor, Amanda féltékenységből elmondta mindenkinek, hogy akit ők a bújkáló költőnek hittek, valójában egy sarlai takácslegény. A regény végén Amanda és az ál-Petőfi együtt szöktek meg a felháborodott vendégsereg elől.

Krúdy ál-Petőfije az író nagymamájának történeteiből állt össze. Honnan hallott a nagymama ennyi mindent a Bújdosóról? Esetleg lehetséges, hogy ő maga is találkozott vele?

A Vasárnapi Újság leveleiből

A Vasárnapi Újság, ahogy Petőfi halálának részleteit igyekezett kideríteni korábban, most jelenlegi körülményeire volt kíváncsi. Felszólította ezért olvasóit, hogy aki találkozott a költővel, számoljon be róla. A beérkezett levelekből negyvenet tettek közzé.

„Petőfi Sándor nálam volt! De nem az 1854-ik évben, mint Kiss Elek úr írja, hanem 1851-ben, julius közepén, egy csütörtökön délután 3 órakor tért be hajlékomba.” - írta egy olvasó, és azt is hozzátette, hogy a költő Petőfi István néven mutatkozott be, de ő felismerte, hiszen együtt tanultak Szentlőrincen, sőt katonakorukban is találkoztak Sopronban. Petőfi nem titkolózott tovább, egy napot megszállt nála, majd másnap Ménfőig vitette magát kocsin, de mivel félt, hogy így könnyebben elfogják, Győrbe már gyalog ment. A levélíró Petőfi mogyorófa botját is birtokolta, amit a költő nála hagyott, és megígérte, hogy visszatér még. Nem tette.

Egy másik levél arról számol be, hogy 1850-ben a nyomorgó Petőfi javára Kolozsvárott egy bizonyos gr. L. úrhölgy aláírási ívet köröztetett, megint másik levélíró állítja, hogy Nagybánya környékén van a költő, és egy nőegylet őrködik fölötte.

Könnyebb dolguk volt azoknak az ál-Petőfiknek, akik valamennyire azért hasonlítottak is a költőre. Ezek általában református lelkészekhez állítottak be verset szavalni szállásért és ételért cserébe. A Vasárnapi Újság levelei között jó néhány olyan van, amit református lelkészek írtak, hiszen az 50-es és 60-as években gyakoriak voltak az ilyen csalások.

Inkább ál-Petőfiként folytatta, mert az kényelmesebb

Kalandos történetet ismerünk arról az ál-Petőfiről, aki 1856-ban még Esterházynak adta ki magát, és azt állította, hogy osztrák börtönből szabadult. Egy családhoz ment segítségért, akik ápolták, rejtegették hónapokon keresztül, majd a szélhámos azzal állt a családfő elé, hogy elveszi feleségül a lányát. Csak előtte tízezer forintot kér, hogy Angliába utazhasson és felvehesse anyai örökségét. A kért pénzzel valóban Angliába ment, de hazatérni és megnősülni egyáltalán nem állt szándékában. 1860-ban jött haza, pénzhamisítási ügybe keveredett, és úgy döntött, hogy inkább ál-Petőfiként folytatja, az kényelmesebb. Végül a Magyar Sajtóban leplezték le, de hogy ezután mi történt vele, sikerült-e még másokat is átvernie, nem tudjuk.

Ál-Petőfik

A legromantikusabb történet mégis az, ami Petőfi bújkálását szerelmi csalódásával magyarázza. Történt ugyanis, hogy a költő öntudatlanul feküdt a csatatéren, és egy titokzatos, ismeretlen nő mentette meg. Hazavitte és ápolta, ám mindig csak akkor, amikor Petőfi aludt, így nem láthatta az arcát. Ha magához tért, eltűnt, de éjjel-nappal virrasztott mellette. Végül a költő meggyógyult, és csak éjszaka utazva, álruhában érkezett meg Pestre, hogy megkeresse a feleségét, azonban elkésett: Szendrey Júlia éppen férjhez ment. Ezért bújdosott el.

