-
Sándorné Szatmári: Ezt a Wikipédia oldalt hu.wikipedia.org/wiki/Eraviszkuszok úgy vélem érdemes megtekinteni....2024. 10. 04, 08:19 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: Kiegészítő vicc: - "Micsoda 'szír szar szertelen hangszeren' süvölt be...2024. 10. 01, 09:16 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: Arra gondolok a szer szóval kapcsolatosan, hogy a ban/ ben, ról/ ről, tól/ től toldalékok ...2024. 09. 30, 20:30 Ál- és Tudomány
-
Sándorné Szatmári: @cikk: Felmerült bennem a kérdés, hogy miért őrződött meg a magyar nyelvben főleg pentaton...2024. 09. 24, 15:04 Így jutunk a hétről tízre
-
nasspolya: @nasspolya: Akár jogos, akár nem, ennek tükrében még érdekesebb a cikk. Igaz, a lényegi ta...2024. 09. 23, 02:22 Így jutunk a hétről tízre
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Bizonyára többeknek van olyan emlékük énekórákról, kóruspróbákról, amikor egy vicces kedvű diák megkérte a tanárt, mutassa be, hogyan is kéne együtt énekelni a szólamokat, a tanár pedig visszaszellemeskedett, hogy ha ő ezt meg tudná tenni, akkor bizony nem itt lenne... A közkeletű felfogás szerint tehát nem lehet több szólamban énekelni – a nyelvészek viszont úgy vélik, hogy a beszéd nem más, mint szólamok összehangolása.
Zoltán egy érdekes hangtani változásra figyelt fel abban a folyamatban, ahogy az egyik késői latin nyelvváltozat fokozatosan azzá változott, amit ma spanyolnak nevezünk:
Felmerült bennem egy érdekes kérdés, ami persze lehet, hogy nyelvészetileg elsőre hülyeségnek hangzik: szerepet játszhat-e bizonyos hangváltozásokban a beszéd sebessége, vagyis a nyelv beszélőinek azon szokása, hogy milyen ,,gyorsan'' ejtik ki a szavakat? Példaként, a spanyolban végbement egy érdekes rendszeres hangváltozás: az [-mn-] csoportból egy [-mr-] állapoton keresztül [-mbr-] lett (ahol a [b] ,,ejtéskönnyítő'' mássalhangzó): pl. latin hominem 'férfi, ember (tárgyeset)' > [omne(m)] > [omre] > [ombre] (spanyol 'ember'); latin feminam 'nő (tárgyeset)' > [femna] > [emra] > [embra] (spanyol 'nőstény'). Én ezt a változást úgy tudnám elképzelni, hogy az ilyen szavakat ,,nagyon gyorsan'' mondták ki a beszélők, így az [n] hang [r]-ré alakult, mert úgy ,,könnyebb'' volt kiejteni.
Maga a kérdés, amelyet Zoltán feltesz, egyáltalán nem „hülyeség”. Annyira nem, hogy már én is írtam róla a nyest.hu-n: A gyengülés típusú változások, amelyek az információban szegény, „gyenge helyzetben” levő hangokat érintik, ezeket még rövidebbé teszik vagy teljesen kiejtik, éppen a leggyorsabb beszédtempónál figyelhetők meg először, és a leggyakoribb kifejezésekben (pl. tudom > [tuom] > [tom]). Ilyen gyengülés volt az is, amikor a latinban a hangsúlytalan (és a hangsúlyos magánhangzót közvetlenül követő) i kiesett: [hominem] > [homnem], [feminam] > [femnam]. Abban viszont téved Zoltán, hogy az [n] > [r] változás, ami ez után következett, hasonló, a beszédtempóra érzékeny gyengülési folyamat lett volna. Az [r] hang nem „gyengébb”, mint az [n], nem „könnyebb kiejteni” (nem igényel kevesebb izommunkát), itt tehát másról van szó.
Az [mn] mássalhangzó-kapcsolat két nazális (orrhangú) mássalhangzó egymásutánja, amelyek csak képzéshelyükben térnek el egymástól (az [m] bilabiális, két ajakkal képzett, míg az [n] alveoláris, a nyelvcsúcs és a fogmeder érintkezésével képzett mássalhangzó). Ez nem ideális, de a túl nagy hasonlóság nem a kiejthetőségnek, hanem a két hang felismerhetőségének árt, különösen két nazális hang esetében, amelyeknek a zárt szájüreg miatt eleve kisebb a felismerhetőségük. Ezt a helyzetet az elhasonulásnak (latinosan disszimilációnak) nevezett folyamat szokta „kijavítani” az emberi nyelvekben. Ez azt jelenti, hogy a jobb felismerhetőség érdekében az egymás melletti hangok különbsége hangváltozás (helyettesítés) útján növekszik. Ezt történt a spanyol nyelvtörténetben is: a két nazális mássalhangzó közül az egyiket, az [n]-t hasonló képzésű orális mássalhangzóval ([r]-rel) helyettesítették.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Azt, hogy [m] és az [n] nazálisak, úgy kell érteni, hogy képzésük közben megnyitjuk a szájüregünkből az orrüregünkbe vezető járatot (amit máskor, az ún. orális hangok képzésekor az uvula, más szóval nyelvcsap elzárva tart). Magánhangzókat is képezhetünk nazálisan, például a Konrád szó kiejtése nagyjából [kõrád] (az [õ] a nazális [o] szokásos jele). Az [m] és az [n] ugyanakkor zárhangok, vagyis úgy keletkeznek, hogy a kiáramló levegő útját teljesen elrekesztjük, mint a [b] és a [d] esetében. Csakhogy a szájüreg ilyenkor nem teljesen zárt, a levegő az orrüregen át ki tud menekülni, ezért kicsi a légnyomás a szájüregen belül, ezért az [m] és az [n] esetében a zár felpattanása nagyon gyenge, a felpattanás előtt pedig az orrüregre jellemző nazális hangot hallunk.
