Hasonló jelentésű a Krisztián és a Krisztiána, a Krisztinából önállósult a Kriszta és a Tina, utóbbi olasz továbbképzése a Tinetta. A Krisztián régebbi magyar alakja a Keresztély és a Keresztes. A hagyomány alapján a Krisztián (Christian) nevű dán királyokat magyarul Keresztélynek nevezzük.

Augusztus 5-én a Krisztinák ünneplik névnapjukat. A név jelentése ’krisztusi, Krisztushoz tartozó’ – azaz ’keresztény’. Vagy helyesebb lenne keresztyént írni? Persze tudjuk: ha egyszer mindkét változat él a nyelvben, akkor mindkettő helyes. De vajon melyik az eredeti, és miért alakult ki a másik?

Vigyázat! Aghata Christie-nek a vezetékneve volt Christie, keresztneve Agáta, azaz Ágota.
(Forrás: Wikimedia Commons / Violetriga / GNU-FDL 1.2)

A szó töve a ’Krisztus’ szóra vezethető vissza: a görög Χριστός ([chrisztosz], ahol a [ch] olyan, mint például Bach nevében) szóból ered, melynek eredeti jelentése ’felkent’ (azaz olajjal, kri(z)mával felszentelt) – és végső soron azonos eredetű a krém szóval. Az Újszövetség görög szövegében ez a héber מָשִׁיחַ [massia] ’messiás’ szónak felel meg. Ebből képezték latinból kölcsönzött képzővel a Χριστιανός [chrisztianosz] ’Krisztushoz tartozó’ melléknevet (melynek nőnemű, Χριστιανα [chrisztiana] alakjának közvetlen folytatója a Krisztina név). A képző egyébként valakihez tartozást fejezett ki, például rabszolgák nevének képzéséhez is ezt használták.

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a kereszt(y)én(y) görög szó nem közvetlenül, és nem is latin, olasz vagy német, hanem szláv közvetítéssel került a magyarba. Az ószlávból a magyarba a szó alakja krьstьjanъ (kb. [krⁱsztⁱjan^u]) alakban keülhetett: a magyar a szókezdő mássalhangzó-torlódást magánhangzó beszúrásával oldotta fel; az eredetileg második, így már harmadik szótagba kerülő [ⁱ] pedig kiesett. Mivel a [t] és a [j] egymás szomszédságába került, [ty] lett belőle: a szó tehát az ómagyarban [kirisztyán]-ként hangozhatott. Az [i]-kből szabályosan [e]-k lettek, az [á] pedig a magánhangzó-harmónia (más néven illeszkedés) hatására [é]-vé vált, így jött létre a [keresztyén] alak – ez tehát az „eredeti” forma, első előfordulásakor, a 14.–15. században is ebben az alakban bukkan fel.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az első olyan nyelvemlékig, melyben már [t], és nem [ty] szerepel a szó belsejében, a 16. századig kell várnunk, ebben az időszakból azonban fennmaradtak olyan alakok is, melyekben a szó belsejében [ty], a végén [ny] van. Csak a 17. században bukkannak fel a szó belsejében [t]-t tartalmazó [ny]-végű formák.

A ty > t változást könnyen megmagyarázhatjuk: a keresztyén szóba a kereszt alakot érezték bele: a kereszt a kereszt(y)én(y)ség fő jelképe, és a szót ehhez tudták kötni. Valójában tehát népetimológiás változásról van szó, azaz a nyelvhasználók „értelmet adtak” egy „értelmetlen” szónak: így jött létre a keresztén. Az n > ny változás valószínűleg spontán módon következett be, mint az Oroszlány városnév, a boszorkány, a járgány, vagy a karácsony esetében, ugyanakkor számolhatunk, azzal is, hogy a keresztény alak közvetlenül a keresztyénből jött létre, ahhoz hasonló módon, ahogyan a zongorista félreüt (ebben az esetben a „lágyság” egy olyan mozzanat, „billentyű” lenne, amelyet a játékos rosszkor üt le.) A keresztyény korábbi előfordulása arra utal, hogy ez közvetlenül a keresztyénből jött létre, az előbb leírthoz hasonló módon, csak itt a játékos „kétszer üti le” az adott billentyűt. Ugyanakkor, ha a nyelvemlékek adatai megtévesztőek, az is lehet, hogy ez az alak a keresztény és a keresztyén keveredéséből született.

Bár a keresztény és a keresztyén ma egyaránt használatosak, méghozzá ugyanabban a jelentésben, használati körük mégis eltér. A keresztény általánosabb használatú, ezt használja a katolikus egyház is A statisztikákat torzítja, hogy a honlapokon nem csak mai szövegek szerepelnek, illetve más egyházakkal kapcsolatos hírek is felbukkannak. (honlapjukon kb. huszonötször gyakoribb, mint a keresztyén), ezzel szemben a református egyház a keresztyént részesíti előnyben (a holnapon kb. négyszer annyi alkalommal, mint a keresztény) Az evangélikusok esetében enyhe előnyt élvez a keresztyén (holnapjukon alig több az előfordulása, mint a keresztényé). A felekezetek szerinti megoszlás ezen alakok használatában azonban csak a 18. század végétől alakult ki.

Kreténségek, paraszstágok, atyafiságok

A továbbiakban az egyszerűség kedvéért az általánosabb keresztény formát használjuk.