A Manasses-féle humbug

A legnagyobb visszhangja Manasses Dávid történetének volt, aki a szabadságharcban tűnt el, majd hazakerült. Azt állította, hogy a szibériai ólombányákban találkozott Petőfivel. Azonnal kihallgatták.

... ekkor 1854-ben a Badenczol 8. ezredbe sorozták, ahol 1877. január 23-ig szolgált s elbocsátották jan. 24-én, 385 Ft utiköltséggel. Már aznap hajóra szállván, a Jeges-tengeren Észak-Amerikába, onnan 3 havi út után Velenczébe, onnan vasúton Bécsbe értek, honnan ő 3 napi veszteglés után 5 forint úti segélylyel kolozsvárra s május 10-ikére A.-Szovátra haza ért. (...) … meg tudta mondani, hogy pétervárt 2775-öd magával volt fogoly, kiket szétosztottak, de vele 482-en maradtak.

Az illető, akit egyébként meglehetősen butának írnak le a korabeli beszámolók, azt állította, hogy mielőtt hazaindult volna, találkozott egy Petőfi Sándor nevezetű férfival, aki magát 61 évesnek mondta, sőt felesége és gyereke volt Magyarországon. Ólombányában volt munkás, később felügyelő. De nem Petőfi volt az egyetlen magyar, akivel Manasses Dávid szibériában találkozott. Azt állította, hogy rajtuk kívül még voltak és vannak is magyar foglyok az ólombányákban. Tisza Kálmán akkori belügyminisztert sürgősen arra kérték, hogy intézkedjen a szibériai magyar rabok ügyében, különös tekintettel Petőfi Sándorra. Tisza Kálmán megígérte, hogy kideríti, igaz-e a hír, a 61 éves Petőfiről azonban kijelentette, hogy minden bizonnyal csak humbug.

Manasses Dávid jól látta: ha Petőfiről jókat hazudik, jutalmat kap. Ezt ki is használta, mert hiába tűnt butának, a csaláshoz mégis jól értett. Persze a további kihallgatások során kiderült, hogy az állítólagos szibériai menekült nem is tud oroszul, ha úgy tűnik, hogy oroszul beszél, akkor is csak halandzsázik valami olasz szavakkal kevert, szlávnak hangzó „nyelv”-en. Aztán kiderült, hogy a valódi neve Pap János. Legalábbis szerepelt már így is, de még egy tucat más néven is. A csalót végül átadták a büntető törvényszéknek.

Az 1870-es évek nem kedveztek az ál-Petőfiknek. A legenda kifújt, az illúzió nem kellett többé. A nép újra arra volt kíváncsi, hogyan halt meg Petőfi Sándor a segesvári csatában. Nem kellett csalódnia: változatokban újfent nem volt hiány. Mert a nemzet egyik legnagyobb költőjét nem felejteti, még akkor is, ott is, örökre szereti...

Források

Badics Ferenc, Ferenczi Zoltán: Petőfi eltűnésének irodalma, Kunossy, Szilágyi és Társa Kiadó, Budapest, 1910.

Krúdy Gyula: A magyar jakobinusok, Ál-Petőfi, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1962. Barta András utószavával.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 maumau 2014. március 15. 16:24

Nem szeretnék kekeckedni, de a "bújkál" szó véletlenül nem igy írandó: "bujkál"? (Ha ez nem egy nyelvészeti oldalon jelent volna meg, nem tettem volna szóvá.)

1 doncsecz 2011. március 14. 17:25

Jó, lehet, hogy a barguzini lelet cseppet sem valós, lehet, hogy ezek a Petőfik is hamisak, de ezek akkor sem zárják ki, hogy Petőfi mégis orosz fogságba kerülhetett volna és Oroszországban halt meg, mert az oroszok névleg ugyan csak lengyel katonákat ejtettek fogságba a honvédseregből, de valójában magyarokat is hurcoltak el az Orosz Birodalomba. Az első világháború során a Monarchia csapatainak katonái találkoztak Oroszországban olyan emberekkel, akik magyar vezetékneveket viseltek és azt mondták, hogy apjukat, vagy nagyapjukat Magyarországról hurcolták fogságba az oroszok 1849-ben.

Információ
X