Az elhasonulásnál érdekesebb azonban a történet folytatása. Hogyan lesz az [mr] hangkapcsolatból [mbr]? Mi történik ilyenkor pontosan? Ez a kérdés a számomra azért is nagyon érdekes, mert a modern hangtan legnagyobb felismeréséhez kapcsolódik, ami az 1980-as években történt. Én is akkoriban tanultam nyelvészetet, ezért tanúja voltam ennek a nagy felismerésnek, amely többek között egyik akkori tanárom, George Nick Clements (1940–2009) nevéhez fűződik.
Szószedet
alveoláris a fogmederben (a metszőfogak mögött) képzett
bilabiális a két ajakkal képzett
nazális orrhangú (a levegő a szájüreg helyett az orron át távozik)
A 80-as évekig a modern hangtannak az volt az elképzelése, hogy a hangsorok egyes hangok, ún. szegmentumok egymásutánjai. Így az [-mn-] hangsor egy [m] és egy [n] egymásutánja. Az egyes szegmentumokat pedig jegyekkel jellemezhetjük, például az [m] jellemzése lehetne „nazális bilabiális zárhang”, az [n]-é pedig „nazális alveoláris zárhang”. Annak a nagy fordulatnak, amelyről beszéltem, az volt az eredménye, hogy ez a kép teljesen megváltozott. Clements és mások felelevenítették John Rupert Firth (1890–1960) elképzelését, amely szerint a hangsorok nem szegmentumokból állnak, hanem olyanok, mint a többszólamú zene, a különböző beszédszervek mintegy külön szólamokat szólaltatnak meg, és a szólamok – ahogy a többszólamú zenében is – össze vannak egymással hangolva, egymáshoz vannak időzítve, de részben függetlenek is egymástól, az egyik szólam hosszabb időn át „kitarthat” egy hangot vagy akár szünetet tarthat a többi szólamtól függetlenül. Ezért a hangsorok szigorú „szegmentumokra” osztása általában ugyanolyan értelmetlen, mint amilyen a zene „szegmentumokra” osztása lenne. A hangtannak ezt az új felfogását nem lineáris fonológiának, a hangsorok újfajta ábrázolását autoszegmentális ábrázolásnak nevezzük.
(Forrás: Wikimedia commons / Ralf Roletschek / CC BY-NC-ND 3.0)
Így az [-mn-] hangsorban az egyik „szólam” abból áll, hogy a nyelvcsap mindvégig nyitva tartja a levegő útját az orrüreg felé. Ez a nyelvcsap, a nazalitás szólama. Egy másik szólam az ajkak (a labialitás) szólama. Ebben a szólamban az [m] ideje alatt zárképzést találunk, az [n] ideje alatt viszont szünet van. A harmadik fontos szólam a nyelv mozgásának felel meg: az [m] ideje alatt szünet van, majd az [n] ideje alatt a nyelv zárat képez a fogmedernél. Az [mn] > [mr] változás lényege, hogy a nazalitás szólamában az [m] felpattanása után szünet keletkezik (a másik, kevésbé érdekes részlet, hogy a nyelv szólamában a zárképzést pergetés helyettesíti):
nyelvcsap: | nyitva | nyitva | ||||
ajkak: | zár | zár | ||||
nyelv: | alv. zár |
alv. perg. | ||||
[mn] | [mr] |
Az autoszegmentális ábrázolás egy csomó jelenség magyarázatát megkönnyíti. Nézzük például az [mr] > [mbr] változást. Míg az [mr] esetében össze kell hangolni, egyetlen időpontra kell időzíteni az orrüreg felé vezető út elzárását az ajkak és a nyelv közötti váltással, addig az [mbr]-nél az időzítés eltolódik: előbb megszűnik a nazalitás, de az ajkak zárva maradnak, és csak később pattan fel az ajkak zára, ami lehetővé teszi az [r] elhangzását.
(Forrás: Wikimedia commons / Nicor, GorillaWarfare / CC BY-SA 2.5, 2.0, 1)
Tehát ha ezt egyáltalán „ejtéskönnyítésnek” nevezhetjük, ahogy Zoltán javasolja, akkor annyival könnyebb az [mbr] kiejtése, amennyiben kevesebb szólamot kell egyszerre egymáshoz igazítani:
nyelvcsap: | nyitva | nyitva | |||||
ajkak: | zár | zár | |||||
nyelv: | alv. perg. | alv. perg. | |||||
[mr] | [mbr] |
A nem lineáris ábrázolás szépsége itt abban nyilvánul meg, hogy az [mr] > [mbr] változásnál nem kell valamiféle „beszúrásról” beszélnünk (nehéz is lenne megmagyarázni, mire lenne jó beszúrni egy hangot az [m] és az [r] közé), nem kell egy új „szegmentum” létrejöttét feltételeznünk: az időzítés eltolódása automatikusan létrehozza azt az elrendezést, amit [b] hangként értelmezünk (hallunk).
Az időzítésnek ez a fajta eltolása egyébként nagyon gyakori változás a nyelvekben, például ugyanez történik akkor, amikor az [nz] hangsort [ndz]-vel helyettesítjük abban, hogy pénz (vagy például az angolban a prince 'herceg' szót rendszeresen [princ]-nek ejtik).