A ’keresztény’ jelentésű szavak különböző nyelvekben igen meglepő jelentésváltozásokon mentek át. Ezek közül számunkra a legérdekesebb egy olyan szó története, mely nemzetközi szóvá vált, s így a magyarba is eljutott: ez pedig a kretén.

Nana! Mézga Kriszta legfeljebb egy kicsit gyagya volt, de nem kretén!
(Forrás: behindthevoiceactors.com)

Viszonylag könnyen el tudnánk képzelni, hogy ez a jelentésváltozás egy olyan környezetben megy végbe, ahol nem keresztények élnek, és meglehetősen lesújtó véleményük van az általuk ismert keresztényekről. A magyar kretén kivételes, hiszen a legtöbb európai nyelvben a szó második szótagjában [i] van, nyilván a francia íráskép hatására Csakhogy a szó egy svájci francia nyelvjárásból származik (eredeti alakja crétin [kréteⁿ]). Miért nevezték volna a francia anyanyelvű svájciak az idiótákat keresztényeknek, ha egyszer ők maguk is keresztények voltak?

Nos, a magyarázat viszonylag egyszerű. A szót eredetileg a valamilyen betegség következtében gyengeelméjű emberekre alkalmazták (nem azokra, akik egészségesek, csupán a racionális gondolkodásra való képességüket kívánjuk kétségbe vonni). A kifejezés enyhítő, eufemisztikus volt, részvétet, együttérzést fejezett ki. Később azonban, mint a ’(betegségből eredően) gyengeelméjű’ jelentésű szavakkal oly gyakran előfordul, ez is a sértés céljából használt ’hülye, idióta’ jelentésű szóvá vált. Hasonló jelentésváltozáson ment át a magyar hülye is, mely korábban szakszó volt. Hasonlóképpen érdekes példa a magyar idétlené: ez eredetileg ’koraszülött’-et jelentett. Szerkezete lényegében azonos az időtlen szóéval, és pontosan azt fejezi ki, hogy a gyerek nem idejében, hanem még azelőtt született. Mivel a koraszülöttek az orvostudomány egy korábbi szakaszában gyakran különböző egészségkárosodásokat szenvedtek (ilyen ma is előfordul, szerencsére ritkábban), a szó átértékelődött ’szellemi fogyatékos’ jelentésűvé, és innen származik a ma ismert jelentése: ’komolytalan, gyámoltalan, ostoba’.

A franciában több hasonló példa is van, így a benêt [böne] eredeti jelentése ’áldott’, ma ’együgyű, ostoba’; az innocent [inosaⁿ] jelentése ’ártatlan, bűntelen’, de használják ’együgyű, bamba, hülye’ jelentésben is. A ’keresztény’ jelentésű olasz  nyelvjárási kristian [krisztian] szintén előfordul ’bamba, hülye’ jelentésben.

A Vörös Hadsereg katonái 1919-ben
(Forrás: Wikimedia Commons / Art Libre)

Másféle, nem kevésbé meglepő jelentésváltozáson ment át a szó az oroszban. Az eredetileg ’keresztény’ jelentésű крестянин [kresztyanyin] ma ’paraszt’ jelentésben használatos. A szóból eredeti jelentése annyira kikopott, hogy a szovjet korszakban is minden fenntartás nélkül használták, pl. a munkás-paraszt kapcsolatban: a Vörös Hadsereg teljes neve is Рабоче-крестьянская Красная армия [rabocs-kresztyanszkaja krasznaja armija] ’Munkás-paraszt Vörös Hadsereg’ volt. De hogyan következett be a változás?

Nos, mivel Oroszországban (különösen az orosz nyelvű területeken) mindenki keresztény volt, a ’keresztény’ jelentésből az ’ember’ jelentés keletkezett, ebből pedig a ’közember; hétköznapi, egyszerű ember’. Mivel pedig az orosz társadalom többsége parasztokból állt, ez a jelentés szűkült le ’paraszt’-ra. (A magyar paraszttal szemben ennek nincs pejoratív használata.) A másik, az orosz tény- és szépirodalomnak köszönhetően a magyarba is bekerült ’paraszt’ jelentésű muzsik (мужик) szó története hasonlít a fenti történet végére: a szó eredetileg a муж [muzs] (eredetileg ’férfi’, ma csupán ’férj’) szó becéző-kicsinyítő képzővel ellátott alakja – a jelentése tehát ennek is egy jóval általánosabb jelentésből szűkült ’paraszt’-ra.Ez viszont kifejezetten pejoratív értelmű szó, a ’műveletlen, tanulatlan, faragatlan paraszt’ értelemben használják, de a köznyelvben előfordul ’férfi’ jelentésben is, akár megszólításként is.

Orosz parasztok a 19.-20. század fordulóján
(Forrás: Wikimedia Commons )

Az oroszból tehát kiszorult az eredeti ’keresztény’ jelentésű szó, ezért újból át kellett venni a görögből: христианин [chrisztianyin]. Ennek a szónak az írásmódja is különlegesnek mondható, hiszen az и után а áll, ami meglehetősen szokatlan: az idegen szavakban is az -ия- [ija] írásmódot szokták használni.

Az oroszhoz hasonló fejlődés indult el a románban is, ahol a creștin [krestin] ’keresztény’ jelentése mellett megjelent az ’ember, társ, atyafi’ jelentés is. Elsődleges jelentésnek azonban itt megmaradt az eredeti.